A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892 / 49. szám - A Pallas Nagy Lexikona
376 A JOG. graíiáját, ismerteti főbb termékeit, a legújabb statisztikai adatok felsorolásával, ismerteti a megye lakosságát, az ipart, kereskedelmet, a szellemi műveltséget, a közigazgatást s részletesen, egészen napjainkig terjedően megirja a megye történetét. Megyéink és városaink ilyen teljes, hű, érdekes és tanulságos leirása már magában is megbecsülhetetlen értékű munka s ezeket — bárhogy keresnők is — nem találjuk meg sehol, eddig megjelent enciklopédikus munkában. Ugyancsak az első füzet például leirja az Abisszinia cikkben Lipót belga király megbízottjának Haneuse kapitánynak habesi expedícióját, pedig mindenki, a ki a napi eseményekkel foglalkozik, tudja, hogy közvetlen napjainkban történt mindez, olyannyira közel, hogy még eddigelé semmilyen lexikális munkában megemlítve nincsen. De nem folytatjuk ezeket a szemelvényeket, mert ily módon végig kellene mennünk az összes cikkeken A betűtől Acherionig. Még csak annyit emiitünk meg, hogy e kiváló munka külsőben is méltó díszszel jelenik meg a magyar közönség előtt. Teljesen famentes, tehát soha meg nem sárguló, hófehér papíron nyomódott, olyan szép metszésű betűkkel, miknek az olvasása valósággal üdülés az olvasásban kifáradt szemre. Az illusztrációk, fametszetű és színes műmellékletek, valamint a térképek pedig nemcsak megállják a versenyt bármely eddig megjelent elsőrangú külföldi munkával, hanem megbecsülhetetlen érdemük a soha szem elül nem tévesztett szempont: a hazainak, a magyarnak a kultiválása. Nem mellőzi a munka a kiválót, bárha az messze essék is tőlünk, de nem mellőzi a hazait sem, a mit pedig eddigelé a külföldi lexikális munkák vagy rossz indulatból, vagy érdeklődéshiányból rendszerint mellőztek, a hazaiak pedig azért, mert visszarettentek a nagy, esetleg mégsem térülő anyagi áldozatoktól. A magyar közönségen áll most megmutatni, hogy az érdemeset, a kiválót mindig felkarolja s tartózkodó csak akkor volt, ha jogos kívánalmainak teljesítését nem várhatta. A Pallas Nagy Lexikona pedig meggyőződésünk szerint nem hiába áldozott százezreket, mert nem lesz intelligens magyar család, a hol ez a kiváló, igazi szükséget pótoló és minden tekintetben nagyérdemű munka hiányozni fog. Még megemlítjük, hogy a Pallas Nagy Lexikona ára füzetenkint 30 kr. = 60 fillér, kötetenkint pedig díszes kötésben 6 frt = 12 korona. Beküldetett. Madarassy Pál: A bélyeg és illetékek lexicona. 3-ik kiadás. Budapest, 1893. Az Alhenaeum r.