A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 10. szám - Telekkönyvvezetőképző-tanfolyam fölállítása Budapesten. 3. [r.]

76 folytonos lázas állapotban származó felületes bevezetések mellett biztos kilátásba helyezhető külső kinézését is megszívleljük: okvetetlen arra az eredményre kell jönnünk, hogy a már 3 — 4 évtized óta követett gyakorlati kiképzési mód a telek könyvvezetés kezelésébe, helyesnek nem mondható. Szerény nézetemhez képest helytelen a begyakoroltatásnál oly igen sietni azzal, hogy a kezelő (jelölt) csakhamar a bevezetések minden lehető alakjával ismeretséget kössön; sőt inkább abba volna helyezendő a súlypont, hogy az egyes főbb alakok megválasztása mellett, minden egyes jelentékenyebb fajú bejegyzés bevezetésére nézve, a megismerkedés a kezdő részéről csak léptiben, fokozatosan, csak bizonyos idő alatt, de behatóan történjék. Ezzel nemcsak az éretnék el, hogy a kezdő is az eddiginél nagyobb munkaeredményt mutathat föl, de előnyös lenne ez az ügymenetre más tekintetben is, mert igy a folytonos utbaigazitás iránti kéréssel a begyakoroltató a kezdő által minduntalan zavartatni, föltartóztattatni sem fog. Egyébiránt arra nézve, hogy a telekkönyvek vezetésének a kezelésébe tulajdonképen hogyan, mily rendszer mellett kellene, a fokozatosság elvének szemmel tartása mellett, a gyakorlati kiképzésnek történnie: szerény nézetemet, a »Telekkönyvi Szaklap« 1893. évi 3—10-ik s következő füzeteiben: »Zárószó a lippai Telekkönyvi Tanfolyam 1891—92-iki tanévéhez« cím alatt megjelent cikkemnek, »Rendszer a telekkönyvi foganatosítás gyakorlatának tüzetes megszerezne t é s é r e« című részében, körülményesen kifejtettem. Az eddig követett gyakorlati kiképzési módot a bejegyzések bevezetéseinek egyes külalakjai (terjedelem) tekintetében méltatva, elmondhatjuk, hogy e részben a telekkönyvi hivataloknál is érvényesül ama közmondás, hogy: »A hány ház, annyi s z o k á s«. S én hiszem, nem dobom el a sulykot nagyon, ha állítom, hogy a hány telekkönyvvezető (illetőleg segédtelekkönyvvezető) van, majdnem ugyanannyiféle izlés, annyiféle rendszer szerint teljesiti maga is s gyakoroltatja be a vizsgázott jelölttel is a nyilvánkönyvi bejegyzések bevezetéseit. Ki-ki a saját Ízlését, fölfogását érvényesiti tehát, külalak tekintetében, a telekkönyvek vezetésénél. S igy az egyes telekkönyvi hivatalok különböző rendszert követvén, ugyanazon jognak, ugyanolyan jogkörülmények között való telekkönyvi bejegyzését — hol hosszabb, hol rövidebb terjedelemben, hol helyes, hol helytelen, hol tisztább, hol zavarosabb kifejezések mellett — száz meg százféle módon gyakorolják. Ha a telekkönyvvezető a saját rendszerének érvényre juttatásához nagyon ragaszkodik: maga vezeti be a saját izlése, fölfogása szerint a jelöltet a telekkönyvvezetés technikumába ; ellenkező esetben a segédtelekkönyvvezető teszi ezt, szintén a saját izlése és fölfogása szerint. »Juris prudentia practica«-ja (Buda, 1745.) és Fleischhacker Jakab »Instituciones juris hungar:ci«-ja előzött meg s csak később követték Georch Illésnek, Kelemen Imrének, Szlemenics Pálnak és Grusz Antalnak e szakba vágó becses müvei. Fogarasi János egykori tanítványa, magyar fordításban, átdolgozva kiadta Pesten, 1839-ben és azóta még ötször. 3. »Summarium elementorum juris prudentiae hungaricae.« S.-patakini, 1822. 4. »A magyar polgári törvény.