A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 4. szám - A néprögtönbiráskodás törvénye Észak-Amerikában. A Linch törvénye 4. [r.] - A telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-ai gyakorlatban

A JÜtí. 27 nak megfelelőleg foganatosittatik-e vagy nem? Kétségtelen tehát, hogy ily esetekben a lejegyzésnek a társtulajdonosok hozzájárulával kell történnie s hogy a telekkönyvi hatóságnak a lejegyzés elrendelése előtt meg kell győződnie arról, hogy valamennyi érdekelt fél tudomással bir a szándékolt lejegyzésről s illetve ahhoz hozzájárulását is adta. Csupán az képezheti és tényleg képezi is a véleménykülönbség tárgyát, hogy ezen hozzájárulásnak m i k o r é s mily alakban' kell nyilvánulni arra nézve, hogy a lejegyzés a tkvi hatóság által megengedtessék és foganatosittassék ? Nem lehet feltétlenül helyesnek és különösen gyakorlati szempontból megtámadhatlannak mondani azon csaknem valamennyi bíróságaink által követett eljárást, mely szerint a lejegyzés iránti kérelem teljesítése azonnal megtagadtatik, mihelyt már a kérvénynél a tulajdonostársak hozzájárulásának igazolása elmulasztatott. Igen sokan, több izben reámutattak már azon lépten-nyomon előgördülö s csaknem elhárithatlan akadályokra, melyek annak útját állják, hogy a lejegyzést kérő már kérvénye mellett igazolhassa a tulajdonostársaknak az eldarabolásba, illetve az ingatlan egy, már a természetben rég elkülönítve lévő részének nyilvánkönyvileg új betétbe leendő átvitelébe való beleegyezését. Ismétlésekbe esui nem akarván, csupán azon körülményre utalok, hogy a legtöbbször mily erömegfeszitésbe kerül eredménynyel megküzdeni a tulajdonostársaknak szeszélyével, értelmetlen voltával, ol\kor malitiosus-, haszonleső-, vagy épen durae capacitaíis jellemével, midőn tőlük valaki a szükségelt beleegyezési nyilatkozat aláírását kéri; hiszen ismerjük a köznépnek azon szokását, hogy még a saját jogügyleteiben is remegve és nagy aggodalmak között teszi aláírását az elkészített okmányra. A tapasztalat bizonyítja azt is, hogy nem ritkán a zsarolás sok fajta alakjának, többféle pressiónak és nem csekély vagyoni hátrányoknak tétetik ki az, a ki ingatlanának telekkönyvi állását a tényleges birtokláshoz képest rendezni akarja, vagy rendezni kénytelen. S hogy a rideg formálismusból eredő ezen és hasonló csapások a nép legszegényebb s a műveltség legalacsonyabb fokán ál'ó azon rétegét suj ja legérzékenyebbül, a mely épen ezen állapotánál fogva a bíróságoknál letéteményezett jogsegélyre leginkább reá volna szorulva s a melylyel a telekkönyvi intézmény üdvös voltát felfoghalóvá tenni különben is sok nehézségekbe ütközik, azt a mindennapi élet szomorú tényekkel igazolja, itt az okoknak kézen fekvő volta miatt bővebb fejtegetésre nincs is szükség. Kern csalódom tehát, ha azt vél m, hogy azon — különben a bíróságokra nézve elég kényelmes — szigorú eljárás, mely szerint a tulajdonostársak beleegyezési nyilatkozatát ki nem mutató lejegyzés iránti kérvény ex primo decreto elutasittatik, egyik nagy akadálya annak, hogy a telekkön} vek a tényleges birtoklásnak hü tükrévé válni nem tudnak. Miért nagyon is megszívlelendőnek tartom B orovanszky Ede urnák e lap hasábjain napvilágot látott hasoutárgyú fejtegetéseit s magam sem látom a tkvi rendtartás rendelkezésébe és szellemébe ütközőnek azt, hogy ha ily esetekben a tulajdonostársak meghallgatása az 56. §. d) pontjának analógiájára elrendeltetnék. Ezen eljárás gyakorlati nehézségekbe annyival kevésbé ütköznék, mert hiszen akkor, ha a jószágtest terhelve van (és ez az esetek 80°/o-át képezi), a jelzálogos hitelezők meghallgatására különben