A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1893 / 47. szám - Csemegi Károly lemondása
A JOG. s egyéb feltételhez — mint szegénységi bizonyítvány birtokához — nem kötött »bélyegmentesség« kedvezményét akarja igénybe venni, ez esetben pártfogó ügyvéd általi képviseltetésre nem kényszeríthető. A jogi képviselő szabad választásának jogától való megfosztás a bélyegmentesség kedvezménye mellett perlekedő felekre nézve oly jogmegszoritást képezne, melynek a törvényben expressis verbis kellene benne foglaltatni. Kz pedig az 188t : XXVI. t.-c. 14. §-ában nem foglaltatik s az ebben megadott feltétlen bélyegmentesség megdöntésére vagy korlátozására az 1868 : LIV. t.-c. 90. §-ára való hivatkozás már a »lex posterior derogat priork elvénél fogva sem foghat helyet. Az 1868 : LIV. t.-c. 90. §-a tehát csakis a pártfogó ügyvéd igénybe vehetésének, vagyis a teljes ingyenes perelhetésnek mikéi tjét állapítja meg, mig az 1881 : XXVI. t.-c. 14. §-a a »bélyegmentességet« biztosítja, de ezt egyedül és kizárólag hiteles szegénységi bizonyítványtól feltételezi és semmi egyéb feltétellel nem korlátozza. A szegénységi jogon alapuló bélyegmentesség peres ügyekben való érvényesítési módját azonban nem a perrendtartás, nem az lStiS : LIV. t.-c. 90. §-a állapítja meg, a mint ez a kérdéses táblai határozat indokolásában állíttatik; hanem a bélyeg- és illetékszabályok állapítják azt meg és pedig intézkedik erre vonatkozólag az illetéki díjjegyzék 85. tétel 12 pontjának d) bekezdése, a mely a bélyegmentesség igénybevehetésére nézve egyebet nem kiván, mint hogy a bélyegmentességet igénybevenni kívánó fél, szabályszerüleg kiállított szegénységi bizonyítványát az elsöfolyainodású bírónak átadja s a »perirat« vagy más beadvány első lapjára ezen szót: »szegénységi jog« és a szegénységi bizonyítvány benyújtása napját feljegyezze. Hogy pedig ez ügyvédi képviselet melleit folytatott peres eljárásban is elegendő, bizonyítja a »p e ri r a t« szó. A bíróság legfeljebb a bizonyítvány alaki kellékeit vizsgálhatja s ha e tekintetben hiányt észlel, ennek pótlására a felet felhívhatja és ha nem pótoltatnék, a leletfelvételt eszközöltetheti, de ez esetben is nem a biróság, hanem a pénzügyi hatóság fogja elbírálni, hogy jogosan történt-e a leletfelvétel, vagy sem, vagyis más szóval, hogy van-e joga a félnek bélyegmentességhez, vagy nincs, de maga a biróság a bélyegmentességtől a felet — mint ezt a kérdéses kir. táblai határozat teszi — semmi körülmények között meg nem foszthatja. A bélyegmentesség megadása ugyanis kizárólag a pénzügyi tárcát illeti s az illetékszabályok 6. §-a ellenére a pénzügyi hatóságokon kivül más hatóság vagy biróság még közvetve sem határozhat a felett, vájjon jár-e bélyeg vagy sem. A?, idézett 6. §. ugyanis igy szól: »annak meghatározása, hogy bélyeg- és jogilleték fizetendő-e vagy sem és minő mérvben — a közigazgatási pénzügyi biróság hatáskörébe utalt ügyek kivételével — birói eljárás tárgya nem lehet.