A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 1. szám - Az egyetemleges kötelezettség a gyakorlatban

4 A .JOG. magában, valamely bár súlyos bűntett elkövetéséből még nem lehet következtetést vonni arra, hogy az atya saját gyermekével szemben meg fogja hazudtolni a természet törvényeit. Mindazonáltal ily feltevéseken alapult rendszer jogosultságát elveszti, midőn az elkövetett büncselekvény minőségéből a büntettek folytonos ismétlődéséből a szülőnek oly fokú erkölcsi sülyedése nyer megállapítást, melynél fogva saját gyermekének nevelése testi és erkölcsi épségének érdekében, annak veszélyeztetése nélkül többé reá nem bizható. Ide tartoznak mindenekelőtte azon esetek, melyekben a szülői hatalom gyakorlója saját gyermeke élete, testi épsége és erkölcsisége ellen vétkezik, midőn a szülő gyermekét bűntett elkövetésére késztetve vele együtt követ el bűncselekvényt: hol van, ki kételkednék benne, hogy ily szülő kezéből gyermeke feletti hatalmát ki kell ragadni, ha nem kívánjuk a gyermeket az elv érintetlen fentar tásának érdekében feláldozni? Es mit szóljak azon nevelés erkölcsi magaslatáról és eredményéről, melyet egy hazaáruló, gyilkos avagy a kerítés mesterségében megérdemült egyén adhat gyermekének ; ki szándékosan embert ölt, szemérem elleni bűncselekmények elkövetésében látja élte feladatát, a gyújtogató, hamis tanú ma épen ugy nevelnek gyermekeket, mint a visszaeső bűntettesek általában, habár rosszakaratuk és bűnözési hajlamaik féktelcuségének legfényesebb bizonyítékait szolgáltattak. A szülők természeti jogaira való puszta hivatkozás alapján ezen rendszert fentartani nem szabad. A tisztes, testi és erkölcsi épségének fentartásában és fejlesztésében nyilvánuló neveltetéshez a gyermeknek feltétlen és semminemű tekintetek által meg nem szorítható joga van, miként az élethez s a megélhetéshez ; a mig ezen jogának tiszteletben tartása a szülőktől várható, gyermekeik nevelését reájuk kell bizni, de a mint ők arra való képességeik avagy akaratuknak teljes hiányát mutatták, a hatalmat tőlük el kell venni egyfelől, hogy azzal vissza ne élhessenek, másfelől, hogy a gyermekek joga érvényre emelkedjék. A gyermekek nevelése, való, a szülőknek képezi első sorban kötelességét; a mint azonban ennek teljesítését megtagadták, őket attól a gyermek és a társadalom érdekében fel kell menteni, mert erkölcsi kötelmeknek kierőszakolására nincs földi hatalom. Súlyt kell fektetnem arra, hogy a szülői hatalomnak a szülők bűnösségére való tekintettel történt megszüntetése állam és társadalom érdekeit szolgálja egyaránt, mert a szándékosan megrontott vagy elhanyagolt nevelés azoknak számára csupán iugyenélőket szolgáltat: a letartóztatási intézeteknek legbőségesebb contágiumát. Ha pedig körültekintek a tételes jog mezején, akkor constatálnom kell, hogy a szülői hatalomuak büncselekvény elkövetésének következményeként való megszüntetése korántsem új fogalom. A római jogban, melynek művelői büszkén hangoztatták : »nulli dii suut homines, qui talera in liberes habent potestatem, qualem nos haberaus« ezen korlátlan uralmi jognak büntetésből való elvesztése nem ismeretlen, mert az atyát, ki leányát el akarta keríteni, gyermekét kitette, azzal kegyetlenül bánt, kényszer emancipatióra kötelezte a nélkül, hogy a gyermekével szemben fennálló tartási kötelezettsége alól felmentette volna. A mai élő iogok közül a báléi svájci kanton 1853 ki törvénye szerint minden comdanmation