A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 4. szám - A néprögtönbiráskodás törvénye Észak-Amerikában. A Linch törvénye 4. [r.] - A telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-ai gyakorlatban

26 A JOG. A telekkönyvi rendtartás 55. és 56, §-ai gyakorlatban. Ivla : TÖMÖRV JÓZSEF, kir. tszéki biró Beregszászban. Jogi életünk mai korszakában, midőn az eleintén jó ideig idegenszerűnek tekintett s a köznép által bizonyos aggódó tartózkodással és féltékenységgel fogadott telekkönyvi intézmény lassanként átszivárgva, meghonosodni kezd népünk köztudatában, midőn a változott viszonyok követelményeihez képest a törvényhozás és igazságügyi kormányzat rövid pár év alatt egész láncolatát léptette életbe azon törvényeknek és rendeleteknek, melyek ezen nálunk még fiatal intézmény tovább fejlesztését, különleges viszonyainkra való szorosabb alkalmazását célozzák, midiin a nemzetgazdasági élet és hitel terén észlelhető örvendetes fejlődéssel a hiteltelekkönyvek rendezett volta közszükséggé vált, épen azért a telekkönyvek könnyű áttekinthetősége s az ügyek gyors elintézése általános óhajt képez: nem lehet kicsinylendő azok munkája, kik az intézménynek a közvetlen gyakorlat tapasztalatai által ilyenekül felismert kisebb hiányait és bajait bármily igénytelen módon és alakban feltárják azok előtt, a kik a hiányok pótlására, a bajok orvoslására és a monumentális mii szilárd alapokon leendő kiépítésére hivatvák. Ezen vélekedésem késztetett jelen sorok megírására, de sarkalt még az is, hogy napról-napra módom van szemlélni azon lépten-nyomon előgördülő akadályokat, melyek a telekkönyveknek nagy és költséges apparátussal munkába vett reformálását, tökéletesbitését, kívánatos gyors haladásában olyannyira gátolják, hogy a munka lassúsága ellen különösen a jogászvilág kebeléből mind sűrűbben emelkednek fel a sok tekintetben jogosult panaszok. Ily körülmények közt nem riaszthatott vissza felszólalásom megtételétől annak tudata, hogy alábbi fejtegetéseim, melyek korántsem igénylik a csalhatatlauság epithetonját, elvi ellentétben látszanak lenni néhány kiváló szaktekintélyünknek és a felsőbb bitóságoknak több ízben enunciált felfogásával Hogy az életben lévő tkvi rendtartás némely rendelkezései a változott életviszonyok szükségleteinek kielégítésére már sem nem elégségesek, sem nem alkalmasak s hogy azok már elavultaknak tekintendők: ezen általános vélemény kifejezésre talált már ugy az 1886. XXIX., XXXVIII. és az 1891 : XVI. t.-cikkek több újításaiban, mint legutóbb is legfeltűnőbb mód >n azon törvényjavaslatban, mely »a tényleges birtokos tulajdonjogának a telek jegyző könyvbe bejegyzéséről és a tkvi bejegyzések helyesbitésérők szól. Ugy látszik, hogy a tapasztalati tények helyes irányba terelték az újítások kezdeményezésére hivatottakat s ezek működését azon n<?m eléggé méltányolható elv vezérli, miszerint a telekkönyvek végleges rendezése másként el nem érhető, hanemha a fennálló telekkönyvi szabályok némely merev rendelkezéseinek szeliditésével s elhárításával azon akadályoknak, melyek a t ínyleges birtokos tulajdonjogáaak a telekkönyvbe való bejegyzését gátolják vagy nehezítik. Talán nem csalódom, midőn azt vélem, hogy a judicatura amaz elv alkalmazásában nem tart lépést a törvényhozással és hogy az akadályok között nem csekély szerepet játszik azon grammá ti cai, sőt bizonyos tekintetben kiterjesztő magyarázat, melyet a gyakorlat a telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-aiuak adott s melytől különösebben felsőbb bíróságaink a célszerűség; szempontok tanácsára sem akarnak eltérni. A telekkönyvi rendtartás nagyon ismert 55. §-ínak c) pontja azt rendeli, hogy »h a valamely jószág test egyes részletei tulajdoni joggal más személyre ruházandók át, azokat egyidejűleg azon telekkönyvi jószágtestből, melyhez eddig tartoztak, le kell jegyezni s önálló telekkönyvi testkép bejegyezni, (számukra új betéteket nyitni ) Hasonlókép kel! eljárni a közösen b i r t telekkönyvijószágtest testi elosztása esetében is.« Az 56 §. c) és d) pontja szerint pedig a lejegyzés csak azon feltétel alatt engedtethetik meg, »h a a szétdarabolandó részlet terve (vázrajza) az új részeknek, azok helyrajzi számainak és térmértékének e 1 öa d á s á v a 1 felmutatt a t i k.