A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 26. szám - Az ügyvéd kenyere - A nemzeti vagyon becslése

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a > Jog« 26. számához. Budapest, 1893. június hó 25-én. Köztörvényi ügyekben. A debreceni kir. itélö tábla 3. sz. döntvénye. A házastársak között kötött jogügyletekre vonatkozó magánokiratokra nézve, tekintettel az 1886 : VII. t.-e. 21—23. $-aiban foglaltakra, alkalmazható-e az 1874: XXXV. t.-c. 81. $ ának rendelkezése ? (Az 1,236/i8gj. p. számhoz.) Határozat: X hrtzastársak között kötött jogügyletekre vonatkozó magánokiratokra nézve, tekintettel az 18S<>: VII. t.-c. 21— 23. §-alban foglaltakra, az 1874 : XXXA'. t.-c. 81. §-ának rendelkezése alkalmazható : vagyis : az eme 21-23. §. valamelyikének esetében létrejött jogügylet érvényessé válik s az arról készült magánokirat bizonyító eröt nyer — a fennebb idézett 81. § nak második bekezdésében s az 18S6: VII. t.-c. 21. §. a) és b) pontjaiban foglalt korlátozásokkal — akkor, ha ez a magánokirat, eme 81. § nak megfelelően, közjegyzői okirat minőségével felruháztatik. Indokok: Az 18S6: VII. t.-c. csak módosítja és kiegészíti az 1874: XXXV. t.-cikket, minélfogva e két t.-cikk rendelkezései csak egymással egybevetve magyarázhatók azon az alapon, hogy az 1874 : XXXV. t.-cikknek ama szakaszai, melyek az 1886 : VII. t.-c. által nem érintetnek, hatáhukban fenmaradtak és az azokban foglalt rendelkezések továbbra is alkalmazandók. Ugv az egyik, mint a másik t.-cikk illető szakaszai szerint, a házastársak közötti jogügyletek érvényességéhez közjegyzői okirat szükséges ugyan, de az 1874: XXXV. t.-c. 81. §-a megengedi, hogy a felek kész magánokirataikat közjegyzői okirat minőségével és hatályával felruházhassák. Ezt a törvényszakaszt az 1886: VII. t.-c. sem hatályon kivül nem helyezte, sem nem módosította, ez a rendelkezés tehát, az 1886: VII. t.-c. életbelépte után is, érvénvében fennáll. Az 1874 : XXXV. t.-c. 81. §-a által nyújtott kedvezménytől a házastársak elzárva nincsenek, mert ebben a tekintetben kivételt sem az 1874: XXXV. t.-c, sem az 1886: VII. t.-c. nem állapit meg. Ennélfogva az 1886 : VII. t.-c. 21., 22. és 23. §-aiban foglalt rendelkezések azt, hogy a házastársak által kiállított magánokiratok, az 1874: XXXV. t. c. 81. §-a szerint, mindazonáltal bizonyító erejükre nézve az 1886 : VII. t.-c. 21. §. a) és b) pontjaiban foglalt korlátozással, közjegyzői okirat minőségével felruházhatok legyenek, annál kevésbé akadályozhatják, mert az eredetileg érvénytelen jogügylet is érvényessé válik s az arról készített magánokirat is bizonyító eröt nyer abban az időpontban, a melyben eme jogügylet és magánokirat az annak érvényességéhez, illetve bizonyító erejéhez megkívántató törvényes kellékekkel felruháztatik s az érvényességnek és bizonyító erőnek eme hiányzó feltételei pótoltatnak. Kelt Debrecenben, a kir. itélő táblának 1893. évi május hó 17-én tartott polgári teljes üléséből. Hitelesíttetett a kir. itélő táblának 1893. évi június hó 3-án tartott polgári teljes ülésében. Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. A cégbejegyzés ténye egymagában a kereskedői minőséget nem bizonyítja. A budapesti árú- és értéktőzsde választott bírósága: A bíróság leszállítván illetőségét, felperes jelen keresetével illetékesség hiányából elutasittatik. Indokok: Az ezen választott bíróság illetékességét szabályozó 1881 : LIX. t.-c. 94. §-a alapján ezen választott bíróság hatáskörébe csak oly peres ügyek utalvák, melyek kereskedő vagy legalább egyfelől kereskedő felek között létesült kereskedelmi ügyletekből keletkeznek. Alperes beismerten hírlapíró, tehát nem kereskedő lévén, az illetékesség joghatályos megállapítása szempontjából felperes kereskedői minősége volt vizsgálat tárgyává teendő. Minthogy pedig felperes mint földbirtokos és háztulajdonos kereskedőnek nem minősíthető, azon körülmény pedig, hogy alkalmilag kereskedelmi ügyleteket is köt, őt a kereskedelmi törvény értelmében kereskedővé nem minősiti: törvényes jogalap hiányában az illetékességet leszállítani és felperest a felmerült perköltségek megfizetésében marasztalni kellett. A budapesti kir. Ítélőtábla: A kir. Ítélőtábla az e. b. végzését helybenhagyja. Indokok: Alperes beismerten nem kereskedő, hanem hirlapiró, felperes pedig saját kereskedői minőségét alperes tagadásával szemben nem bizonyította. Az a körülmény egymagában véve ugyanis, hogy a 37. alatt csatolt cégjegyzék-kivonat