A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 18. szám - A hitbizományi jog köréből

70 A JOG. ból, hanem kizárólag alperesek saját pénzén vásároltatott. Az eskü le nem tétele esetében kötelezi alpereseket a kir. tábla, hogy felpereseknek 400 forint tőkét s jár. egyetemlegesen megfizessenek. A perköltségeket a felek között a per kimenetelének mindegyik esetében megszünteti, stb. Indokok: H. István, B. József, Ny. István és Ny. János tanuk előadása szerint 1. rendű alperes vásárolta ugyan a kereseti 2 ökröt és 2 lovat, iniuthogy azonban 1. rendű alperes beismerése 3zerint 9 esztendő óta folyton ő veszi és adja el a marhákat és igy kezeihez folyt be ugy a felperesi, mint saját tulajdonát képező lábas jószágok ára is, jelen per elbírálásánál döutő körülményül egyedül azon kérdés tekintendő, hogy 1. rendű alperes ezen 1890. évi június 4-én eladott 2 ökröt és lovat azok szerzése idején miféle pénzen vásárolta, s hogy ennek következtében kit illet az azok eladása folytán érettük kapott ár. Minthogy felperesek esküvel kívánták bizonyítani azt, hogy a 2 ökör és ló kinek a pénzén szereztetett, s igy kit illet azok eladási ára, ezen körülményről pedig a per adatai szerint egyedül a vételt eszközlő 1. rendű alperes bir közvetlen tudomással, s minthogy felperesek nem vonták kétségbe első rendű alperesnék ama állítását, hogy ő felperesnek házához szintén egy borjut és 30 forintot hozott, a melyen a borjúnak párját vette, s hogy e szerint lábas jószággal szintén birt, más bizonyíték hiányában a főeskü általi bizonyítást alkalmazni és az intézkedő részben szövegezett főesküt első rendű alperes részére megítélni, s annak le- vagy le nem tételétől a per kimenetelét függővé tenni kellett. Kifogást nem emelvéü, pervesztés esetére alperesek egyetemlegesen voltak marasztalandók a kereseti összeg megfizetésében. A legközelebbi rokoni viszonyra való tekintettel a perköltség peres felek között a per mindkét nemű kimenetele esetén kölcsönösen megszüntetendő volt. A m. kir. Guria (1893. márc. 23-án 6,949.): A másod bíróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. A váltó elszakítása a váltókötelezettséget csak akkor szünteti meg', ha az elszakítás a váltóbirtokos beleegyezésével történt. A szombathelyi kir. törvényszók: Az 1891. évi január 14-én 354. szám alatt kelt sommás végzés hatályon kivül helyezésével felperes H. János keresetével elutasittatik, ha alperes B. Ferenc saját személyében a pótesküt leteszi arra, hogy a »kereseti váltó Cs. János által, annak a takarékpénztárnál történt kifizetése után lett szétszakítva, hogy annak megszűnte ez által kifejeztessék«. A póteskü le nem tétele esetén a 354/91. számú sommás végzés hatályában fentartatik s tartozik alperes a Szombathelyen 1889. november 14-én 440 frtról kiállított váltó alapján mint elfogadó a kereseti 440 frtot, ennek 1890. évi február hó 14-től járó ti°/o-os kamatát 3 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: Alperesi kifogásokban s a tárgyalás folyamán vitatott azon körülmények, hogy a kereseti váltó kinek részére, mi célból, minek fedezésére állíttatott ki, nem jöhet figyelembe, mert a váltójogi legitimatio a váltójog szabályai szerint biráltatik el, a melyek szerint az, a kit a váltó külsőleg váltószerű birtokosnak mutat, az a fizetést teljes hatálylyal követelheti. Azon alperesi kifogás pedig, hogy a kereseti váltóra alperes pénzt nem kapott, figyelembe azért nem vehető, mert nem igazolta, hogy arra értéket kellett volna kapnia s azt meg nem kapta, sőt jelen esetben beismerése szerint nem is neki kellett pénzt kapnia, hanem a pénzt állítólag egy közös vállalat költségének fedezésére