A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 12. szám - Szemelvények a kir. táblák judicaturájából. Substitutio fideicommissaria és a transmissio 4. [r.]

91 szabadon rendelkezhessék, vagy hogy az törvényes utódaira szálljon át. Az ily clausulának felvétele a végrendeletben nem újabb örökös kijelölését jelentené és ezért az osztrák polgári törvénykönyv 612. g-ának azon rendelkezése, ha a hitbizományi örökös nem kortársa a végrendelkezönek, akkor az ingatlan' vagyonra tett hitbizományi helyettesítés csak az első izig érvényes, alkalmazást nem nyerhet, mivel egy örökösnek kirendelésével az ab intestato öröklést nem akadályozza, hanem igenis magyarázatául szolgálna annak, hogy a végrendelkező az utóöröklési jogot nem csupán ad personam egyedül az utóörökösre, hanem az öröklési jogot teljes szabadrendelkezési joggal s minden következményeivel hagyományozta ugy, hogy arról végrendelkezhet és arra az ab intestato öröklés akkor is beálljon, ha az eloörökös előtt elhal. Ennek határozott kijelentése nélkül az utóörökösnek előbb történt elhalálozása kell, hogy a trans mis siót, az átörökléstalterálja és ez az alkotandó civil codexbe kifejezetten felveendő, mert ennek ellenkezője,tekintettel az ősi vagyon jogi természetére, a magyar magánjogi elvek szellemével összeegyeztethető alig lehetne. A hitbizományi helyettesitésuek az ab intestato öröklés és a vérségi kötelékre való tekintettel tett ezen megkülönböztetéséből önkényt következik ama coutrovers kérdésnek helyes megoldása is, hogy kiterjed-e az átöröklés, illetőleg gyakorol-e befolyást a transmissióra az utóörökösnek az eloörökös előtt történt elhalálozása, mert az első esetben a kérdést i g e n 1 ö 1 e g, az utóbbi esetben pedig tagadólag kell eldöntenünk és pedig annál is iukább, mivel az utóörökös elhalálozásával a kivételes végrendelkezésre szolgáltatott ok megszűnt. Hazai jogunk szerint és törvény erejénél fogva az ipso jure örökösödés lévén hatályban, ennek folyománya az, hogy az örökös minden birói beavatkozás vagy öröklési nyilatkozat kiállítása nélkül törvéuyadta jogánál fogva lép az örökség birtokába és azt birói jogsegély nélkül birtokába veheti az örökhagyó halálával, vagyis az örökség reá nézve ekkor már megnvilt. Tehát az utó örök ősre nézve is, mert e tekintetben magánjogunk az örökösök között különbséget nem tesz, a z öröklési jog az örökhagyó, vagyis a végrendel- j kezö halálával megnyilt és őis ipso jure lép öröklési ; jogaiba, illetőleg már ekkor, habár csak utóörökösnek, de mégis örökösnek tekintendő, nem tevén e részben sem különbséget az, i hogy az örökségnek tényleges birtokbavételében az előörökös haláláig akadályozva, korlátozva van. E fölött alig lehet sikerrel vitatkozni. Ha tehát a vérségi összeköttetésben álló, vagy az ab intestato öröklésre hivatott ut örökös az eloörökös elölt meg is hal, jogutódai számára az örökség megnyilt, az öröklési jog ipso jure reájuk átszállott s azért nem változtathat a dolgon és az örökség, mint hazai törvényeink értelmében már meglévő, megszerzett jogon az, vájjon az eloörökös elhalálozásakor az örökségre igényt tartó örökösök jogelőde, az utóörökös életben volt-e vagy sem, mert ezen szerzett joga a törvényes öröklési rend elvei szerint annak utódaira, vagy pedig az alkotott végrendelet alapján a végrendeleti örökösre átszáll. És az öröklésnek