-t. kiadása. Ára 2 frt 40 kr. Jelen kiadás csak annyiban tér el az 1882. évben történt összeállítástól, hogy az időközben hozott újabb törvények, szabályrendeletek és döntvények a »Függelékben szintén alphabetikus sorrendben és ugyanazon vezérszavak alatt lettek közzé téve. Reméljük, hogy a kiváló szerző már a legközelebbi kiadásnál a lexicont rendszeres egészben fogja bemutatni, hogy biztos kalauzunk lehessen a bélyeg- és illetékek labyrinthusában. Pályázat betétszerkesztési szakdíjnoki állásokra. A telekkönyvi betétszerkesztési munkálatoknál folytatólag több szakdíj nok alkalmazása mutatkozván szükségesnek, a kir. igazságügyminiszterium pályázati hirdetményt tétetett közzé, a melyben felhivatnak mindazok, kik ily minőségben alkalmaztatni kívánnak, hogy kellően felszerelt folyamodványaikat — a szolgálati alkalmazásban lévők felettes hatóságuk útján — azon kir. törvényszék elnökénél nyújtsák be, a melynek térületén laknak. A folyamodók az 1889 : XXXVIII. t.-c. 19. §-ának, az 1889. évi december hó 23-án, 47,026. I. M. és 1891. éyj július hó 3-án 24,341. I. M. sz. alatt kibocsátott itteni rendeletek szem előtt tartása mellett : életkorukat, telekkönyvvezetöi elméleti képzettségülcet, az 1883 : I. t.-c. 19-ik §-ában előirt iskolai képzettségüket, eddigi alkalmaztatásuk minőségét s tartalmát, telekkönyvi, esetleg telekkönyvi átalakítói gyakorlatukat és kifogástalan előéletüket igazoló okmányaikat kérvényükhöz mellékeljék s nyelvismeretük iránt kérvényükben nyilatkozzanak. Igazságügyi kinevezések és áthelyezések. Kónya József és Illés Károly miniszteri titkároknak az osztálytanácsosi cím és jelleg adományoztatott. Rehák Ferenc újvidéki tszéki bíró az újvidéki, R a i e s Ljubomir zombori tszéki biró pedig a zombori tszék területére vizsgálóbírói helvettesekül rendeltettek ki. Curiai és táblai értesítések. AranyOS-MarÓth. R. T. Gr. Migazy V. — Schwarcz D. ügy érk. 1452/92 sz. a., n. e., eld. Németh ; Melisek Demó Éva — Kostyalik ügy érk. 1056/92 sz. a., n. e., eld. Kiszely; Pechovits A. — Komzsik 260/92 sz. ügyet a C. m. hó 29-én mv. ; a Curia büntető osztályánál sok Frommer ügy lévén, azok közül Frommer Lipót 5548 sz. b. ügyet gyanítjuk a kérdezettnek, mely mult hó 23-án hh. — Baja. A. 0. Pálinkás M és tsai — Tü=ke V. és tsai ügy érk. 10364 sz a., n e., eld. Tatity; Számosy B. — Belházy S. ügy érk. 8879 sz. a., n. e., eld Nagy Imre — T. S. A f. k. Fejes J. — Szekulesz 3965/92 sz. ügyet a T. m. hó 29-én hh. — Csorna. E. J. A f. k. Csonka Antal 932/92 sz. ügyet a C. m. hó 30-án hh. — Debrecen. Dr. K. M. A f. k. özv. Horog J.-né — Dillge K. 8312/91 sz. ügyet a C. m. hó 25-én hh. — Duna-Szerdahely. P. P. A f. k. Mátis J. — Stern M. 422/92 sz. ügyet a C. m. hó 23-'án hh.; Németh J. — Németh D. 4343/92 sz. ügyet a C. m. hó 24-én mv.; Andrássy L.