A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 21. szám - A fájdalomdíj különös tekintettel a vaspálya felelősségére

A JOG. 163 hessc, mire annál nagyobb szükség van, mert a tkvi beadványok fogyatékos (hiányos) elintézése miatt a telekkönyvekben gyakran maradnak vissza széljegyzetek, melyek egyébképen a telekkönyvből eltávolíthatók sem volnának.0 Megemlítjük végül, hogy a bírói végzés fogyatékossága miatt jogorvoslatképen a tkvi rdts 142-147. §-a szerinti felfolyamodás is igénybe vehető, sőt ezen út, ha csak a felfolyamodási határidő le nem telt, inkább ajánlható, mert a rangsorozatot minden eshetőség ellen biztosítja. Midőn a bírói végzés fogyatékos volta fel folyamodás utján panaszoltatik, a felső bíróság az illető tlkvi hatóságot utasítani köteles, hogy azon kérelmi részt, mely iránt határozat nem történt, saját hatáskörében első fokulag elintézze, vagyis a hiányt pótolja. Ily esetben a másodbiróság érdemileg azért nem intézkedhetik, mert az érdemi intézkedés által az első fokú bíróság jogkörébe avatkoznék, vagyis tulajdonképpen a másodbiróság hozná az első fokú határozatot, már pedig ez meg nem engedhető, mert a fokozatos felebbvitel alkalmazhatóságát megakasztaná.7 (Folyt, köv.) A fájdalomdíj, különös tekintettel a vaspálya felelősségére. Irta: Dr. REINITZ JÓZSEF, bpesti ügyvéd és a m. kir államvasutak jogügyi felügyelője. Valahányszor a jog valamely kárnak megtérítését, az okozott sérelem orvoslását követeli, nyomban felmerül az a további kérdés, hogy mik legyenek a megtérítés határvonalai, mi legyen az orvoslásnak a mértéke. Mint szociális viszonyaink egyáltalában, éppen oly ingadozók ezen határvonalak és a megtérítés mérve iránti diskussziók a legkevésbé sem tekinthetők befejezetteknek. A reformmunkálatok e téren általában folyamatban vannak, a kártérítés rendjének problémája megoldásra törekszik, a jogtudomány és a nemzetgazdaság karöltve működnek a cél elérésére. A küzdelem közepett, azt hiszem, nem lesz érdeknélküli, ha a feladatunk tárgyává tett intézményt, a fájdalomdíjat, ha külö6 Péld. Egy beadványban a 641., 74!. és 920. számú telekjegyzökönyvekben foglalt ingatlanokra zálogjog-bekebelezés lett kérve. A biró a 641. és 920. sz. tkvben felvett ingatlanra elrendeli a zálogjog-bekebelezést, de a 741. sz. tkvi ingatlan iránt elfelejt intézkedni. Ily esetben a széljegyzés fenmarad, kétségtelenül mutatva a birói intézkedés hiányos voltát. Az elintézetlen széljegyzet iránt a telekkönyvvezetönek természetesen jelentést kell tenni és a biró a széljegyzés rangsorozatában pótlólag rendeli el a bekebelezést. A felhozott példa alapján rá kell mutatnom azon helytelen eljárásra, hogy a telekkönyvvezetők a tkvben fenmaradt széljegyzeteket egyre-másra I áthúzzák, sőt tényleg törlik, ha a széljegy száma alatt elintézett ügyiratot találnak, pedig minden ily esetben a tkvi hatósághoz jelentést kellene tenniök. 7 L. a tkvi rdts 145. §-át. Istenében és bizik vallásának malasztjaiban, az egyúttal tiszteletben tartja az államot és annak jogi rendjét is; de éppen oly bizonyos, hogy a házassághoz megkívánt korban élő egyéneket már késő vallásosságra tanítani és hogy a meggyőződés hiánya mellett kikényszeritett hit sem az államnak, sem az egyházaknak, de legkevésbbé a vallásosságnak és a közerkölcsnek érdekeit nem szolgálja. Soká időztem a napirenden levő kérdésnél, alig marad hely az előadás egyéb nagyérdekü részleteinek ismertetésére. A mint címe is mutatja, tárgyát annak igazolása képezi, hogy a törvényalkotás és jogfejlődés