ezen rendje a végrendelkező akaratával ellentétben nem áll. De minő jogi alapon szállhatna a hagyaték a másik és az eloörökös elhalálozásakor még életben lévő utóörökös vagy ennek utódaira ? Vájjon az éleiben maradt a végrendelet alapján erősebb jogot szerzett és nem egyenlő haálylyal lett-e az örökség reájuk hagyva? És ha csak egy utóörökös lett kinevezve és nem három, akkor miként lenne alkalmazandó a kir. tábla jogi elve? Akkor van helye átöröklésnek a jogutódokra, habár előbb halt is el az utóörökös ? Es ha nincs a többi utóörökösnek öröklésre hivatott jogutóda, ki örököl akkor? Tán az eloörökös.-' Hogyan?! hisz rendszerint a végrendelkező őt korlátolja ? Avagy talán a fiscus ? Egyik sem. Itt átöröklésnek van helye és kiterjed az nemcsak az egyenes, hanem ezek hiányában a többi ugy törvényes, mint végrendeleti örökösre is. Ha pedig az utóörökös az ab intestato öröklésre hivatva nincs és az örökhagyóval vérségi összeköttetésben nem áll, jóllehet az örökhagyó halálával az örökség reá nézve szintén megnyilt, ezen öröklési jog, miután az örökhagyó más rendelkezése hiányában csak az utóörökös személyéhez volt kötve, az utóörökös jogutódaira csak oly virtuális jogot képez, melynek első és főfeliétele, hogy az utóörökös a hagyatékot tényleg birtokba vette legyen és a felett a korlátlan rendelkezési jogot birja s ekkép kétségtelen, hogy más igazságosabb s elfogadhatóbb megoldás nem létezik, mint az, hogyha az eloörökös elhalálozásakor az ily utóörökös nincs életben, a hagyatékot tehát tényleg birtokba nem vette, az vagyonának tényleg alkatrészét még nem képezi, a transmissio theoriája alkalmazást nem nyerhet és az utóörökös suceessorainak -öröklési joga és igénye a. hagyatékra nem támadhat. S vájjon miért ? Egyszerűen azért, mert itt a végrendelkező akarata lévén a döntő, az pedig a jogvélelem szerint az utóörökös jogutódait örökösöknek ki nem rendelte, a hagyatékban őket részesíteni nem kívánta. Nincs sem törvény, sem más acceptabilis jogi alap, érv vagy indok, mely ellenkezőt helyeselve kimondaná, hogy az ily jogutódokra, a kik a végrendelet alkotásakor még nem is léteztek, a kikre a végrendelkező nem is gondolt, az öröklési jog és ezzel a successio a törvényes örökösök jogainak teljes mellőzése és sérelmével átszálljon s azért addig is, mig a codificált magyar magánjog ezen kérdést törvényesen szabályozná, az ily jogutódok öröklését azon feltételtől kell függővé tenni, hogy az utóörökös az előörököst túlélje. És ha a judicatura e feltételt megszabja, ugy csakis az egyedül helyes irányt követi. Megszűnvén az utóörökös elhalálozásával az ok, a mely miatt a törvényes örökösök a hagyatékból kizárattak és az eloörökös korlátoztatott, meg kell szűnnie az okozatnak is és azért ezen esetekben vita tárgyát csak az képezh ti, vájjon felszabadul-e ilyenkor a hagyaték és az előörökös korlátolt tulajdonjoga szabaddá válik-e vagy sem oly kép, hogy ö az örökség felett szabadon rendelkezhet? Erre nézve állhatnak elő különböző vélemények és nézetek, de az az egy bizonyos, hogy az ily utóörökös elhalálozásával a hagyaték olybá tekintendő, mintha a hitbizományi helyettes öröklési jogával terhelve nem lett volna. A controvers kérdés megoldásánál tehát ez szolgálhat csak kiindulási pont gyanánt és csak ezen az alapon dönthetjük el azt: 1-ször, vájjon az előörökös; 2 szor, avagy a törvényes örökösök tekintendők successoroknak. A magánjogi irók azon csoportja, a kik az előörököst vélik kizárólagos örökösnek, .