A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 18. szám - A bűntett kísérlete vagy a kísérlet bűntette? - Óvás biztonság hiánya miatt

138 annál kevésbé vezethetnek, mivel a javaslat egyik szakaszában kimondatik az, hogy a megkötött öröklési szerződés hatályát veszti akkor, ha a szerződő felek közötti házasság érvénytelennek nyilvánittatik, vagy a szerződő házastársak a házassági kötelék felbontása mellett, vagy ágy- és asztaltól véglegesen elválasztatnak.* Ennyit akartam a felvett kérdésről ez alkalommal elmondani addig is, mig a javaslat sorsa eldőlne, a mikor részletesebben vissza fogok térni annak egészére. A bűntett kísérlete, vagy a kísérlet bűntette ? Irta : EIöERT ISTVÁN, kir. ügyész Lőcsén. Már a mult évben több Ítéletét olvastam a kir. Curiáuak, a melyben az alsóbb bíróságok Ítéleteit akként helyesbítette, miszerint a vádlottat például nem »a lopás b íí n tettén e k vagy vétségének a k i s é r 1 e t é b e n«, hanem »a lopás kísérletének a bűntettében, illetve vétségébe n« mondotta ki bűnösnek. Figyelemmel kisérve a jogi szaklapokat, azt tapasztaltam, hogy a kir. Curiának ezen helyesbítésével szemben elsőnek dr. Bernáth Béla, marcali ügyvéd ur ragadta meg a tollat; cikkébeD, mely a B. |. Tára XXV. kötetének 374. lapján jelent meg, rövid pár szóval elmondja nézetét, a mint elnevezi »a felmerült nyelvtani incidensről« s abban concludál. hogy a helyesbítés nem jó. Vele ellenkező álláspontot foglal elLehoczky Lajos, szepesófalvi kir. járásbiró ur, a ki a B. J. Tára XXVI. kötetének 17. lapján azt mondja, hogy véleménye szerint a kísérlet, mint véghezviteli cselekmény az eset szerint mindig mint bűntett, vagy mint vétség állapítandó meg. Én a magara részéről a kir. Curia helyesbítését nem tartom helyesnek s constatálom, hogy a helyesbítést illetően a kir. Curia praxisa még nem állandó; olvastam már ezen évben is több Ítéletét, a melyben a vádlottat a bűntett kísérletében nyilvánította bűnösnek, igy például: A »J o g« e folyó évi ápr. hó l-én megjelent 13-ik számában a vádlottat az erőszakos nemi közösülés bűntettének a kísérletében a B. J. Tára e folyó évi márc. hó 8-án megjelent füzetében a 362. lapon közzétett Ítéletében pedig a csalás bűntettének a kísérletében mondja ki a bűnöst. Nem kívánok itt a kísérlet jogtörténeti előzményeivel foglalkozni, de meg kell említenem, hogy a »conatum d e 1 i c t i, poena dignnm esse nullum est dubium« régi jogi elvből kiindulva, a legújabb időkig csak a wonatum d e 1 i cti«-t, a »bűntett kísérleté t« és nem a »kisérlet bűntettét* ismertük; továbbá, hogy a magyar btkv. anyaggyiijteményében (I. kötet IV. fejezetének 409 — 447. lapjain) is szintén csak a bűntett és vétség kísérletéről van szó, hogy ugyanezt olvassuk »Illés a magyar büntetőtörvénykönyvek magyarázat a« (1882. évi kiadás I. kötet 131. és következő, valamint az 1894. évi kiadás I. kötetének 142 — 178. lapjain) és »Battlay a büntetendő kísérlet és bevégzés* című kitűnő munkájában és végül, hogy Carrara »A büntető jogtudomány programmja« című hires müvének 356. és következő §-aiban a kisérlettel (conato, attentantoj foglalkozván szintén csak a büntettek kisérleteiről és nem a kísérletek bűntetteiről szól. De nézzük csak, hogy definiálja a magyar btkv. a kísérletet? A 65. §-ban ugyanis azt mondja: »A cselekmény, melylyel a szándékolt bűntett vagy vétség véghezvitele megkezdetett, de be nem végeztetett: a megkezdett bűntett vagy vétség kísérletét képezi.