A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 49. szám - Psychiatria és büntetőjog. Befejező közlemény - A váltótörvény 90. §-ához

356 A JOG. alapszik, és a királyi közjegyzőnek ily eljárásokhoz való hivatottsága, képzettsége és közbizalmi állása törvényben gyökerezik. Midőn a beállandó kényszerűség folytán arról lesz szó, hogy a bíróságok nyomasztó terheinek egy részét okvetlenül más közegekre kell bizni, a mely kényszerűség az előadottak szerint bizonyára be fog következni, akkor a törvényhozó bölcsessége nem is gondolhat más közegre mint a közjegyzőségre; mert ehhez ván köcve tőrvény által az a közhitelesség, az a jogbiztosság és közbizalom, ugyszinte mind a szakismeret mind pedig az anyagi biztositéknak az a kelléke, ami a perenkivüli jogügyletek törvényszerű elintézéséhez és rendezéséhez megkívántatik. Igaz, hogy a közjegyzőség alaki szervezete és a közjegyzők jelenlegi hatásköre nem felel meg annak a hatáskörnek, a melyben a törvénykezés uj képének keretében eljárnia kellene, sőt ez a jelenlegi szervezet és hatáskör magában a közjegyzőség jelenlegi saját körében is tarthatatlan ; de megvan ez intézménynek most is az a főjellege, tudniillik a jogi közhitelesség, mely körül a törvénykezésnek forogni kell. Ezt az intézményi kell a törvényhozásnak felhasználnia és annak alkalmazását a jogrend érdekében elhatározni, és akkép szervezni, hogy a közjegyzőség a jogrend és jogbiztosság körül a lehető legtöbb szolgálatot tehesse meg a hazának. Oly szervezeti alakot kell a közjegyzői intézménynek adni, a mi saját nemzeti szükségleteinkhez alkalmas. Hogy miként lehet a közjegyzőséget bevonni a hazai törvénykezés szolgálatába és mily szervezetet és hatáskört kell annak részére e tekintetben megállapítani, ennek részletei nem jöhetnek e cikk keretébe. Ha az itt felhozott kérdés csakugyan szóba jönne a törvényalkotás körében, akkor az igazságügyministerium bizonyára nem fog késni e tekintetben az illető szakférfiak véleményét megszerezni és akkor meg fog érlelődni az a meggyőződés, hogy az igazságszolgáltatás rendszerének átalakítása folytán minden bíróság székhelyén kell egy királyi közjegyzői állást szervezni és alkalmas, de önálló hatáskörrel ellátni abból a célból, hogy minden jogügylet, melyhez a birói hatalom döntő határozata nem szükséges, a királyi közjegyző az államkincstár minden megterheltetése nélkül jogi közhitelességgel intézkedhessék, és az ügyfeleknek oly jogügyleteit, melyeknél a közhitelesség állami köztekintetekből szükségkép megkívántatik, az ügyfelek hozzájárulásával rendezhesse. A váltótörvény 90. §-ához. Irta: dr. ZAREVIT.S ANTAL, fiumei kir. táblai biró. A velencei főtörvényszék (Corte d'appello) egy 1890. évi Ítéletéből kiszedem a következő érdekes indokolást. »Hogy az 1884. évi jun. 5-én kelt három váltó, melyek szoros formaíis jogi obligatiók, évülvén el, a C. által 1889. évi okt. 18 án kelt idézvényével C. N. ellen indított, az illető _ váltóösszegek fizetése iránti kereset, a német (osztrák) váltótörvénynek, mely azoknak a váltóknak kiállításakor hatályban volt, 83. cikkében és jelenleg érvényben lévő keresk. törv. 326. art.-ában szabályozott illetlen gazdagodási keresetnek tekintendő, a minőnek felperes is magában az idézvényben kifejezetten jelentette ki; hogy pedig az illetlen gazdagodási kereset (azione d'indebito arricelumento) nem váltójogi kereset, a mint a fentidézett két törvényszakasz szövegezéséből is lehet következtetni s a mint a tudomány és judicatura által túlnyomóan tartatik, mert az a kereset az alap szolgáltatásából és más a váltón kívüli jogviszonyokból származik, melyeknek a váltó csak alkalmi oka (causa occasionale) és mind az, a mi a váltón kivül van, semmi váltójogi hatályt nem szülhet; az lehet pedig polgári vagy kereskedelmi kereset, az emiitett viszonyok polgári, vagy kereskedelmi jogi természete szerint; hogy a concret esetben a C. által indított kereset polgári természetű, nem a mint milyennek ő magát az idézvényi iratban qualificálta, mert a jogviszony, melyet azután a felek a váltói alakba öltöztettek, felperes állítása szerint pénz szolgáltatásában állott, a melyet ö alperesnek egyszerű polgári kölcsön címén tett « Ezekből az indokokból az illető perben a rendes polgári biróság illetékessége állapíttatott meg. A trieszti főtörvényszék és a bécsi legfőbb törvényszék Ítéletei is vannak előttem, a melyek ugyanazt a jogi elvet juttatták kifejezésre, azt mondván ki, hogy a váltóbirtokosnak az osztrák (német) váltótörvény 83. cikkén (a melynek szövege egyenlő a magyar váltótörvény 90. §-áéval) alapult keresetet az eredeti jogviszonyra alapítani és abban az első jogcímet érvényesíteni kell, ugy hogy a gazdagodási kereset nem váltó, hanem közjogi kereset. Ez az érvelés bizonyára alapos, logicus, helyes, mert miután a váltó jogcímet és okiratot foglal magában, magától következik, hogy a speciális váltókötelezettség megszűnvén, a váltókeresetnek is nincs helye; váltókeresettel