A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 53. szám - A nagy munka után

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a »Jog« 53. számához. Budapest, 1893. december hó 31-én Köztörvényi ügyekben Azon körülmény, hogy a férj, kit a közszerzeményi javak feletti rendelkezési íoa: illetvén meg, az általa vett ingatlanok tulajdonjogát egyedül nevére kebeleztél te be. a közszerzeményi jog érvényesítésénél semmi hatálylyal nincs. A marosvásárhelyi 1;ír. törvényszék (1892. január 26-án, 9,620. sz.): Griiü Pap Máté ügyvéd által képviselt B. Józsefné sz. A. Katalin felperesnek dr. Mayer Ödön ügyvéd által képviselt N. Lujza és társai alperesek ellen hagyatéki vagyon állagának megállapítása iránti rendes perében következőleg itélt: A m.-vásárhelyi 8SO. sz. telekjegyzőkönyvben A+2-5. rendsz. alatt foglalt ingatlanokból a B/6. sorszám alatt B. József javára tulajdonjoggal bekebelezett ingatlanok fele részének csak felerésze képezi örökhagyó B. József hagyatéki állagát, másik felerésze közös szerzeményi jogon felperes tulajdona, ezt alperesek kötelesek elismerni és tűrni, hogy arra a tulajdonjog felperes javára tulajdonjogilag bekebeleztessék stb. Indokok: Felperes az A) alatt csatolt perre utasító végzés alapján köteles kimutatni és bebizonyítani, hogy a m.-vásárhelyi 880. sz. telekjegyzökönyvben A+2 —5. rendszám alatt foglalt ingatlanokból az örökhagyó javára bekebelezett részének csak fele, tehát az összes iugatlanoknak Y-i-része képezi örökhagyó hagyatéka állagát, mig ama felerésznek fele közös szerzemény címén felperes tulajdona. Felperes előterjesztett perirataiban igényjogosultságának igazolásául arra hivatkozik, hogy örökhagyóval 1837. évben lépvén házasságra, örökhagyónak sem ingó, sem ingatlan vagyona nem volt, hanem a felperes az első férjétül hátrahagyott és felperesre átháram'ott vagyonban maradván, abból kifolyólag folytattatott a kéményseprési ipar és igy a kérdésps iugatlanoknak örökhagyó nevén álló felerésze közszerzeményi jogor. felperest illeti. Alperesek a telekkönyvi állásra való tekintettel tagadják felperesnek közszerzemény címeni igényjogosultságát s azt egészen örökhagyó hagyatékának lenni állítják. Habár az ált. ptk. 1,233, §-a szerint a házassági összeköttetés a házastársak között vagyonközösséget még nem állapit meg és hazai törvényeink szerint a házastársak bármelyike önállóan és külön vagyont szerezhet, azonban tekintettel arra, miszerint alperesek beismerik, hogy örökhagyó felperessel 1837. évben lépett házasságra és ezen házassági kötelék egészen örökhagyónak bekövetkezett haláláig fennállott; beismerik, mert nem tagadták, hogy örökhagyónak a házasságrai lépésekor valamely külön vagyona nem volt; figyelemmel arra is, hogy azt, miszerint a házasság ideje alatt szerzett vagyon nem közös szerzemény, alpereseknek kellett volna bizonyítani; ez irányban azonban bizonyítékot nem szolgáltattak s nem mutatták ki, hogy örökhagyó külön vagyonnal bírt, mely külön vagyonát vagy annak egy részét fordította a kérdéses ingatlanok megszerzésére, mindezeknél fogva habár a fent érintett ingatlanok fele részére kizárólag örökhagyó tulajdonjoga van is bekebelezve, mégis az, illetve azoknak felerésze, mint a házasság tartama alatti szerzemény az 1852. évi nov. 22-én kelt ősiségi nyilt parancs 12. §-a alapján alperesek érvelésének figyelmen kivül hagyásával, közszerzeményi címen megítélendő volt, mivel jelen esetben a közszerzemény kérdése a házasság létrejötte idejében fennállott törvények szerÍDt bírálandó el, stb. A marosvásárhelyi kir. itélő tábla (1892. június 28-án, 1,280. sz.) : Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja és felperest elutasítja stb. Indokok: Az 1887. évi október 27-én kelt örökvásári szerződés és a jelenlegi telekkönyvi állapot által igazolva van, hogy a per alatti ingatlanokat B. József egyedül vásárolta meg s a tulajdonjogot egyedül saját javára kebeleztette be. Ezen ténynyel szemben felperes volt köteles igazolni, hogy B. József azon ingatlanokat a közös szerzeményből vásárolta, mit azonban be nem bizonyítván, az elsőbirósági ítéletnek részbeni megváltoztatása mellett a kereset el volt utasítandó stb. A m. kir. Curia (1893. október 12. 