A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 35. szám - Látszólagos szóbeliség - Az örökösödési eljárást szabályozó törvényjavaslat. 3. r.

i>4tí A JOG. szükségtelennek, egészen feleslegesnek, sőt inkább hátrányosnak tartjuk Ebbeli vélekedésünket erősen támogatják a most előadott indokaink magukban véve is ; de ezen indokoláshoz még számos egyéb ok is járul, melyek közül a főbbeket itt előterjesztjük. 1. A törvényjavaslathoz csatolt indokolásban az van kijelentve, hogy a 98—106. §-ban szabályozott különleges eljárás azért kívánatos, inert az »ipso jure« örökségbelépés elvénél fogva az érdekelt felek szabad akaratát lehetőleg kímélni kell és hogy ugyanez a szabad rendelkezés a 98 — 106. § ban szabályozott eljárás által érvényesülne. Ezt mi téves vélekedésnek tartjuk; mert ezekben a §-okban szabályozott különleges eljárás az örökösök szabad akaratát semmivel sem kiméli jobban, mint a hivatalból való egyöntetű rendszeres eljárás. Sőt ellenkezőleg, a különleges eljárás mellett az örökjog kimutatása, a hirdetmény-kibocsátás körüli teendők által az örökösre több oly tenni való van hárítva, melyek a rendes eljárásnál az örökös javára és könnyebbségére hivatalból eszközöltetnek. Egyébiránt az »ipso jure« birtokbalépés jogelvére vonatkozólag különbséget kell tennünk a tényleges birtokbalépés közt és az öröklési jognak gyakorlati érvényesítése és az örökség tárgyának jogi és telekkönyvi forgalomba hozatala közt. Ez utóbbi formai kelléknél az »ipso jure« jogelv semmi körülmények közt nem mentheti föl az örököst, hogy az államnak jogfejlődése szerint fennálló nyilvánkönyvi, kincstári, gyámsági és egyéb köztekintetet elkerülhessen, mert ezek az örökösnek szabad rendelkezését mindenkor korlátozni fogják egy vagy más módon az övénél fontosabb közérdekből, mert a jogviszonyokat nem az egyesek érdeke, hanem az időszerű állami közérdekek irányozzák, a melyeket a törvényhozásnak nem lehet ignorálni. 2. A 98 -106. §-ban tervezett különleges eljárás azt az úgynevezett hirdetményes eljárást helyettesit]', a mi az eddigi és jelenlegi örökösödési eljárás körében az 1868. évi LIII. t.-c. 578—581. §-ban van előírva. ,Ez a hirdetményi eljárás pedig okozója volt eddig is és jelenleg is azoknak a jogzavaroknak, a melyek folyton keletkeznek abból, hogy ily eljárás által, mely a tapasztalás szerint a zugirászatnak is táplálója, előmozdítója, a hagyatéki vagyonnak csak egy darabja, egy vagy két ingatlan iratik át egyik örökösre a többiek megkárosításával; a hagyatéki javak többi része pedig eltitkoltatván, hosszú idő után akkor vétetik ismét eljárás alá, midőn a sok mindenféle vagyoni és családi jogviszály idővel okvetlenül felmerül. A jogrendnek ez a veszedelme a 98 — 106. §-ban foglalt eljárás mellett szintén bekövetkeznék és el sem volna kerülhető vagy hárítható a törvényjavaslat 4. §-ban foglalt azon rendelkezés által, mely szerint a biróságok, közigazgatási hatóságok, közjegyzők és községi elöljáróságok jelentést tegyenek, ha a három hó elteltéig az eljárást senki sem kérte. Ez a rendelkezés illusorius marad és végre nem hajtható, mivel e közegeknek legnagyobb részben csak évek hosszú sora után juthat ily mulasztás tudomásukra. 