A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 12. szám - Házasságon kivül született gyermek utáni törvényes öröklés

92 A JOG. már életben sem voltak ? És nem nyilt-e meg az unoka számára az örökség szüleinek jogán? Ez egy. Azután meg, vájjon örökhagyó-e valósággal hitbizományi helyettesítésnél az elöörökös? Vájjon minő vagyont hagy maga után ? Ugyanazon hagyatékot, melyet a végrendelkező, csakhogy azzal a különbséggel, hogy tehermentesen, illetőleg a korlátozás alul felszabadulva. Az elöörökös tehát a végrendelkező hagyatékára örökhagyó nem lehet, mert az már az elöörökös életében képez és pedig oly hagyatékot, a mely bíróilag rendezhető és az örökség át is adható, ha mindjárt az elöörökös jogával terhelten is, a mi bizonyára nem történhetnék meg, ha az öröklési jog csak az elöörökös után nyílnék meg, mert a hagyatéki eljárás is csak az örökhagyó halála után tehető folyamatba. Tisztán áll tehát, hogy a kir. tábla által hangoztatott theoriát és elvet helyeselni és elfogadni nem lehet, még pedig annál kevésbé, mivel akkor az utóörökösnek a hagyatéki vagyonhoz, mig az elöörökös él, semmi köze és joga nem lenne. Pedig nem így áll a dolog. Mert ha a hagyaték egy részét, pl. a hagyatéki terhek törlesztése végett el kell idegeníteni, az utóörököst e tekintetben talán mégis meg kell hallgatni és a hagyaték további raegterheltetése, vagy bizonyos részének eladása az ö beleegyezése, illetőleg meghallgatása nélkül alig történhetnék meg. Ez a joga az utóörökösnek pedig csakis az öröklési jogban, annak örökösi minőségében gyökerezik, mert ha öröklési joga nem nyilt meg, akkor ebből kifolyólag az örököst megillető jogokat sem gyakorolhatja. A kir tábla még azt is kiemeli, hogy az utóörökös »tény1 e g e s« öröklési joga nem nyilt meg s azért nem örökölhetnek az utódok Ha a kir. tábla előrebocsátja ama téves elvet, hogy az utóörökös öröklési joga csak az elöörökös halálával nyilik meg, ugy ezen helytelen jogi axiómából kiindulva, nem is juthat más eredményre, mint arra, hogy az utóörökös »t é n y 1 e g e s öröklési j o g a« meg nem nyilt. És ebben van a tévedés. Mert hogy ez a terminus technicus, ez a jogi kifejezés, az öröklési jognak ez a megkülönböztetése, classifícálása az örökössel szemben legalább is képzelhetetlen jogi fogalmat fejez ki, az bizonyrs, miután ha létezik és van »tényleges«, ugy léteznie kell az ellenkezőnek, vagyis a »n e m tényleges« öröklési jognak is. Ez pedig nincs. A jogok, tehát az öröklési jognak megkülönböztetése, illetőleg felosztására való tekintettel lehetnek ugy már létező, megszerzett, vagy pedig még meg nem szerzett remélhető, reménybeli (jura virtualia) jogok, de a mint egyszer az örökhagyó elhalt és az öröklési jog ezzel tényleg megnyílt, akkor az örökössel szemben esakis már létező, ipso jure megszerzett öröklési jogról lehet szó és a várandó, tehát virtuális öröklési jog csak ott foroghat fenn, a hol az örökhagyó még életben van, az öröklés tényleg meg nem nyilt, vagy pedig az öröklési jog, mint például a substitutio vulgárisnál, bizonyos feltétel teljesedésétől függ. Egészen más eredményre jutunk azonban, ha a jogok gyakorolhatását veszszük tekintetbe, a hol a jogok subjectumának a jog tárgyával való helyzete, viszonya dominál. Ezen szempontból lehetséges, hogy valakit a tulajdonban rejlő birtokjog megillet, azt megszerezte, azonban ezen jogát tényleg nem gyakorolhatja, de azért