A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 26. szám - Az ügyvéd kenyere - A nemzeti vagyon becslése

102 A JOG. rendelet a minister törvényes hatáskörében és a törvény korlátai közt, söt egyenesen az 1868: L1II. t.-c. 12. §-ának végrehajtása végett van kiadva; mert a végrehajtó hatalom jogkörébe tartozik a törvények végrehajtását biztosító rendeleteket kibocsátani; mert az államigazgatás minden ágában és igy a vallásügyben is vannak rendészeti feladatok ; mert az anyakönyvvezetés éppen az állam vallásügyi rendészeti hatalmából folyó feladat s mint ilyen a lelkészeknek csak átruházott hatáskörét képezi; mert az állami igazgatás ezen ágában érvényes törvény végrehajtására vonatkozó intézkedés éppen az 1879: XL. t.-c. 1. §-ának 4. bekezdésében jelzett rendőri rendelkezést képez, melyet kötelezővé tenni s megszegését büntetéssel sújtani a ministernek jogában van, ennélfogva a kir. törvényszék a többször idézett ministeri rendeletet törvényesnek tartja, annak elbírálása pedig, hogy az a róm. kath. vallás hitelveibe ütközik-e, hatásköréhez nem tartozik. Ezen okokból vádlottat a terhére rótt kihágásokban vétkesnek találta. A hivatalos hatalommal való visszaélések vádja ellen vádlott kétféleképen védekezik. Első sorban ugyanis azt mondja, hogy ha a február 26-iki ministeri rendelet törvényes, akkor ő nem követhetett el hivatalos hatalommal való visszaélést, mert a rende'et 3. pontja szerint csak az illetékes lelkész van jogosítva hiteles anyakönyvi kivonatokat kiszolgáltatni. Ez érv azonban meg nem állhat, mert ha tekintetbe veszszük, hogy a ministeri rendelet az anyakönyvvezetés általános szabályai alól kivételes intézkedést foglal magában, akkor e kivételt legszorosabban és pedig szó szerint kell magyaráznunk, tehát azon rendelkezését, hogy »a lelkész nem adhat ki az anyakönyvekből kivonatot«, csak azon ugyancsak a 3. pontban világosan megjelölt esetre kell szorítanunk, midőn az anyakönyv áttétetett, ez az észrevételek rovatában kitüntettetett s ennélfogva a bevezetés közhitelessége megszűnt. Midőn azonban ez nem történik meg s a rendeletben az általános szabály alól tett kivételes rendelkezés célja meghiúsul, ugyanekkor az anyakönyvkivonatok kiadását elrendelő 1872. évi XXXIII. t.-c. általános rendelkezésének nem szabad szintén meghiúsulnia, mert ez a jog és társadalmi rend teljes felforgatására vezetne, miként ezt vádlott maga is elismerte. Következésképen a törvényes rendeletnek ellenszegülő és annak célját saját ténye által meghiúsító anyakönyvvezetőnek fenmarad azon általános a fentebbi törvényen alapuló kötelezettsége, mely szerint az anyakönyvbe általa történt bevezetésekről a felek és a hatóságok felhívására hiteles kivonatokat adni köteles. Minthogy pedig az 1878. évi V. t.-c. 397. §-a szerint az anyakönyvi kivonatok kiadására jogosított személyek ezen cselekményeikre vonatkozólag közhivatalnokoknak tekintetnek; minthogy ezek szerint vádlott az anyakönyvek kivonatának ki nem adása által hivatali kötelességének teljesítését tagadta meg, ennélfogva a Btk. 480. §-ában körülirt hivatali hatalommal való visszaélés vétségét és pedig a tényállás szerint négy izben elkövette, ezekben bűnösnek volt kimondandó. Vádlottnak a terhére rótt vétségek elleni második kifogása a cselekmény büntethetőségére vonatkozik. Azt adja ugyanis elő, hogy a hivatalos hatalommal való visszaélés vétségét azért követte el, hogy ez által a kihágások miatt őt fenyegető biztos büntetést elkerülje és a rendelet törvényessége vagy törvénytelensége feletti döntést a kir. törvényszék elé vigye. Erre vonatkozólag megjegyzendő, hogy a törvény nem tudása vagy téves