-izzal érveluek, hogy az örökhagyó az előörökösnek a hagyaték feletti rendelkezési jogát nem az ab intestato örökösök, hanem az utóörökös érdekében és arra való tekintettel korlátozta és miután ezen akadály az utóörökös elhalálozásával megszűnt, az előörökösnek a hagyaték felett való szabadrendelkezési joga beállott és azt a törvényes öröklésre hivatottak ezen a jogi alapon meg nem támadhatják azért, mivel ők a végrendelet alkotásával az örökségből kizárattak. Bármily tetszetősnek látszik is ez az okoskodás, nézetem szerint még sem állhat meg. A végrendelet szerint az előörökös az örökhagyó elhalá'o zása idejében, az örökség megnyíltakor már korlátozva van és ezen azon körülmény, vájjon az utóörökös előbb vagy utóbb hal-e el, mit sem változtathat. Az előörökös kizárólagos öröklési joga az utóörökös, vagy jogutódainak öröklésétől feltételezve nem volt, mert ezen e étben nem hitbizományi, hanem substitutio vulgáris forogja fenn, ez tehát reá nézve a korlátozást megszüntető feltételnek nem tekinthető és azért az előörökös a hagyaték feletti szabadrendelkezési jogot ennek beállta esetére sem nyerheti vissza. Az előörökös joga a végrendelet által szabályozva lett és ennél több jogot ö még akkor sem igényelhetne, ha a végrendelkező utóörököst nem is rendel, hanem az ő halálával a hagyaték szabaddá .válván, arra nézve a törvényes öröklési reminek kell beállani, vagyis a törvényes örökösök tekintendők sucoessoroknak. És ezzel, azt hiszem, meg vau fejtve és kellőleg meg van indokolva az is, hogy a kir. tábla határozata az öröklési jog elveivel, az örökhagyó végakaratával ellentétben áll, mert egyfelől nem állhat meg azon nézet, hogy az egyik uióörökös öröklési joga törvényes, vagy végrendeleti örökösök létezése mellett a másik utóörökös vagy épen anuak utódjára átháramoljon, másfelöl pedig a kir. tábla azon nyilatkozata, hogy a fenforgó esetben az utóöröklési jog nem az örökhagyó, hanem az előörökös halálával nydván meg, az utéöröklési jog azon utóörökösökre és ezzel azok utódaira, a kik az előörököst túl nem élték, meg nem nyílt, azok öröklési igénye, tekintettel arra, hogy öröklés hatálya csakis az örökség megnyíltával kezdődik, elenyészett, nemcsak tarhatatlan, hanem mivel viventis hereditas non datur, .a magyar magánjog elveivel is homlokegyenest ellenkezik. Mert lehetséges-e, hogy valaki, ha mindjárt utóörökös is, : örökös legyen, mig az örökhagyó, ez esetben a másodbiróság szerint az előörökös, él. Nem lehetséges. És vájjon mivel indokolható a kir. tábláuak ama jogi meggyőződése, hogy a fenforgó esetben az előörökös elhunytával nyilott meg az örökség? Hogy ismét elvi alapra helyezkedjünk, a kir. tábla eme judiciumával szemben azt a kérdést vetjük fel: Megnyilt-e az örökség azon leszármazóra, a kinek atyja az örökség holtiglani j haszonélvezetét végreudeletileg nejének hagyta ? Nem analóg eset-e i ez azon csekély különbséggel, hogy a leszármazó, mint utóörökös, névleg megemlítve nincs? Nemcsak hogy megnyilt az örökség, de a holtiglani haszon| élvezettel terhelten bíróilag át is adható az örökösöknek. Avagy örököl-e az unoka az ö:eg szülők után, habár szülei j az örökhagyók előtt elhaláloztak, tehát az örökhagyók halálakor