ezen tényleges állapot és helyzet a jogi terminológiában, mint »nem tényleges birtok jo g«, ismeretlen. Itt csak a birtoklás, vagyis a birtokjognak folyománya, az abból kifolyó használhatási jognak a gyakorlása nem tényleges, de maga a jog, mint a birtoklás alapja, a mint megszereztetett, tényleg meg is van, mert e nélkül ép oly kevéssé lehet szó birtokjogról, mint a nem örökössel szemben öröklési jogról. A kir. tábla tehát összetévesztette az örökési jog tényleges gyakorolhatását magával az öröklési joggal és csakis ezen tévesztés alapján tagadhatta meg az utóöröklési jognak megnyíltát, mivel az elöörökös elhalálozása nem a tényleges öröklési jog megnyíltának, hanem igenis az örökség tényleges birtokba vehetésének időpontját jelzi. Az elöörökös elhalálozása csak azon javakra jelenti az öröklési jog megnyíltát, a mely javak nem az örökhagyótól származtak és nem arról háramlottak reá a végrendelet alapján, de azon örökségi javakra, a melyek az ő tulajdonát nem képezték, azokra az öröklési jog az ö halálával egyáltalában meg sem nyilhat. fis most áttérhetünk a kir. Curia határozatára. Igaz, hogy a kir. Curia megváltoztatta a kir. tábla ítéletet, de az az átöröklés kérdését az indokolásban szintén mellőzte, annak megvitatásába egyáltalán nem bocsátkozott, hanem a per elbírálását tisztán azon, elismerem, hogy a concret esetben a peres felek között egyedül döntő körülmény gyanánt szereplő ama tényre fektette, hogy miután ugy fel-, mint alperesek utóöröklési joga egy alapon, az átöröklés elvén nyugszik egyrészről annak a kérdésnek az eldöntése, hogy átörökölhető-e az utóöröklési jog? mint a mely kérdés csak akkor birna gyakorlati jelentőséggel, ha az utóörökös jogutódai egy vagy több örökössel, vagy az előörökössel, illetőleg ennek jogutódaival állanának szemben. Tény, hogy a peres kérdés eldöntésénél ezúttal felesleges, mert nem lehet elvitatni, hogy ott, a hol felperes a saját öröklési jogát, mint az egyik utóörökös leszármazója, az átöröklés theoriájára alapítja és ez képezi keresetének jogi fundamentumát, az alperesnek perjogi helyzete, legalább a transmissio kérdésében, csak előnyös lehet és ez már a priori separált dolog lévén, fel peres keresetével elutasítandó. De mégis, miután az ily peres kérdések ritkán merülnek fel a judicaturában és képezik birói cognitio tárgyát és miután már ezen fontos elvi kérdésre az alsóbiróságok kiterjeszkedtek, judiciumukat nyilvánították, talán még sem lett volna érdektelen, a jogkereső felekre haszontalan, sőt ellenkezőleg a judicaturára nézve is határozottan kiváló előnynyel járt volna, ha a legfelsőbb bíróság magas birói tekiutélyével az átöröklés elvét illetőleg határoz, vagy legalább indokolásában megállapítja a minden jogeset és jogi körülmények között alkalmazható irányelvet. De így ?! csak a jog és igazság győzelmét constatálhatjuk. Házasságon kivül született gyermek utáni törvényes öröklés. Irta : dr. SCHUSTER RUDOLF, erzsébetvárosi kir. alügyész. Egy anya két gyermek hátrahagyása mellett elhal; a hátrahagyott két gyermek közül az egyik törvényes, a másik házasságon kivül született gyermek. Ez utóbbi szintén elhal, halál esetére szóló végintézkedés nélkül. A kérdés az, hogy: ezen házasságon kivül született gyermeknek ki a törvényes örököse? Megjegyeztetvén, hogy a rokonok közül senki sincs többé életben, mint a fentemiitett törvényes gyermek, azaz örökhagyónak