szerint felperes a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéknél vezetett egyéni cégek jegyzékébe bejegyeztetett, felperes kereskedői minőségét nem bizonyítja, mert a bejegyzés ténye harmadik személyek tagadásával szemben még nem bizonyítja azt, hogy az, a ki cégét bejegyeztette, saját nevében kereskedelmi ügyletekkel iparszerűleg valóban foglalkozik s hogy igy kereskedő (kt. 3. §.), de a fenforgó esetben a cégbejegyzés tényéből felperes kereskedői minősége annál kevésbé következtetendő, mert a 3-/. alatti cégjegyzékben felperes nem is kereskedőnek, hanem ház- és földbirtokosnak neveztetik 3 mint ilyen van bejegyezve. Nem fogadható el felperes kereskedői minősége tekintetében bizonyítékul a Kispest község elöljárósága által kiállított s Ej alatt csatolt bizonyítvány sem, mert az iparhatóságot nem képező eme községi elöljáróság a kereskedői minőség bizonyítására hivatva nincs, mert különben is abból, hogy felperes sertések hizlalásával és eladásával foglalkozik, felperesnek, ki mint földbirtokos gazdálkodásával kapcsolatosan is űzheti a sertéshizlalást és eladást, kereskedői minősége szükségképen nem következik, de nem következik ez a felhívott tanúval, kinek vallomása egymagában véve teljes bizonyítékot különben sem képezne, bizonyítani kivánt abból a tényből sem, hogy felperes több esetben egyes kereskedelmi ügyleteket kötött, mert ez a kereskedelmi ügyletnek iparszerű folytatását nem bizonyítja. Ezek szerint a peres felek egyike sem lévén kereskedő, a kereset elbírálására, még ha az annak alapjául szolgáló ügylet kereskedelmi ügyletnek tekintetik is, az eljáró választott bíróság illetékessége az 1881 : LIX. t.-c. 94. §-ának sem b), sem d) pontja alapján érvényesen nem volt kiköthető, ugyanazért és tekintettel arra, hogy az idézett 94. §. többi pontjaiban felsorolt esetek valamelyikének fenforgását felperes maga sem állítja: az elsőbiróság helyesen határozott, midőn a keresetet birói hatásköréhez nem tartozónak nyilvánította. (1892. dec. 19-én. 4,(i68. sz.) Bűnügyekben. A lelkészek kötelességei a törvényesen más valláshoz tartozó gyermekek keresztelési bizonylatainak kiszolgáltatása iránt. A komáromi kir. törvényszék: M. János, róm. kath. apátplébánost a Btk. 480. §-ába ütköző négy rendbeli hivatalos hatalommal való visszaélés vétségében és az 1890. évi február hó 26-án- 10,086. sz. a. kibocsátott vallás- és közoktatásügyi ministeri rendeletbe ütköző öt rendbeli kihágásban vétkesnek mondja ki s öt a Btk. 580., 97. és 102. §-ai alapján, a 92. §. alkalmazásával, a vétségekért egyenkint 50 frt, összesen behajthatlanság esetén husz napi fogházra átváltoztatandó 200 frt pénzbüntetésre, a kihágásokért pedig egyenkint 20 frt, összesen behajthatlanság esetén tíz napi fogházra átváltoztatandó 100 frt pénzbüntetésre itéli s az esetleges élelmezési költségek viselésére kötelezi, a 484. §-ban meghatározott mellékbüntetés alkalmazását pedig az 54. §. alapján mellőzi. Ind okok: Vádlott beismerésén kivül a tanuk vallomásaival és a megszerzett hivatalos adatokkal igazolást nyert, hogy vádlott H. István. H. György és H. Károly általa megkeresztelt gyermekeinek kereszteléséről szóló anyakönyvi kivonatokat a felek kérelmére ki nem adta és a kiadást a kir. törvényszéki vizsgáló biró felhívására újból s ezúttal irásbau megtagadta; igazolva van továbbá, hogy H. Ilona, M. Anna, G. -János, E. József és I. István vegyes házasságból született gyermekeket, kik az 1868: LIII. t.-c. 12. §-a értelmében nem a róm. kath. valláshoz tartoznak, megkeresztelte és ezen gyermekek kereszteléséről szóló anyakönyvi kivonatokat az illetékes lelkészekhez át nem tette. Vádlott azzal védekezik, hogy az 1890. évi február 26-án kelt 10,086. számú vallás- és közoktatásügyi ministeri rendelet törvényellenes, mert az 1879: XL. t.-c. 1. §-ának 4. pontjába s a róm. kath. vallás hitelveibe ütközik, s igy ő annak első pontját nem teljesítette, de nem is fogja teljesíteni. Azonban, minthogy a rendelet 3. pontja ellen lelkiismereti aggályai nincsenek, annak azon rendelkezését, miszerint vegyes házasságból született gyermekekről csak azon hitfelekezet lelkésze adhat ki anyakönyvi kivonatot, a melyhez a gyermek az állam törvényei szerint tartozik, elfogadta s ez alapon tagadta meg az anyakönyvi kivonatok kiadását a felek kérelmére s a vizsgáló biró felhívása dacára. E védekezés azonban egész terjedelmébeu tarthatatlan; mert az 1890. évi február 2tí-iki vallás- és közoktatásügyi ministeri