A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 22. szám - A volt úrbéresek részére kiadott közös birtokilletőség felosztásának kérdéséhez

A JOG. 171 A volt úrbéresek részére kiadott közös birtokilletőség felosztásának kérdéséhez * Irta: dr. KEMÉNY ANDOR, zombori betétszerkesztő kir. albiró. Az 1890. évi 20,326. sz. a. kelt igazságügyminiszteri reudelet helyes értelmezéséhez, mint általában minden törvény és törvényes rendelet interpretatiójához, szükséges ama történeti előzmények ismerete, melyek e rendelet létrejöttét eredményezték. Hogy az intentio juris megállapítható legyen, szükséges az occasio legis ismerete. Legyen megengedve, hogy itt e történeti előzményeket röviden ismertessük. Az 1886. évi XXIX. t.-c. által bevezetett betétszerkesztési eljárás — mint általán ismeretes — egyelőre csupán a pestvidéki törvényszék területén tétetett folyamatba. E rendelkezés indoka két szempontra vezethető vissza. Az egyik indok az volt, hogy e merőben új, speciálisan magyar, semmi más hasonnemü külföldi törvényhozásra nem támaszkodó, igy a gyakorlat próbakövét még ki nem állott jogintézmény bevezetésénél maguknak az intéző közegeknek szükségük volt arra, hogy a törvény gyakorlati hatását közvetlen közelből észlelhessék, tanulmányozhassák s a mutatkozó hiányokat, hézagokat a nyert tapasztalathoz képest kiegészíthessék, módosíthassák és pótolhassák. Érdekes e részben tudni azt, hogy a betétszerkesztési szakközegek az első időkben hetenként egyszer vasárnaponként rendesen összejönni köteleztettek és T e 1 e s z k y államtitkár, illetve S ü t e ő Rudolf curiai biró elnöklete alatt tartott ülésben a gyakorlatban felmerült eseteket megbeszélték. A legnagyobb pontossággal vitt adatgyűjtés már a munkálat kezdetén kimutatta, hogy az a rendkívüli óvatosság, mely az 1886. évi XXIX. t.-c. sajátos jellegét képezi, a legalitás követelményeinek túlhajtása, magát az elérendő célt veszélyezteti, hogy az a keret, melyben e törvénycikk mozog, annyira szűk, hogy abbau a tkvi betétszerkesztés legfőbb célja, t. i. a tkvi állásnak a tényleges állapottal összhangba hozatala meg nem valósitható. Ennek nyomán megérlelődött a tudat, hogy a törvény által meghatározott szűk kereteken tágítani a szerzett jogok minden sérelme, vagy csak veszélyeztetése nélkül lehet, de sőt az elérendő cél miatt elengedhetlenül szükséges is. Eme, a szerzett tapasztalatokon nyugvó meggyőződésnek eredménye az 1889. évi XXXVIII., majd pedig főkép a munkálat gyorsítását célzó 1891. évi XVI. t.-cikkek.** A fentebb emiitett megfigyelések során csakhamar egy körülmény vonta magára az intéző körök figyelmét (a melyre különben az 1886. évi XXIX. t.-c. országgyűlési tárgyalásakor dr. P u 1 s z k y Ágost országgyűlési képviselő már figyelmeztetett) nevezetesen az, hogy a volt úrbéresek a részükre kiadott közös birtokilletőséget: rendszerint birói közber járás, sőt igen sok esetben szakértő mérnök közbenjárása nélkül maguk között tényleg felosztották s azt évek hosszú során ilyképen birtokolják, de sőt ez egyes birtokrészletek időközben többszörös jogügyletek tárgyát is képezvén, tulajdonosuk több izben változott s hogy a catasteri munkálat is már nem többé a régi osztatlan, hanem a felosztásnak megfelelő állapotot tünteti fel. A betétszerkesztés ily állapotban találván a községet, a quid juris kérdése oly éles erővel nyomult előtérbe, hogy annak megoldása elől kitérni nem lehetett. A gyakorlati szükségesség kövelelménye sürgette a kérdés törvényhozási rendezését. A rendezésnél két szempontot lehetett irányadóul venni; az egyik a tkvi törvényesség, a legalitás elvének szoros