« És tovább: »A bűntett kísérlete mindig, a vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetekben büntetendő. Világos tehát már ebből a szövegezésből is, hogy a btkv. a bűntett és vétség kísérletét, de nem a kísérlet bűntettét és vétségét ismerte el helyesnek. Menjünk tovább és nézzük csak meg a btkv.-uek mindazon szakaszait, a melyekben a vétségnek a kísérletét büntetendőnek rendeli és lássuk, milyen kifejezést használ maga a törvény az egyes szakaszoknál, vájjon vétség kísérletéről, vagy kísérlet vétségéről van-e ott szó ? A mbtkv. ugyanis mindössze tizenegy szakaszban rendeli a vétség kísérletét büntetendőnek s ezen szakaszok közül is a 190., 209., 316., 339, 418, 446, 471. és 475. §-ainál csak annyi foglaltatik :»A kísérlet büntetend ő«; a 204. §-nál az áll, hogy : »A kísérlet büntetés alá e s i k« ; a 207. §-nál már körülményesebben olvassuk : » .... a cselekmény vétséget képez, melynek kísérlete is büntetendő* és végül a rablás és zsarolásról szóló fejezetének 352. §-ában világosan kimondja: »A zsarolás vétségének kísérlete büntetend ő.« Ezekhez képest tehát kétség sem fér ahhoz, hogy a mbtkv. csak vétség, illetve a most hivatkoztam szakaszokat a 65. 8-al is egyeztetve, csak a bűntett kísérletéről szól. En a legnagyobb tisztelettel hajlok meg a kir. Curiának a bölcsessége előtt, sokat tanultam és tanulok Ítéleteiből, de nem I értem azt, miért kiván javítani büntctötörvényköuyvünknek egy világos, még nyelvtani szempontból is helyesnek elismerendő kitétefén,' a midőn ő maga az, a ki a legnagyobb éberséggel őrködik a felett, hogy az ítéletben a minősítésnél csakis azon kifejezés: még pedig szórói-szóra használtassék, a mely büntető codexünkben,° mint a törvény betűje imperative áll és rniért javítja ki az alsóbb bíróságnak »a hatósági közeg elleni erőszak bűntettében való bűnösség* kitételét »hatóság elleni erőszak bűntettévé* azon indokolással, hogy a btkv. 165. §. »hatóság« és nem »hatósági közeg« elleni erőszakot ismer, a mikor ezzel ellentétben a btkv. 352. §-ának azon imperativ rendelkezését: »A zsarolás vétségének kísérlete büntetend ö«, helvesbiti. Ha a törvény szövegéhez ragaszkodik ott, ragaszkodnia kell itt is.« Mindezeket egybevetve, azon nézetben ^ vagyok, hogy a kísérletnek bűntetté vagy vétséggé való minősítése nem helyes. Óvás, biztonság hiánya miatt. Ina: dr. FRANKFURTER SÁNDOR, miskolci ügyvéd. A váltótörvény hézagáról akarok szólni, mely eddig figyelemben nem részesült. Telepitett váltó elfogadója csődbe jut, vagy sikertelen végrehajtás vezettetik ellene. A váltóbirtokos biztonság hiánya miatt biztosítási v'sszkeresetet (tulajdonképen keresetet) indíthat az előzők ellen; azonban óvással köteles igazolni, hogy az elfogadótól biztosítást (helyesebben biztosítékot) nem nyert. Már most az a kérdés, hol kell a telepitett váltót biztonság hiánya miatt megóvatolni, vájjon a telep helyén, vagy az elfogadó lakhelyén, vagy mindkét helyen? Concret esetből merült fel e kérdés s miután arra nagyon is eltérő feleleteket kaptam, nagy köszönettel venném, ha az e lapok hasábjain is megvitattatnék. felfogadott váltóra nézve beállott biztonsághiányról lévén szó, váltótörvényünk 3. §. 