« Sárospatak, 1822. és 1837. A Marcibányi jutalommal kitüntetett mü. 5. »Ratio juris prudentiae hungaricae, cum quibusdam locis ejus obseuris, ad ductum Institutionum Kelemenianorum propositis Viennae.« 1817., melyben Kelemen Imrének »Institutiones juris privati hungarici.« (Pest, 1814.) című munkáját biráljá. Kelemennek védelmére kelt Szlemenics Pál ily című röpiratában : »Discussio opusculi, cui noraen: Ratio juris prudentiae etc.« Posonii 1817. és Grusz Antal ily címen: »Disquisitio Rationis juris prudentiae hung.« Pest. 1817. 6. »Rationes rationis juris prudentiae hungaricae seu responsio ad discussionem Szlemenicsianam et disquisitionem Gruszianam.« (Patak), 1819. Ebben Szlémenicsnek és Gruszuak felel és bebizonyítja, hogy a »Ratio« szerzőjének több rendbeli megjegyzéseit maga Kelemen is haszonra fordította említett munkájának 1818-iki II. kiadásában. Erre az utolsó szót Szlemenics Pál adta meg ily címen: »Aliquid ad rationis juris prudentiae hungaricae.« Posonii, 1820. Jellemző, hogy fentebbi tankönyvei és röpiratai mind névtelenül jelentek meg. 7. »Oda ad illustris. dominum Josephum Szilassy de eadem et Pilis etc. dum officii suppremi comitis administrationem in comitatu Zempleniensi adiret.« S.-patakini, 1825. 4r. 8. »]llustrissimo dominó Comiti Josepho Teleki de Szék etc. suppremi comitis provinciáé Csanadiensis dignitatem gratulatur.« Sárospatakini. 1828. 4r. 9. Dolgozó társa volt a »Felső magyarországi Minervának^ melyben két értekezése jelent meg: a) »VI. Károly császár és azon néven III. magyar király diák versei s némely visszaemlékezések a poesisről vagy csak a versszerzésről s annak becsüléséről. « (1826. évfolyam I. negyed.) b) »Magyar hazánk tudományos intézeteinek az ángoly collegiumokkal közgyengeségekről « (1827. évfolyam.) (5. L.) Tagadhatatlan, hogy érvényesül is ekként a telekkönyvek vezetésénél nem egy jó izlés, nem egy jó fölfogás, de bizony mégtöbbrosszis. , Azonban egyformaságot, egyöntetűséget, tehát tulajdonképeni rendszert telekkönyveinknek több mint három évtized óta történő vezetésénél, ok nélkül keresnénk. Hogy aztán b e 1 a 1 a k i 1 a g helyesen történik-e a bevezetés (begyakoroltatás): ez természetesen attól függ, mennyire szakember maga a bevezető (begyakoroltató), s mert a telekkönyvvezetői karban az általános előképzettség foka is egymástól nagyban elütő (egyiknek jogi, a másiknak középiskolai, a harmadiknak pláne csak középiskolai négy osztály végzettsége van): az egyik egyként, a másik másként fogja föl a teendőjét. Megjegyzem, hogy önképzésre a telekkönyvvezetőnek (illetőleg segédtelekkönyvvezetőnek) a telekkönyvi hivataloknál rendszerint lenni szokott munkahalmaz mellett (illetőleg működési körük szabályozatlan voltából folyó azon körülménynél fogva, hogy tulajdonképeni teendőjüktől [a telekkönyvek vezetésének a kezelése], a legtöbb esetben ennek rovására, a körülményekhez képest: hol a végzések szerkesztéséhez — a telekkönyvi referens kisegitőjeként, hol meg a tiszta kezelési szakhoz [iktatás, kiadás, irattározás] az írnok helyettesitőjeként, a létszám csekély voltamjatt el vonatnak) ideje, módja, tere nincs. Azok száma pedig, kik megfeszített önszorgalomból mégis szakemberekké képezhetik ki magukat, vajmi kevés. A telekkönyvi bejegyzések kül- és belalakra nézve egyaránt helyes bevezetéseinek tüzetes ellenőrzéséről pedig csak annál a telekkönyvi hatóságnál lehet szó, hol nemcsak a végzések szerkesztésében, de