« S azon esetben, ha a lejegyzés által eldarabolandó jószágtest terhelve van, »a n y i 1 v á n k ö n y v i hitelezők beleegyezése igazolandó, kivéve, ha a lejegyzés azok biztonságára sérelemmel nincs e g y bekapcsolva, mi felett a bíróság a hitelezők előleges meghallgatása mellett sajátbelátásaszerint határoz« Ennyi és semmivel sem több az, mit a telekkönyvi rendtartás a közönséges egyszerű lejegyzések megengedhetősége, elrendelése és foganatosítása tekintetében magában foglalt. (A complicatiók elkerülése végett szándékosan mellőzöm az 55. és 56. §-ok többi pontjainak fejtegetésembe való bevonását.) Tehát már itt constatálható, miszerint általánosságban véve a kérdést, nincs törvényes a'apja annak, hogy a bíróságok kivétel nélkül minden esetben megkívánják azt, miszerint a társtulajdonosok beleegyezése a lejegyzési kérvényeknél igazoltassék s ennek elmulasztása esetén a kérelem teljesítését, minden további intézkedés mellőzésével, megtagadják. Azonban, hogy a kérdés egészséges alapokon oldathassék meg, véleményem szerint éles megkülönböztetést kell tenni a lejegyzések azon két esete között, midőn: a) a z egy birtokrészletből álló (+ alatti) telekkönyvi jószágtest testi megosztásáról, eldarabolásáról és b) a több párcellából alakult (A. I. II. alatti) birtoktest egyes egész hr. szám alatt felvett birtok részletének átviteléről van szó.« Az első esetben alig képezheti vita tárgyát az, hogy a természetben egy összefüggő teriiletet képező fekvőség testi megosztása a tulajdonostársak egyikének kérelme folytán a többi társtulajdonos hozzájárulása nélkül, valamint a természetben, ugy nyilvánkönyvileg sem foganatosítható. Mert hiszen nem lehet közömbös dolog az addig közös osztatlan állapotban birtoklók egyikére sem az, hogy a területnek jobb minőségű és az ő érdekeinek inkább megfelelő, vagy épen a terméketlenebb s az ő több: birtokától elszigetelt részén hasittatik-e ki az egészből az ő tulajdoni hányada. Nem lehet közömbös, hogy a természetben már előbb keresztül vitt eldarabolás a nyilvánkönyvben a tényleges birtoklásTÁRCA. A néprögtönbiráskodás törvénye ÉszakAmerikában, (A Linch törvénye.) Irta : dr. SZOKOLAY ISTVÁN, budapesti ügyvéd. — A »Jog« eredeti tárcája. — ív. Jogosságról, igazságosságról, de csak emberiségről is, szó sem lehet a Linch-féle igazságszolgáltatásnál. A legsúlyosabb jogtalanság, a legerőszakosb önkény az, mely annál gyakoroltatik. Az igazságszolgáltatás legprimitívebb elemei s feltételei hiányzanak. Nincsen itt bíróság, mert a mob sem mandátummal, sem képességgel nem bir reá. Nincsen itt semmi vizsgálat, a mob még azt sem tudja bizonyosan, hogy ki az, ki hatalmába került s a kit kivégezni készül, mert az identitás igazodása ki van zárva. Védelemről sem lehet szó, a nép dühe, szenvedélye nem akar semmi másra hallgatni. Nincsen Ítélethozatal sem, hanem csak executio. Azért még azok is, kik ezen barbár intézménynyel némileg rokonszenveznek, mint James, Bryce ésDixon, csak mentegetődzésre vállalkoznak, de nem kimentésére és nem is merik jogosultságának vitatását megkísérlem. Hivatkoznak azon abnormis állapotokra, melyekben előbbi időkben a társadalom s állam létezett: szervezés, hatóságok, igazságügyi intézmények nélkül. Mandat-Grancey azt állítja,1 hogy az erkölcsök javulásával, a civilisatio haladásával ezen rögtönbiráskodás már tete1 La Briche a u x Buffles. mesén csökkenőben van ; különösen azóta, hogy nagyobb számban tökéletesb szervezetű börtönök létesítettek Észak-Amerikában. Vannak olyanok is, kik még a Linch szabályozatáról, szervezetéről álmodoznak, mely az önkény hatástalanságát 'kizárná s némi jogi biztosítékokat hozna be az executionalis eljárásba, miről kijjebb lesz szó. Az önsegély a régibb századokban, a társadalom s államszervezet fejletlenségénél szükségessé válhatott, de hogy annak legkegyetlenebb eszközei a civilisatio korában is uralkodhatnak, hogy a mai kor szokásává válhattak, ez nemcsak sajnálatraméltó, hanem csodálatos is. Az ugyanis nem való, hogy a Linch gyakorlata csökkenőben lenne. Fentebb k mutattuk számadatokkal, hogy a most lefolyt években is, a XIX század végén, nagy számban jelennek meg a liuchelések, nagyobb számban, mint maguk a törvényes birói kivégeztetések. Az amerikai területre nézve, dacára a civilisatio nagy előhaladásának, még ma is áll azon, egy jogállamot megbélyegző állítás, hogy ott kétféle justitia létezik, egyik a közaz állami, mely a nemzet nevében s a másik a magáujogszolgáltatás, mely egyes polgárok állal a kisebbség nevében° gyakoroltatik. Maga Bryce, ki indokoltnak találja a Linch szokását, kénytelen bevallani, hogy: »La loi de Linch n'e s t pas inconnuedansdes régions plus civilisées, télies que l'Iudiaua, l'Ohio, mérne de Western : New-York.2 (A Linchtöivény nem ismeretlen a legpolgáriasultabb államrészekben, u. m.: Indianában, Ohióban, sőt New-York államban sem.) Claudius Jannet is bizonyítja, hogy a civilisatióban hátramaradottabb Far West liuchelői utánzókra találtak a legműveltebb amerikai államokban is, milyenek : Virginia, New-York Maine, sőt Massachusettsben is, mely modéle államnak tekintetik'. 2 American c o m m o n \v e a 1 t h.