A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 8. szám - Észrevételek a biróságok büntető ügyvitelének szabályzatához

A JOG. 59 elolvasásuk ugyan sok időt nem igényel, de azokat a szó szoros értelmében áttanulmányozni már egy kis fáradsággal jár, mert azokban nem kevesebb, mint 58 hosszabb-rövidebb rendeletre és S törvénycikkre történik hivatkozás: ezeket mind recapitulálni kellett. Tudom, hogy azok gomlos olvasója a maga véleményét is megalkotta s ha én most szerény véleményemet, megjegyzéseimet ezen elterjedt szaklap hasábjain bírálat alá bocsátom, teszem ezt abban a meggyőződésben, hogy ezzel magának az ügynek mit sem ártok, sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy némely kérdésnek a megvitatásával tisztába hozom azt, a mi, illetve a miuek gyakorlati értéke iránt esetleg kételyeink lehetnek Ámde lássuk a szabályokat fejezetenkint. Az I. fejezet a föelvekröl, a sürgős eljárásról, a terheltekkeli bánásmódról, a bíróságok kölcsönös támogatásáról — érintve a kiadatási eljárást — szól és végül a 8. §-ban kifejti, hogy a kir. ügyészséggel milyen magatartás követendő. Ezen fejezetnél mindenekelőtt kell, hogy szemünkbe tűnjenek azon magasztos vezéreszmék, melyek a gyors és helyes büntető igazságszolgáltatást és a büntető ügyekben érdekelt személyek szabadságát, becsületét, vagyoni és más jogait kímélni lelkünkre kötik. Felelösségterhes és fontos feladat ez, kivált még most, a midőn még codificált bűnvádi eljárásunk hijáu, igen sokszor scrupulussal a praxis criminalis után indulunk, tapogatódzunk ; mert hiszen a nagyjából elavult sárga könyv rozsdás láncait amúgy is már lassacskán leráztuk. A bűnügyek (a vidékről beszélek) nem tekinthetők többé az igazságszolgáltatás mostoha gyermekének, mert nemcsak az általános birói, de a büntető ügyviteli szabályokban is a sürgős eljárás sanctionálva van; ma már nem szabad előfordulni annak, hogy egy vádinditvány többszöri sürgetés dacára féléven át hevertessék, hogy a feljelentések és foglyos ügyek a kelletinél hosszabb időn át a többi porlepte iratok közzé csapva elintézést várjanak. Tisztelet az igen sok kivételnek, — történtek azonban ilyenek is. A terheltekkel szemben követendő bánásmód tekintetében senkinek sem lehet észrevétele, mert a modern humanitárius eszmék a néhai barbár felfogást már teljesen kiszorították. A bíróságok kölcsönös támogatására vonatkozó rendelkezés s a kiadatásra, illetve kikérésre vonatkozó 6. és 7. §-ok — ha csak ez utóbbi kérdésnek mielőbbi teljes tisztázását nem óhajtjuk — szintén nem kifogásolhatók. Ha a 8. §-t elolvasom, ugy egyrészt lefegyverezve látom azokat, a kik sajnos, még ma is azt állítják, hogy a kir. ügyész ség tagjai inkább az üldözés erélye, mint az elfogulatlan mérlegelés erénye által kitűnni hivatottak, másrészt pedig constatálom azt, hogy a kir. ügyészség számos discretionarius jogainak a bíróságok (különösen az első fokbin) általi tiszteletben tartása mellözhetlen. Lássuk a hetvenkét szakaszból álló II. fejezetet, mely az 1891. évi XVII. t.