A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 23. szám - Néhány kérdés az óvatoló személy pénzfelvételi kötelezettsége körül

179 E nélkül megeshetnék, hogy pl. budapesti szakértő Máraniaros-Szigetre idéztetnék — pár szóból álló felvilágosítás végett. Miután a tervezet II. Címére és további részeire nézve a hozzászólás elsőbbsége társasbirósági kartársaimat illeti, ezúttal zárom észrevételeimet. Az összbenyomásról nagyon röviden számolhatok. A tervezet rendszerében jól átgondolt, szervesen tagolt és összefüggő; részleteiben világos és határozott. Ezeknél fogva tisztán kivehető kettős vezérelve: a birák ügyvitelét egyszerű, de solid nyilvántartásra alapítani s az által a birói működésben homogén rendet és helyes munkabeosztást honosítani meg; a beadványok, az igtatószámok cultusának véget vetni, — a tömérdek üres jegyzőkönyvezést, határozathozatalt és kiadváuyozást kigyomlálni s azzal a birót felbátorítani, hogy kétely esetén inkább az előírtnál rövidebb utat válassza, mint a hosszabbat. Ily mü maga dicséri mesterét. Néhány kérdés az óvatoló személy pénzfelvételi kötelezettsége körül. Irta : BÁNFFAV SIMON kir. tanácsos, pécsi kir. közjegyző. Dr. Lux Albert, szakolcai col'egám ellenünkben K o v a1 i t z k y collega pártjához szegődve, a »J o g« f. évi 90. számában arra coneludál, hogy jogi absurdum a pénz visszautasítása, ha a váltóadós azt az óvatoló közjegyzőnek felszólítása folytán felajánlja. Egy alkalommal én is nyíltan dr. Lux ellenzői közt foglaltam állást s igy a jogi absurdum elkövetésével én is vádolva lévén, bátor vagyok dr. Lux collegámhoz néhány kérdést intézni, hogy ö ezekre, kellően a törvényre támaszkodva, megfeleljen s igy engem ily jogi absurdumok elkövetésétől a jövőre megmentsen. Előre is köszönetet mondva neki alapos megfejtésükért, melyekkel táboruk az én csekély személyemmel is szaporodni fog. Bátorkodom tehát a tisztelt colbgát megkérdezni, jogi absurdumuak tartja-e, ha én egy kereskedelmi kötést, melynél fogva valaki 1,000 métermázsa búzának átadására kötelezte magát, a határidő elmultával óvatolok s az illető az 1,000 métermázsa búza átvételével engem ez alkalommal megkínál és én ezt át nem veszem, hanem a jogosítotthoz utasítom ; holott a kereskedelmi törvény értelmében ezen óvásokra nézve a váltótörvény határozatai szolgálnak irányadókul. (298. §.) ? E rendelkezés mellett tehát kibújni nem lehet, vagy át kell venni az 1,000 mm. búzát, vagy ha nem kell, akkor a pénzt sem kell átvenni. Es ha én Lux collega nézetét követve, a kérdéses búzát átveszem, ki felelős annak minőségéért? Honnan tudja dr. Lux ur, hogy a törvényhozás ez esetre nem gondolt, holott a fizetés végeüi bemutatás kérdésénél ezen eshetőség neki önkénytelenül is fel kellett hogy merüljön ? Ha oly világo3 a követendő eljárás, már t. i. az óvatoló közjegyzőnek a kínált pénz felvételére való kötelezettsége, miért követeli a törvény, hogy a váltó az óvatolás előtt a váltóadósnak bematattassék (mit már a Curia is kötelezőnek kimondott), mikor sokkal egyszerűbb lett volna ez első bemutatást is az óvatoló közjegyzőre bizni ? Hol van az megírva, hogy egy alaki törvénynyel szemben, minő a váltótörvény, olyasmit is lehessen tenni, mi a törvényben nem foglaltatik, hanem csak belemagyaráztatni kiséreltetik? Dr. Lux szerint is a törvény végeredményében oda coneludál, hogy a váltó kifizettessék s egy esetben nekem 40 csomag piszkos, kopott egy