A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1893 / 15. szám - Midőn felebbezés a törvény által kifejezetten kizárva van - Erdélyi birtokviszonyok. Felelet
A JOG. 59 tán kifejtett tények és előadott bizonyítékok alapjáu a törvények | szerint hoz határozatot, habár a törvényekre nem hivatkoztak is a felek ; tekintve, hogy a fenforgó esetben felperesnek az imént előadott kereseti kérelme nyilvánvalóan az 1881. évi LIX. t.-c. B9. 1. pontja és az 50. valamint a váltóeljárás 43. §. rendelkezésein alapul, a másod bíróság Ítéletének megváltoztatása mellett az első fokú bíróság Ítéletének az a rendelkezése, mely szerint a felperesi keresetnek hely adatott, volt helybenhagyandó t. ennek folyományaként a sommás végzést összes következményeivel együtt semmisnek kellett kimondani, ebből folyólag helyes az első bíróság Ítéletének az a rendelkezése is, mely szerint alperest a kiskorú K. Katalin a sommás végzés alapján fizetett l8 frt tökének s kamatának visszafizetésére és mint pervesztest a perköltségek fizetésére kötelezte, a kötelezettség - teljesítés idejét azonban a váltóeljárás 50. §-a értelmében 3 napban kellett megállapítani. Ellenben a váltókereset előtt fizetett 10 frtnak visszafizetésére alperes nem kötelezhető, e részben tehát a másod biróság Ítélete volt helybenhagyandó azért, mert ez a fizetés nem a megsemmisítés tárgyát képező sommás végzés alapján történvén, ennek a fizetésnek hatályossága a jelen perben elbírálás tárgyát nem képezheti. Olyan esetben, midőn a tömeggondnok a közadós részére elküldött és a csőd megnyílta után rendeltetése helyére érkezett árút átveszi, a/ eladó nem élhet a wss/akövetelés jogával, mert az átvétel a esódtiii vény 15. §-ában említett feljelentés szempontja alá esik. A kassai kir. itélő tábla: A kir. itélő tábla az első bíróság ítéletét annyiban, a mennyiben alperes esődtömeg 380 frtnyi tökének és ennek 18^9. évi november 1-től számítandó 6°/o kamatainak 15 nap alatt végrehajtás terhével felperes részére leendő megfizetésére köteleztetett, helybenhagyja, egyebekben azonban megváltoztatja, felperest keresetének többi részével elutasítja. Indokok: Felperes a közadós M. M-nak a csődnek utóbbi vagyonára történt elrendelése előtt egy aratógép szállítására nézve kötött adásvételi szerződésből folyólag támasztott 900 frtnyi vételárkövetelést alperes csődtömeg elien, mint tömegtartozást a csődtörvény 20. és 48. §. 2. pontja értelmében azon az alapon kéri megitélni, mert a csödtömeggondnok az által, hogy a vétel tárgyát képező, felperes részéről Budapesten 1889. év május 22-én közadós részére elküldött, de csak 1839. év május 23-án és igy a csődnek közadós vagyonára ugyanazon hó 27-én történt elren delése után T.-Ujlakra, mint rendeltetési helyre érkezett aratógépet a fuvarozó vasúttól a neki kézbesített fuvarlevél alapján az utánvett szállítási költség megfizetésével kiváltotta, a csődtömeg javára leltároztatta és árverés utján eladatta, a vételi ügyletbe a csődtömeg nevében belépett és ekként a közadós által a vételi szerződésben kötelezett vételárt a csődtörvény 47. §-hoz képest a csődtömeghez tartozó vagyonból, mint tömegtartozást köteles megfizetni. Tekintve azonban, hogy a csődtörvény 44. és 45. §-ai értelmében abban az esetben, ha az eladó által a közadósnak elküldött, de általa még teljesen ki nem fizetett árúk már a csődnyitás előtt rendeltetésük helyére nem értek és a közadósnak vagy helyette egy harmadiknak birtokába nem jutottak és ha a tömeggondnok a közadósnak a vételi szerződésből eredő kötelezettségeit nem teljesiti, az eladónak joga csak arra