A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 22. szám - A bizonyitékok szabad mérlegelése a rendes perben

170 A JOG. mérlegelésének vetette alá. Mindezek után azonban nem lett volna többé értelme, hogy a szabad mérlegelés a rendes eljárásban eltérőleg a sommás eljárástól, a tanúkkal való bizonyításnál ki legyen zárva. A képviselőház tehát helyesen járt el, midőn a tanúvallomások bizonyító erejének szabad mérlegelését a rendes eljárásra is kiterjesztette. Ha ehhez még hozzáveszszük azt, hogy már az 18^. évi L1X. t.-c. megalkotása előtt is fel volt vetve az eszme, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelése a peres eljárás egész területén még a szóbeliség behozatala előtt is a részleges reform alapját képezze és hogy már akkor is oly jogász kitűnőség, mint Kralik Lajos (Magyar Igazságügy 1^88. évi folyam) is sikra szállt ezen eszme mellett: akkor a képviselőház ezen határozatát ötletszerűnek, eléggé elő nem készitettnek egyáltalában nem tekinthetjük. De nézzük meg közelebbről, hogy mennyi értéke van azon ellenvetésnek, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelése az Írásbeli eljárással össze nem egyeztethető és annak keretén belül visszaélésekre vezet. Mindenekelőtt is ezen ellenvetés összezavarja a szóbeliséget a bizonyítás közvetlen fölvételével. Abból indulnak ki, hogy a biró nem mérlegelheti azon tanú vallomását, a kit nem ö közvetlenül hallgatott ki. Ez azonban semmi összefüggésben nincs a szóbeliséggel. A francia per szóbeli és mégis a rendes eljárásban a bizonyítás felvétele sohasem közvetlenül az ítélő biró előtt, hanem mindig enquéte utján történik. És mégis a francia perben a bíróság szabadon mérlegeli a bizonyítékokat és egy francia jogásznak sem jutott még eszébe, hogy ez visszás volna és bármi bajt is előidézne. Igaz ugyan, hogy a bizonyításnak ilykép, közvetett úton való fölvétele általában kevésbé jó, mint a közvetlen, de téves azon nézet is, hogy a szóbeli polgári per keretében a közvetlenség teljesen érvényesülhetne. Nincs olyan szóbeli peres eljárás, a mely szerint az itélő bíróság e bizonyítékokat mindig közvetlenül venné föl. Ha a szemle tárgya a perbíróság területén kivül messze helyen fekszik, ha a kihallgatandó fél, tanú vagy szakértő nagy távolságban lakik : akkor a szóbeli per rendszerében is meg kell engedni a bírónak, hogy a bizonyítást közvetve megkeresés utján vétethesse föl. Ha tehát a bizonyítékok szabad mérlegelése csak a bizonyitásfölvétel közvetlensége mellett volna lehetséges, akkor azt a szóbeli perben is sok esetben ki kellene zárni. A dolog azonban nem így áll. Igaz, hogy a közvetlenség mellett a szabad mérlegelés jobban érvényesülhet, mint e nélkül. De még a közvetlenség nélkül is jobb a szabad mérlegelés, mint a legális bizonyítás. A biró az írásban fixirozott vallomásokból és előadásokból is megítélheti azt, hogy mennyi hitelt érdemelnek. Az ellentmondások a jegyzőkönyvből is kitűnnek. A jegyzőkönyv alapján is megállapítható az, hogy a tanú által előadott körülmény mennyiben tér el más a perben bizonyított körülményektől. Hiszen ha ez nem volna lehetséges, akkor a bíróság a rendes perben ma sem mérlegelhetné szabadon a szakértői véleményt, a mit pedig soha senki nem állított még. De vegyük sorba az egyes bizonyítékokat magukat. A bíróság előtti beismerés visszavonása és az okiratokkal való bizonyítás az írásbeli perben is közvetlen, a bíróságnak mindegyik tagja előtt fekszik. A bizonyítékok szabad mérlegelése ellen tehát itt nem hozható fel a közvetlenségre alapított kifogás. A szakértői vélemény és a szemle jelenlegi perrendtartásunkban is teljesen alá van vetve a biró szabad mérlegelésének. A sommás eljárásról szóló javaslat tehát e tekintetben nem tartalmaz újítást. Miután az esküvel való bizonyítás szabályai a rendes perben ezentúl is érvényben maradnak, csakis a tanúk vallomásainak szabad mérlegelése az, a mi itt kérdés tárgyát képezheti. És itt is a sommás eljárás újítása főleg abban áll, hogy a biró már egy tanú vallomása alapján is bizonyítottnak fogja tekinthetni a vitás ténykörülményt. Ismételjük, hogy meg fogja ezt tehetni, azonban nem kénytelen azt tenni. Hogy két vagy több aggálytalan tanúnak világos, határozott, egybehangzó vallomása ellenére valamely tényt valótlannak mondjon ki a biró: erre alig képzelhető eset és ez csak oly fontos okok alapján történhetnék, hogy e tekintetben semminemű aggályra nincs ok. Azonban azon szabály, hogy a biró egyedül egy tanú vallomása alapján soha sem tekinthet