-cikkben sanctionált vizsgálóbírói intézményt tárgyalja s ezzel egyidejűleg a törvényszéki vizsgálóbirák, valamint a járásbíróságok vizsgálóbiráinak működési körét, kötelességeit, a vizsgálóbirák és büntető bíróságoknak a kir. ügyészségekhez való viszonyát s a büntető ügyvitel egyéb többé kevésbé fontos kérdéseit körvonalozza. Nagy fontossággal bir reánk nézve az, hogy a törvényszéknél a vizsgálóbírói állás a legképzettebb törvényszéki bírák sorából van creálva s ezzel ki lett zárva, hogy a legfontosabb vizsgálatok törvényszéki jegyzők, aljegyzők, sőt joggyakoruokok által vezettessenek ; ma már minden fontosabb vizsgálati cselekményt teljesíteni s a vizsgálatokat foganatosítani a törvényszéki vizsgálóbíró kötelessége. Es ez csak igy helyes, mert ha el is ismerjük, hogy a bíróságoknál működő sok jegyző és aljegyző között igen sok az olyan, a ki kitűnő képzettségű, ugy másrészt tudjuk azt is, hogy kellő gyakorlat hiányában ennek a felelősségterhes állásnak — ugy, a mint ezt kivánnunk szabad és kell — ők meg nem felelhetnek. A 15. §-nál első tekintetre különösnek tűnik, hogy a törvényszéki vizsgálóbíró mellé segédként kirendelt albiró, amannak vezetése, ellenőrzése és felelőssége mellett működik, sőt miután ennek utasításait is követni köteles, mint biró birótársával szemben oly subordinált állást foglal el, mely a birói állással meg nem egyeztethető. Én a magam részéről ennek a szakasznak a rendelkezéseit helyeseknek találom, mert mint egyrészt kétségtelen az, hogy a törvényszékekhez kinevezett albirák csak ilyen beosztás mellett érvényesülhetnek a jövőben, ugy másrészt tisztán áll előttem az is, hogy a vizsgálat körüli felelősséget a törvényszéki vizsgálóbíró és segédje az albiró között megosztani nem szabad. Különben miért is derogáljon egy fiatal, alig kinevezett albirónak, hogy egy tapasztalatra nézve őt jóval felülmúló, már praxissal rendelkező s a legképzettebbek sorából kiválasztott törvényszéki biró vezetése alatt működjék? Azért mondtam »fiatal, alig kinevezett albirónak*, mert maholnap lassacskán az albirók mind a törvényszékekhez fognak kineveztetni és csak innét kerülnek a járásbírósághoz és ennélfogva az albirák, mint kezdők, nyugodt lélekkel segédkezhetnek a törvényszéki vizsgálóbírónak, a uymbusból ez által, mint bírák, nem veszítenek, de ellenkezőleg nyerni fognak, mert nemsokára végleges székhelyükre, a járásbírósághoz neveztetvén ki, érezni fogják ők, a bíróságok és ügyészség nem kevésbé azt, hogy megválván a törvényszéktől: a járásbíróságnál, mint vizsgáló birók, amúgy igazán helyt állhatnak. Azon intézkedés, hogy a törvényszék székhelyén lévő járásbíróság vizsgálóbírói teendőt nem végezhet, figyelemmel arra. hogy most már a központban törvényszéki vizsgálóbíró működik, helyes ; azt azonban, hogy a törvényszék székhelyén lévő járásbíróság a panaszszal nála jelentkező sértett féllel jegyzőkönyvet felvenni köteles ne legyen, nem tartom célszerűnek és előreláthatólag sok haszontalan panasz a legdrágább időtől rabolja majd meg a törvényszéki vizsgálóbírót, ki nemcsak a panaszt jegyzőkönyvileg felvenui, de annak a bűnvádi eljárás megindítására való alkalmas voltát is a sérteti fél részletes kihallgatása mellett azonnal bírálat tárgyává tenni köteles. Csak ismernünk kell a vidéki viszonyokat s rögtön tisztában leszünk azzal, hogy a törvényszéki vizsgálóbiró valamivel nagyobb elfoglaltsága mellett nemcsak a segédeinek —• ha ilyenekből a kisebb törvényszékeknél csakugyan kijut — de helyettesének is lesz bizonyos napokon mit tenni, hogy a segédeknek kijut a munkából, az helyén van, de hogy a központi járásbiró kényelmére a helyettes vizsgálóbiró valamely sürgős polgári ügy elintézésétől elvonassék, már kevésbé indokolt; véleményem szerint az olyan apróságok miatt, melyek amúgy is csak mától holnapig tartoznak a törvényszék elbírálása alá, továbbra is bármely járásbiró vehette volna fel a panaszt, mert