felfogása büntethetőséget nem biztosithat, azért a kir. törvényszék vádlottnak a jogszabály körüli tévedését csupán enyhítő körülménynek vette. Ugyancsak enyhítő körülményekül vette a kir. törvényszék azt, hogy vádlott lelkiismereti aggályai és hitelve meggyőződésének nyomása alatt cselekedett, továbbá, hogy a fogházbüntetés nemcsak vádlott személyét, hanem az általa viselt állást is sújtaná, mely túlnyomó enyhítő körülményekkel szemben a 93. §. alkalmazása és ennek alapján pénzbüntetés kiszabása jogosult. Ezen okokból a kir. törvényszék vádlottat a 480., 97., 102. és 92. §§. alapján őO —50 frt pénzbüntetésre Ítélte s a hivatalvesztés kimondását a Btk. 54. §-a alapján mellőzte. (1892. évi május hó 27-én, 1,745. szám.) A győri kir. itélő tábla: A kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatja, ugyanis M. János vádlottat csak egy rendbeli, a Btk. 480. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségében mondja ki bűnösnek és ezért a Btk. 480. és 484. §-ai alapján a foganatba vételtől számítandó egy havi fogházra és a viselt hivatal elvesztésére itéli, ezzel a változtatással egyebekben, t. i. a tartási költség megfizetésére és a jogerős ítélet közlésére vonatkozó részében az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: Ugy a vádlott határozott beismerésével, mint a vizsgálat többi adataival kétséget kizáró módon bebizonyíttatott, hogy a vádlott M. János komáromi apátplébános, H. István, H. György, H. Károly, M. Frigyes, G. Mihály, É. József és I. Rudolf vegyesházasságban élő komáromi lakosoknak, H. Teréz, H. Erzsébet Izabella, H. Ilona, M. Anna, G. János, E; József és I István nevű törvényes gyermekeit, a kik pedig törvény szerint, jelesül az 18G8: XIII. t.-c. 12. §. rendelkezése értelmében a velük egynemű szülő vallását követőleg maguk is az evang. református vallást követik, megkeresztelte, őket az általa vezetett, tehát róm. kath. anyakönyvbe beigtatta, a keresztelési bizonylatot pedig a vallás- és közoktatásügyi minister által 10,086/890. szám alatt már előbb, t. i. 1890. évi február 26-án kibocsátott rendeletnek 1. és 2. pontjaiban foglalt utasításai ellenére, az illetékes lelkészhez egy esetben sem küldötte át. Ezeken felül az is bizonyítva van, hogy M. János apátplébános a fentebb emiitett gyermekek közül H. Teréz, H. Erzsébet Izabella és H. Ilona keresztelési anyakönyvi kivonatának kiadását, ugy a szülőknek, mint azok megbízottjának megtagadta. Nem szenvedhet kétséget, hogy az anyakönyvet és az azokból az 1827. évi XXIII. t.-c. 3. §-ában meghatározott közegek által kiadott kivonatok, mint a melyek törvényeink és törvényes gyakorlatunk szerint, közokirat hitelességével és tartalmukra nézve teljes bizonyító erővel bírnak, a polgári élet számos és legfontosabb viszonyaiban a jogbiztonság feltételét s annak egyedüli biztositékát képezik. Ugyanazért az anyakönyvek vezetése és pedig azok helyes vezetése az államhatalomnak, mint az állampolgárok jogai és kötelességei védelmezője és ellenőrzőjének nemcsak érdekében, de kötelességében is áll. Az 1827. évi XXXIII. t.-c. gondoskodik is az anyakönyvek vezetéséről, azoknak vezetését a lelkészekre bízván, de egyszersmind gondoskodik arról is. hogy mindazok, kiknek az anyakönyvek adataira szükségük van, azoknak kivonatait megkaphassák, elrendelvén a 3. §-ban, hogy a létező anyakönyvekből kivonatokat mindenki, kinek arra szüksége van, az illető lelkésztől kérjen. Már ebből a most is érvényben levő törvényből kitűnik, hogy annak a lelkésznek, a ki keresztel és erről anyakönyvet vezet, mint az állami hatalom megbízásából eljáró és állami tisztet teljesítő közhivatalnoknak hivata'ához tartozó kötelessége mindazokat, kiknek szüksége van reá, abba a helyzetbe juttatni, hogy kivonatokat megkaphassák, vagyis nekik kivonatokat kiszolgáltatni, annyival inkább, mert ezen okiratok megszerzésére az illetők előtt egyéb ut nyitva nem áll. Az 1868 : LIII. t.