A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 51. szám - A távbeszélő a törvényben - Az örökösödési eljárásról szóló törvényjavaslat. Folytatás

372 A JOÖ. 5. az érsekújvári kir. járásbírósághoz 3 biróra 3,952, ' 6. a losonci » » 4 » . . . . 5,680, 7. a váci » » » » 4,801. 8. a zólyomi » » » 5,459, 9. a nyitrai » » » » 4,4^5, I 10. a galgóci » » » » 5,684, 11. az esztergomi » » 5 » 7,980, vagyis e 11 bíróságnál alkalmazott 40 biróra összesen . 47,253 per és önálló ügy, átlag tehát egy biróra 1,181 per és önálló ügy, addig a most 12-dik helyen nevezett lévai kir. járásbírósághoz 3 biróra bejött 6,203 per és önálló ügy s így átlag egy-egy biróra 2,067 per és ügy, majdnem még egyszer annyi, mint a többi 11 bíróságnál egy-egy biróra és több, mint akármelyik 4 bíróval működő járásbíróságnál ; e téren tehát a lévai kir. J járásbírósággal már egy se versenyezhetik az említett 11 nagyobb bírói létszámú bíróság közül s áz aránytalanság a munkában nagy és még nagyobb, ha kiszakíttatik ezek közül a legkisebb per- és ügyforgalmi bíróság s összehasoulittatik a lévai kir. járásbírósággal; igy például a balassa-gyarmati kir. járásbíróságnál az összes perek és önálló ügyek száma 3 biróra esöleg kevesebb, mint a mi a lévai kir. járásbiróságnál egyegy biróra esik; hogy pedig a lévai kir. járásbíróság nem számszaporitásból tünteti fel eredményt, annak kétségtelen bizo- i nyitéka az, hogy mig ennél a bíróságnál egy-egy per vagy önálló ügy átlag 25/io beadvány számot ér el, addig a többi 11 bíróságnál egy-egy per vagy ügy átlag 3:i/io beadvány-számot nyújt, söt például az érsekújvári kir. járásbiróságnál egy-egy per vagy önálló ügy ad majd egész 4 beadvány-számot átlag. Ha már tehát az igazságügyi kormány nem gondoskodhatott talán mégis pénzügyi tekintetekből arról, hogy a kir. járásbíróságok birói létszáma mindenütt vagy nagyobb részt emeltessék a jelzett bekövetkező munkaszaporulatra való tekintettel, megnyugtatásul csak az fog szolgálni nekünk, ha a létszámemelés azon külcscsal fog megoldatni, a mely kulcsra az j igazságügyi kormány becses figyelmét felhívni bátorkodtam s a | mely kulcscsal, azt hiszem, felhívásom nélkül is szándéka az igazságügyi kormánynak megoldani a kérdést; én pedig ezt csak azért hangoztatom, hogy ha netán mégis más alapot vett volna fel a birói létszámemelésnél, az akkor egy és más helyütt kétségtelenül bekövetkező munkamegtorlódással szemben, beleértve a vezetésem alatti kir. járásbíróságot is, ha e helyütt a birói létszám nem emeltetnék, elmondhassam, hogy: dixi et salvavi animam meam. A távbeszélő a törvényben. Irta : K. NAGY SÁNDOR, nagyváradi kir. tszéki biró. A törvényhozás csak a meglévő viszonyok és állapotok figyelembevételével alkothatja meg törvényeit, még nem létező dolgokat számba nem vehet; igy a lázas rohamossággal fejlődő találmányok korszakában gyakran jöhetnek a törvény alkalmazói oly helyzetbe, hogy az Ítéletük alapjául fektetendő törvényt nem találnak. A btk. 1. §-a szerint »bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánit.« Ez határozott rendelkezés. Ha tehát a törvény nem intézkedik valamely előforduló esetről, annak elbírálása nagyon nehéz s az eltérő gyakorlatnak csak a föméltóságú kir. Curia döntve nyileg adhatja meg a helyes irányt. A távbeszélő (telefon) felállítása nálunk sokkal későbbi keletű, mint a büntetőtörvénykönyv megalkotása ; igy kétségtelenül nem találunk s nem is találhatunk intézkedést a büntetőtörvénykönyvben a távbeszélőre vonatkozólag. A távbeszélővel rokon távirdáról a büntetőtörvénykönyv következőleg intézkedik a btk. 4:19. §-ában : »A ki távirdát, vagy annak valamely tartozékát szándékosan megrongálja, vagy szándékosan oly cselekményt, vagy mulasztást követ el, mely által a távírda használhatósága félbeszakittatik vagy gátoltatik ; vétséget követ el és két évig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.« A 440. §. szerint pedig: »Vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, a ki gondatlanságból követ el oly cselekményt vagy mulasztást, mely által a távírda használhatósága félbeszakittatik.« Hogy aztán a távbeszélő felállítása után alkalmazták-e vagy nem bírósagaink ezen törvényszakaszokat a távbeszélő megrongálása, használhatóságának félbeszakítása, vagy gátlása eseteire is, arról alig találhatnánk köztudomásra jutott ítéleteket. De ha alkalmazták is, ez az alkalmazás alig járhatott a btk. 1. §-ának tágabb értelmezése nélkül. E bajon azonban már segített a távírda, a távbeszélő és egyéb villamos berendezésekről szóló 1888. évi XXXI. t.-c. 12. §-a, a mely kétséget kizárólag kimondja, hogy : »azon büntető határozatok, melyek a távírdák megrongálói ellen a közbiztonság szempontjából a büntetőtörvényekben alkottattak s érvényben fennállanak, a távbeszélők és villamos jelzők megrongálóival szemben is érvényesek,illetve ezekre is kiterjesztetne k.« Azonban ez a törvény csupán a távírdák megrongálói ellen alkotott törvényszakaszokat terjeszti ki a távbeszélőkre, vagyis csak a távbeszélő megrongálói büntethetők e szerint. De megfeledkezett a távbeszélő-titoknak megsértéséről, holott a levél- és távsürgöny-titoknak megsértése a büntetőtörvénybe ütközik. A levél- és távsürgöny-titoknak megsértéséről következő intézkedést tesz a büntetőtörvénykönyv: 327. §. A ki másnak szóló levelet, lepecsételt iratot, vagy távsürgönyt tudva jogositatlanul felbont, úgyszintén a ki másnak szóló, habár be nem pecsételt levél, vagy távsürgöny birtokába helyezi magát a végett, hogy annak tartalmát megtudja, vagy azt hasonló célból másnak jogtalanul átadja, vétséget követ el és nyolc napig terjedhető fogházzal és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A ki pedig a fentebbi módon tudomására jutott titkot közéteszi, vagy ezt a levél, irat, vagy táv sürgöny küldőjének, vagy a címzettnek károsítására használja fel, három hónapig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.« Az idézett törvény figyelembevételével 'ehet-e szó t á vbeszélő-titok megsértéséről? Szerény nézetem szerint: lehet. A btk. 327. § alapján nem szükséges, hogy a levél, vagy távsürgöny lepecsételve legyen, el lehet követni e vétséget az által is, ha valaki a levél, vagy t i vsürgöny birtokába helyezi magát, hogy annak tartalmát megtudja. Már pedig ha nyílt levélnek elolvasása, a távsürgöny tartalmának megtudása büntetendő cselekmény, ugyanezen tekintet alá kell esnie a távbeszélőnek is. A távbeszélőre bízott értesítést épen nem lehet nyilvánosabbnak venni, mint a levelezőlepra, vagy a távirdára bízott értesítés, a távbeszélő — rendes körülmények között — épen ugy