minden mozzanatában a képzeletnek is jut és pedig alapvető része, s erre vonatkozó elmélkedéseit arra a végkövetkeztetésre vezeti, hogy a képzelet végső sorban minden jognak alapját, annak éltető elemét képezi. Habár nem vonja kétségbe, hogy a jogképződésre lényeges befolyással bir az emberek gazdasági érdeke és a gazdasági állapottal kapcsolatos kulturális foka, de ezek mellett a döntő szerep a nép képzeletének és kedélyének jut, melyek minden népnek azt az indhidualitást kölcsönzik, a mely jogintézményeire: a házassági jogra, az atyai hatalomra, a tulajdonra, a büntető és az államjogra a különös ismertető jelet nyomta. A nép képzelete az öntudatlanul alakuló jogszokásban nyilvánul a maga eredetiségében. Alacsony és nemtelen phantasiával felruházott nép brutális és durva szokásokban állapodik meg; magas röptű képzeletű népek, mint a görögök, a rómaiak, a germánok, a sémiták nemes szokásokat érleltek meg, nekik köszöni az emberiség a költészetet. És ezen népképzelet minden jognak is ősforrása, mely azt folyton élteti és fejleszti; ez a magyarázata annak, hogy a jog első csirái a népképzelettől elválaszthatlan vallási parancsokban, az isteni akaratban fogamzottak meg; erejük a phantasiából eredt, mely a földöntúlit és a megfoghatatlant állítja minden földi intézmény hátterébe. És a népképzelet lüktetése érvényesült akkor is, midőn a törvényhozás világi köntöst öltött. Ez a magyarázata annak a plastikának és annak a kápráztató formalismusnak, mely Róma jogintézményeit még a XII század után is hosszú időn keresztül jellemezte ; minden eljárás drámai, folyton övezve érzékiségtől és képzelettől. És mert a népképzelet az, mely eleitől fogva kisérte és kíséri máig a jognösen a vaspálya felelőssége szempontjából is, közelebbi vizsgálódás tárgyává teszszük. Gyakorlati szempontból ugyanis kiváló fontossággal bir az a kérdés, hogy a vaspálya az üzeménél beállott testi sértés esetében, Í:Z annak felelősségéről alkotott Külön törvényben (1874: XVIII.) szabályozott és tüzetesen felsorolt kártérítésen felül kötelezhető-e fájdalomdíj fizetésére is. Ezen kérdés megoldásánál alapul és kiindulásul szolgál: a) a fájdalomdíj jogi természete és b) a felelősségről szóló törvénynek az általános magánjoghoz való viszonya. a) Az újabb jogtudomány') kiindulva a római jog ama szabályából, hogy: liberum corpus nullám recipit aestimationem, arra a konklúzióra jutott, hogy a fájdalomdíj iránti igény a római jog elveivel egyátalán nem indokolható. Azonban ez a feltevés, a mint azt S e i t z2) behatóan kimutatta, alappal nem bir. Az emiitett jogszabály által ugyanis az aestimatió abszolút értelemben kizártnak nem tekinthető, hanem az csupán relatív jelentőséggef bir arra az esetre, a melyet ama jogszabály tárgyaz. Ezen jogszabály értelme csak az, hogy ha valamely rabszolga vagy állat testi sértést szenved, úgy a kár becslése a sérülés előtti és annak bekövetkezése utáni érték összehasonlítása által történik. Az ilynemű becslés a liberum corpusnál helyet nem foglalhat. Azonban ezzel nincs kimondva, hogy a liberum corpus megsérülése esetében más irányú becslés, tehát egyáltalán az aestimatió alkalmazható ne volna. Mindazáltal azt tapasztaljuk, hogy az emiitett jogtételből derivált felfogás hosszú időközön át befolyást gyakorolt a fájdalomdíj intézményének fejlődésére. Maga Seitz is, azt gondolom, ennek behatása alatt jutott arra az eredményre, hogy ha már a lib. corpuson okozott sérelem miatt aest. d a m n i nem nyerhet is alkalmazást, azért a büntetés kiszabása, az