A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 7. szám - A nagyváradi kir. itélő tábla egyik szaktanácsának a határozat-tárba felvett határozata, és az 1871. LIII t.-c. 56. §-a

A J O Gk 51 olyan túlterhelés következett be, a mely a tanulásnak és tanításnak általában való eredményes voltát nem kis mértékben lehetetleníti. Ennek az állapotnak a megszüntetése a hazai tanügy-,a hazai kultúra szempontjából igen fontosnak mondható és ez másképen nem vihető keresztül, mint úgy, hogy a doktorátusok, melyeknek elfogadására én is csupán az egyetemeket tartom feljogosithatóknak, képesítő jellegükből kivetkőztetvén : egy oly államvizsgálattal legyenek pótolva, melynek elfogadására minden megfelelően szervezett jogi tanintézet — tehát természetesen a jogakadémiák is — jogosultsággal bírjanak. Ezek lehettek azok a főbb szempontok, a melyek a ministerium előtt lebegtek, mikor az értekezlet tárgyalásának alapjául szolgáló »Váxlat«-nak első pontját szövegezte, nem különben az érteKezlet többsége előtt is, mikor ezt a pontot elfogadta. De épen ezekre az okokra való tekintettel, azt hiszem, hogy az értekezlet többségének ama határozata, a melylyel az újonnan szervezendő jogi államvizsgálat mellett a tudori szigorlatnak képesítő jellegét továbbra is fentartotta, nem volt következetes. Mert ha ez csakugyan így lesz, — addig a míg így lesz: a doktorátusokat nem fogjuk kiemelni mai — szakvizsgálati — jelentőségükből; ha pedig, a mi határozottan kívánatos, az államvizsgálatok reformja fog következni és a tudori szigorlatok, a mi valószínű, olyan átalakítást fognak nyerni, hogy a tudományok bizonyos szűkebb körében csakugyan a legmagasabb tudományos képesítést fogják megadni s talán egyenlőek lesznek a magántanári képesítéssel : akkor nem lesz értelme annak, hogy egy gyakorlati pályára való lépésre ennek a letétele adja meg a szükséges qualificatiót. Az értekezleten is szóba jött ez a körűimén}- s különösen ki lett emelve, hogy nem indokolt és nem is helyes az, miszerint kétféle — alacsonyabb és magasabb — képesítést rendszeresítsünk, valamint, hogy nem kis ellentmondást foglal magában az, ha a tudori szigorlatok rendszerének bármily oknál fogva meg nem felelő volta miatt, átalakításáról lévén szó : mégis ennek a rendszernek továbbra való fentartásával hozunk határozatot. Ha pedig a szigorlatok rendszere a jelenlegi szervezetben továbbra is fentartható nem lesz, hanem szintén reform alá kerül, akkor ennek az esetleg eszközlendö reformnak az ismerete nélkül lehetetlen határozatot hozni arra nézve hogy ezek az újonnan szervezendő szigorlatok pótolják a jogi államvizsgálatot — nem is említve azt, hogy a tudori szigorlatoknak mégis csak más célra kell szolgálniok, mint a szakvizsgálatoknak. Ha ugyanis helyes az, hogy a doktorátus a gyakorlati pályára lépésre jogosító szakvizsgálat maradjon, s ha az újonnan szervezendő tudori szigorlat nem lesz egyéb, mint egy, az újonnan szervezendő államvizsgálat tárgyait felkaroló szigorúbb vizsgálat, akkor miért nem mellőzzük a jelenlegi államvizsgálatokat teljesen és miért nem léptetjük ezeknek helyébe ezeket az új szigorlatokat? Ellenben, ha a szigorlatok másképen lesznek szervezve, mint jelenleg, s ha — a mint legalább én hiszem — nem fogják felkarolni az összes jogtudományokat, sőt az államtudományok egy részét is, hanem talán csak egy tudományból, vagy egy szorosabban összetartozó tudomány-csoportból lesznek leteendők, akkor miképen fogják pótolhatni a gyakorlati pályára léphetésre képesítő állam vizsgálatokat ? Nézetem szerint tehát sokkal következetesebb és helyesebb lett volna, hogy ha az értekezlet a »Vázlat«-nak első pontját változatlanul tette volna magáévá, vagyis ha a jogtudorság minősítő hatását megszüntetvén : azt tisztán a magasabb fokú tudományos képzettség megszerzésének és a tudomány önálló művelésének s előrevitelének jutalmazására tartotta volna fenn. A nagyváradi kir. itélő tábla egyik szaktanácsának a határozat-tárba felvett határozata, és az 1871. LIII t.-c. 56. §-a.* Irta : SIMON ENDRE, lőcsei kir. tszéki biró. Az Igazságügyi Közlöny 1-ső száma 34-íU lapján van közölve a nagyváradi kir. ítélő tábla egyik szaktanácsának 1891. évi okt. 23 án hozott, október 29-én hitelesített, elvi jelentőségű határozata azon jogi kérdés felelt, hogy »a volt úrbéresek számára közösen és osztatlanul kihasított lege lök re, * Szerző a telekkönyvi és úrbéri jog lerén egyik szaktekintély lévén, csak köszöne'lel veszsziik ezen bírálatot. Szívesen tért nyitunk a védelemnek is. A szerkesztőség. erdőkre vagy más fekvöségekre önálló telekkönyvi bejegyzések elreudelhetök-e?