forintos államjegyet ajánlott fel a váltóadós és követelte, hogy vegyem fel; eltekintve attól, hogy nekem az volt akkor is a nézetem, hogy azt felvenni köteles nem vagyok, megkíséreltem csupa kíváncsiságból, mennyi időre van szükségem, hogy e 40 csomagot megolvassam s kiderült, hogy egy perc alatt hat darabnál többet megszámitani nem voltam képes, mert természetesen nemcsak a számra, de arra is kellett ügyelnem, hogy hamisítványokat ne fogadjak el, a megszámlálásra tehát 10 óránál valamivel többre lett volna szükségem, ugyan kérdem dr. Lux collegát: vájjon elült volna ott 10 álló óráig 2 frt 10 krért? vagy minő más díjtételt alkalmazott volna s ki lett volna köteles azt megfizetni ? Ha aztán ez állam- vagy bankjegyek közt csak avatott és tapasztalt szemmel felismerhető hamisítvány van, ki köteles ezeket megtéríteni? s vájjon nem Lux collega fizetné-e meg? Az én s nézetem szerint helyesen elfoglalt álláspontom engem zavarba sohase hoz, ellenben kérdem Lux collegát: ha a váltóadós a váltó értékét neki már átadta, de ő a váltót a pénz megszámlálása előtt még vissza nem adta s a törvényszéki végrehajtó ép eközben toppan be s a váltóösszeget lefoglalja, oda fogja adni dr. Lux collega a váltót a váltóadósnak s a pénzt végig elolvasva elvinni és a váltóbeli összeget a váltóbirtokosnak kiszolgálni ? vagy ha a váltót már visszaadta s a váltóbeli összeget már elvitte, de azt az irodájában foglalja le a végrehajtó, mint melyet még a váltóbirtokos át nem vett, át fogják-e adni dr. Lux és nézettársai a pénzt a váltóbirtokosnak, kinek ő, az ő nézeteik szerint ez esetben megbízottja s vele körülbelül ugyan egy jogi személy ? A mi dr. Lux megkinálási analógiáját illeti, ez nagyon sántit, mert egy köztörvényi eljárást a váltóbeli eljárásra például felhozni nem lehet. Aztán, mint közjegyző, megkínálhatok én valakit 1,000 métermázsa búza átvételére, a nélkül, hogy ez a zsebemben legyen, hanem utasítom a magtárba, a hol ez van. Ép ugy utasíthatom a váltóadóst a váltóbirtokoshoz, hogy tessék neki oda fáradni, ha a váltót az ez által történt bemutatáskor ki nem fizette; e fáradság s az óvásdíj megfizetése már késedelmes fizetésének következménye. Azt mondja dr. Lux ur, hogy ő a pénzt átveszi s az óvásdíj levonásával a váltóbirtokosnak átadja, ugyan minő joggal vonja le ő az óvásdíjat, mikor óvást nem teljesített ? Aztán mit csinál, ha a váltóbirtokos a csonka összeget el nem fogadja? mit elfogadni nézetem szerint nem is köteles. Valamely váltóügylet lebonyolítása ugyanis két módon történik, vagy t. i. az adós a váltót a váltóbirtokos által szükség| ként történt bemutatásakor kifizeti, vagy azt ki nem fizetvén, a peres eljárás folytán kell kifizetnie. Hogy ez utóbbi minden | részleteiben keresztülvihető legyen, mint első lépést, az óvást kell őket s megindokolj?, mondván: in eilendem Trucken übersehen) javította ki, hanem meg is toldotta még mindenféle hasznos dolgokkal, többek közt egy tökéletes német registerrcl (a latin index ugylátszik már az első kiadásban is megvolt). Miután még egyszer kikéri a herceg pártfogását, a következőképen végezi másképen elég naiv szavait. Érdemes, hogy szórói-szóra ide igtattassék : »Und thue hierauff E. F. G. (Euer Fürstlichen Gnaden) mich unterthánig dieselben aber sampt der geliebten Fürstin und Gemahlin, jungen fürstlichen Herrlein und Fráulein, dero ^antzen Fürstlichen Hau^s Regimenten, und gantzer Landschafft, dem