kellett fordítani. Alperes nem tagadja, hogy a kereseti váltót aláirta, elfogadása által pedig a váltó kifizetése folytán a váltó jogos birtokát megszerzett forgatmányos felperes elleni visszkereseti jogot nyert. Lényeges körülményt jelen perben azon alperesi kifogás elbírálása képezi, vájjon a váltó azért lett-e elszakítva, hogy az váltójogi erejétől megfosztassék és ez által az ezen alapuló követelésnek alperes ellenében való megszűnte igazoltassék. Felperes által tagadott ezen előadás valódiságára nézve alperes a hit alatt kihallgatott Cs. István tanú azon vallomása által, hogy tanú szakította el a váltót annak a takarékpénztárnál történt kifizetése után annak jeléül, hogy az mint váltó megszűnt létezni, félbizonyitékot állított elő, melynek kiegészítésére alperesnek pótesküt megítélni s annak le- vagy le nem tételétől a per kimenetelét függővé tenni kellett. (1891. évi április 25-én, 3,782. sz.) A győri kir. Ítélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s az 1891. évi január hó 14-én 354. sz. a. hozott sommás végzés hatályának fentartása mellett P. Ferenc alperest, mint a Szombathelyen 1889. évi november hó 14-én 440 frtróí kiállított A. alatti váltó elfogadóját feltétlenül kötelezi, hogy felperesnek 440 frt tőkét s ennek 1890. évi február hó 14-től járó 6°/o kamatát 3 nap alatt végrehajtás terhével fizessen. Indokok: Alperesnek a felperes váltótulajdonosi minősége ellen emelt kifogása alaptalan, mert felperes a váltón levő forgatmány által a V. T. 36. §-ának megfelelően váltótulajdonosként igazolva van ; alperes pedig azt, hogy felperes jogtalan uton jutott volna a váltó birtokába, nem bizonyította. Nem igazolta alperes azt sem, hogy megállapodás léteznék, mely a váltónak felperes általi érvényesítését kizárná. Cs. J. tanúvallomása ugyanis felperes kifogása folytán a ptrs. 192. §. b) pontja értelmében részbizonyitékul el nem fogadható, mert e tanú, ki a kereseti váltó alapján maga is kötelezettségi viszonyban állott és saját vallomása szerint azon útkavicsozási ügyletnek, mely a váltó kiállítására indokul szolgált, egyik részese volt, elfogulatlan tanúnak nem tekinthető. De ettől eltekintve, vallomása tartalmilag sem bir jelentőséggel. Az a körülmény ugyanis, hogy felperesnek és alperesnek közös útkavicsozási vállalatuk volt s hogy a vasmegyei takarékpénztárból a kereseti váltóra felveit pénz, melyet a tanú vallomása szerint is maga alperes vett fel, a közös vállalat költségére fordíttatott, még nem zárja ki azt, hogy felperes az általa, mint elfogadó által beváltott váltót alperes ellen ne érvényesítse; mert semmi adat sincs arra, hogy alperes többel járult a közös vállalat költségeihez, mint a mennyivel hozzájárulni tartozott s hogy a kereseti váltót megállapodás szerint felperes tartozott kiegyenlíteni; azt pedig, hogy felperes a váltót a közös vállalat pénzéből váltotta volna be, alperes, felperes tagadásával szemben, bizonyítani meg sem kísérletté. A mi pedig alperesnek azt az állítását illeti, hogy a kereseti váltót Cs. János szétszakította, jeléül annak, hogy érvénye megszűnt, az figyelembe nem vehető ; mert eltekintve attól, hogy a váltó csak behasítva, de elszakítva nincs, a szándékos e lszakitás a váltót csak akkor teszi érvénytelenné, ha oly személytől ered, ki a váltó felett rendelkezni jogosítva van ; s mert semmi bizonyíték sincs arra, hogy Cs. János, ki a váltón nem mint jogosított, hanem mint kötelezett fordul elő s kiről nem is állíttatik, hogy a váltót beváltotta volna, a váltó feletti rendelkezésre s a váltó érvényének megszüntetésére jogosítva lett volna. Nem vehető végül figyelembe a tanúnak az a vallomása