A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 5. szám - Vajkay Károly az ügyvédi szervezet kérdéséről. Vége

A JOG. 19 első bekezdése szerint a szenvedő váltóképesség külföldiekre nézve rendszerint azon ország törvényei szerint Ítélendő meg, a melyhez a váltókötelezett mint alattvaló tartozik, — minthogy a keresethez B •/. alatt mellékelt 220 frtról szóló váltó kiállítási helye Bécs, ebből folyólag pedig és 3. és 4-rendű alperesek lakhelyére való tekintettel és az elfogadás részükről az ellenkező bizonyításáig szintén ugyanott történtnek vélelmezendő lévén, habár fizetési helyül Pozsony, tehát belföld van megjelölve, miután az különben is esak a váltónyilatkozat joghatályára lehet befolyással, a hivatkozott szakasz második bekezdésének kivétele fenn nem forog; — és minthogy a szabályszerűen kiállított eredetben a felek között egyidejűleg lefolyó hason perhez és illetve a 13,496/90. számú végzés folytán 1891. január 8-án felvett jegyzőkönyvhöz csatolt törvénybizonylat szerint az 1852. évi július 3-iki császári rendelet értelmében, mely rendeletnek azonban az 1876. évi XXVII. t.-cikk l.§. folytán nálunk érvénye nincsen, a monarchia másik felében a valóságos akár szolgálatban levő, akár nyugalmazott katonatisztek és a legénység váltóképességgel nem birnak, a kifogásokuak ezen váltóra T. Bernát cs. és kir. ezredesre nézve helyt adni és irányában ezen 220 frtos váltókövetelés és járulékaira nézve a keresetet elutasítani kellett. Ellenben a keresethez \ •/. alatt csatolt 380 frtos váltónak nemcsak fizetési, de kiállítási helye is Pozsony, tehát belföld levén és igy a kifejtett feltétemények arra alkalmazásba nem jöhetvén, a kifogások a váltótörvény 95. §. második bekezdésére való tekintettel e részben figyelembe szintéu nem jöhettek. T. Franciska 4 rendű alperesre pedig az 1852. évi július 3-iki császári rendelet kedvezménye ugyancsak a hivatkozott törvénybizonylat tartalma szerint is ki nem terjedvén, e részbeni kifogásai mindkét váltóra nézve elvetendök voltak. Azon további kifogásukat, hogy felperes jogelődje S. Jakab, mint a váltó kibocsájtója a váltóösszeget teljesen le nem olvasta és hogy a leolvasott 400 frtra 280 frtot már fizettek, a váltótörvény 92. §-ára való tekintettel és mert felperes rosszhiszeműségét nem igazolták, elfogadni nem lehetett. Minthogy végül a panaszolt uzsora vétsége miatt az eljárásnak az 1883. évi XXV. t.-cikk 9. §-a értelmében csak a sértett fél indítványára van helye, azon kérelemnek, hogy a peres eljárás felfüggesztessék, ugyanazon t.-cikk 11. §-ára való tekintettel is helyt adni nem lehetett. A pozsonyi kir. ítélő tábla : A kir. ítélő tábla — annak megérintése mellett, — hogy az első bíróság Ítéletével T. Bernát alperest, az A •/. alatt csatolt 480 frtos váltónak járulékaként 4 frt 68 kr. óvásköltség megfizetésében is elmarasztaltnak tekinti — az első bíróság ítéletének azt a részét, mely szerint kifogásoló alperesek 480 frt tőke, ennek járulékai és perköltségnek, — ezenkívül T. Franciska alperes még 220 frt tőke és ennek járulékai megfizetésére köteleztettek, helybenhagyja; — többi részét azonban megváltoztatja és kötelezi T. Bernát alperest, mint a Bécsben 1889. október 1-én 220 frtról kiállított váltó egyik elfogadóját, hogy felperesnek még 220 frt tőkét, ennek 1889. évi február 1-től járó 6% kamatát és még 4 frt 68 kr. óvási, V3°/o váltódíjat az első bíróság ítéletében meghatározott idő és jogkövetkezmény terhe mellett megfizessen. Indokok: Helyesen mondotta ki az első bíróság, hogy az 1852. évi július hó 3. napján (Birodalmi kormánylap 138. sz. a.) kibocsátott császári rendelet, tekintettel az 1876. évi XXVII. t.