Alhnáchtigen Gott zu gnádigsten Schutz demütig behalten. Datnm Nürnberg den zehenden Junij Anno 1597. Ezen a magas fokú tisztelet hangján tartott s nagy góth betűkkel kinyomtatott ajánlást követi az előszó az olvasóhoz. Ehhez már közvetlenebbül mer szólani. Körülbelül ugyanazokat a gondolatokat talá'tuk itt, mint az előbbiben, csakhogy bővebben kifejtve. Itt is igazolja magát a szerző, mért irta meg ezt a munkát s miért igy és nem máskép ; érdekesen raiv hasonlattal könyvét az országúton épült házhoz hasonlítja, melynek sok a dicsérője, de akadnak olyanok is, a kiknek nem tetszik, kéri azonban, hogy fogadják munkáját szívesen, a mit használhatnak benne használják, a mit pedig jobban tudnak, mint e könyvben meg van irva, az iránt legyenek elnézéssel. Azzal végezi bő lére eresztett mondókáját, hogy a középkori könyvírók szokását követve, az olvasót Isten kegyelmébe ajánlja : Womit sey der gütige wohlmeinende Leser dem Allmáchtigen Gott zu Gnaden befohlen. Arra a könyvészeti s történeti szempontból kétségkívül igen érdekes részre, mely a Megváltó föLámadását s a pokol feldúlását 8 a foglyok megszabadítását tárgyalja, nem terjeszkedhetem ki. Olyan dolog is ez különben, mely a XVI-ik század könyveiben sokat meg lett hánytorgatva, hanem áttérek mindjárt magára a rendes törvényszéki pörre. Az ördöggel folytatott pör alkalmat adott a könyv készitöI jenek arra, hogy a közönséget az egész peres eljárásról általáI nosságban értesítse, hogy bemutassa a pörösködés minden pházisát I a bevádolástól az Ítéletig. Olyan fajta munka ez, mint a Schiller Glocke-ja. Olt a költő a haraugöntés kapcsán bemutatja az emberi I életet különböző mozzanataiban, itt egy főbenjáró pör kapcsán megtaláljuk a középkori német perrendtartást. Mi csak azon főelveket tartjuk szemeink előtt, a melyek a középkori pör vitelére lényeges fontosságúak voltak s a melyek reánk nézve határozott | jogtörténeti jelentőséggel birnak. Mindenekelőtt is fölállittatik az az általános, máig és minden időkig érvényben maradandó fontos elv, hogy a panaszos jól megfontolja panaszát és hogy nemo sibi index esse debet, ehhez a következő szabályok csatlakoznak a pör folyamán : Actor regulaj riter fomm Rei sequi teneatur, (»actor dicitur qui primo in iudicio ! provocavit«) s hogy a biró, ha a felek egyikével barátságos lábon ! áll, visszautasítható, csupa oly dolog, melyet a mai jogfejlődésben I is megtalálunk. Ezek után következnek observatiók, melyek arra vonatkoznak, hogy az előbb emiitett elveket illetőleg mely kér| dések veendők különösen figyelembe a peres eljárásban. Össze I van itt hordva minden lehető és lehetetlen anyag. Tovább aztán ismét elvi jelentőségű kijelentésekre bukkanunk : Testes duo regulariter in omni negotio sufficiunt, még pedig úgy polgári, mint I büntető ügyekben a biró hallgasson meg mindenkit jóságosan, a bírónak köszönetet kell mondani ítéletéért, belevegyül az akkori idők buzgó istenfélése is, a mi abból is látszik, hogy azon nézet áll fönn, hogy Istent a megszólításban nem lehet eléggé megtisztelni (igy pl. Belial egy izben igy szól az úr előtt: Allmáchtiger Herr dessen Hoheit und Herligkeit nit gnugsam mit Zungeu auszuj sprechen viel weniger deiner Göttlichen Majestát ihr wohlwürdiger Ti tel recht gégében werden kann, dem nichts verborgen und seiner Heiligkeit halben, der aller gerechtest ist ) s nagy megnyugvást talál Isten igazságosságának hitében is. Egy biró-