A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 13. szám - Tengerjogi kérdések. 2. [r.]

A JOG. 99 jogainkat, ápoljuk az egymás iránti bizalom érzületét s akkor bizonyára több reménynyel nézhetünk a reform életbeléptetésének elébe és nem fogunk tartani attól, hogy a bizonyítékok mérlegelése tekintetében kiterjesztett birói jogkör önkényt teremthet. Ily szempontból itélve meg a sommás eljárási reform által megalkotott per célját és hatását, nem lehet okunk a bizonyítékok szabad mérlegelése folytán kiterjesztett birói jogkör káros következményeitől tartani, mert hiszen a szerző ur tévedése főleg abban rejlik, hogy a bírónak azt a jogát, melynél fogva a bizonyítékokat szabadon méltatni hivatva lesz, pusztán az egyéni meggyőződésre vezeti vissza, egészen figyelmen kívül hagyván azt, miszerint az ily sommás eljárás egyes bizonyítási eszközökre nézve kötelező szabályokat alkotott, midőn pedig a per adataival sok esetben ellenkező tanúvallomások mérlegelése és a formulázott eskü sablonszerű megítélése tekintetében fennálló szabályokat reformálta, egyúttal arra is kötelezte az ítélő bírót, hogy a jogi meggyőződését előidéző okokat részletesen felsorolja s ez által a felső bíróságnak is biztos támpontot nyújtson az ítélet alapos megvizsgálására és a fenforgó esetben kiderítendő anyagi igazság felismerésére. x Tengerjogi kérdések. Irta: dr. ZAREVlCH ANTAL, fiumei kir. táblai biró. > II. (Utazásban lévő hajó. — Az árúk visszavonása. — A kapitány ténye vagy hibája. — Partismerö-kalauz. — A kapitánynak a hajótulajdonos és a hajótulajdonosnak a hajóbérlő iránti felelőssége.) Az utazásban lévő hajó fogalmával összekötött tengerjogi hatályokra és következményekre való tekintettel felette tontos ennek a fogalomnak szabatos meghatározása. E tárgyban igen érdekesnek és figyelemreméltónak találom a bn'ognai főtörvényszék (Corte d'appelío) következő határozatát: »U na nave e in viággio, velsenso legalee giuridico della parola, tostocche, ricevuto a bordó il carico, leva le ancore e si avvia verso il luogo d' sua destinazione.« »Egy hajó utazásban van, a szó törvényi és jogi értelmében, mihelyt a rakományt vévén át, felhúzza a horgonyt és rendeltetési helye felé i n d u l.« Az utazás kifejezése alatt ugyanis, a tengeri szokásokhoz képest és a leghíresebb irók véleménye szerint értetik az az út, a melyet megjár a hajó, két rendeltetési szélső határ közt, azaz: rakodási és elvitorlázási (aquo) s kirakodási és érkezési (ad quem) hely között. Ebben az értelemben használtnak tekintendő az a szó az olasz törvényhozó által is a keresk. törvénykönyv 400. cikkében, a mely ugy intézkedik, hogy ha a rakodó visszahúzza árúját az utazás alatt, kell hogy az egész fuvardíjat és a kirakodás okozta áthelyezési költséget fizesse meg, de ha ö azt a kapitány ténye vagy hibája miatt teszi, e z u t ó b b i a károk és költségekért felelős.1 Az utazás szónak tulajdonított ennek az értelmének fényes bizonyítékát szolgáltatja a keresk. törv. előbbi 396. cikke, a mely szerint a hajóbérlő, ha a hajó elindulása előtt, a nélkül, hogy valamit felrakott volna, kijelenti, hogy az utazást megszakítani akarja, tartozik a fuvardíj felét fizetni, ha pedig semmi kijelentést nem tesz, meg kell hogy az egész fuvardíjat fizesse,2 a mivel nyíltan igazolva vau, hogy a törvényhozó intentiója szerint a hajó elindulása az utazás kezdetét