A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 49. szám - A csődtömeggondnokságok kiosztásáról

A. JOG. 195 zálogjog megtámadására irányuló joga annak megtámadásakor, vagyis 1890. évi febr. 28-án, mivel akkor a csődnyitás napjától (1880. jul. 17-töl, számított hat hónál már hosszabb idő telt el, már elésült stb. A. kir. Curia (1893. okt. 26. 6,856. sz. a.): a kír. Ítélőtábla ítéletének az a része, mely által felperes az alperes és özv. Sch. Zsigmondné között 1889. aug. 17-én létrejött engedményezési ügyletnek, továbbá az ezen engedményezés tárgyát képező 700 frtos követelés alapjául szolgáló váltóügyletnek, a csödhitelezök irányában hatálytalanítását illetőleg, keresetével elutasított, helyben hagyatik, a menuyiben azonban felperes az említett követelésre vonatkozó és azzal együtt alperesre átruházott végrehajtási zálogjognak hatálytalanítását tárgyazó keresetével is elutasittatott, e részben mindkét alsóbb fokú bíróságnak ítélete rnegváltoztattatik és az özv. Sch. Zsigmondné javára 700 forint váltótőke és jár. erejéig közadós R Tóbiás ellen a budapesti kir. keresk. és váltótörvényszéknek 37,209/1889. sz. végzésével elrendelt és a halasi kir. járásbíróság kiküldöttje által 1889. jul. 9-én foganatosított kielégítési végrehajtás útján szerzett és özv. Sch. Zsigmondné által alperesre átruházott zálogjog R. Tóbiás csődhitelezői irányában összes jogkövetkezményeivel együtt hatálytalannak mondatik ki. Indokok: Felperes keresetében azt kéri, hogy az ahhoz P- alatt csatolt 1889. aug. 17-én létrejött emiitett engedmény »a!apjában és következményeiben* R. Tóbiás csődhitelezöi irányában hatálytalannal^ nyilvánittassék. Ezen bár nem eléggé szabatos és határozott kereseti kérelem azt kétségkívül magában foglalja, hogy úgy maga az engedmény, mint az annak alapját képező követelés, illetőleg váltóügylet, valamint az ezzel kapcsolatos s átruházás útján szintén alperesre szállott végrehajtási zálogjog is hatálytalannak mondássék ki. A keresetben előterjesztett kérelemnek tárgya tehát ekként már magánál ezen kérelem tartalmánál fogva határozottan megállapítható lévén, az a körülmény egymagában, hogy felperes az ellenirat beadása előtt 1889. febr. 28-án felvett jegyzőkönyvben kereseti kérelmének — saját kijelentése szerint — nem annyira kijavítása, mint inkább szabatosabb szövegezése céljából az átruházott zálogjognak hatálytalanítását illetőleg még külön is kifejezett kérelmet terjesztett elő, nem döntő; minélfogva, s tekintettel arra, hogy R. Tóbiás ellen a csőd 1889. jul. 17-én nyittatott meg, a fennforgó megtámadási kereset pedig 1889. január 9-én, tehát a csődtörvény 37. §-ában megállapított 6 havi elévülési határidőn belől adatott be: alperesnek a csődtörvény 37. §-ára alapított elévülési kifogása megbirálást nem igényel. A mi magát az engedményezési ügyletet és az annak egyik tárgyát képező váltókövetelést, illetőleg váltóügyletet illeti, ezek tekintetében felperest a másodfokú biróság helyesen utasította el keresetével és pedig az engedményezési ügyletre nézve az általa felhozott megfelelő indokoknál fogva, a váltóügyletre vonatkozólag pedig azért, mert tekintettel arra, hogy alperes a csődtörvény 283. 