6. pontja szerint az iutézvényett fogalma az elfogadóéval azonos és ugyanezen szakasz idézett pontja szerint azonos azzal a személyivel is, ki által a fizetés teljesítendő. Telepitett váltónál, ha külön telepes megnevezve nincs, ily esetben maga az intézvéuyezett tekintendő fizetőnek s a fizetést a telep helyén kell eszközölnie. Ha pedig nemcsak telephely, de telepes is van a váltón kijelölve, akkor nem az intézvényezett, illetve nem az elfogadó jelentkezik de facto fizetőnek, hanem a telepes, mint oly személy, a ki az elfogadó helyett fizet, a kinél a váltóbirtokosnak a lejáratkor a fedezetet keresui kell. A felvetett kérdés tehát kiterjeszthető arra is, hogy telepes kijelölése esetén az óvást a telep helyén és a telepes ellen, vagy pedig az el fogadé ellen kell-e felvenni? A felelet nem könnyű, mert bármelyik álláspontot teszszük magunkévá, mindegyik mellett ép ugy lehet érveket felhozni, mint ellene és pro és contra érvek a váltótörvényből menthetők. A ki azt vitatja, hogy az óvást az elfogadó lakhelyén kell felvenni, annak nézetét a váltótörvény 29. § a támogatja, mely szerint a váltóbirtokos azt tartozik igazolni, hogy az elfogadótól biztosítékot nem nyert, tehát közvetlenül az elfogadó ellen és az elfogadó lakhelyén lehet csak óvással élni. Igen ám, de ki lesz-e ezzel mutatva, hogy az elfogadó a fedezetet a telepesnek el nem küldte, vagy ha pl. az elfogadó honn nem találtatnék, ki lesz-e mutatva, hogy a telep helyén biztosítékot nem nyújtott volna. Viszont, a ki azt állítja, hogy a váltót a telep helyén s ha telepes van kijelölve, a telepes ellen kell óvatoltatni, az utalhat a váltótörvény 43. §-ára, mely azt rendeli, hogy fuetés hiánya miatt a telep helyén kell az óvást felvenni s utalhat a 29. §-ra, mely az óvatolás helyit meg nem jelöli s minthogy telepitett váltó óvatolása kivételes tekintet alá esik, indokolhatja nézetét azzal, hogy a biztonság hiánya miatt is ugyancsak a telep helyén kell óvatolni, aanál is inkább, mert a váltószerződésre lépett felek akarata szerint a váltó egyenértékét a telep helyén, illetve a telepesnél kell keresni. Hanem aztán kérdés, hogy a telep helyén, vagy a telepes ellen felvett óvással igazolva van-e, hogy maga az elfogadó nem adott volna biztosítékot, ha az óvás az ö lakhelyén ellene vétetik fel? Végül, a ki azt mondja, hogy az óvást ugv az elfogadó lakhelyén, mint a telep helyén is fel kell venni, az a két előbbi nézet összes kedvező érveit felhasználhatja, az ellenérvektől tartania nem kell ; azonban nézetem szerint ok nélkül complicálja és drágítja az eljárást, mert annyi bizonyos, hogy csakis egy óvásra van szükség, a másik felesleges. Vájjon mi a helyes eljárás ? Annak felemlitésével, hogy a váltótörvény nem mondja meg, hol veendő fel biztonság hiánya miatt az óvás, megkísérlem saját véleményemet indokolni, mely oda irányul, hogy biztonság hiánya miatt az óvást az elfogadó lakhelyén, az elfogadó személye ellen kell felvenni és hogy a telep helyén I való óvatolás felesleges. Teljesen eleget tesz a váltóbirtokos a törvény rendeletéI nek, ha az óvást csupán az elfogadó ellen véteti feh