correctionelle maga után vonja a szülői hatalomnak elvesztését; a francia és belga büntető törvénykönyvek a szülőket gyermekeik személye és vagyona feletti minden joguktól megfosztják, ha »excitation á la débauche« miatt elitéltettek. A porosz Laudrecht szerint az atyai hatalom eo ipso megszűnik, ha az atya súlyos bűntettért fegyház, vármunka vagy 10 évig terjedő börtönbüntetésre Ítéltetett: hason rendelkezéseket tartalmaznak a spanyol btő törvényjavaslat, valamint a német s a belga polgári törvénykönyvek tervezetei, mig a németalföldi bttő törvény a szülői hatalomuak elvesztését már általános részében a mellék-büntetések közé sorozza. Ha még felemlítem, hogy a gyermekvédelem érdekében Európaszerte, valamint Amerika több államában keletkezett speciális törvények általános elvként követik, hogy a szülői hatalmat mindenkoron fel kell váltania a társadalmi illetve államhatalmi gyámkodásnak, valahányszor a gyermekek erkölcsös nevelése szülőiknek életmódja és magaviselete által veszélyeztetve van, — akkor talán nem vádoltathatom pessimismussal, ha azon nézetben vagyok, hogy ezen a téren hazánk messze hátra marad a többi államok mögött. Büntető törvénykönyvünk állása ebben a kérdésben ismeretes ; a gyermekvédelem tárgyában nincs törvényüuk, a gyámi törvény azon rendelkezései pedig, melyek az atyai hatalmat megszüntethetőnek jelentik ki, ha az atya gyermeke nevelését teljesen elhanyagolja, vagy erkölcsiségét vagy testi jóllétét veszélyezteti, — teljesen elégtelenek és nagyobb részt foganat nélkül maradnak. A hol oly vitális érdekek forognak kockán, mint a tárgyalt esetekben, ott diseretionarius intézkedések nem vezetnek célra, kiváltképen midőn nincs gondoskodva arról, hogy minden eset, melyben az atyai hatalom megszüntetésének szüksége mutatkozik, a gyámnokság tudomására hozassék. A kérdés eléggé fontos, hogy egész kiterjedésében napi rendre tűzzék ; midőn az egész világ mozgósít, hogy a criminalitást gyökerében a fiatalok bűnözési hajlamaiban megtámadja, akkor a tétlenség eredménye az lesz, hogy a mig a többi államok criminalitása bizonyos idő múlva fokozatos csökkenést fog feltüntetni, addig hazánk eriminalis statisztikája kevéssé dicsőséges következetességet fog tanúsítani. Az egyetemleges kötelezettség a gyakorlatban. (Az 1868 : L1V. t.-c. 75. §-a és az osztr. ptk. 896. §-a.) Irta : dr. DRAIA ENEAS, abiudbányai ügyvéd. I. A napokban egy esetem merült fel, melynek tényállása röviden jelezve a következő : A., B., C, D., E. és E. egy rendes pert indítottak. Jogerős ítélettel azonban keresetükkel elutasittattak és mint pervesztesek alperesnek 138 frtnyi perköltség megfizetésére egyetemlegesen lettek elmarasztalva. Alperes az itéletileg kimondott felperesek egyetemleges kötelezettségéből kifolyólag kiválasztotta magának A. felperest és rajta felhajtatta az összes 138 frtnyi megítélt perköltséget. Ennek alapján A. regressualis pert indit többi alapperbeni felperes társai ellen, sommás keresetet adva be egy vidéki járásbíróságnál, melynek petitumában kéri, hogy »alperesek (t. i. alapperbeni felperes társai) kötelesek legyenek 82 frt 86 krnyi összeget (a többire eső jutalékrész) és kamatait stb. neki m e gf i z e t n i.