is tárgyalás tűzendő (.56. §. d) pont) s ha ugyanazon határnapon a szintén meghívott társtulajdonosok is meghallgattatnak : számbavehető munkaszaporodás nem állana elő. Megkívántatnék azonban a felek és tulajdonostársak érdekében és a biró megnyugtatása szempontjából, hogy a tulajdonostársak részére kibocsátott idéző végzésben az ingatlan, melynek lejegyzése céloztatik, minden ismertetőjelei és határai szerint pontosan körülirassék s kifejezetten bentfoglaltassék azon figyelmeztetés, hogy a ki szabályszerű idéztetés dacára meg nem jelen a kitűzött tárgyaláson, az a lejegyzésbe beleegyezőnek tekintetik De cikkem szűk kerete nem engedi meg, hogy e tárgynál hosszasabban időzzek, miért is annak kinyilvánítása után, miszerint a + alatti jószágtest eldarabolása esetén én is jog- és törvényszerűnek, sőt általában szükségesnek is tartom azt, ha a jelzálogos hitelezők az 56. §. d) pontja értelmében, a mennyiben nyilatkozatuk már a kérvény mellett be nem mutattatnék, meghallgattatnak : áttérek tulajdonképeni célomra, t. i. annak kifejtésére, hogy a több parcellákból alakult (A. I. II. alatti) jószágtest egyes egész hr. számok alatt felvett birtok részleteinek lejegyzése esetén sem a tulajdonostársak, sem a jelzálogos hitelezők beleegyezését, illetve meghallgatását szükségesnek, gyakorlati értékkel bírónak és indokolhat ó n a k nem tekinthetem. A több birtokrészletből alakult (A. I. II. alatti) telekkönyvi jós/ágtestek egyes parcellái tudvalevőleg a természetben nem szükségképen egy összefüggő földterületet képeznek, hanem rendszerint a határ különböző részeiben elszórva találhatók. Midőn tehát valaki az ily jószágtestnek egyik alko:ó részét képező egész parcelláját, vagy abból egy tulajdonosnak jutalékát megveszi, e vétel nyilvánkönyvi effectuálása ugy történik, hogy a kérdéses birtokrészlet az anyatelekkönyvből lejegyeztetik és változatlan telekkönyvi állással egy új betétbe átvitetik s ott arra, vagy az annak az eladó tulajdonát tevő részére a tulajdonjog vevő javára bekebeleztetik. S míg ezek a tkvi hatóságnál végeztetnek, a kérdéses telekkönyvi jószágtestet képező több külön fekvő földterületeken a természetben semmi, de semmi változás nem történik. Az a parcella is, mely a telekkönyvben helyet cserélt s vitte magával az összes tulajdonostársaknak nevét, jogcímét s a terheket (mellékjelzálogilag, vagy további mellékjelzálogilag) stb., a határ azon részén ugyanazon alakban, kiterjedésben, ugyanazon szomszédságtól környezve épen ugy tehát, mint a lejegyzés előtt értékében is változatlanul feltalálható. Mi lehetne tehát az itt szándékosan népies egyszerűséggel előadott processusnál az, a mi akár a tulajdonostársakat, akár a jelzálogos hitelezőket akként érintené jogaikban, hogy e miatt az ö beleegyezésük, vagy meghallgatásuk nélkül ezen egész eljárás keresztülvihető, nyilvánkönyvileg foganatosítható nem volna? Mivel lehetne csak nagyjából is indokolni azt, a tkvi rendtartás egyik szakaszára sem alapitható szigort, melylyel bíróságaink az ingatlan tekintetében létrejött jogügyletekhez harmadik személyek hozzájárulását is megkövetelik ? Az ingatlan szabad forgalmának ilyetén — a tiszta jogelvek által perhorrescált — szárnyaszegését s a tulajdonjog merész És hogy a linchelések nem ritkulnak és hogy napjainkra is átszármaztak, a fentebb közlőiteken kívül az 1891. márciusi orleansi vérengzés után előfordult esetek is bizonyítják. Többi közt kentucki állam Middlesborough városában egy mulatté : Huntcr meggyilkolt bizonyos vasúti tisztviselőt. A hatóság elfogta, de mintegy 60 ember összecsődült felfegyverkezve s minden ellentáüás nélkül