terjed, hogy a mennyiben az árúk a csődtömegben még természetben megvannak, azokat, ha pedig a csődnyitás után a tömeggondnok által eladattak, a törvény 43. §-hoz képest az azok után a csődtömegbe befolyt érték kiadását követelhesse, ennélfogva miután a fenforgó esetben a tömeggondnok az által, hogy a felperes részéről eladott, de csak a csődnyitás után rendeltetési helyére érkezett gépet a fuvarozó vasúttól a szállitási költség megfizetésével kiváltotta és a csődtömeg javára leltároztatta, a közadóst a vételi szerződés alapján terhelő kötelezettséget, mely a vételár fizetésére terjed, még nem teljesítette, sem e kötelezettségnek teljesítését jogérvényesen, azaz a csődtörvény 160. §. 1 pontjához képest a csődbíróság, illetve a csődválasztmány jóváhagyásával a csődtömeg nevében el nem vállalta és ekként a vételi ügyletbe nem lépett, felperes, a mennyiben annak idején a gépnek természetben való visszaadására őt kétségtelenül illetett jogát nem érvényesítette, most már a gépnek a csődtömeg részéről történt elárverezése után az idézett törvény 43., 152. é3 169. §-hoz képest csakis az eladás folytán 2/. szerint a csődtömegbe befolyt 380 frtnyi vételárának, még pedig a 48. §. 3. pontja alapján ugyancsak mint tömegtartozást követelheti, az utóbbi és a szerződési vételár közötti különbözetet pedig a 129. §-hoz képest csak mint csődhitelező az általános csődtömeg ellen intézendő csődbejelentés utján érvényesítheti. Ezeknél fogva az elsőbiróság ítéletét annyiban, a mennyiben 380 frtnyi tőke-részösszeg és ennek 1889. no/ember 1-től számítandó 6° 0 kamatja alperes csődtömeg ellen tömegtartozásként megítéltetett, helybenhagyni, egyebekben azonban annak megváltoztatásával, felperest keresetével elutasitani kellett A m. kir. Curia: A másodfokú biróság Ítélete a 380 frt tőke s a kamata erejéig marasztaló nem felebbezett részében érintetlen maradván, felebbezett részeiben inegváltoztattatik és e tekintetben az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben, a benne felhozott egyéb indokoknál fogva és azért; mert olyan esetben, a melyben tömeggondnok a közadós részére elküldött és a csőd megnyílta után rendeltetése helyére érkezett árút átveszi, az eladó nem is élhet a visszakövetelés jogával, mert az átvétel a csődtörvény 45. íjában emiitett teljesítés szempontja alá esik. (1893. február 17-én, 193 892.) Bün-ügyekben. A közokirat hamisítás vétségét megállapítja vádlott azon cselekménye, hogy a marhalevél hátlapján levő egészségügyi bizonyítvány keltét megváltoztatta azon eélból, hogy a már lejárt bizonyítvány le nem jártnak s érvényesnek tűnjön fel. A nagyváradi kir. törvényszók (1891. okt. 7. 10,448.): E. Imre vádlottat a btk. 391. §. alá eső közokirat hamisítás miatt, mely a 92. §. alkalmazása folytán vétséggé minősül, bűnösnek mondja ki s ugyanazon §. értelmében a 92. §. alkalmazása mellett 1 havi fogházra ítéli. stb. Indokok: Vádlott a vizsgálat adataival s a tanuk vallomásaival egybehangzóan beismerte, hogy a fentemiitett hamisításokat f. évi január közepe táján ő sajátkezűleg eszközölte a végből, hogy a marhalevelekre vezetett hivatalos egészségi bizonyítvány érvénye meghosszabbítottnak tűnjék fel. Tekintve, hogy az A) és B) alattiak közokiratot képeznek, tekintve, hogy az eszközölt hamisításból jogsérelem háramlott másokra, mert az 1888. évi VII. t.