jelenti. Ezért semmi befolyással nem bír, ha szintén kevés pillanat múlva, akár magában a kikötőben is, a hajó zátonyra jut és felfüggeszti utazását, mert ebben az esetben is a hajó zátonyra jutása és az utazásnak abból következő megszakítása az utazás megkezdése után történik. Ha az igy megkezdett utazás megszakítása a kapitány ügyetlenségéből vagy hibájából történik, a hajótulajdonosnak és nem a hajóbérlőnek kell viselnie annak káros következményeit; a hajóbérlőnek következőleg nemcsak joga van az árúkat visszavonni a fuvardíj fizetése nélkül, hanem üzintén további joga van akár részarányban is a haiótulajdonostól kártérítést követelni. A partismerő-kalauzuak egy hajóban jelenléte pedig fel nem menti a kapitányt mind a felelősség alól, ha a kalauz helytelen utasításából eredő, a baleset megtörténte előtt előrelátott, vagy könnyen volt előrelátható veszélyekről van szó és ha következéskép a kapitánynak hiba beszámítandó azért, mert ő a kalauz ügyetlenségével vagy makacsságával -zemben hiszékeny és gyönge magatartást tanúsított; felejtvéu, hogy a hajó legfelsőbb vezetése és épsége mindig reá vau b;zva. Azonban ha a kapitánynak semmi hiba sem volna tulajdonitható és az egész vétkesség a kalauzt terhelné, azért a hajótulajdonos felelőssége el nem is esnék, mert ha a kalauz ügyetlensége a kapitány f-lelősségét a hajótulajdonossal szembsn nem állapítja meg akkor, ha a balesetnél maga a kapitány hibája involválva nincsen, az az ügyetlenség azonban mindig köti a hajótulajdonost a hajóbérlővel való viszonyaiban, mert az nem tehető fel, hogy a törvény akarata legyen a rakományt elhagyni korlátlan uralmának egy egyetlen tengerésznek, a ki bármennyire tapasztalattal bírjon is, mégis a kapitánynak alárendelt egyén. 1 Az olasz keresk. törvénykönyv ez az intézkedése egyenlő a nálunk érvényben lévő francia tengeri törvény 293. cikkével. 2 A francia tengeri tőrvény 2^8. cikke hasonlóan intézkedik, a midőn azt mondja, hogy : »A hajóbérlő, ha a nélkül, hogy valamit rakott volna, az utazást megszakítja az elindulás előtt, a kapitánynak kártérítés fejében tartozik fizetni a fuvarszerződésben a rakomány összességeért kikötött ár felét. Ha a hajó, a rakomány egy részének átvétele után elindul, a kapitány, nak az egész fuvardíj jár.« bert a tudományban csak ugy vehetjük, a mint őt az életben, a valóságban megismertük. Az embert e szempontból két fő tulajdonság jellemzi, az, hogy fizikai és az, hogy társadalmi lény. Fizikai, a mennyiben a természet törvényeinek föltétlen uralma alatt áll*. »Társadalmi lénynek mondható viszont azért, mert eddigelé ismeretes tulajdonságai csakis a/, emberi társas egvüttlétben fejlenek ki egészen és mert előttünk, jogászok előtt csakis mint a társadalom tagja szerepel.« »Az ember életét, tetteit, minden működését az egyéni szervezet és a socialis összesség e törvényei szabályozzák föltétlen kényszerűséggel, a mely mellett az erkölcsi felelősségnek tere nem marad*. »E kényszerűség alatt á'lauak még azon életműködések is, a melyek, mint pl. az akarás, a gondolkodás stb. a szabad megfontolás és szabad akarat létezésének tévhitét leginkább ezek szokták felkölteni*. Tehát határozottan kimondja, hogy a szabad megfontolás és a szabad akarat tévhit és mégis a te'.tes megbüntetését, ha nem is jog szerint. — mert szerinte »joga, ennek a fogalomnak a szoros értelmében, a kriminológia tanai szerint, a társadalomnak a büntetéshez nincsen« — a társadalom védekezésének szükségszerűségéből kifolyólag megengedettnek tartja; »a jog hiányát — a mint magát kifejezi — bőven pótolja a szükség.