-né — dr. Katona M. 4477/92 sz. ügyet pedig m. hó 22-én hh. — Eger. F. A. A már f. k. Kecsmár — Varga 31356/91 sz. ügyet a T. m. hó 29-én rend.; Eisenmann ü. és t. - dr. Kozma E. 27170/91 sz. ügyet a T. m. hó 30-án rhh., rmv.; özv. Györiné — Szuromi S. és neje 30809/91 sz. ügyet a T. m. hó 29-én rmv. — Dr. B. B. A jövő számban. — Érsekújvár. Dr. AV. B. A már f. k. Fischer L. - Ruston Proctor és t. 32224/91 ügyet a T. m. hó 29-én hh. — Gyöngyös. B. .1. A már f. k. Lipkay K. — özv. Kontra J.-né 31295/91' sz. ügyet a T. m. hó 29-én hh. — Dr. P. S. A jövő számban. — Heves. V. J. A már f. k. Szikszai A. — Serbányi J. 31121/91 sz. ügyet a T. m. hó 29-én rend. — Kecskéméi. P. M. A már f. k. Könyves Sándor 8460 sz. fenyítő ügyet a T. m. hó 28-án rmv. — Losonc. A. S. A már f. k. Hrubik J. és t. — gr. Zichy F. 32341/91 sz. ügyet a T. m. hó 28 án hh. — Makó. R. K. Mészáros M. és tsai — Panyor J- ügy érk. 1680 sz. a., n. e., eld. Szabó Ágoston. — Mezőtúr. Sz. P. A már f. k. Nagy L. — Farkas K. és t. 27178/91 sz. ügyet a T. m. hó 30-án rend. ; Ádám J. — Farkas K. és tsa 27178/91 sz. ügyet a T. m. hó 30-án rend. ; Ádám J. — Farkas K. és tsa ügy érk. 4192 sz. a., n. e., eld. Jankovich ; Cserfalvy Farkas K. — Erdős Szabó Zs. ügy érk. 9130 sz. a., n. e., eld. Jankovich. — Moór. F. M. A f. k. Grossmann J. — Koncsec P. 1379/92 sz. ügyet a C. m. hó 25-én hh. — NagyBecskerek. Dr. M. S. A f. k. Oblat J. — Szekosán J. 8499/91 sz. ügyet a C. m. hó 24-én hh. — Nagy-Károly. Dr. A. A. A f. k. Fülep D. — dr. Schwarcz D.-né 3767/92 sz." ügyet a* C. m. hó 23-án rhh., rvu. a feiebb. — Nagy-Körös. Sz. Gy. A f. k. Takács J. — Gyulai J. 4559/92 sz. ügyel a T. m. hó 28-án hh. — Nagy-Surány. M. P. Sipos — Sipos ügy érk. 3842 sz. a., n. e., eld. Béres. — Nagy-Szebeil. H. C. A jövő számban. — Óbecse. J. Gy. A f. k. Eleszin — Predin 8652/91 sz. ügyet a C. m. hó 25-én hh. — M. .1. Vojnovits — Grünbaum 704/92 sz. ügy még nincs elintézve. Palánka. E. L. A f. k. B.-Bodrogmegye árvaptára — Protits J. és t. 3047/92 sz. ügyet a C. m. hó 30-án hh. — Pécs. Dr. M. J. A levél lapunk zártakor érkezvén, az ügyekről csak a jövő számban szólunk. — Pozsony. P. A. Polikeit — Vörös J. és tsai 11021/91 sz. ügyet a C. m. hó y-en mv. ; Csémy — Skála 999/92 sz ügyet pedig m. hó 15-én hh. — R. T. A már f. k. Koday F. 5100 sz. b. ügyet a C. f. hó 1-én hh. — Somorja. Dr. P. K. A jövő számban. — Sopron. B. E. A f. k. vb. sopr. ker. s iparb. — id. Petrik J. 482/92 sz. ügyet a C. m. hó 25-én hh. — H. Zs. Bella Lajos — osztr. magy. első ált. tisztv. egyl. ügy érk. 1629 sz. a., n. e., eld. Décsey. — Sümeg. B. K. A f. k. Beck Zs. — Fleischmann J. 6497/92 sz. ügyet a C. m. hó 23-án hh. — Szabadka. Dr. B. G. Czuczin G. — Zubkov S. ügy érk. 2580 sz. a., n. e., eld. Bosits; Vidakovics A. és neje — Mácskovics J. és tsa ügy érk. 8668 sz. a., n. e., eld. Béres ; Polyákovics A. — dr. Horváth Mór ügy még nem érk. a C.-hoz. ; Engelsmann H. — Kunelz K ügv még nem érk. a C.