hiszen ha már a sértett fél ott jelentkezik a járásbirónál, minek küldözgezsük őt Pontiustól Pilátusig. A 18. §-nak azon rendelkezése, hogy az esetben, ha a törvényszéki vizsgálóbírót a vizsgálóbirói teendők eléggé el nem foglalják, a törvényszék elnöke még más birói teendőkkel is meg bizhatja, bizonyára nemcsak bennem, de másokban is aggályt keltett. Csak a törvényszéki vizsgálóbíróról szólva, lehetetlennek tartom, hogy legyen nálunk olyan kis törvényszék, a melynél a vizsgálóbiró parlagon heverhessen akkor, ha a vizsgálóbirói intézmény intentiója jól felfogva követtetik. A törvényszékeknél ugyanis azért ereáltattak a megfelelő apparátussal vizsgálóbírók, hogy ezek a törvényszék által első fokon elbírálandó büntetendő ügyekben mindazokat a vizsgálatokat foganatosítsák, mindazokat a vizsgálati cselekményeket teljesítsék, a melyek fontosak, fontosabbak ; ennek célja az, hogy az ilyen ügyek a törvényszék és kivált a kir. ügyész folytonos közvetlen ellenőrzése mellett minél gyorsabban és alaposabban befejeztessenek és másodszor az, hogy a járásbíróságoknak az igen gyakran sokfelé szétforgácsolt ereje kellően értékesíttessék. Ne legyen az a járásbiró egy személyben polgári, kereskedelmi, telakkönyvi, kisebb polgári, fenyitőbiró, ráadásul vizsgálóbiró, nyilvántartó, a fogház körül ügyészhelyettes, statisztika gyűjtő, számvevő, közjegyzőhelyettes s tudja isten, még mi mindenféle! A vizsgálatoknak a központban való concentrálása mellett pedig minden törvényszéki vizsgálóbiró eléggé el lesz foglalva s ha akad egy kis szabad órája, ezt az administrativ teendők ellenőrzésének szenteli. A járásbíróságokra nézve a 20. §. külön szabályokat állit fel, a melyek nagyjából az eddigi gyakorlattól el nem térnek, azonban egy rendelkezésük felette üdvös, az t. i., hogy a vizsgálóbirói teendőket vagy a járásbíróság vezetője, vagy az általa megbízott járásbiró vagy albiró teljesiti, a nélkül, hogy ezen az év elején megteendő rendelkezésben alapos indok nélkül az év folyamán változtatni lehessen. Ez igen helyes ; ismertem én oly járásbíróságokat, a hol a járásbiró és albiró a vizsgálóbirói teendőket havonként váltakozva végezték, a felek s ügyvédeik nagyobb bizalommal viseltetvén az egyikhez, természetes, hogy csak ugy lesték ennek a vizsgálóbirói sorosságát s igy a másik bírónak alig volt vizsgálata, amaz nagyokat fáradozott, emez pedig be nem látta, hogy a vizsgálóbírónak sok is lehet a dolga. De kibúvó is van ezen a §-ban, mely megengedi, hogy a vizsgálóbírót akadályoztatása esetében a halaszthatlan teendőkre nézve még a birói minősítéssel nem biró jegyző is helyettesíthesse és miután tudjuk, hogy a járásbíróságok birói tagjai sokfelé vannak elfoglalva, hogy tág működési körük mellett sokan — mert voltak kivételek is — a bünvizsgálatokkal mostohán bántak ; tartani lehet, hogy ezen §. rendelkezései a jövőben is kibúvóul szolgálnak. Remélhetjük azonban, hogy erre a kibúvóra nem lesz szükség, mert a birói tagok számának szaporítása a tervbe vett újítások mellett mellőzhetlen s ezzel azután ezen a bajon is segítve lészen. A vizsgálóbirói szolgálat folytonosságáról szóló 21. §. a vizsgálóbírónak hivatalos óráit határozza meg, a következő 22 — 27. §-ok, melyek megint a sürgős természetű, különösen a foglyos ügyeknek gyors és közvetlen intézését s a foglyok mikénti nyilvántartását tárgyazzák. Ezeknek megvan a maguk gyakorlatias célja s habár alig van bennük valami új, mégis mint a büntető ügyvitel szabályai,