2. pontja alatt érintett személyek közé nem tartozik és hogy | e szerint ellene, mint özv. Sch. Zsigmondné jogutódja ellen, a j csődtörvény értelmében gyakorolható megtámadási jog egyedül a csődtörvény 35. íjának 1. pontjára alapitható, ezen pont rendelkezésére figyelemmel, felperes alperes tagadásával szemben bizonyítani tartozott volna azt, hogy alperes a szóban lévő váltón alapuló követelés megszerzésekor (1889. aug. 17-én) tudta, hogy a közadósnak váltókötelezettséget eredményező, szóban forgó váltónyilatkozatában nyilvánuló jogcselekvénye a közadós részéről a hitelezők kijátszása végett történt, de felperes ez irányban mi bizonyítékot sem nyújtott. Ellenben az ezen Ítélet rendelkező részében körülirt, alperesre átruházott kielégítési végrehajtási zálogjog az alsóbb fokú bíróságok Ítélete erre vonatkozó részének megváltoztatásával a ! csődhitelezőkkel szemben a következő okoknál fogva nyilváníttatott hatálytalannak. R. Tóbiás bejegyzett kereskedő ellen a csőd 1889.jul. 17-én nyittatott meg, az özv. Sch. Zsigmondné javára R. Tóbiás ellen elrendelt kielégítési végrehajtás pedig 1889. jul. 9-én foganatosíttatott és pedig akként, hogy R. Tóbiás összes árúcikkei le- j foglaltatván, az azok elhelyezésére szolgáló bolthelyiség kulcsait I az eljárt bir. végrehajtó vette magához. A midőn tehát 1889. aug. 17-én özv. Sch. Zsigmondné alperesre ezen ekként szerzett zálogjogot is átruházta és alperes ; ezen átruházást elfogadta, R. Tóbiás az ellene 1889. jul. 9-én j vezetett kielégítési végrehajtásnak foganatosításakor kétségtelenül és mindenki által felismerhetöleg nemcsak fizetéseit szüntette j meg, a mi által már akkor beállott reá nézve az az időpont, | melytől kezdve vagyonát végrehajtás utján sem vonhatta el egyik I hitelező a többiek elől, hanem ellene már a csőd is megnyittatott. Az is kétségtelen tény, hogy az átruházó özv. Sch. Zsigmondné I által szerzett végrehajtási zálogjog a fentebb emiitett szempontnál j fogva hatályában megtámadtatott és az a nevezett átruházó ellen j külön lefolyt perben hozott jogerejű ítélettel ezen átruházóval 1 szemben is a csődhitelezők irányában hatálytalaníttatott, e szerint tehát nem forog fenn oly eset, melyben a jogelődnek utóbb I engedmény tárgyává tett eredeti jogszerzése megtámadhattan és \ Így érvényben fennálló volna. Tekintve már most, hogy alperesnek — a jogutódnak — már magából a szabályszerűen közétett hivatalos csödhirdetménybői, melynek nem tudásával magát nem menthet.i, tudnia kellett, hogy R. Tóbiás kereskedő volt, kinek csődbejutá sa folytán, tehát az ellene 8 nappal a csődnyitás előtt vezetett kielégítési végrehajtás, a melylyel szerzett zálogjog alperesre a csődnyitás után ruháztatott át, megtámadás esetében hatálytalanná válik és a lefoglalt tárgyak a közadós csődtömegére szállnak vissza; tekintve, hogy ezek szerint alperessel szemben, kiről fel kellett azt tenni, hogy az engedményi okiratban részletesen körülirt átruházott zálogjogszerzésnek közelebbi körülményeit ismerte (csődtörvény 36. §.), bizonyítottnak fogadandó el, hogy az átruházáskor tudta, miként ugy az ő, valamint jogelődjének ténye által a csődtömeghez tartozó vagyonnak a csődhitelezők elől való elvonása és ezzel a csődhitelezőknek megkárosítása céloztatik ; mindezeknél fogva az Ítélet rendelkező részében foglalt értelemben az alperesre átszállt, átruházott zálogjog a csődtörvény 35. igának 1. pontja alapján a csődhitelezők irányában hatálytalannak mondatott ki, stb. Büivügyekben. A budapesti kir. itélő tábla S. sz. büntető döntvénye. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 30. £-ában meghatározott és az 1880. évi XXXVII. t.-c. 3. J-ában kihágásnak minösitett zugirászatra pénzben kiszabott büntetés npénzbirság*-e vagy pénzbüntetés ? Ez a büntetés behajthatlanság eseté) e átváltoztatandó-e szabadságvesztés-büntetésre f A büntetésül kiszabott pénzösszeg hova fordítandó. az ügyvédi kamara által megjelöletidö célra-e vagy pedig az 1878. évi V. t.