valamely tényt igazoltnak, a legális bizonyítás rendszerben is visszás és e rendszernek egyik legbetegebb pontja. A fél esküje a legális theoria szerint teljes bizonyíték. Az aggálytalan, nem érdekelt tanú vallomása azonban, ha azt a fél pótesküvel nem egészítheti ki, éppenséggel semmit sem ér. De a legális theoria észszerűtlensége még nem áll meg itt. Elfogadja a harmadik személynek esküjét is bizonyítékul egyes esetekben. De mikor ? Épp akkor, mikor az legkevésbé megbízható, mikor a harmadik személy a félnek meghatalmazottja, engedményezője, szavatosa. Ha valamely ténykörülményről a fél meghatalmazottja, engedményezője vagy szavatosa bír tudomással, akkor a fél az ő nevében felajánlhatja főesküjét és elfogadhatja a visszakínált foesküt. Azonban jaj a félnek, ha a ténykörülményről csak egy oly harmadik személynek van közvetlen tudomása, ki sem meghatalmazottja, sem engedményezője, sem szavatosa. Lehet az a legmegbízhatóbb ember, a legaggálytalanabb tanú, ha száz körülmény támogatja is vallomásának valószínűségét: mindez semmit sem fog nyomni a legális bizonyítási elmélet mérlegén. Hogy ez nagy észszerűtlenség és mélyen sérti a jogérzületet, ezt alig tagadta még valaki. Hogy minő összefüggésben legyen ez a szóbeliséggel vagy írásbeliséggel, ezt alig lehet belátni. Hogy az írásbeli peres eljárásban az érdekelt fél vagy annak mindenesetre szintén meghatalmazottja, engedményezője vagy szavatosa több hitelt érdemeljen, mint egy harmadik érdeknélküli tanú : az oly tétel, melyet maguk azok sem mernének nyíltan fentartani, a kik azt öntudatlanul támogatják akkor, midőn ellenzik a bizonyítékok szabad mérlegelésének kiterjesztését a rendes perre. De — azt fogják mondani — ha el lehettünk ezen észszerűtlen bizonyítási rendszerrel eddig, megmaradhattunk volna a részleges reform létesítésénél mellette addig, mig a szóbeliséget a rendes eljárásban is életbe léptetjük. A kik ezt állítják, feledik azon összefüggést, a mely a sommás és a rendes eljárás között van és a mely megengedi ugyan, hogy a külső eljárási tormák a kettőnél különbözők legyenek, de nem tűri meg, hogy az anyagi perjogi szabályok és különösen a bizonyító erő szabályozása a kettőben különféle legyen. Az alaki eljárási szabályok különbözősége nem hat ki az anyagi jogra, a bizonyító erő szabályai azonban mélyen belevágnak abba. írásbeli és szóbeli eljárás két perben megállhatnak egymás mellett, mert a biró mindkét eljárás útján ugyanazon eredményre juthat. A bizonyítás szabályainak különbözősége mellett azonban a birói Ítéletnek is különbözőnek kell lenni ugyanazon egy kérdésben és ezt a jogérzet többé nem tűrheti el. Vegyünk föl egy egyszerű példát. Kis Péter tartozik Nagy Pálnak 600 frttal. Nagy Pál lejáratkor elmegy Kis Péter üzletébe és ott Kis Péternek üzletvezetője kisebb bankjegyek hiányában egy 1,000 frtos bankjegyet ad át neki azzal, hogy Nagy Pál a 400 frt többletet visszaadja vagy elszámolja. Nagy Pál meghal. Kis Péternek üzletvezetője szintén meghal, Amerikába szökik vagy bármi más oly helyzetbe jut, hogy Kis Péter őt bizonyítékul nem használhatja föl. De jelen volt e ténynél egy köztiszteletben álló harmadik személy, kinek szava föltétlen hitelt érdemel. Most Nagy Pál örökösei beperlik Kis Pétert rendes eljárás utján a 600 frt visszafizetése iránt, Kis Péter pedig beperli Nagy Pál örököseit a neki visszajáró 400 frt iránt sommás eljárás utján. Mindkét perben kihallgatják a tanút. Vegyük még hozzá azon körülményt, hogy a bizonyítandó tényt megelőzőleg egy órával egy másik tanú is volt Kis Péter üzletében és kérte az üzletvezetőt, hogy váltson neki pénzt, a mire az fölmutatta pénzkészletét, hogy csak ezres bankjegyei vannak és ennélfogva nem válthat. A sommás biró e bizonyítékok súlya alatt minden valószínűség szerint az ezres bankjegy átadását igazoltnak fogja tekinteni és el fogja marasztalni Nagy Pál örököseit a 400 fit visszafizetésében. Ellenben mit fog csinálni a rendes per birája ? Miután az 1,000 frtos bankjegy átadását csak egy tanú igazolta és Kis Péter akkor jelen nem lévén, e tanú vallomását pótesküvel nem egészítheti ki: ennélfogva az 1,000 frtos bankjegy átadását a bíróság nem tekintheti igazoltnak s kénytelen Kis Pétert a 600 frt megfizetésére kötelezni. Azt hisszük, hogy ezen egy példa is elegendő azon visszásságok illusztrálására, melyek a kétféle bizonyítási rendszerből előállanának, és a képviselőház azon módosításának igazolására, a mely a bizonyítékok szabad mérlegelését a rendes eljárásra is kiterjesztette.