-hoz. — Sz. J. A f. k. Heller J. — Merkler J. és t. 701/92 sz. ügyet a C. m. hó 24-én hh. — Szászváros. Dr. A. M. A jövő számban. — Szeged. Ny. .1. A f. k Bénák R. — Bénák V. és t. 2584/92 sz. ügyet a C. m. hó 23-án hh. — Dr. P. S. Veiner J. — Deutsch J. ügy érk. 4909 sz. a., nincs elintézve. — Sensi-Szeilt-György. G. J. Áldoboly háromszéki község tagositási ügye érk. 123 sz. a., n. e., eld. Mikó; Mikó Sándor — Nagy K. ügy még nem érk. a C.-hoz ; ugyancsak Nászi M. — Nyaguj J. ügy sem. — Szigetvár. Sz. S. Prokl — Prokl 1689/92 sz. ügy még nincs elintézve ; a Weisz R. — Pajtás F. ügyről pedig csak a jövő számban adhatunk értesítést. — Szirák. P. G. A jövő számban. — Szombathely. Dr. K. .T. Biró Rosalia, férj. Kiss J.-né — Fekete M. ügy érk. 6197 sz. a., n. e., eld. Asztalos; Tóth S. — Neuhauser E. ügy érk. 8298 sz. a., n. e., eld. Hűvös. — Tamási. Dr. F. .1. Füzy M. — Papszt J. és neje ügy érk. 8518 sz. a., n. e., eld. Illyés ; Horváth József és neje — Beszéndi Imre és neje ügy érk. 10225 sz. a., n. e., eld. Popu ; Tóth L. Gy. — Satz J. ügy érk. 8534 sz. a., n. e., eld. Pásztély ; ifj. Hideg F. és neje — Hideg F.-né ügy érk. 10957 sz. a., n. e., eld. Hűvös; özv. Béndek D.-né — Béndek P. és tsai ügy érk. 8533 sz a., n. e., eld. Keresztszeghy; Németh Péter — Hirsch L. 1168 sz. ügyet a C. m. hó 22-én rmv. — Tiszafüred. D. K. Kerekes József — Klein J. és Epstein J. ügy még nem érk. a C.-hoz; Tomanóczy E. — S.irközy M. ügy érk. 4438/92 sz. a., n. e , eld. Bubla. — Tiszalök. B. E. Adler S. — Dézsi J. ügy érk. 10848 sz. a., n. e., eld. Szabó Ágost. — Török-Kanizsa. Dr. P. L. Jozanov M. — Miokov M. 10086 sz. ügy nincs elintézve. — Túrkeve. Cz. K. A f. k. Szilágyi J. — R. Kiss J. és t. 1371/92 sz. ügyet a C. m. hó 23-án hh. — Újvidék. V. Gy. Kosztits Gy. és tsa b. ügy érk. 9315/92 sz. a., n. e., eld. Csiky.— Zombor. Dr. K. J. Kuczurszky M. - Belyanszky P. J. és tsa ügy érk. 61)36 sz. a,, n. e., eld. Tatity ; Kolonits J. — Lauer J. ügy érk. 5892 sz. a., n. e., eld. Balásy; Varga A. és tsa — Samu A. és tsa ügy érk. 4463 sz. a., n. e., eld. Kormos. A somorjai kir. közjegyzőnél egy a telekkönyvi ügyekben és fogalmazásban jártas segréd alkalmazást nyerhet. Ajánlatok nevezett közjegyzőhöz intézendök. 18,536 tan. 1892. Pályázati hirdetmény. A Temesvár szab 600 forint fizetéssel kir. város törvényhatóságánál évi : nyugdíjigénynyel rendszeresített városi ügyészségi joggyakornoki állás üresedésbe jővén, főispáni kinevezés utján fog betöltetni. Az ügyvédjelölti minősitvényt igazoló okmányokkal felszerelendő pályázati kérvények 1892. évi december lió 15-ig alólirott polgármesterhez nyújtandók be. Temesvár, 1892. évi november hó 12-én. Dr. Telbisz Károly, polgármester. Nyomatott a „Pesti könyvnyomda-részvény-társaság'--nál. (Ho^-utcza 7. szám.