-cikk 1. és 125. §-aira Magyarországon érvényben nincsen és hogy e rendeletnek joghatálya T. Franciska szenvedő váltóképességét az osztrák-magyar monarchia másik államaiban, a hol az a rendelet jelenben is érvényben van, sem érinti. Úgyszintén helyesen mellőzte az első bíróság alpereseknek a váltó-perben való eljárás felfüggesztése iránt előterjesztett kérelmüket, — minthogy az 1833. évi XXVII. t.-cikk 11. §-ában jelzett eset fenforgását alperesek nem is állították, — annál kevésbé bizonyították. Végül alpereseknek nem a váltójogból eredő és őket felperes ellenében közvetlenül meg nem illető kifogásaikat a váltótörvény 92. §. alapján az első bíróság szintén helyesen mellőzte, miért is Ítéletének azt a részét, melylyel kifogásoló alperesek elmarasztaltattak, — az itt felhozott és az első bíróság Ítéletéből felhívott indokok alapján helyben kellett hagyni. Ellenben az első bíróság ítéletének többi része megváltoztatandó és T. Bernát alperes a B •/. alatti váltó alapján, mint annak egyik elfogadója, felperes részére még 220 frt tőke, kamata, óvási és váltódíj megfizetésére kötelezendő volt, — mert nevezett alperes azt, hogy ő nem magyar, hanem osztrák alattvaló — felperes tagadása ellenében nem bizonyította, holott ennek a körülmenynek bizonyítása jelen esetben annyival inkább is őt terhelte, mert kifogásaiban szenvedő váltókepességének elbírálása tekintetéből egyenesen a magyar igazságszolgáltatásra hivatkozik, — a mennyiben az 1852. évi július 3-án kiadott császári rendeletről azt állítja, hogy az törvény erejével bírván, még jelenben is hatályában fennáll, — tehát a közös cs. és kir. hadsereget illetőleg magyar igazságszolgáltatásunk szempontjából is követendő ; mert továbbá abból a körülményből, hogy alperes mint cs. és kir. közös hadseregbeli tiszt jelenben Bécsben lakik, nem okvetlenül következik, hogy osztrák alattvaló, — hogy ennélfogva szenvedő váltóképessége a jelenlegi lakhelyén érvényben levő törvények szeriut volna elbírálandó. A m. kir. Curia: A másodfokú biróság ítélete helybenhagyatik a benne felhozott és az első bírósági ítéletből átvett i indokoknál fogva és azért, mert ha be is bizonyittatott volna, j hogy T. Bernát alpjres osztrák alattvaló, tekintettel arra, hogy I mindkét kereseti váltó azok tartalma szerint Pozsonyban fizetendő I s hogy ennélfogva a nevezett alperes a fizetésnek Magyarhonban leendő teljesítése iránt vállalt váltói kötelezettséget, — mely kötelezés tehát a fizetés helyén vált joghatályossá — és tekintettel arra, hogy T Bernát és neje a fizetési helynek ama kikötése által magukat a kikötött fi/.etési hely törvényeinek alávetették: szenvedő váltóképességük a váltótörvény 95. §-ának második bekezdése szerint az itteni váltótörvény szerint volt megállapitaudó. (1892. dec. 15, 1,403/891. V. sz. a.) A kereskedelmi törvény 43. §-a értelmében való kereskedelmi meghatalmazott külön megbízás hiányában nincs jogosítva arra, hogy ;iz árúkat hitelbe vásárlás mellett adja el a vevőnek. (A szegedi kir. itélö tábla 1892. évi okt. 31, 1,192. sz.) Azon körülmény, hogy valamely közkereseti társaság mint ilyen ellen per indítva, marasztaló ítélet hozva és végrehajtás vezetve lett, nem szolgál alapul arra, hogy a személyesen nem perelt és ennélfogva személyesen nem is marasztalt társasági tagokra nézve a fizetések megszüntetésének állapota beállottnak tekintessék. Egyedül abból, hogy a közadós az ellene kibocsátott sommás végzés ellen kifogásokat adván be, ellene ezen alapon az 1881. évi LX. t.