aest. p o e n a e mégis megengedhető. Es ez az, a miért sokan Seitzal együtt a fájdalomdíj jogi természetét büntetésnek konstruálják. A XVI. század óta ugyauis a jogtudósok a fájdalomdíj iránti igényt általában az injuriarum actióval vélték érvényesíthetőnek. Majd később a XVII. században a legis Aquiliae utilis actióval kapcsolatosan rei persecutoria actionak tartották azt. Es az újabb időben, különösen G e n s 1 e r3) óta ismét csak az a nézet merült fel, hogy a fájdalomdíj büntetésnek minősitendő. P u c h t a4) véleményén kívül, különös jelentőséggel bir e tekintetben W i n d s c h e i dnakr>) igen érdekes érvelése. »Es sei zu bemerken, — mondja Windscheid — dass Schmcrzen und Geldleistungen unvergleichbare Grössen sind ; das ') V. ö. V a n g e r o w, Leidfaden für Pamlektenvorlesungen III. köt. 682. §. — A r n d t s, Lehrb. der Pand. 324. §. 2. jegyzet. 2) S e i t z, Untersuchungen über die heutige Schmerzensgeldklage, 1860. 3) Archív für civilist. Praxis, I. k. III. kiadás 146. 1.. 3. §. ö. jegyzet. Die Schmerzensgeldklage — mondja Gensler — sei genau betrachtet, eine Privatpönalklage, nicht rei persecutoria. 4) Pandekten, 288. §. 5) Lehrbuch d. Pandektcnrechts, ötödik kiadás, 455. §. fejlődést, azért annak ébrentartása és tisztelete döntő az államok sorsára nézve; csak az a nép lesz nagygyá, hatalmassá, melyet phantasiája emel és magasra tart, a mely ha elgyengül, bomlásnak indui az államszervezet is. A leglángclméjűbb államférfi öszszes művészete, a legnagyobb hatalmi eszközök hasztalanok, ha nem támogatják őket a nép képzelete, annak eszményei. Ezeknek élénkítésére utalás történik történeti példákra. A görög és az itáli népek képzelete állította vissza Görögországot és Itáliát és az egységes német birodalom akkor támadt fel újra, midőn a német nemzeti eszme újra áthatotta a német népek képzeletét. Miután deduktióit a német birodalom jövendő törvén) hozásának irányzatára alkalmazza, arra az eredményre jut, hogy mivel az állandó hagyományok a nép képzeletében a szükséges és kötelezőnek képében élnek, a törvényhozónak mindig tiszteletben kell tartania a multak intézményeit és azoknak eltörlésére csak a parancsoló szükség esetében nagy óvatossággal vállalkozhatik. Szemére veti a modern törvényhozásoknak, hogy ezt az elvet szem elől tévesztették és ezt a vádját a különböző jogterületekre vonatkozólag igazolni igyekszik. A házassági jog megkötésének alakszerűségeire vonatkozó eszmemenetét már ismertettem ; a népképzelet kímélése érdekében szükségesnek tartja, hogy ha a kötelező polgári megkötési forma — a mint ő nevezi »Z\vangscivilehe« — fogadtatik el, akkor legyen ez a megkötési forma ünnepélyes, mely a kedélyekre hat és nem bürokratikus, mint egy telek-átruházás. Részletesen bírálja a büntetőjogtudomány és a büntetési rendszerek mai álláspontját is. »Egyfelöl tiszteletre és tisztességérzetre, másfelől félelemre és rettegésre, mindannyian a nép képzelete által életre keltve, van alapítva a büntető jog. Azért hatálytalan a büntető törvény, ha ellenkezésbe helyezkedik a nép tisztességérzetével, mint a párbaj büntetése. Ha éppen ellentétbe jut nagy néprétegek vallási érzületével, akkor legszigorúbb rendelkezései hatálytalanok, de sőt izmosítják az ellenkezést, mert a nép meggyőződésében nem bűntetteseket, hanem martyrokat sújtanak.« Nem tehetem, hogy ezen okoskodáshoz néhány megjegyzést ne fűzzek. A tudós pandektista itt elmulasztotta a helyes distinktiót. Mert bármily való, hogy az állam törvényeinek a nép individuali-