6,717. sz.;: A kir. itélő tábla Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben stb. Indokok: Felperesnő az 1888. évben elhalálozott második férje B. Józseffel elismerten 1843. dec. 26-án és igy az ált. osztr. ptkv. életbeléptetése előtt lépvén házasságra, a házasság alatti közös keresményhezi törvényes közös tulajdonjog az 1863. évi május ?9-én kelt ősiségi nyilt parancs 12. §-a értelmében a házasság kötésekor létezett törvények jelen esetben tehát a H. K. 3. K. 29. c. 2. §-a szerint ítélendő meg. Minthogy pedig a kereset tárgyát képező ingatlanok 1887. október 17-én, tehát a házasság fennállása idejében szereztettek, Marosvásárhely sz. kir. városában lakó házastársak azokra nézve közszerzőknek tekintendők és felperest azokhoz a közös tulajdonjog megilleti, habár neve a szerződésben elő nem fordul. Ezen mit sem változtat az a körülmény, hogy B. József, ki mint férj a közszerzeményi javak felett rendelkezett, az ingatlanok tulajdonát egyedül nevére kebeleztette be és ezen bekebeleztetésnek a közszerzeményi jog érvényesítésénél semmi hatálya nincs ; jelen esetben annál is inkább, mert az alperesek nem is állítják, hogy 1!. Józsefnének külön kezelt vagyona volt s hogy a kereset tárgyát képezett ingatlanokat abból szerezte, sőt az arra vonatkozóan felperes által ajánlott főesküre, hogy a vétel a közös vagyonból történt, nem is nyilatkoztak, ez utóbbi körülmény tehát, noha erre vonatkozóan a bizonyítás nem a felperest terheli, bizonyítottnak is veendő. Nem változtat az ingatlanok közszerzeményi természetén az alperesek által felhozott az a körülmény sem, hogy a felperes és B. József férje által 1882. évi március 8-án alkotott közvégrendeletben a házas felek haláluk esetére a közös vagyon felett már végrendelkeztek, minthogy ez a körülmény nem áll útjában annak, hogy az azután valamelyik házastárs által szerzett vagyon közszerzeményt képezzen. Végül az a körülmény sem változtat a dolgon, hogy az ingatlanok másik felét felperesnő szerezte vétel útján, minthogy ez a szerzés 1889. február 22-én, tehát B. Józsefnek az elhalálozása után történt; a közszerzeményi jog pedig csak a házasság felbontásáig- tart stb. A puszta esetlegesség által származott kárt, mint egyszerű véletlen szüleményét, a tulajdonos tartozik viselni. A csornai kir. járásbíróság: (1891. január 14 én, 2,018.) Elő János ügyvéd által képviselt T. István felperesnek Kiss Kálmán ügyvéd által képviselt S. Simon alperes ellen 55 frt kárösszeg és jár. iránti perében alperes S. Simont kötelezi, hogy felperesnek 50 frt kártérítési összeget, 5 frt állatorvosi vizsgálati, ugy a perköltségeket megfizessen. Indokok: A kereset történelmi részében előadatik, hogy 1890. július 12-én felperes lova az úgynevezett Jankó-dülőben levő saját tulajdon legelőjén alperes lova által, mely a felperes rétje melletti legelőn volt, a kútnál megrugatott és hogy ezen rúgás folytán annak lába eltörött és a lovat leszúrni kellett, kéri ezért alperest 55 frt kártérítési költségben marasztalni. Alperes tagadja, hogy az ő lova felperes lovát megrúgta volna, tagadja, hogy az leszuratott, tagadja a ló értékét és igy tagadja a kártérítési kötelezettséget. A kereset mellé csatolt állatorvosi bizonyítvány által, ugy a hit alatt kihallgatott s a bizonyítványt kiállító K. Sándor állatorvos vallomása által kétségen kfvül van azon tény, hogy a felperes lova lábán félhold alakú sebhely volt s hogy ezen seb erőművi hatás által idéztetett elő s igy kétségen kivül van az, hogy a sebhely oly mérvű csonttörés folytonossági hiányt mutatott, melynek következtében a ló további használhatósága kizárva lévén, ott lebunkózni kellett. Azon alperesi állítás, hogy a ló meg nem rúgatott volna, helyt nem foghat, mert a hit alatt kihallgatott tanuk közül T. János határozottan tanúsítja, hogy alperes S. Simon lova a kútnál felperes lovához, mely felperes tulajdon rétjén volt, farolt és ekkor látta ő, hogy alperes lova felperes lovát megrúgta, látta, hogy alperes lován patkó volt, sőt látta, hogy a patkó sarka az ejtett sebhelyen nyomokat hagyott és látta, hogy a rúgás folytán csonttörés állott be. Ezen tanú tanúsítja azt is, hogy alperes lova megbékózva nem volt, mivel ezen tanú vallomása a több hit alatt kihallgatott tanuk vallomása által, nevezetesen Cs. Mihály, N. Mihály János, K. Mihály tanuk vallomásai által támogattatik, kik határozottan tanúsítják, hogy felperes legelőjén felperes lován ugy az alperes által tőszomszédságban bérben bírt legelőn ugyan alperes lován kivül a rúgás idejében nem volt, támogattatik T. János, V. Sándor tanúvallomása által is, habár ez utóbbi tanú nem bir egészen a meghatározott korral, de mégis a többi tanúnak kiegészítéséül elfogadhatónak találtatott, ki tanúsítja, hogy felperes lovát az általa foczónak nevezett alperes lova, mely patkóval volt ellátva, rúgta meg, igy mindezen tanuk vallomása által beigazoltnak vehető azon tény, hogy az állatorvos által felperes lován talált folytonossági hiány az alperes lova által tett rúgás következtében idéztetett elő, igy a felperes által kért kártérítési követelés, mivel H. Mihály biró, Cs. Mihály, N. János és B. Sándor szakértői földmives emberek által 50 frt értékűnek becsültetik, ezen összegben megállapítandó és alperes ezen kártérítési összegnek megfizetésére kötelezendő volt. Azon alperesi kifogás, hogy felperes a lovat 34 forintért vette és ennél magasabb értéket nem követelhet, figye-