« Nem tudom elképzelni, hogy micsoda intentio vezethette volna a törvényhozást abban, hogy midőn bélyegmentesség kedvezményében óhajtotta részesíteni a szegény perlekedőket, egyszersmind szükségét látta volna annak, hogy őket a perbeli képviselő szabad választásának jogától megfoszsza s arra kényszerítse, hogy vakon s talán bizalom nélkül bizzák ügyüket azon ügyvédre, a kit részükre a törvényszék sorrend szerint kirendelni jónak lát; nem tudom belátni azt sem, hogy az igy kirendelt ügyvéd több sikerrel s nagyobb buzgalommal járhatna el az ily szegény fél ügyében, mint azon ügyvéd, a ki talán az illető szegény félhez való rokoni vagy baráti viszonynál fogva ügyét talán ingyenesen elvállalni hajlandó lenne. A szegedi kir. tábla határozatában kimondott elv nem lehetett tehát a törvényhozás intentiója, mert annak alkalmazását sem a perlekedő fél, sem az igazságszolgáltatás érdeke nem követeli és nem indokolja, sőt ellenkezőleg a pártfogó ügyvéd általi képviseltetés feltétlen megkövetelése ellenkezik a felek érdekével. De a peres felet érő méltatlanságou felül, az államkincstárnak is csak kárára lenne, ha a fenti határozatban kimondott elv általánosan elfogadtatnék, mert ez a szegényjogon perlekedőket minden esetben pártfogó ügyvéd kireudelésének kérelmezésére kényszerítené s ezzel nemcsak a bélyegmentesség kedvezményében részesittetnének, hanem helyettük a perköltségek viselése, vagy legalább előlegezése is minden esetben az államkincstárra háram lana, mig e nélkül igen sok esetben maguk fizetnék a felek a perköltségeket, habár bélyegmentességet élveznének is a perben. Nincs tehát tételes törvény, mely a szegedi kir. táblának fentebb ismertetett határozatát indokolhatná, nincs egyetlen célszerűségi, vagy jogpolitikai indok, a mely annak helyessége mellett szólana, vagy azt szükségessé tenné, sőt ellentétben áll az ugy a peres felek, mint az államkincstár érdekeivel s magának a jogszabadságnak eszméjével, ezért szerintem általános érvényre s követésre igényt nem is tarthat. Belföld. Csemegi Károly lemondása. Rég nem kavarta fel a közvéleményt a bíróságban történt személyváltozás olyannyira, mint a Csemegi-ügy. Még a kormányhoz közel álló szaksajtó is, habár burkoltan, ezen ügy feletti nyilatkozataiban mutatja, hogy igen kínosan érintette a közvéleményt azon kirívó méltánytalanság, nem, azon igazságtalanság, mely Csemegin mellőztelése által elkövettetett. Mi, mint hü krónikásai jogéletünk tüneteinek, kötelességünknek tartjuk a sajtónak nyilatkozatait ez ügyre vonatkozólag a következőkben ismertetni. A Pesti Hírlap ezeket írja: »C s e m e g i Károly curiai tanácselnök, a mint értesülünk, benyújtotta nyugdíjazás iránti kérelmét a kir. Curia elnökéhez. Elhatározásának gyöngélkedésén kivül főleg az volt az oka, hogy a kir. Curia másodelnöki székének betöltésénél az igazságügyi kormány — bár rang szerint s annál inkább érdemek szerint soron lett volna — mellőzte. Magyarországnak ez idő szerint legnagyobb jogtudósát vesziti el benne a kir. Curia. Csemegi annak idején, mint igazságügyi államtitkár jogrendszerünk elsőrangú alkotását: a büntető törvénykönyvet teremtette meg s megvédelmezte a parlament előtt; később pedig, egész mostanig, mint. kir. curiai tanácselnök és a II. büntető tanács vezetője, hervadhatlan érdemeket szerzett a büntető törvénykönyv alkalmazása körül. Mondhatni, hogy a büntető codexet nemcsak ő alkotta, de ő is léptette életbe. Most, hogy végképen megválik a birói kartól, hír szerint visszatér újból az ügyvédi kar kebelébe, a honnan annak idején az Andrássyministerium a közhivatalba meghívta s bűnügyi védelmekkel óhajtja jogászi pályafutását folytatni. — Az ügyvédi kart ez által kétségkívül nagy nyereség éri ; de annál kétségesebb, hogy a kilépésével támadt hézagot a kir. Curia büntető törvénykezésében sikerül-e hamarjában kellőképen kitölteni ?