A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 40. szám - Salus liberorum summa lex

A JOG. 285 Szükségesnek tartottam ezt felhozni, mert — például — még az esetben is, ha a fent emiitett ponthoz beadott módositványom nem fogadtatott volna el, azt hiszem, a kartársak nagyrésze megnyugvással fogadta volna legalább azt, hogy voltak az ügyvédgyülésnek oly tagjai, a kik ellene voltak annak, hogy érdekeink a községi jegyzőknek kiszolgáltassanak. Máriatl'y József. Mély megdöbbenéssel veszünk hirt a magyar birói kar egyik legrokonszenvesebb tagjának váratlan haláláról. Máriaft'y József a budapesti kir. törvényszék közbecsülésben álló tagja, szeptember hó 24-én rövid, kinos szenvedés után jobblétre szenderült. Halálának váratlan hire igaz részvétet keltett a jogász körökben s megilletődve vette e hirt a megboldogultnak számos barátja, kik az elhunytban a főváros egyik legkedveltebb alakját, a legodaadóbb barátot, a humánus gondolkozású birót tisztelték s szerették. Máriaffy József pályájának kezdete óta a budapesti kir. büntető bíróságnál működött mint aljárásbiró és csupán néhány hónapja rault, hogy törvényszéki bíróvá kinevezték. É minőségében részt vett a Yásonkeöy-váltókból eredt monstre pör birói tanácsában s ö indokolta meg terjedelmesen és szépen a törvényszék felmentő Ítéletét. Résztvett azon tanácsban is, mely a merénylő Csólics vád alá helyezése iránt elsőfokúlag döntött s ott is humánus és minden melléktekintettől független gondolkozásmódjának adta tanújelét. Irodalmilag is működött. () irta a >Jogostilt-e a büntetés« czímü bűnügyi tanulmányt s egy társadalmi munkát. Utóbbi időben sokat foglalkozott a hypnotizmus és suggestio tanával, kutatván ezen modern tudományt a bűnügyi jogász álláspontjáról. Érdekes tanulmányait e téren nagyszabású műben akarta a nyilvánosság elé hozni. E terve kivitelében megakadályozta a kérlelhetlen halál, mely a tetterős, dolgozni tudó és dolgozni akaró férfit élete delén ragadta ki az élők sorából. Béke és áldás emlékére! Daruváry Alajos lemondása. Igaz sajnálattal fog jogászkörökben azon hir találkozni, hogy Daruváry Alajos a m. kir. Curia másodelnöke, hivatkozással aggkorára, e tisztségéről lemoudott. Daruváry neve szoros összefüggésben áll a lefolyt évek coditicatorius alkotásaival, de benne nemcsak a theoretikus, hanem a gyakorlati téren is kiváló sikerrel működő jogászt tisztelte a közvélemény s midőn most elhagyja azon állást, melynek díszére vált, nagy űr támadt mögötte, melynek méltó kitöltése nehéz munka lesz. Daruváry életrajzi adatait a következőkben közöljük: Daruváry Alajos 1822-ben Kalocsán született s jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Azok befejeztével eleinte a megyei közigazgatás felé fordult s az 1848-iki események Temesmegyében találták őt. A szabadságharc után kizárólag jogász volt. Előbb mint ügyész működött, utóbb törvényszéki biróvá lett s gyorsan emelkedvén, a kir. táblához neveztetett ki biróvá, majd tanácselnökké. Azután curiai biróvá lett. Tagja volt a most már nem létező hétszemélyes táblának is. Ennek megszüntetése után curiai tanácselnökké lett s végül a curia másodelnöke. Mint biró kiváltképen a váltó- és kereskedelmi joggal foglalkozott a táblán és a kúriánál is. Ezért tevékeny részt vett a váltótörvény és a kereskedelmi törvény megalkotásában, valamint e törvények gyakorlati keresztülvitelében. 1875-ben a király a Szent István rend kiskeresztjével tüntette ki és 1876-ban Rudolf trónörökös vizsgáján mint egyik bizalmi férfiú vett részt. Mint a curia másodelnöke, tagja volt a főrendiháznak is. Két fontos törvényjavaslat. Az országgyűlés szept. 