3. A 98—106. §-ban szabályozott eljárást az érdekelt felek az örökhagyó halálától számítandó három hó alatt oly feltétellel kérelmezhetik, ha hitelesen igazolják, hogy örökhagyónak ők a kizárólagos örökösei és hogy az osztály iránt egymás közt megegyeztek. Ennyi kelléket az örökösök három hó alatt ritkábban állithatják össze. Meggyőződésünk szerint tehát ez a különleges eljárás, illetőleg halasztás akkor, midőn három hó múlva az eljárás a nélkül is hivatalból volna foganatosítandó, teljesen felesleges annál inkább, mert az örökös öröklési, vagy ezzel kapcsolatos jogát a rendszeres és tökéletesebb eljárás mellett nyugodtabban elérheti és rendezheti, a nélkül, hogy az osztálynál szabad elhatározásában ótet akár a törvény, akár a hatóság gátolná. A különleges eljárás ennél sem többet, sem kedvezőbbet nem nyújthat és előnyösebbet az örökös el nem érhet és gyorsabban sem érvényesíthet. 4. A törvényjavaslat egész tartalmából a törvényhozásnak az az intentiója világlik ki, hogy miután az ingatlan javak telekkönyvi és forgalmi viszonyaiban az országban oly nyilvánkönyvi zavarok állanak fenn, melyek a gazdászati és hitelviszonyokat teljesen megronthatják; ezeknél fogva a hagyatékhoz tartozó ingatlanoknak a telekkönyvi állapot szerinti rendezése szükségkép az állam egyik magas érdekét érinti és égető szükséget képez. Ebből okszerűen az következik, hogy a hagyatékhoz tartozó ingatlanokat gyorsan kell rendezni. Ez a közszükség sokkal magasabban áll, mint néhány örökösnek szabad rendelkezési joga, a mely kedvezmény az ingatlanok forgalmát szükségtelenül késlelteti. Különben a szabadrendelkezési jog magában a törvényjavaslatban sokkal csekélyebb fontosságú körülmény által is korlátozva van. Hogy erre példát hozzunk fel, midőn az örökösök közt kiskorúak vannak — még pedig ha nagyobb számú örökös közt csak egy kiskorú vau is — ebben az esetben az eljárás a törvényjavaslat 2. §. szerint feltétlenül hivatalból indítandó meg. Pedig egy kiskorúnak érdeke — a ki e mellett gyám és gyámhatóság által rendesen képviselve is van — mindenesetre alább rendeltebb dolog, mint az országnak közérdekű telekkönyvi és hitel kérdése. 5. A 98 —106. §. szerinti különleges eljárásának egyik feltétele, hogy a mindnyájan nagykorúak közokirattal vagy teljes hitelt érdemlő módon máskép igazolják, hogy az örökség kizárólag őket illeti. Ily igazolás mellett, vagyis midőn e szerint már tudva van, hogy folyamodókon kivül más örökös ugy sincs — semmi szükség nem lehet arra, hogy hirlapilag mégis felhívassanak — a kik mái nem létezők, hogy igényeket jelentsenek be. Tapasztalás szerint jelenlegi eljárásunkban is alig van eset, hogy ily hirdetménynek eredménye volna. Eféle hirdetmény tehát felesleges. Felhozhatnánk még, hogy a 98 — 106. §-ban szabályozott különleges eljárás még az ingóságokra nézve is kiterjesztetik, tehát még inkább zavarólag hat az eljárásra ; de mindezek melléktekintetek, mert a közérdekű főtekintet az, hogy a hagyatéki eljárásban az egyöntetűség és rendszeresség állapittassék meg és ez által a jogfejlődés előmozdittassék és ne késleltessék kiváltságos szükségtelen rendelkezések által. Továbbá hibának tartjuk, hogy a törvényjavaslatban nincsen határozottan kijelentve, hogy bármelyik módja alkalmaztassák is ez eljárásnak, az örökösödési eljárás és a járásbíróság hatásköre kiterjesztendő az elhalt, vagy holtnak nyilvánított örökhagyónak az országban bár hol található vagyonára, jogaira és kötelezettségeire összevéve. Az államnak fontos érdeke követeli, hogy ez igy legyen — és vége vettessék azoknak a jogzavaroknak, melyek ez ideig abból keletkeztek, hogy az örökösödési eljárás sokszor — sőt az úgynevezett hirdetményes eljárásnál mindig a hagyatéknak csak egy részére intéztetvén, egyéb vagyon