hatalmába kerítette s Hunter azonnal felakasztatott. Ez történt márc. végén. Apr. 11-én Ohióban hasonlóan egy rendőrt végeztek ki. Ez — Harzer nevezetű — agyonszúrta Bales nevű lakost s elfogatván, bebörtönöztetett. Egy szervezett tömeg (organised mob) elment a börtönhöz s a kulcsok kiadatását követelte, mit elég óvatosak voltak az őrök meg nem tagadni. A börtön felnyittatott, Harzer zárkájából kihurcoltatott s a legközelebbi fára felfüggesztetett. Ugyanazon időben Eszak-Carolinában, Charlotte városban egy olasz ember néger által megöletett. A fehérek összecsődültek s hozzáfogtak a néger kivégezéséhez. Katonaság jelent meg s a négerek azt lövöldözéssel fogadták ; a katonák is használatba vették fegyvereiket és számosan sebesülten maradtak a küzdelem helyén. Nemsokára ezután Washington területén egy kis városban két nagyobb bűntettel vádolt ember már az esküdtszéki Ítéletre várakozott, midőn a mob, alkalmasint nem bizván a bíróság szigorú részrehajlatlanságában, mintegy negyvenen álarcban benyomultak fegyveresen a börtönbe, az igazgatót tehetetlenné tették és kiszemelt áldozataikat rövid uton kivégezték. Hegy e téren nincsen csökkenés, sőt inkább emelkedés mutatkozűk, kitűnik abból is, hogy napjainkban nem szorítkozik többé ezen barbár intézmény magukra a büntetőjogi esetekre, hanem kezd kiterjedni a büntetőjogon kivül eső érdekekre is. Nevezetesen belevonatik e körbe már a politikai érdekeltség is. Az amerikai lapok több esetet hoznak fel erre.:i Nevezetesen a »Richmond Enquirer« című, igen elterjedt lap Virginiában, figyel3 The New-York evening Post 1856. sept. New-York Tribüné 1836. aug. meztette polgártársai egyik tekintélyeikét, hogy ha tovább folytatná antiskláv tanait, árulónak fog tekintetni és sommás uton kivégeztetni. Ugyanazon évben Alabáma egyik városában két könyvkereskedő piacra hozott oly könyveket, melyeknek tartalma a rabszolgaság ellen szólt. Erre öt polgár biztonsági comitévé alakulván, tudtára adta azon kereskedőknek, hogy ha öt nap alatt cl nem hagyják Alabámát, el fognak fogatni s kivégeztetni. A könyvkereskedők komolyan vették a dolgot s késedelem nélkül eltávoztak; vagyoni romlásukat elébe tévén a bizton várható linchagenek. Egy ültetvényes Kentmegyében, 1858. évben gyanúba vétetett abolitionalista elvei s törekvései miatt, csak azért, mivel előfizetett a new-yorki Tribünre ; ez okból a mob által elfogatott s egy mértföld területen át hurcoltatott, hogy azután sommás uton meglincheltessék. Még tovább is terjeszkednek ezen törekvések. Alakulóban vannak oly szövetkezetek, melyek a magánélet moralitásának biztosítására vállalkoznak. Különösen a déli államokban mutatkoznak, melyeknek tagjai azokat, kik rendetlen életet visznek, kényszeríteni akarják, hogy vagy javuljanak meg, vagy kivándoroljanak és ha nem engedelmeskednek, álarcban váratlanul megjelennek lakásukon s vérig korbácsolják, még a nőket is, ha azokr ólvan szó. A loi linch szelleme behatol a társadalom minden rétegeibe. A Bloody-Gulch bányász telepén egy katona megvert egy tisztességes állású nőt, a bányászok elégtételt kívántak szerezni a sértett nőnek s üldözőbe vették a brutális katonát s elfogván, megállapodtak abban, hogy ntm állítják a sherif elébe, hanem ők maguk bíráskodnak felette. És csakugyan felakasztották egy magas fenyőfa ágára, mely az irek közelben lévő kápolnájának ajtaja előtt zöldéit. Egy pár nap múlva a bányászok lövöldözést hallanak s kimenvén, látják, hogy vagy három munkástársuk meglőve, földön hevernek vérükben. A közeli erősségből ugyanis 80 katona kiosont, megbosszulni társaikat s száz lépésről lelőttek több munkást.