« A »Budapesti Hirlap« írja : Sajnos kötelességet telj jesitüuk, midőn a m. kir. Curia másodelnöki állásának betöltése alkalmával Csemegi Károly nevét nem azért irtuk e sorok fölé, mert őt e kiváló állásra, miként a közvélemény várta, kinevezték, hanem azért, mert méltatlanul mellőzték. Immár bevégzett ténynyel állunk szemben. De azért elhallgassuk-e a veszteséget, a mely a mai napon a magyar igazság' szolgáltaiást érte s megtagadjuk-e az elégtételt attól a férfiútól, a ki egész életét hazájának s a tudománynak szentelte, a ki a szabadságharcban mint őrnagy küzdött a magyar állam függetlenségeért, a ki az elnyomás, időszakát tudományos kiképzésére használta s ki az alkotmányosság visszaállítása óta, mint törvényhozó, mint igazságügyi államtitkár s mint a Curia oszlopos tagja, egyik főtényezője volt a magyar igazságügy fellendülésének. I Iallgassunk-e most, mikor ezt a férfiút ilyen életpálya után, 68 éves korában, szándékosan leszorították arról a térről, a meI lyen még oly sok a tenni való s a melyen épen az imént betöltött állásban lett volna legjobb alkalma küzdelmes és munkás életét méltóan betetőzni ? Mert leszorították Csemegi Károlyt a birói pályáról, midőn az igazság és méltányosság ellenére ezt az utolsó csapást rámérték. Sértett önérzete nem engedte meg, hogy továbbra is tagja maradjon amaz igazságügyi gépezetnek, a melynek intézői felette, j mint valamely elkopott kerék fölött, egyszerűen napirendre j tértek. Csemegi Károly a mai napon megszűnt a Curia tagja lenni, mert immár beadta lemondását nyugdíjazásáért. Sajnálattal konstatáljuk ezt. De ha megkérdezzük önmagunkat, hogy megmaridhat-e állásán a történtek után, igazat kell neki adnunk ez elhatározásáért. A Curia másodelnöki állása tudvalevőleg a büntető jogászok részére van fentartva; mert a másodelnök egyszersmind elnöke az első büntetíí tanácsnak s vezetője az összes büntető tanácsoknak. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy Daruváry távozása után ismét egy büntetőjogásznak kellett következni. Mi természe; tesebb, mint az a kombináció, hogy miután jelenleg rang- és hivatali sorrend tekintetében első helyen Csemegi Károly, a magyar büntető törvénykönyv tudós szerzője állott: Daruváry utóda csakis ő lehet. Nem is kételkedett ezen senki, a ki a magyar Curia bűnügyi törvénylátását az utolsó 12 év alatt figyelemmel kisérte I s a kinek tudomása volt arról, hogy minő szerepe volt e judicatura színvonalának emelésében Csemegi Károlynak. Ezt pedig tudja és tudta nemcsak minden jogász, hanem tudja az egész ország. Csupán az igazságügyi kormány ignorálta e tényeket, midőn azok logikai konzekvenciáját levonni kellett volna. Az, hogy a férfiú, a kire a kormány választáea esett, magában igen tiszteletre méltó, nem változtat azon, hogy a kormány eljárása ezen esetben egész a kegyetlenségig méltatlan volt és mit sem változtat azon, hogy oly férfiú, a ki a büntető joggal [ szakszerűen sohasem foglalkozott: távolról sem lesz képes betölteni azt a nagy ürt, a melyet Csemegi Károly távozása a Curián hátrahagyott. Nem gáucsként hozzuk fel a Curia másodelnöke ellen, a ki Cseraegivel szemben e kitüntetést bizonyosan nem kereste s a kinek érdemeit fentartás nélkül elismerjük. De nem lehet e dologról tudomást vennünk a nélkül, hogy felelőssé ne tegyük a helyzet ily visszás alakításáért a kormányt. Csemeginek csak életkedvét, haladott korának nyugalmát csorbitja csupán a dolog, érdeméből és dicsőségéből nem vehet I el semmit.