érvényesíteni nem lehet már nem létező váltókötelezettséget, a melynek az elévült, tehát jogilag már nem létező váltóval együtt el kell esnie. De ha a speciális váltókötelezettség megszűnt, mert az elévült váltó külön jogcimet már nem képez, fenmarad a közjogi kötelezettség, melynek a váltó csak kifejezése, concret nyilvánulása, öltözete volt. A váltó elévülése folytán annak alapjául szolgált causa debendi feléled és az elévült váltó már j o g c i m nem lévén, csak okirat még lehet, de mint ilyen, csak a polgári perrendtartás szabályai szerint megbírálandó. A v o 11 váltóhitelezőnek az új keresetet alapító címet a váltón kivül az eredeti jogügyletben, mely a váltót okozta, kell keresnie, ezt az eredeti jogügyletet kell érvényesítenie és igazolnia köztörvényi, nem pedig váltótörvényi úton. Van azonban előttem egy a bécsi legfőbb törvényszéknek az ellenkező álláspontot elfogadó döntvénye is, a mely az osztrák váltótörvény 83. cikkéből (illetőleg a magyar váltótörvény 90. §-ából) származó keresetet váltójogi keresetnek mondja ki, TÁRCA. Psychiatria és büntetőjog. Irta : dr. REICHARD ZSIGMOND, budapesti ügyved. (Befejező közlemény.) A büntető bíróságok megtanulták és elismerik azt, hogy vannak az elmebetegségnek oly alakjai is, a melyeket a nemszakértő felismerni képtelen, és a melyeket a psyehiater segélyével kell felismerniük, de a büntető rendszer alapelve nem változott meg azon irányban, hogy mindazok, a kik a psychiatriának folyton táguló fogalma szerint elmebetegeknek tekintendők, a büntetés alól mentesitendők volnának. Könnyen meggyőződhetünk erről, ha az eseteket concretebb alakjukban tekintjük. A psykhiatria szerint például elmebetegség jeie lehet az, ha valaki a közönséges élet megszokott cselekvényeitől indokolatlanul irtózik, vagy ezeket a cselekvényeket szokatlan módon végzi, mig a büntetőjogi felfogás szerint az csak különcködés. A psychiatria szerint (illetve azon psychiaterek szerint, a kik ezt mint elmebetegségi formát elismerik) elmebetegség a morál insanity, az erkölcsi elmezavar, t. i. oly lélekállapot, a melyben az erkölcsi tilalom képzetei hatástalanok a cselekvő lelkére, a mit a büntetőjogi felfogás gonoszságnak és nem elmebetegségnek minősít. Végre a psychiatria szerint elmebetegséget képeznek a pervers nemi ösztön oly nyilvánulásai, a mit a büntetőjogi felfogás nem elmebetegségnek, hanem perversitásnak tekint. Az első szembeötlő különbség a psychiatrikus és büntetőjogi felfogás közt tehát az, hogy más köre az eseteknek tartozik az elmebetegség psyohiatricus fogalma alá, mint a mely az elmebetegség büntetőjogi fogalmát képezi. A fogalmak köreinek ezen egymástól való eltérése különben szükségképi következménye annak, hogy az egyik tudomány más szempoütbó! kutatja a fogalmat, mint a másik. A psychiatria a gyógyitás szempontjából tekinti az elmei betegséget és gyógyitandónak tekint mindenkit, a kinél agymüködési rendellenességet észlel, a büntetőjog ellenben a büntetés szempontjából tekinti azt és csak azt tekinti elmebetegnek, a kinek lelki működés abnormitása a büntetés kiszabását igazságtalanná tenné. A psyehiater elmebetegségnek tekint valamely kóros nemi ösztönt és elmebetegségi tünetnek annak nyilvánulását, mert az j rendellenes agyműködés folyománya, a büntető rendszer ellenben j ugyanezt bűncselekvénynek tekinti, mert igazságosnak találja azt i büntetni. A psyehiater az agyműködés kisebb rendellenességeit is elmebetegségnek tekinti, mert a kisebb rendellenesség épp úgy gyógyítandó, mint a nagyobb, mig ellenben a büntető rendszer az elmeműködésnek a normálistól való kisebb eltéréseit esetleg nem tekinti olyanoknak, a melyek a büntetés kiszabását igazságtalanná tennék. A psyehiater akkor, mikor valamely indokolatlan I kegyetlenséggel, vagy állati vérszomjjal elkövetett bűncselekvényt lát, az elmebetegségre következtet azért, mert mennél indokolatlanabb a kegyetlenség és mennél állatibb a vérszomj, annál nagyobbnak kell lenni az agyvelő szervezeti abnormitásának. Mig j ellenben a büntető rendszer ilyen esetekben a legsúlyosabb bün] tetést hajlandó kimérni és legkevésbé hajlandó a büntetés kiszaI bását igazságtalannak tekinteni. Ugyanezen módon láthatjuk a | büntetőjogi és psychiatriai felfogás egymástól való eltérését az j esetek egy oly csoportjában, a melyek büntetőjogilag elmebetegj ségeknek tekintetnek, a nélkül, hogy psychiatricus szempontból i olyanokul volnának minősíthetők. Ilyenek azon esetek, a melyek! ben valaki egy magában véve nem erkölcstelen indulat kitörése folytán követ el bűncselekvényt. Vegyük pl. azon esetet, hogy a megcsalt férj tetten éri az asszonyt és azt, vagy a csábitót megöli. Az elmekórtan ily esetben nem mondhatja, hogy a tettes elmezavarban van, mert az ő lelki szervezetében semmi abnormiI tás nincs és az a rendkívüli erös reactió, a mely a csábító vagy | az^ asszony megölésében nyilvánult, egészen normális következménye lehet a rendkívül erős behatásnak, a melyet az észlelt