A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 9. szám - Jogi felfogás az administratióban - Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartásról. Folytatás

68 A JOO. — ha az aláírás megtagadása figyelemreméltó indokok mellett történt — tárgyalást rendelne s a kifejlendőkhöz képest határozna. Ha azonban a térrajz aláírása minden indok nélkül csupán Csökönösségből tagadtatnék meg, a tulajdonostársak és — kivéve, ha a hitelezők között kiváltságos pénzintézetek vannak — a hitelezők meghallgatása nélküli, a természetben amúgy is felosztva levő jószágtestből az eladót illető jutalékot egészen lejegyeztet né s az ekként lejegyzett jutalékból az átruházás tárgyát képező részlet újabb lejegyzése után rendelné el a vevő tulajdonjogának bekebelezését. Ezen eljárás sem egyik, sem másik tulajdonostárs érdekét nem sértené, a végrehajtási törvény 156. §-a érvényben maradhatna ; a telekkönyvi állapot a földadó kataszterrel s a tényleges állapottal teljes összhangba jönne. E gyakorlat nemcsak a betétszerkesztési munkálatoknak válnék előnyére, hanem a telekkönyvi hatóságok is megszabadulnának az időtrabló tárgyalásoktól, a telekkönyvi iroda a sok felesleges munkától. Mert az egé-z jutalék lejegyzése esetén csak az azt terhelő zálogjogokat kell az új telekjegyzőkönyvbe átvezetni, mig a változatlan telekkönyvi állássali lejegyzés esetén minden egyes esetben az összes tehertételek egyetemleges árverelése elkerülhetetlen. Mennyi időt, fölösleges munkát lehetne megtakarítani és mennyi sérelmes intézkedésnek volna eleje véve ! Jogi felfogás az administratióban. Mi attól, hogy az administratio is hozzájáruljon a kellő jogérzület fokozásához, fájdalom, még nagyon távol állunk hazánkban. Nemcsak hogy nincsenek még intézményeink oly ügyek legnagyobb részére, a melyekben egyfelől az állam, mint érdekelt fél, illetve ennek megbízottai, a tisztviselőség állanak egyesekkel és testületekkel másfelől szemközt ; minek következménye, sajnos, az, hogy a hatalom kezelésére hivatott tényezők maguk döntenek ott is, hol mint például csak a polgári igazságszolgáltatás körében, a biró legalább elfogultnak tűnnék föl, hanem a hatalomgyakorló közegek igen sok esetben nem birnak azzal az érzékkel, a mely az administratio terén egymással érintkező magáuosoknak szükségképen egyforma mérővel mérne ott, hol ezek érdekei egymásra nézve ellentétes álláspontra kerülnek. Az utóbbinak bebizonyítására a sok közül a legközelebb elmúlt napokból csak egy esetet hozok fel. A törvényhatóságok egyikénél arról volt szó, hogy az államtól kibérelt italmérési s fogyasztási adó beszedése kik által s minő módon leendő kezelése iránt, a törvényhatósági közönség javára szolgáló intézkedés tétessék közgyűlési kellő határozat útján. A közgyűlési tagok egy részénél meg volt az erős akarat s az ebből folyó áramlat ezt a kezelést bizonyos vállalkozóknak adni, kikkel a törvényhatóság feje ez irányban előzetesen már alkudozott volt. Ez a rész a tagok között azt vitatta, hogy a törvényhatóság feje közgyűlési előző határozat által teljhatalommal lévén ellátva, az ő lépései, érintkezései a vállalkozókkal szerződés természetével birnak s a közgyűlésnek ennélfogva nincs más tennivalója, mint azt mondani: Amen ! Igen! csakhogy igen fontos anyagi érdek forgott itt a kockán. Nagymérvű lucrum cessansról lévén szó, melynek elmaradtál a törvényhatósági pénztár nagyon érzékenyen siulette volna meg, ennek folytán a közgyűlés másik része annál inkább törekedett túlsúlyát érvényre juttatni, mert időközben több más vállalkozó is akadt, kik — és ez nyilt titok volt — ezerekkel többet kínáltak a törvényhatóságnak, mint igért vala az első vállalkozó. A mérkőzés és a heves küzdelem eredménye az volt, hogy ámbár árlejtési versenytárgyalási határnap kitűzve nem vala — és ezt kiválóan kiemelem, mint oly körülményt, mely a legnagyobb jelentőségű a jelen adott esetre nézve, az időközben beérkezett többi zárt ajánlat is mind felbontatni határoztatott s midőn a közgyűlés többsége arról győződött meg, hogy az ajánlatok közül egy oly árat igér, mely a hatósági pénztárba három év alatt közel 150 ezer forint többletet fog juttatni, holott az első vállalkozónál maradva ez a tetemes összeg a törvényhatóságtól elesett volna, az érintett áramlat s a közgyűlési elnök ellenzése dacára, a legtöbbet Ígérőnek adott elsőséget a közgyűlés, a kezelést ő reá, illetve arra a bizonyos consortiumra határozván rábízni. Most jő a java. Azok, kik törekvéseikben igy a rövidebbet húzták, minden oldalról felebbezésekkel támadtak a közgyűlési határozat ellen. A magas kormány pedig intézkedett oly módon, hogy — úgymond — bár a többségnek igaza van, a határozatot mégis meg kellett semmisíteni, mert formahibák követtettek el; nevezetesen mert a módozatok a kezelésre nézve megszabva nem voltak és mert árlejtési versenytárgyalási határnap kitűzve s közhírré téve nem volt. Eddig minden rendén van. A kormánynak a határozatot az administrationalis törvények szerint