-c. értelmében egészségi bizonyítvány nélkül, mely határidőre állíttatik ki, marhát vásárra hajtani nem szabad : vádlott a btk. 391. §. alá eső bűntettben bűnösnek volt kimondandó. A büntetés kimérésénél a btk. 92. §-át kellett alkalmazni, tekintettel vádlott büntetlen előéletére, a hamisítás csekélyebb jelentőségére és egyszerűbb voltára valamint arra is, hogy azon községben a hamisítás idején marhajárvány egyáltalában nem volt s lehetséges, hogy nehézségekbe ütközött az egészségi bizonyítvány meghosszabbításának kieszközlése az erre kitűzött előljárósági hivatalos órák korlátoltsága miatt. A nagyváradi kir. itélő tábla (1892. március 12-én, 2,590.): A kir. törvényszék Ítéletét megváltoztatja s vádlottat, E. Imrét a terhére rótt s a btk. 391. §-ába ütköző közokirat hamisítás bűntettének vádja és következményei terhe alól felmenti. Indokok: A btk. 391. §-ában meghatározott közokirat hamisítás bűntettének egyik fő ismérvét az képezi, hogy a hamis közokirat készítéséből vagy a valódi közokirat tartalmának megváltoztatásából valakire jogsérelem háramoljék vagy háramolhassék. Tekintve tehát, hogy vádlott E. Imre azon bizonyított cselekményből, hogy magát az időt pazarló utánjárástól megkímélendő, a birtokában volt s a feljelentéshez A) alatt csatolt marhalevélen az egészségi bizonylat keltét 1891. január 5-ről lo-re igazította, a B) alattin pedig az ugyancsak 1891. január 5-iki keltet ledörzsölés által olvashatlanná tette, kár senkire se származott, tekintve továbbá, hogy Albis község területén, a vádbeli cselekmény elkövetése idejében járványos állatbetegség egyáltalán nem uralkodván, a vádlott marháira a vonatkozó járlatokon az egészségi bizonylat érvényének a községi elöljáróság által való meghosszabbítása akadályokba különben sem ütközött volna s igy a járiatok még a marhák eladása esetén sem lehettek alkalmas eszközök mások esetleges megkárosítására, a kir. itélő tábla vádlott ténykedésében nem ösmerte fel az alkatelemeket, melyek a vádbeli bűntett tényálladékához megkívántatnak, a miért is a kir. törvényszék Ítéletének megváltoztatásával vádlottat a vád alól felmenteni kellett. A m. kir. Curia (1803. febr. 17-én, 6,901.): Tekintve, hogy az államnak közjoga az, hogy az egészségtelen marhának eladása megakadályoztassák s e célból rendeli az 1888: VII. t.-c. 9. §-a, hogy valamely marhának eladása s más községbe való elhajtása csakis a marhalevélre reá vezetendő egészségi bizonyítvány folytán eszközölhető ; tekintve, hogy e szerint az állam közjoga sértetik meg az által, hogy az állal egészség ügy megóvására vonatkozó törvényszerű intézkedések mellőztetnek s azoknak sikeres végrehajtása meghiusittatik, következésképen az államra minden esetben jogsérelem háramlik abból, ha az 1888: VII. t.-c. 9. §-ában kötelezőleg rendelt egészségi bizonyítvány az erre hivatott községi közegek mellőzésével állíttatik ki, illetőleg a bizonyítvány tartamának meghosszabbítása s további felhasználása céljából a bizonyítvány lényegében változás eszközöltetik és ez által az meghamisittatik ; tekintve, hogy vádlott E. Imre beismeri, hogy az ügyiratokhoz bűnjelként becsatolt kétrendbeli marhalevél hátlapján levő megujitott egészségi bizonylatok keltét azon célból változtatta meg, illetve az egyiket kidörzsöles által azon célból távolította el, hogy a már lejárt bizonyítványokat le nem jártaknak s érvényeseknek tüntesse fel s e szerint két rendbeli okiratot hamisított meg; tekintve, hogy ezen hamisításból az államra jogsérelem háramlik, a kir. itélő tábla ítélete megváltoztattatik és az első biróság ítélete hagyatik helyben, indokainál fogva azonban oly változással, hogy vádlott E. Imre két rendbeli közokirat hamisítás vétségében mondatik ki bűnösnek s a reá kiszabott egy havi fogház büntetés a btk. 96. és 97. §. értelmében összbüntetésül állapittatik meg.