éveken át rendezetlenül maradt és szülte a sok jogi, gazdasági, családi és telekkönyvi zavart. Ezt a törvényhozás jövőre nem engedheti meg. Pedig ez a javaslatnak 98 -106. §-ban szabályozott különleges eljárás mellett, e szakaszok módosítása nélkül többnyire megtörténnék. IV. Mind az érdekelt felekre, mind a kir. közjegyzőkre nézve az eddigi és jelenleg hatályban lévő eljárásunkban nagy hibának igazolta magát az a körülmény, hogy a hagyatéktárgyalási díjak nem szabatosan vannak meghatározva és hogy azok megalapítása nagy részben az árvaszékek és járásbíróságok önkényére s belátására van bízva. Innen van, hogy a közjegyző-intézmények fennállása óta mai napig folytonos elmagyarázások és különböző értelmezések szerint, az egyöntetűség hiányával az országban mindenfelé máskép állapittatnak meg a tárgyalási dijak és innen van, hogy a felületesen megállapított díjaknak a felektől való behajtása a kötelezett felek fizetés-mulasztása esetén majdnem lehetetlenné válik és azok biztosításáról nincs gondoskodva Innen van, hogy nincsen közjegyző az országbar, kinek tetemes díjhátralék követelése ne volna olyan, a mire már számot sem tarthat. Az új örökösödési törvényjavaslat ezen a visszásságon segíteni kiván ugyan a díjaknak szabatosabb meghatározása által ; de ez az új tervezet szintén nem kimerítő, sőt az értelmezésnek szintén tág teret nyit és némely tekintetben igazságtalanságot foglal magában. Ugyanis a javaslat 117. §. taxatíve meghatározza a tárgyalási díjátalányt, mely körülmény az érdekelt feleknek és a közjegyzőnek egyaránt előnyös. De ez az előny, a mit e taxativ rendelkezés nyújt, távolról sem pótolja a károsodás azon mértékét, mi a közjegyző irányában okoztatik az által, hogy e törvényjavaslat elvon a közjegyzőtől némely más díjilletéket, olyanokat, a melyek az eddigi és jelenlegi rend szerint részére járnak. Nevezetesen ezen új javaslat szerint: a) a közjegyző a 100 frt értéken aluli hagyatékoknál a tárgyalást ingyen tartozik teljesiíeui. Ez magában véve nem volna fontos tekintet, ha nem ugy állana a dolog, hogy az országban, különösen a vidéki helyeken a 100 frt értéken aluli hagyaték képezi a hagyatéki ügyek nagy részét; b) továbbá az új javaslat megszünteti az eddig fennálló azt a törvényt, mely szerint oly hagyatékoknál, melyeknek rendezése nagyobb munkálatot, bonyolódott kérdések rendezését kívánja és melyek nagyobb felelősséggel s túlnyomó fáradsággal járnak, a díjátalány nagyobb mértékben, de kétszeresnél nem nagyobb összegben állapítandó meg. Sajnálatos ugyan, hogy ily többlet a tapasztalás szerint a bíróság, vagy árvaszék önkényétől függ és többuyire érdek vagy kedvezésböl mindenfelé máskép gyakoroltatik. De ebből nem az következik, hogy ezen igazságos és a munka és felelősség nagyságához méltó díjazás töröltessék, hanem a bíróságnál a megállapítás körüli eljárása szabályoztassék ugy, hogy ne a kedvezés, hanem a valódi súlyos munka és felelősség mértéke legyen irányadó ; c) az új javaslat a legmagasabb díjösszeget 500 frt fel nem emelhető összegben állapítja meg, holott eddig a legnagyobb mérték 300 frt összeg, fontosabb s bonyolódottabb ügyeknél 600 frtig emelhető összegben állapittatik meg; d) az új javaslat nem ismeri, nem veszi fel a törvénynek, nevezetesen az 1874. évi XXXV. t.-cikk 128. §-nak azt az intézkedését, hogy az önjogú örökösök a közjegyzőt is megkereshetik öröklési ügyüknek rendezésére ; mely esetben a közjegyző birói megbízás nélkül is eszközölheti a tárgyalást.