betartása, a másik a legalitás követelményeinek az opportunitás követelményeivel való kiegyeztelése, összhangba hozatala. Az első esetben, minthogy a tjkvben a volt úrbéresek részére kiadott közös birtokilletőség, mint közös és osztatlan terület van felvéve, a felosztott több száz vagy ezer birtokrészlet, mint a volt úrbéresek közös legelője (erdője stb.) lett volna I. alatt, mint egy jószágtest felveendő és az 1889. évi 45,041. sz. a. kelt ipazságügyminiszteri rendelet értelmében az azokból járó osztatlan illetőségek az egyes jogosítottak betéteibe hányadrészek szerint bevezetendők. Első tekintetre világos, hogy a legalitás elvének ily alig indokolható túlhajtása a betétszerkesztési törvénynek ama legfőbb elvével, mely a tkvi és tényleges állapot közötti összhangot előállítani parancsolja, homlokegyenest ellenkezésben állott volna. A legalitás eme követelményének tehát corrigáltatni kellett oly irányban, hogy eme fentemiitett nem törvényes, de létező tényleges állapot, lehetőleg gyors eljárás mellett törvényességgel ruháztassák fel, jogivá tétessék, hogy igy, valamint a törvényes, ugy a gyakorlati élet követelményeinek elég tétessék és egyszersmind, a betétszerkesztési törvény legfőbb célja a tkvi és tényleges állapot összhangba hozatala is elérhető legyen. Minthogy pedig a cél, eltekintve az országgyűlési tárgyalások kétségbeejtően lassú menetétől, törvény helyett rendelettel egyébként Í3 célszerűbben elintézhetőnek látszott, az igazságügyminiszter * Előző közlemény a »] o g« mult évi 50. számában. ** Az 1886. évi XXIX. t.-cikkek alapján készült tkvi betétek az 1889. évi XXXVIII. t.-cikknek .megfelelőleg utólag átalakíttattak. (Lásd ide vonatkozólag a 45,043 1889. igazságügyminiszteri rendeleiet.) az 1889. évi XXXVIII. t.-c. 35. §-ának 7. pontjában megfelelő rendelet kibocsátására törvényes felhatalmazást nyert, melynek eredménye az 1890. évi 20,236. sz. a. kelt rendeleti lett E rendelet tehát ilykép a betétszerkesztés legfőbb célját van hivatva szolgálni. Rendeltetése az akadályokat, melyek a tkvi betétek helyes szerkesztésének, a tkvi és tényleges állapot összhangba hozatalának útját állják, elhárítani s előkészítő intéz kedéseivel mintegy eszközül szolgálni arra, hogy e cél valóban el is éressék. Ha ez áll s ha e rendelet annak az indoknak köszöni létrejöttét, hogy ez által a betétszerkesztés legfőbb célja a telekkönyvi és a tényleges állapot közötti összhang létesítése elérhető legyen; akkor kétségtelennek tűnik fel, hogy minden oly esetben, a hol ez előkészitő intézkedés szüksége fen forog, annak alkalmazásba vétetnie valóban kell is, annál inkább, mert a megszabott gyors eljárás és csekély jóakarat mellett semmi sem áll útjában annak, hogy ez előkészitő eljárás attól az időponttól kezdve, a mikor a betétszerkesztési eljárás valamely bíróságnál folyamatba tétetik; odáig, mig a sor az illető községre kerül, illetve a bizottsági eljárás a községben kezdetét veszi, keresztül ne vezettessék. Sajnos, e részben ismét félrendszabálylyal állunk szemben, a mennyiben a rendelet végrehajtására nézve elengedhetlenül szükséges sanctio még mindig hiányzik és nincs megjelölve az út és mód, mely szerint a volt úrbéresek, kik a közös legelőt maguk között bíróságon kivül felosztották, kényszeríthetők lennének arra, hogy e tényt utólag bíróilag jóvánagyassák. E részben — ha értesülésünk alapos — egyébként már volna praecedens, a mennyiben Pestmegyében az alispáni hivatal lett volna állítólag rövid úton megkeresve a végből, hogy a volt úrbéreseket a közös legelőnek magánúton eszközölt egyénenkénti felosztásához a bírósági utólagos