« Igv felállítva a tételt, a védelem szempontjából előttem világos volt a teendőm. A nálunk még hatályban lévő optk. 896. §-a alapján kiszámítva a quotát, azaz az egyes alperesekre egyenként eső jutalékrész összeget — mely 20 frton alóli — ennek alapján illetékességi (helyesebben hatásköri) kifogást akartam tenni. A tárgyalás megkezdése előtt közöltem is szándékomat az eljáró bíróval, de ő előre is jelezte elfoglalandó álláspontját, mely szerint hatásköri kifogásom elvetésével illetékességét megállapítani fogja. Mindazonáltal a dolog ugy dőlt el, hogy visszkereső felperes a többi alperesekkel egyezséget kötött, ügyfelemmel szemben azonban keresetétől elállott. Habár a körülirt tényállásból kiindulva, az optk. 896. §-a alapján a jutalékarány kiszámításának és ez után — lévén a kötelezettekre eső jutalékarány 50, sőt 20 frton alóli összeg — hatásköri kifogás talán emelhető is : mégis e szempontból, tekintettel az 1868 : LIV. t.-c. 74. és 75. §-aira, elvileg bizonyos kételyek merülhetnek fel. Nagyobb világítás céljából a prts idézett §-ai szószerint a következők: »Több személyt csak akkor lehet ugyanazon keresetnél fogva megperelni, ha ez mindnyájuk irányában ugyanazon jogalapon, vagy mindannyi megpereltekkel közös hasonnemű ügyleteken alapszik.« (74. §.) »Ha valamely kötelezettség több alperest terhel, felperesnek szabadságában áll a keresetet valamennyi, vagy csupán egy alperes ellen intézni. Mindenik alperes azonban, ha egyetemlegesen nincs kötelezve a többivel, egvedül a maga részeért felelős.« (75. §) Kétségen kivül, ha esetünket a prts ezen két §-ának subsumáljuk, első pillantásra is arról győződünk meg : hogy a regressualis kereset mindannyi alperes irányában ugyanazon jogalapon, vagy legalább is közös hasonnernü ügyleten alapszik ; hogy felperes visszkereseti joga, illetve a visszatérítési kötelezettség valamennyi alperest (alapperbeni felperes társakat) terheli. Mindazonáltal azon fontos gyakorlati kérdésre nézve, hogy jelzett esetben cumulálíiatók-e a követelések olyatén módon, hogy alperesek az összegre való tekintettel együttesen legyenek beperesithetök egy sommás keresettel, a törvényben kétségtelen megoldást nem találunk. Ugyanis az idézett 75. §. első bekezdése kimondja, hogy ha valamely kötelezettség több alperest terhel, felperesnek szabadságában áll a keresetet valamennyi alperes ellen intézni Nyomban a második bekezdésben : »Mindenik alperes azonban, ha egyetemlegesen nincs kötelezve a többivel, egyedül a mage részeért felelős.« Ezen törvényszakasz szövegezését, azon viszonyt, mely a két bekezdés között észlelhető, valamint tartalmuk szerint is ezeknek közvetlen egymás mellé helyezését tartva szem előtt — nézetem szerint — mintegy meggyőznek arról, hogy ily regressualis perben a jutalékarány szerinti követelések cumulativ összesítése, illetve összeadása és valamennyi alperesek ellen egy sommás keresettel való beperesithetése a törvény szerint igenis lehetséges és a főeriterium tehát csak az, hogy ily esetben az alperes, »ha egyetemlegesen nincs kötelezve«, egyedül a maga részeért felelős. Sőt ugy látszik, ezen constructióval a törvény épen a nem egyetemleges kötelezettség esetében is az együttes és az összegek cumulatiója szerinti beperelhetést tartotta szem előtt, mert különben nem vette volna fel azon kijelentést, hogy ily esetben is ..a nem egyetemlegesen kötelezett fél egyedül a maga részeért felelö.s.'•• Mintegy ily módon látszik — habár nem eléggé praecise megoldva a kérdés a Curiának 3,619/1883. számú határozatában is, mely szószerint a következő : »Ha felperes az alperesekkel külön külön lép is szerződésre, ha tőlük külön-külön bormennyiséget vásárol is és nekik ismét