-c. 224. §-a értelmében biztosítási végrehajtás foganatosíttatott és árúinak egy része lefoglaltatott, a fizetések megszüntetésének tényét következtetni nem lobét, miután az adós biztosítást készpénzben adni nem köteles. (M. kir. Curia 1892. dec. 14, 9,488. sz.) Fióktelep az a hely, a hol a kereskedő a főteleptől függetlenül s önállóan oly kereskedelmi ügyleteket köt, melyek az üzletnek tulajdonképeui tárgyát képezik, vagyis az üzlet céljának megfelelnek ; ha tehát a kereskedőnek kereskedelmi telepétől különböző helyen gyára van, de itt csak a gyár felszerelésével, nyers anyagok beszerzésével, munkások szegődtetésóvel stb. kapcsolatos ügyletek köttetnek, ugy a gyár helye fióktelep fogalma alá nem esik s az ily fióktelepet nem képező gyár helyének bejegyeztetésére a tryáros nem kötelezhető. (Budapesti kir. tábla 1892. szept. 19, 3,655. sz.) Bűnügyekben. Bizományos — sikkasztás. A komáromi kir. törvónyzsók: N. Józsefué szül. T. Lina 36 éves stb., büntetlen előéletű, nagy-szölgyéni lakost a B. T. K. i 355. §. alá esö s a 92. §. alapján minősített sikkasztás vétségében vétkesnek mondja ki, s őt ezért a 358. és 92. §. alapján az ítélet foganatba vételétől számított 8 (nyolc) napi fogházbüntetésre ítéli, egyúttal pedig a rabtartási költségek megtérítésére kötelezi, melyek azonban vagyontalansága miatt egyelőre behajthatlanoknak nyilváníttatnak. A mellékbüntetés alkalmazását a kir. törvényszék az 54. §. alapján mellőzi. Indokok: B. László kereskedő feljelentése szerint 545 frt 66 kr. értékű árúkat adott el vádlottnak bizománybau leendő értékesítés végett, melyeknek árát emez saját céljaira forditotta. Hogy vádlottnak a feljelentővel kötött ügylet természetéről tudomása volt, az saját beismeréséből kitűnik, mely szerint az árúkat nem tartotta saját tulajdonának és hogy több ízben megesett, hogy a visszavitt árúkat azon árba, melybe neki adta, visszavette. Beismerte vádlott azt is, hogy az eladott idegen árúk árát nem téritette vissza tulajdonosának, hanem magának megtartotta. Minthogy pedig az által saját birlalatában lévő idegen ingó dolgot jogtalanul sajátította el, a B. T. K. 355. §-ába ütköző sikkasztás bűncselekményét elkövette. Tekintettel azonban a rendkívül nyomatékos enyhítő körülményekre, u. m. vádlott teljes szegénységére, nagyszámú családja eltartása miatti gondjaira, büntetlen előéletére és töredelmes vallomására, tekintettel tudatlanságára és azon jóakaratára, melylyel az okozott kárt megtéríteni igyekezett, a mi saját hibáján kivül nem sikerült, a kir. törvényszék a B. T. K. 92. §-a alkalmazásával a cselekményt vétséggé minősítette és 8 napi fogházbüntetéssel sújtotta. A kárkövetelés iránt panaszos vádlottal birói egyességet kötvén, ez iránt a kir. törvényszék nem intézkedett. (1892. évi május hó 12. 1,569. sz.) A győri kir. ítélő tábla: A kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja s vádlottat az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól fölmenti. Indokok: Ugy a panaszos, mint a vádlott vallomásával igazolva van, hogy közöttük bizományi ügylet jött létre s folytattatott több éven keresztül. Vádlott beismerte azt is, hogy a panaszos feljelentéséhez csatolt jegyzékében feltüntetett árúkat átvette s beismerte, hogy azokat eladván, 545 frt 66 krt panaszosnak megfizetni nem tudott, miután egyik-másik árút olcsóbba