jóváhagyás kieszközlésére, illetve az e végbőli birói eljárás folyamatba tételének szorgalmazására szorítsa. Egy másik esetben külön rendeletben mondotta ki az | igazságügyminiszterium, mint a betétszerkesztés felett álló legfőbb felügyeleti hatóság, miszerint az a körülmény, hogy a közös legelő bírósági közbenjárás nélkül felosztatott, oly nagymérvű szabályI talanságot képez, a melyet a betétszerkesztési előmunkálatokkal ! megbizott kiküldött telekkönyvvezető a betátszerkesztési utasítás 40. §-a értelmében a tkvi hatóság főnöke (elnök, járásbiró) utján I a megfelelő intézkedés megtétele végett az igazságügyminiszteriumnak bejelenteni tartozik. A készülőfélben lévő új betétszerkesztési utasítás tervezete pedig ide vonatkozólag azt a rendelkezést tartalmazza, hogy oly esetben, ha a betétszerkesztési előmunkálatok keresztülvitelével megbizott telekkönyvvezető azt tapasztalja, hogy a közös legelő bíróságon kivül egyénenként felosztatott, erről a tkvi hatósághoz jelentést tesz, mely hatóság az eljárás felfüggesztése mellett a község volt úrbéreseit felhívja, hogy a közös legelőnek bíróságon kivül eszközölt jóváhagyásához szükséges eljárást záros határidőn belül tegyék folyamatba s az eljárás folyamatba tételét ugyan az alatt az idő alatt igazolják, mivel ellenesetben a felosztás, mint jogérvénynyel nem biró, figyelmen kivül hagyatván, a kérdéses terület, mint osztatlan közös legelő fog a tkvi betétekbe felvétetni. Hogy ez eljárás rendkívül problematicus értékű, az bizonyos ; egyedüli vigasz csupán abban rejlik, hogy az eljárás megindítását egyetlenegy érdekelt fél is kérhetvén, nem valószínű, hogy a községben ne találkozzék valaki, a ki e kérelmet előterjeszti. Ismerve azonban népünk indolentiáját, nem tartanok idő- és célszerűtlennek, ha az új utasítás fentemiitett szakasza azzal toldatnék meg: »egyszersmind pedig megkeresi a tkvi hatóság az illetékes főszolgabírót, miszerint hatóságilag szerezzen érvényt annak, hogy a bírósági eljárás megindítása iránt a kérelem a kitűzött időben az úrbéri bíróságnál előterjesztessék." A minek indokát abban lelhetni, hogy sokkal magasabb közgazdasági és közrendészeti indokok követelik, hogy az ily törvénytelen állapot megszüntettessék, sem minthogy azt a legtöbbször értelmetlen és indolens saját érdeküket felfogni képteleu, vagy a mi még rosszabb, a zavarosban halászni szerető községi lakosok jóakaratára megnyugvással bizni, tetszésüktől függővé tenni lehetne. Sőt tovább menve, nem zárkózhatunk el annak a nézetnek helyessége elől sem, mely rendkívül nyomós indokokat lát fenforogni arra nézve, hogy minden oly esetben, midőn a volt közös birtokilletőségek bíróságon kivül felosztattak s ez a felosztás húzamosb időn — mondjuk 5—10 éven — át tartott tényleges birtoklással már megerősíttetett, az úrbéri bíróság akár a betétszerkesztő közegek jelentése folytán, akár a tkvi hatóság megkeresésére a 20,326/90. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 47. és következő §-aiban előirt eljárást hivatalból tegye folyamatba. Az elvi álláspont itt többet ront, mint használ, pedig nem ajánlható eléggé nyomatékosan, hogy a betétszerkesztésnél — nonsensek alkotásától, a milyen valamely egyénileg felosztott legelőnek, mint fel nem osztottnak, mint közösnek telekkönyvezése — tartózkodni kell, mert ilyes a fennálló tényleges állapottal nyilvánvalólag ellenkező, jogilag talán helyes, de a laicus előtt merőben érthetetlen állapot tudatos megalkotása kiválóan alkalmas arra, hogy a tkvi intézményben vetett hitet és bizalmat megingassa, a betétszerkesztő bizottságot pedig attól az alaptól, mely sikeres