a telekkönyvek gyakorlati vezetésének a kezelésében (illetőleg a telekkönyvvezetés műszaki részében) is kellő jártassággal bir a referens. Ily jártasság megszerezhetéséhez azonban a telekkönyvvezetés kezelésénél magasabb működési körrel elfoglalt birónak (illetve albirónak) — még ha van is hozzá kellő ideje és türelme — rendszerint csak kivételesen, csak a hivatali helyiségi viszonyok fentebb már érintett kedvező volta mellett, lehet alkalma. Igy jönnek létre aztán egyfelől a lényegileg, belalakilag rossznak épen nem mondható, de a különböző izlés, illetve különböző rendszerből folyó sokféleségűségnél fogva, épen rendszert (illetőleg egyformaságot, egyöntetűséget) n é 1 k ü1 ö z ő, a telekkönyvek gyors áttekintését veszélyeztető telekkönyvi bevezetések; másfelöl azonban az avatatlan kezek jellegét magukon viselő, értelemzavart, helyüket belalakilag sem megálló, helytelen telekkönyvi foganatosítások is, melyeknek sajnos eredményei tették jórészt oly sürgős szükséggé hazánkban a telekkönyvi betétek szerkesztését. Tóth Gáspár ügyvéd úr a »Jogtudományi Közlöny« 1882. évi 17-ik számában élethű vázlalatát adja telekkönyveink gyarló módoni vezetésének, midőn egyebek közt ezt mondja: ». ..láttam telekkönyvet, melyben 5- 6 birtokrészlet volt bejegyezve, ugyanannyi tulajdonossal, kiknek mindegyike csupán eg y-e gy birtok részlet tulajdonosavolt; láttam telekkönyvet, melyben volt tulajdonos, de le voltak jegyezve az összes birtokrészletek, tehát nem volt birtok; láttam telekkönyvet, melyben nem volt se tulajdonos, se birtok, de voltak a C. lapon terhek; láttam telekkönyvet, melyben az A., B. és C. lapokon kívül volt még D. és E. lap i s«. A rendszertelenségben keresendő az oka az olyan, alig elképzelhető, de tényleg nem egy ízben megtörtént furcsa eseteknek is, mely ügyvédek és közjegyzőknek — kik állásuknál, hivataluknál fogva gyakran kell, hogy telekkönyvben lapozgassanak — jut osztályrészül, olyképen, hogy midőn történetesen néma kebelbéli, hanem más, olyan telekkönyvi hivatalnál kell nyilvánkönyvi tájékozódást szerezniök, hol az ott dívó bevezetési rendszerrel ismeretséget még nem kötöttek, előbb az illető rendszert megalkotó telek könyvvezető (illetőleg segédtelek könyvvezető) segítségéhez kényszerülnek fordulni, hogy a nyilvánkönyvi bejegyzések lényegét a telekkönyvből aztán kellőleg megérthessék. Az egyöntetűség hiánya az oka annak is, ha egy más telekkönyvi hivatalhoz újonnan kinevezett avagy áthelyezett, különben gyakorlott telekkönyvvezető (illetőleg segédtelekkönyvvezető), előbb különös tanulmánya tárgyává kell hogy tegye az elődje által ott meghonosított r e n d s z e r t a telekkönyvi bejegyzések bevezetéseire nézve ott szokásba vett műkifejezéseket, hogy aztán a telekkönyvek vezetését a nyilvánkönyvi állásra való tekintettel, lelkiismeretesen tovább folytathassa. Es itt ki kell emelnem, hogy a nyilvánkönyvi bejegyzések mikénti teljesítését a telekkönyvi rendtartás 162. §-ában körülirt azon intézkedés, hogy »a telekkönyvbe az, a minek bejegyzését a biro megengedte, teljesen és szóról-szóra leirassék« szószerinti értelemben véve, a gyakorlattal szemben merőben ílluzonussa válik. ?Sak ,a^k0r Volna ez intézkedés keresztülvihető, ha a telekkönyvi bejegyzés bevezetésének alakját (illetőleg terjedelmét), a tlkvi rts 130. §-ának a) pontja értelmében, a telekkönyvi referens maga szoról-szora megszabhatná.