« E szerint létezik a jogtudománynak egy olyan ága is, mely tulajdonképen nem is jogtudomány, (?) a melynek szabályai a természet törvényeiből vezethetők le, és mégis a természet a maga erőivel, mint a tisztán fizikai tüneményeknél e téren az ember, mint szellemi erőinél fogva a természeti világ fölé emelkedő lény közreműködése nélkül nem érvényesülhet; öntudatos lényekre szorul. Hogy az ember csakugyan öntudatos lény, azt hiszem, cikkíró úr sem fogja tagadni s ha az ember öntudatos lény, akkor tényeinek indokát önmagában bírja, következőleg azért felelős is. Az emberi tényeket, természetesen értve azokat, melyek beszámítás alá esnek, két lélektani mozzanat előzi meg: a fölismerés és az elhatározás. Ez utóbbi az előbbi nélkül nem képzelhető; tehát a föl ismerésnek meg kell előznie az elhatározást s midőn az elhatározás létrejön, emberi akarattal, szabad akarattal állunk szemben. 1 Az ember ugyan sok esetben jöhet kényszerhelyzetbe, vagyis akaj rátának keresztülvitelében akadályozva van, vagy éppen külső I tényezők folytán kényszerítve van valamely, tárgyilag büntető! törvénybe ütköző cselekmény elkövetésére, de ez kivétel, a mely ! azon általános szabályt, hogy az ember ura saját tetteinek, le nem j rontja, sőt ezen kivételes esetek éppen azt bizonyítják, hogy a ! szabály az ellenkező. Ha az ember mindig a fizikai kényszerűségnél fogva cselekednék, akkor a büntetés még a szükség, a társadalmi védekezés szempontjából sem indokolt; ezt éppen a büntetés fogalmazárjaki. A deterministák a büntetőtörvénybe ütköző cselekmények megtorlását következetesen büntetésnek nem minősíthetik, hanem csak védekezésnek, ez esetben azonban éppen ugy kellene véde! kezni az öntudatlan állapotú és elmezavart egyének tényeivel j szemben is, miből az következnék, hogy az ép elméjű emberek a nem ép elméjüekkel egyenlő elbírálás alá kell hogy essenek, ezt pedig — azt hiszem — maga a cikkíró úr sem kívánja. Moscovitz úr különben beismeri, hogy a determinismusnak mint új tannak jelen fejletlen állapotában a gyakorlatba való átvitele csak megingatná a társadalomnak azt a fejlett, szervezett védelmi rendszerét, a melyet a régi büntetőtudomány már megI alkotott és nem adna az elvett régiek helyébe új eszközöket, de j reményli, hogy eljön az idő, a mikor ezen új tan rendszerré fog i emelkedni, a melyen az új, gyakorlati büntetőjog kiépíthető lesz. Nem következik, hogy minden »új tan« igazságot rejt magában ; igen sok ilyen »új tan« merült fel az irodalomban, mely fölött a tudomány napirendre tért! Az áll, hogy az igazság előbb| utóbb utat tör magának, de a deterministikus iskola által felállított elmélet nem is olyan új, mint a milyennek cikkíró úr szeI retné feltüntetni, ezt Thonissen a determinismus történelméről i irt munkájában ki is mutatta. Ha csakugyan helyes volna, igazságot foglalna magában ezen tan, ugy a büntetőjogban már rég utat tört volna magának; ez pedig egyáltalában nem észlelhető. De e tan különben sem emelkedhetik érvényre a büntetőjogban, mert a büntetőjogi beszámithatóság tanával kirivo ellentétben áll, már pedig a büntetőjog éppen a büntetőjogi beszámithatóság tanára van felépítve.