-c. 27. $-ában, illetőleg az 1887. évi VIII. t.-cben meghatározott célokra. (Az I8pj. évi 3,607/893. számhoz.) Határozat. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 39. §-ában meghatározott és az 1880. évi XXXTII. t.-c. 5. §-ában kihágásnak minősített zugirászatra pénzben kiszabott büntetés nem „pénzbüntetés", hanem „pénzbírság". Ez a büntetés behajthatlanság esetére szabadságvesztésbüntetésre át nem változtatható. A büntetésül kiszabott pénzösszeg az 1892. évi XXVII. t.-cben meghatározott célokra fordítandó. Indokok: Tekintve, hogy az 1880. évi XXXVII. t. cikknek 5. §-a hatályában fentartatván, az ügyvédi rendtartást tárgyazó 1874. évi XXXIV. t.-c. 39. §-át, jóllehet az ezen törvényszakaszban körülirt zugirászati cselekményt egyszersmind kihágásnak nyilvánította, ebből okszerűen még nem következik az, hogy a zugirászati cselekmény miatt pénzben kiszabott és »pénzbirságnak« nevezett büntetés alatt, az 1879. évi XL. t.-c. 15. §-ának 2. pontjában megnevezett »pénzbüntetés« értendő, mert a törvényben az sehol kimondva nincs, hogy a »pénzbirság« büntetési nem megszüntettetett, vagy »pénzbüntetéssel« helyettesittetett és abból, hogy a törvényhozás a É. L. T. 40. §. 6-ik pontjában foglalt rendelkezéssel az 1874. évi XXXIV. t.-c. 39. £-ban körülirt cselekmény — a zugirászat — eseteiben való bíráskodást a kir. járásbiróságok hatáskörébe utalta, kimondván egyszersmind az 5. §. zártételében azt, hogy ez a cselekmény kihágásnak tekintendő, okszerűen épen csak az következik, hogy a zugirászat által elkövetett ez a törvényszegés — oly kihágás, melynek alkatelemei és büntetési tételei nem a kihágásokról szóló 1879. évi XL. t.-cikkben, hanem külön törvényben — az 1874. évi XXXIV. t.-cikkben vannak meghatározva. De továbbá abból, hogy a zugirászat »kihágásnak« nyilváníttatott, egyáltalában nem következik másrészt az sem, hogy a »pénzbirság« be nem hajthatása esetében egyszersmind szabadságvesztés-büntetésre szükségkép át is változtatandó, mert ; a teljes tartalma szerint hatályban tartott ügyvédrendtartási 39. §-ban előirt büntetési nem, illetve büntetési tételek raisége és természete, ezt a magyarázatot maga után nem vonja ; sőt azt á magyarázatot, hogy e »pénzbirság« átváltoztatás tárgyát képezhesse, egyenesen kizárja az a körülmény : hogy az ügyvédi rendtartás 39. §-ában fokozatos rendben való büntetések foglaltatnak olyformán, hogy első ízben: 5-től 50 frtig, másodízben már 20-tól 100 frtig terjedhető pénzbirság, utóbbi esetben a felek képviseletétől való eltiltással kapcsolatban és pedig egymásutáni sorrendben szabandó ki és csak ha 2-od izben történt elitéltetés után is folytattatnék a zugirászkodás, áll be szabadságvesztéssel való fenyítésnek lehetősége; tekintve már most, hogy az 1880. évi 37. t.-cikknek 12. §-a, vonatkozva az idézett törvénycikk 5. §-ra egyenesen attól teszi függővé a kihágásnak nyilvánított cselekménynek —• ez esetben a »zugirászat«nak — »elzárással« való megbüntetését, ha szabadságvesztésbüntetés alkalmazásának van helye, a mi nyilvánvalóan az ügyvédi rendtartás 39. §-ában előirt büntetések közül annak csak a 3-ik fokozatára, t. i. az ott »fogsággal« kifejezett büntetési nemre, nem pedig az első és második esetben kizárólag csakis »pénzbirság«-ban megjelölt büntetésre érthető, mert a három önálló s csak egymás után sorrendben alkalmazandó fokozat, félreérthetlenül oly kivételes büntetési rendszert képez, melynél a szabadság-