23-ik napján tartott ülésében két fontos és mélyreható törvényjavaslattal foglalkozott a ház. E napon terjesztette be ugyanis a földmivtlésügyi minister a mezőgazdaságról és mezőre n riőrségről szóló törvényjavaslatot, mely hosszú évek tapasztalatainak jól megérett gyümölcse. Az új törvényjavaslat törvényerőre emelkedése által megszűnik az a régen elavult jogállapot, melyet az 1840-ben hozott törvény teremtett a mezőrendőrség terén és szabályozást nyert a mezőgazdaságnak számos eddig mi által sem szabályozóit kérdése. E szükséges és régen érzett hiánytpótló törvényjavaslat benyújtását a ház osztatlan tetszéssel fogadta. Ép oly osztatlan tetszésben részesült az ipari és gyári alkalmazottak baleset ellen való védelméről és az ipari felügyelőkről szóló törvényjavaslat, mely nagy és áldásos haladást jelez a socialis kérdés békés megoldásának terén s a humauismus szempontjából is igaz örömmel üdvözölhető. E szempontból kiindulva fogadta cl a képviselőház egyhangúlag ezen üdvös törvényjavaslatot. Ausztria és külföld. />Salus liberorum summa lex.« (A francia 1889. évi jul. 24-iki törvény a gyermekek védelméről. — A belga 1891. nov. 27-iki törvény a koldulás- és csavargásról. — Angolországi törvények.) Ismerteti : I v o. Már a régibb törvényhozások szükségesnek tartották, hogy a serdülési korban elkövetett bűncselekmények beszámithatósága tekintetében kivételes határozmányok tétessenek. A különböző törvények intézkedései között azonban elég nagy eltérések foglaltatnak, így azon kor végpontjául, melyben a delictum büntetlen marad, hazai törvényünk a betöltött 12. életévet, az osztrák 1852-iki büntető törvénykönyv a 10-ik, a német birodalmi törv.könyv a 12-ik, az olasz törvény a S>-ik életévet jelölik ki. Ezen korhatárokon kivül az egyes törvénykönyvek egy második korhatárig feltételes beszámithatóságot, enyhébb büntetési tételeket állapítanak meg. A francia, belga törvények egyáltalában a 16-ik évet jelölik ki, mint azon kort, a melyen alól beszámításnak csak feltételesen, de mindazonáltal lehet helye. Belgiumnak egy új, 1891. évi törvénye szerint 18 éven aluli delinquensekre a tulajdouképeni általános büntetések egyáltalában nem szabhatók ki. A manap uralkodó büntetési maximák, a mai humanistikus korszellem ezen intézkedéseket korántsem tartják kielégítőknek. A fiatalkorú bűntevők nagy száma a jelenlegi állapotok legjellemzőbb symptomái közé tartozik. A tanúságok, melyeket az állam a büntető igazságszolgáltatás statisztikájának végeredményéből, főleg pedig a fiatalkorú bűntettesek kimutatott szaporodásából vonni kénytelen volt, arra indították, hogy figyelmét, tevékenységét ezen jelenség tanulmányozására fordítsa s hogy kísérletet tegyen jobb nevelés által elejét venni számos gyermek erkölcsi sülyedésének. A mily mérvben az állam legfontosabb feladatai egyikéül ismerte el azon individuumok kimerítő védelmét, kikben az önmaguk megvédésére szükséges erő vagy képesség hiányzik, törvényhozásának figyelme is szükségképen azon kérdés felé tereltetett, hogy a fennálló törvények által kielégítő terjedelemben van-e gondoskodva a gyermekek védelméről azok ellenében, kiknek az első sorban feladatuk volna, maguk a szülők ellenében. Hisz már régóta elismert tény, hogy azon gyermekek nagy része, kikbe — az emberi lélek titkainak Avon-Stratfordi nagy búvárának egy szép mondásával élve — »a romlottság férge harapódzott, még mielőtt kinyiihatott a bimbó«, csakis az okból esnek a bűntett és erkölcstelenség hálóiba, mert nélkülözik az erkölcsi nevelést, mert erkölcsileg romlott, mérgezett atmosphárában nőnek fel és ennek mérges levegőjét szívják magukba, mert kora