-c. 12. §-a a vegyes házasságból született gyermekek vallására nézve határozott intézkedést tartalmaz, mely szerint a fiuk az apa, a leányok az anya vallását követik. Ennek a törvénynek a rendelkezései mindenkor és mindenütt meg nem tartatván, a vallás- és közoktatásügyi minister a törvény végrehajtása céljából az 1890 évi február hó 26-án 10,686. sz. a. kelt rendeletét kibocsátotta, melyben elrendelte, hogy ha valamely lelkész oly gyermeket keresztel meg, ki az 1868 : LIII. t.-c. 12. §. értelmében más hitvalláshoz tartozik, a keresztelő bizonylatot nyolc nap alatt az illetékes lelkészhez áttenni tartozik. Elrendelte továbbá, hogy ha a keresztelő lelkész ilynemű ténykedését a maga anyakönyvébe bevezeti, annak észrevétel rovatába, ugy az átküldendő keresztelési bizonylatra is reá vezetendő, hogy hivatalból áttétetett az illetékes lelkészi hivatalhoz. Ennek a rendeletnek fentebbi intézkedései csakis a törvény végrehajtására vonatkozván, ily intézkedést tartalmazó rendelet kiadására a vallás- és közoktatásügyi minister, mint az állami legfőbb végrehajtó hatalom tagja, jogosítva volt. Mert éppen a végrehajtó hatalomnak áll hivatásában, hogy az országos törvények végrehajtásáról gondoskodjék. Az emiitett intézkedések nem állanak ellentétben az 1827 . XXIII. t -c. rendelkezéseivel, csak arról történik bennök gondoskodás, hogy a törvény végrehajtassák és hogy a gyermekek születéséről az a lelkész vezessen anyakönyveket, a kinek hitfelekezetéhez a gyermekek tartoznak. Ily rendeleteket pedig a vallás- és közoktatásügyi minister annyival inkább jogosított kibocsátani, mert az 1878 : V. t.-c. -397. §-a értelmében a lelkészek, mint anyakönyvvezetők, közhivatalnokoknak tekintetnek és ebbeli minőségükben a dolog természeténél fogva az állami végrehajtó hatalom tagjának, jelen esetben a vallás- és közoktatásügyi ministernek saját hatáskörében kiadott, a belkezelésre vonatkozó rendeleteit foganatosítani tartoznak. Minthogy pedig a vádlott nemcsak a ministeri rendelet intézkedéseit nem teljesítette, hanem az anyakönyvi kivonatoknak a kiadását H. István, H. György és H. Károlylyal szemben határozottan megtagadta, sőt mikor a vizsgáló biró a jelen bűnügy tényálladékának okiratszerü megállapítása céljából az anyakönyvi kivonatok kiadására felszólította, a 25. naplószám alatt csatolt beadványában ujolag és ezúttal írásban megtagadta, minthogy végül a vizsgálat során és a végtárgyaláson is kijelentette, miszerint vallási meggyőződéséből, mert hitelvével ellenkezik, sem a keresztelési bizonylatnak az illetékes lelkészekkel való közlését, sem a hasontermészetű keresztelő-leveleknek a magánfelek részére való kiadását még a jövőben sem fogja teljesíteni, kétségtelen, hogy mint közhivatalnok, hivatali kötelességének teljesítését megtagadta, ez a cselekménye pedig a B. T. K. 480. §-ába ütközik. Nem foghat helyt vádlottnak az a védekezése, hogy a keresztelő-leveleknek a felek részére való kiadását azért tagadta meg, mert a többször hivatkozott ministeri rendelet 3- pontja attól eltiltja, mert igaz ugyan, hogy a hiyatkozott rendelet az 1868 : LIII. t.-c. 12. § a értelmében más vallásfelekezethez tartozó gyermeket megkeresztelt lelkészt az anyakönyvi kivonat kiadásától eltiltja, de ez a tilalom a rendeletnek egyéb, fentebb már emiitett intézkedéseit figyelembe véve, csakis arra az esetre vonatkozik,