megsemmisíteni joga volt. Ez tagadhatatlan. De — és ez a dolognál a második punctum saliens — kérdjük, a feuforgó előzmények utáu volt-e, lehetett-e a magas minisztériumnak joga arra, hogy midőn a közgyűlési határozatot megerőtleniti, mert módozatok a kezelésre nézve kidolgozva nem voltak és mert árlejtési versenytárgyalási határnap kihirdetve nem volt (én azt hiszem, hogy ily helyzetben jogerejű kötelező ígéretet tenni, sőt elfogadni sem lehetett volna), ezt a legtöbbet igérő vállalkozó consortiumot mégis kötelezettség alatt tartsa, kimondván, hogy mivel igérő ajánlatát föltételhez nem kötötte, ez az ajánlat reá föltétlenül kötelező s innét folyólag az újabbi alkalommal a versenytárgyalásnál a megígért árnak kelljen minimál összegül és kiindulási pontul szolgálni. • Hiszen abból, hogy a vállalkozó consortium nem kötötte a maga — megjegyzendő, szintén minden formaszerűség mellőztével beadott — ajánlatát semmi körülményhez, jogilag és 'ogice nem az következik, mit a magas minisztérium eredménykép megállapított, t. i. hogy az ajánlat föltétlenül kötelező; hanem jogilag és logice igenis elő kellett volna állania annak, hogy kimondassék, hogy az időn kívül s formaszerütlenül beadott ajánlatok is be nem nyujtottakul veendők s senkire nem kötelezők. A kettő, t. i. az ajánlatok tétele s annak a közgyűlés által végrehajtott hamaros tárgyalása annyira synallagmatikus, hogy szükségképen folyik, mikép ha a határozatot a minisztérium erejéből kifordítja azért, mert a kiadandó kezelés előzetesen praecizirozva, határnap az ajánlattételre, a tárgyalásra kitűzve nincs, az ily kellékeken kívül fenforgó egyoldalú ígéretek sem lehetnek fentarthatók kötelező erőben; utasitandók lettek volna a vállalkozók mind arra: tegyék meg újból s a kellő alakban előterjesztéseiket. Különben épen jogi szempo itból még az is fejtegetés tárgyává lenne tehető: vájjon helyesen lett-e a minisztérium részéről alkalmazva a szó: »föltétel« ott, hol kimondja, hogy mivel a vállalkozók az ajánlatokat egyszerűen csak beadták, föltétlenül kötelezendőnek volt kijelentendő a legtöbbet igérő. Az a kérdés: lehet-e itt a szó szoros értelmében föltétlenségr ő 1 szólani ? A minisztérium ez intézkedése az általános jogi érzéket nemcsak az érdekelteknél, hanem mindenkinél, kik arról tudomást szereztek, bántólag érintette s midőn a kötelezett vállalkozók kijelentették, hogy bírói úton fogják visszakövetelni a letett és visszatartott bánatpénzt, mindenki állította, hogy lehetetlen, hogy a bíróság követelésüket meg ne Ítélje. Szerencse, hogy perre a sor nem került, mert épen ebben az esetben találkoztak, kik a minimál összegül tekintetni reudeltnél is még nagyobb ár Ígéretére vállalkoztak. De mi történik, ha a körülmények máskép alakulnak vala ? Mi történik, ha a vállalkozók egymással összebeszélve, az árat maguk közt lenyomják ? Végül mi történik, ha a minisztérium által kötelezettségben tartott vállalkozók az óvadék végett pert indítva, ezt a biró előtt megnyerik ? Ugyan ki pótolta volna a veszteséget, mely a törvényhatóságot éri, ha a vállalkozó visszalép s más vállalkozók nem akadnak többé ? A kormány intézkedésétől itt a történeti kritikát a véletlen szerencsésen eltávolította. Ara azért ez az eset is nagyon eléggé mutatj i szükségét annak, hogy a kormány kötelessége minden egyes esetben a mutatkozó érdekeknek lényegét főkép és nemcsak egy, hanem valamennyi irányban mindig szem előtt tartani. Szóval : az administratióban mellőzhetetlen megkivántatóság a magasabb intéző körök alapos, helyes jogi felfogása, művelt jogi érzéke, mert a jognak a közigazgatás körül nemcsak annyiban van helye, hogy a közigazgatási törvények megtartassanak; de és kiváltkép annyiban is, hogy a tárgyi jog által biztosított igények és érdekek érvényesíttessenek, legyenek ezek aztán akár valláserkölcsi, akár köz-, avagy magánintézményekkel kapcsolatosak. Fájdalom, mi ettől még nagyon távol állunk hazánkban 1 —r. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartásról. (Folytatás.) 98. §.* Ha több fegyelmi bíróság közt illetőségi összeütközés merül fel, a m. kir. Curia vegyes tanácsa határoz. 99. §.* A fegyelmi bíróság tagjai ellen érdekeltség cimén való kifogás a tárgyalás megkezdéséig az 1868 : LIV. t.-c. 56. §. által felsorolt esetekben emelhető. Hasonló kifogás esetén a fegyelmi bíróság első sorban e tárgyban határoz. Jogorvoslatnak, a mennyiben a kifogás elvettetnék, az ügy érdemében hozott határozat után van helye. 100. §.* Ha valamely ügyvédi kamara elnöke vagy választmányának annyi tagja ellen merült fel kifogás, hogy a fegyelmi bíróság meg nem alakítható, az illető ügyvédi kamara felterjesztésére az igaz^ágügyminister más ügyvédi kamarát küld ki. 101. §.* A kamara tisztviselőinek és választmáuyi tagjainak kötelességük az ügyvédi kar tisztessége és becsülete felett őrködni és ebből folyólag minden oly tudomásukra ja tott esetet, mely ezt sértené, a választmánynak bejelenteni. A választmány hasonló följelentés esetén, a mennyiben az