féltestvére. Előrebocsátom még azt is, hogy ezen gyakorlati eset a Királyhágón iuneni részekben merüvén fel, a kérdés az itt érvényben lévő osztr. ptkv. alkalmazásával oldandó meg. Az osztr. ptkv. 735. §-a szerint nem szenved kétséget, hogy a halál esetére szóló végintézkedés nélkül elhalt örökhagyó hagyatéka, miután leszármazók n'ncsenek, törvényes öröklés utján a szülőkre s ezeknek jogutódaira szállana, vagyis jelen esetben, hogy az örökhagyó elhalt anyjának törvényes gyermeke lenne a törvény által hivatott egyedüli örökös. Igen, de az osztr. ptkv. 756. §-a azt írja elő, hogy egy törvénytelen gyermek utáni vagyonra nézve csakis az anyát illeti az örökösödés s még hozzáteszi ezen §., hogy az atya, nagyszülők s a gyermeknek más rokonai ki vannak zárva. Ugy látszik tehát, hogy jelen esetben, miután az örökösödésre egyedül hivatott anya nincs többé életben, a törvénytelen gyermek után maradt vagyonnak a 760 §. szerint a fiseusra kellene szállania, a még életben lévő törvényes házasságból származó féltestvér kizárásával. Ezt a törvénynek világosnak látszó intézkedése dacára, méltánytalannak s igazságtalannak tartom, mely méltánytalanság s igazságtalanság kitűnik különösen akkor, ha az esetet — a többi ténykörülmények változatlan fentartásával — annyiban megfordítjuk, hogy felteszszük, miszerint a törvényes gyermek halt volna meg, mely esetben kétséget nem szenved, hogy a 735. §. alapján azon törvényes gyermek után a törvénytelen gyermek, mint féltestvér örökölt volna. Vájjon feltehető-e, hogy a törvény a törvénytelen gyermeket ily privilégiumban részesíteni akarta volna? Hol marad a jogviszonosság ? Nézetem szerint a törvény ily igazságtalanságot nem akart. Nézetem az, hogy jelen esetünkben a törvénytelen gyermek után annak féltestvére az örökös. Vallom ezt a nézetet, dacára annak, hogy az idézett 756. §. kizárólag csakis az anyának látszik örökösödési jogot adni. Habár nehéz lesz ezen nézetet indokolni, mégis már a jogérzetem nem enged meg más megoldást. Miután jelen sorok célja egyelőre nem az, hogy fenti nézetemet indokoljam, hanem inkább az, ezen kérdésre nézve, mely eddig nagyon ritkán képezte birói Ítéletek tárgyát, eszmecserére alkalmat nyújtani, itt csak azt jegyzem meg, hogy a 756. §-ban előforduló »többi rokonok« kifejezést ugy értelmezem, hogy az alatt (az atyától már előre eltekintve) az anyán túl való felmenők után leszármazó utódok értendők, de nem értendők az anyától való leszármazók is; a 751. §. szerint az anyára nézve egyenlő örökösödési joggal bírnak a törvénytelen gyermekek a törvényesekkel. Ezen jogegyenlőségnél fogva vájjon nem tartható-e megengedhetőnek, hogy a törvénytelen gyermek után a törvényes házasságból származó féltestvér örököljön ? A caducitás esetének az előfeltétele a 759. s 760. §. szerint az, hogy a 732-756. §-okban felsoroltak közül senki se legyen - tehát házastárs se — többé életben az örökség megnyíltakor. Hát vájjon a _ többször említett házasságban született féltestvér nem sorolható-e a 735. §-ban emiitett örökösök közé? Nézetem szerint igen s aztán ki is van zárva a caducitás. Nem lesz érdeknélküli az, hogy a bécsi legfőbb Ítélőszék ugy döntött, hogy ha egy házasságon kivül született gyermek után ugy az anyja, mint egy törvényes gyermeke maradt, ez utóbbi lesz az örökös, dacára annak, hogy a 756. §. szerint csakis anyja — minden más rokon kizárásával — lett volna kizárólag hivatva