gyermekségük óta oly társaságban élnek, mely rossz példát ad nekik, oly társaságban, mely a létező rossz hajlamokat nemcsak el nem nyomja, hanem ellenkezőleg felkelti és táplálja; szóval mert az Európa különböző országaiban nyert tapasztalatok minden kétséget kizárnak az iránt, hogy a fiatal korban elkövetett bűncselekmények egyik leghathatósabb ellenszere oly törvényben keresendő, mely nem retten vissza attól sem, hogy a család úgynevezett szent jogaiba is mélyen belenyúljon, hanem felhatalmazza az államot, hogy a gyermek természetes nevelői helyett ott, hol azt annak ugy, mint az összeségnek érdeke megkívánja, annak nevelését maga vegye kezébe és azt az egyes viszonyokhoz képest vagy alkalmas családra, vagy nevelő intézetre ruházza át. Ezen érvekből vették eredetüket az elhagyatott gyermekek kényszerneveléséről szóló törvények, melyek a két utolsó évtizedben számos államban el nem tagadható szükséglet kielégítése, sajnos állapotok megszüntetése céljából hozattak. Ézen törvények száma a legutóbbi években a fennen felsoroltakkal gyarapodott, melyek különösen készülő félben lévő családi jogunkra való tekintettel eléggé érdekesek arra, hogy magyar jogi szaklapban nyerjenek méltatást. I. Franciaországban különösen sürgős volt, hogy a gyermekek védelmére nézve fennálló jog gyökeres változásnak vettessék alá; a code civil rendelkezései már régóta elégteleneknek bizonyultak arra, hogy mód adassék az államnak közbelépésre a szülői hatalommal való visszaélés. esetében, bár a jogszolgáltatásnak törekvése volt kiegészíteni a törvénykönyv hézagait éz annak hiányos szabályait kevésbé éreztetni célszerű törvénymagyarázat segítségével. A közvélemény élénken érdeklődött ezen kérdés iránt, általánosan elismertetett annak nagy társadalmi jelentősége és L a 11 em a n d L. jeles, az akadémia által kiérdemelt dijjal kitüntetett tanulmánya az elhagyatott gyermekek védelméről nem jelentéktelenül járult ahhoz, hogy amaz érdeklődés ébren tartassék s hogy a figyelem azon pontokra irányittassék, melyek tekintetében a létező jog alapos reformja oly nagyon szükségesnek bizonyult. A közvélemény követelménye elől a kormány sem térhetett ki. A minisztériumnak 1880. évi december hó 5-én hozott határozmánya értelmében egy, a parlamenten kivül álló bizottság hivatott egybe azon feladattal, hogy vizsgáltassák meg a szülői hatalom megvonásának és az elhagyatott gyermekek törvényes helyzetének j kérdése s hogy megfelelő javaslatok tétessenek, melyektől a létező állapotok javulása várható volna. Ezen bizottság három részre osztott dolgozata törvényjavaslatban egyesittetett, mely egy évvel j később, 1881. évi december hó 8 án, a senatus elé került. Már korábban, 1881. évi január 27-én törvényjavaslatot nyújtottak be | Bérenger, Jules Simon és Russel senatorok ugyancsak a senatusban, mely ugyanazon anyagot tartalmazta, ugy, hogy immár két törvényjavaslat feküdt a senatus asztalán. A senatusnak ezek felett tartott tanácskozmányaiból került ki azon törvényjavaslat, mely a képviselőházhoz tétetett át. De talán azért, mert feladatának határait messzire átlépte s mert szembeötlő ellen mondásokat is tartalmazott, a minden oldalról szükségesnek tartott reform néhány évig pihent. Csakis az 1888. év december havában nyújtott be a kormány új javaslatot, mely csupán a rossz bánásmódban részesülő és erkölcsileg elhanyagolt gyermekekre vonatkozott; képviselőház és tanács 1889. évi május hóban tárgyalták, végre ugyanazon évi július hó 24-én törvényerőre emelkedett. A törvény 2 címre oszlik. Az első, három fejezetre osztott cím ; az atyai hatalom elvesztéséről szól, a második oly kiskorúak védel-