két egyénnek egymással való közlendőjét közvetíti, mint a levél, vagy távírda, ezen közlemény nincs a közönség számára szánva, a közönség előtt titok s ezen titokhoz csak visszaélés folytán lehet jutni. A távbeszélő-titoknak épen ugy birtokába helyezheti magát valaki, mint a távsürgönynek. A távbeszélőn fel lehet fogni a hangot s ki lehet hallgatni a beszélőket, pl. házalok összekapcsolásával s meg lehet tudni a beszéd tartamát. Van tehát, vagy legalább lehet szó a távbeszélő-titoknak megsértéséről s ennek megsértése büntetlenül nem maradhat. A törvényben — még eddig — nem találunk ugyan olyan szakaszt, a melyre a távbeszélő-titoknak megsértésénél hivatkozhatnánk ; de egész nyugodtan vehetjük egy tekintet alá ezt a levél- és távsürgöny-titoknak megsértésével s büntethetjük ugyanazon módon. Há tehát a törvénykezési gyakorlatban a távbeszélő megrongálása fordul elő, ez az 1888.-XXXI. t.-c. 12. § nyilt intézkedése szerint a btk. 439., illetve 440. §-a értelmében büntetendő s ugyanezen analógia szerint a távbeszélő-titoknak megsértése a btk. 327. §-a alapján birálandó el. Az örökösödési eljárásról szóló törvényjavaslat. Irta : dr. BLUM BÉLA, pécsi kir. közjegyző. (Folytatás.) Az »ipso iure« jogelv nálunk az ösiséggel együtt lépett életbe. Az ősi vagyon örökösei »ipso iure« örököltek és minden bírósági intézkedés nélkül azonnal birtokba léphettek saját joguk alapján. Az öröklés a vármegye közgyűlésén bejelentetvén, ha többen voltak, az örökösök közt az osztály iránt történt intézkedés. Megegyezés esetén azt az örökösök maguk között foganatosították. Meghiúsulta esetén pedig az örökösödés és az osztály kérdése a perbíróság Ítélőszéke elé került. Minthogy azonban az örökösödési és osztályperek óriási mérvben szaporodtak s már a jogbiztonságot is veszélyeztették, legalább a testvérek és unokatestvérek közötti perlekedéseket kellett lehetőleg apasztani. Ugyanazért a közelebbi vérek között, ha maguk megegyezni nem tudtak, bármelyik érdekelt fél által kieszközölt királyi osztoztató parancs folytán, a szolgabíró és esküdt segítségével, akár az alispán, akár egy itélömester a hivatalos osztályt, ha kellett karhatalommal is foganatosította. A királyi osztoztató parancs helyébe az 1836; XIV. t.-c. a vármegyét jogosította fel egy osztoztató bizottság kiküldésére, melynek biráit az 1840: XIII. t.-c. szerint maguk a felek választhatták. De a mint egyrészről ezen osztály is csupán a felek kérelmére foganatosíttatott s még ekkor is lehetett az ellen birtokon kívül perlekedni, ugy másrészről a többi vitás örökösödési kérdés is mind nem a perenkivüli, hanem a peres fórum előtt volt csupán érvényesíthető. S'.óval az »ipso iure« elv régi jogrendszerünkben sem tűrt hivatalos birói beavatkozást, sem hatósági gyámkodást, sem 'iquidatiót, sem átadást. Mindezen intézményekkel jogéletünk csak az ősiség megszűntével az osztrák rendszer alatt ismerkedett meg, melynek, dacára hazai jogunk 1861-ben történt visszaállításának, örökösödési eljárásunkban mai napig megmaradtak a kitörülhetlen nyomai. Igy átvette a jelenlegi örökösödési eljárásunkat szabályozó 1868-iki polg. trvk. rt. a hivatalos beavatkozásnak négy esetét (560. §.), melyet régi jogunk nem ismert. Az előttünk fekvő törvényjavaslat pedig azt még meg akarja toldani egy további esettel