sem, hogy alperes felperessel elszámolt és tartozását csekély kivétellel felperesnek meg is fizette, mert alperes ezt kifogásaiban fel sem hozta s mert az iránt, hogy alperes tartozása az elszámolásnál mily összegben állapíttatott meg s hogy alperes mennyit fizetett tartozására, sem az alperesi viszonválasz. sem a tanú vallomása nem nyújt felvilágosítást. A váltó kifizetett voltára nézve felperesnek kínált, külön ben is határozatlan tartalmú főeskü pedig a váltóeljárás 26. §-a értelmében bizonyítékul nem alkalmazható. Ezen okokból az elsőbírósági ítélet megváltoztatása mellett a sommás végzést hatályában fentartani kellett. (1891. október 14-én, 2,309. sz.) A magy. kir. Curia: A győri kir. itélő tábla ítélete az abban felhozott indokokból és még azért is helybeenhagyatik: mert a váltónak elszakítása csakis akkor állapithat meg vélelmet a váltó érvényének és igy magának a váltójogi kötelezettségnek megszüntetésére, hogyha az arra jogosított által szándékosan eszközöltetett, alperes pedig a per rendén nem szolgáltatott bizonyítékot olyan ténykörülményre, a melyekből az lenne következtethető, hogy a váltót, annak a felperes részéről történt beváltása után, Cs. János a felperes beleegyezésével szakította el és a felebbezésben felhozott az az állítása, hogy Cs. János tanúnak vallomásával bizonyította azt, hogy a váltót a tanú felperes jelenlétében szakította el, a miből a felperesnek tanú tényéhez való hozzájárulása következtében lehetne levonni, nem felel meg a tanúhoz intézett kérdőpontoknak, a melyekben erről a körülményről említés téve nincsen, ennélfogva alperesnek a váltónak elszakitására alapított kifogása annál kevésbé vehető figyelembe, mert a nevezett tanúhoz intézett kérdésekben 5. pont alatt maga kívánta bizonyítani azt, hogy a váltóra felperesnek még azután is teljesített fizetést, miután az a közös vállalat, a melynek költségének fedezésére a váltó kiállíttatott, a felperes között és ö közötte már befejezést nyert, ebből pedig épen azt következtetni, hogy a tanúhoz 4. alatt intézett kérdőpont szerint még a közös vállalat iránti elszámolás előtt s igy annak befejezte előtt beváltott és Cs.János által elszakított váltó érvényének megszüntetése a felperes mint váltóhitelező és az alperes, mint váltóadós között nem céloztatott. (1893. évi január 12-én, 1,892/6. sz. A biztosítási feltételekben foglalt azon kikötésnek, mely szerint oly esetben, midőn a halál esetére biztosított baleset folytán veszti el életét, az ezt igazoló hatósági bizonyítványnak is beszolgáltatása tétetik a kedvezményezettnek kötelességévé, okszerűen csak az az értelem tulajdonítható, hogy nyilvánvalólag azon célra, miszerint a biztosító a kedvezményezettnek bemondásait ellenőrizhesse és esetleg emelhető érvénytelenségi s illetve jogelenyészési kifogásait könnyebben érvényesíthesse, a kedvezményezett arra nézve tartozik adatokat beszolgáltatni, hogy a biztosított nem betegség, hanem a szó közönséges, de nem biztosítási jogi értelemben vett baleset következtében vesztté tte-e el életét. A keresk. törvény 504. §-ának azon rendelkezése, mely szerint, ha a szerződésben az ellenkező, hogy t. i. a biztosító a biztosítási összeget még abban az esetben is megfizetni tartoznék, ha a biztosított öngyilkosság folytán veszti el életét, ki nem köttetett, a biztosító a fizetési kötelezettség alól szabadul, ha a biztosított öngyilkosságot követett el, maga után vonja a biztositónak, ki az öngyilkosság tónyére kötelezettségének elenyésztét tárgyazó kifogást alapit, azon kötelezettségét, hogy azt, miszerint a biztosított önmagát fosztotta meg életétől, bizonyítani ö tartozzék : a biztositóra a tör-