« Az ezen jogkérdésnek — mint vitás elvi jelentőségűnek — eldöntését tárgyazó határozat, a megóvandó jogegység szempontjából és a jogszolgáltatás egyöntetűségének biztositása céljából is fontosabbnak találtatván a nevezett kir. itélő tábla szaktanácsa által, ez okból a határozat-tárba felvétetni rendeltetett. A fentebbi jogkérdés megvitatásának s az előző vélemények tüzetes közlésével nyilvánosságra hozott határozat már minőségénél fogva is kiválóbban magára vonja a jogászközönség figyelmét Ds ha a különböző véleményeket, melyek egyidejűleg a ha\ározat indokolásául is vannak közölve, figyelemmel olvassuk, lehetetlen, hogy a szaktanács kisebbségének véleménye, de a többségé is az úrbéri- törvényeket ismerő jogászra meglepetést ne gyakoroljon s meglepetésében csodálkozásának hangos kifejezést ne adjon azon tapasztalat miatt, hogy találkozik a kir. táblák egyikében oly szaktanács, a melynek tagjai, az 1871. évi LIII. t.-cikk IX-ik fejezetének, az úrbéri birtok eldarabolása és szerzése iránt fennállott korlátozásokat tárgyazó 1836. IV. t.-c. 9. és 10. §-ai, valamint az 1840. VIII. t.-cikk 4. §-a határozatainak eltörlése iránt intézkedik; az 5(3. §-ban kimondván, hogy »az úrbéri telkek után járó erdő, nádas és legelő-illetmények szintén külön váltan elidegeníthető k, mihelyt azok a telekkönyvben külön vannak kitüntetve. Ennek megtörténtéig, a mennyiben az ellenkező nem bizonyittatnék, a belsőség tartozékául tekintendő k.« A nagyváradi kir. itélő táblának az idézett elvi jelentőségű határozatot hozott szaktanácsának kisebbségben maradt, de a meglepő csodálkozást előidézett véleménye következő : »a z u rbéri közös legelő és erdőből álló fekvöségekre önálló bejegyzések egy általában nem rendelI hetök el, mert az úrbéri törvények értelmében a közös ingatlanokból az úrbéri állományi telkek után aránylag járó illetőségekhez való jog, az egyes telkeknek elválaszthatatlan tartozékát képezi, és igy ezek az illetőségek önállóan sem el nem idegeníthetők, sem meg nem terhelhető k.« A kisebbség ezen elvi jelentőségű véleményét feltűnőbbé teszi az, hogy véleménye helyességének támogatására nem is a fentebb idézett 1836. és 1810-ik évbeli törvényekre, hanem a telekkönyveknek a birtokszabályozások folytán szükségessé vált átalakításánál követendő eljárás tárgyában 1869-ik évi ápril 8-án 2,579. szám alatt kiadott igazságügyi ministeri rendeletnek 7. §. g) pontjában foglalt intézkedésre hivatkozik, a mely azt rendeli, | hogy a telekkönyvi átalakítási tervezet elkészítésénél irányadóul szolgál, hogy »ha a legelő, erdő vagy más fekvóségek a volt úrbéresek számára közösen és osztatlanul hasittatnak ki, ezen ingatlanok nem a község telek jegyző könyvé be, hanem egy külön telek jegyzőkönyvbe vezetendő k, melyben azon telkek, a melyeknek eme legelő, erdő stb. tartóz inányait képezik, kiteendők, és egyúttal minden egyes teleknél a szabályszerű hivatkozás kitüntetendő.« A többség e véleményt el nem fogadta azért, mert az 1881-ik évi december 16-án 40,101./J. M. szám alatt kibocsátott igazságügyit inisteri rendelet által, az 1869. évi 2,579. szám alatt kibocsátott rendeletnek idézett 7. §-a g) pontja hatályon kívül helyeztetett; és így a közös erdőből, legelőből vagy más fekvöségekböl a telki á 1 lo m á n y o k után járó illetőségekre az önálló telekkönyvi bejegyzések elrendelését sem a tkvi rendtartás 71. §-a, sem pedig az illetőségeknek a telki állományokhoz való tartozása nem gátolhatja. Tehát a többség sem vette figyelembe az 1871. évi Lili. t.-c. 56. §-ának fentebb idézett rendelkezését. De továbbá a többség azt sem vette figyelembe 1891. október 23. és 26-án, midőn az elvi jelentőségű határozatát megszerkesztette, hogy az annak alapjául vett 40,101/1881. számú igazságügyministeri rendelet is, az 1889. évi december 22-én 45,041. szám alatt kiadott igazságügyministeri rendeletnek 12. §-a által hatályon kívül helyeztetett és elrendeltetett, hogy az úrbéri közös legelöt és erdőt tartalmazó telekjegyzökönyvek szerkesztésére a folyamatban levő telekkönyvi átalakításoknál, mint a betét szer: kesztésénél ezen utóbbi ministeri rendelet szabályai alkalmazandók. Tekintve a határozat tárgyáéi szolgált jogkérdésnek egyszerű minőségét és az annak megoldására szolgálható törvény és sza, bályrendeletek világos intézkedéseit, midőn e sorok Írására elhatároztam magainat, azt kutattam, hogy az előadott ügvben vájjon mi okból láthatott és találhatott a tisztelt kir. itélő tábla szaktanácsa a megóvandó jogegység szempoutjából oly fontosabb jogkérdést, melynek eldöntése elvi jelentőségű határozat hozatalát igényli; s a határozat hozatalánál vájjon miféle felfogás vezérelte? E kérdésekre az egyenes és rövid válasz csak az lehet, hogy az 1871. LIII. t-c. 56. §-a és a 45,041 ./1889. szára alatt kiadott igazság ügyministeri rendelet 12. §-a rendelkezésének nem ! ismerése. E felelet helyességének igazolására felhozom a következőket: j Ha a most idézett törvény és szabályrendelet intézkedéseit tudo1 másunk köréből kitöröljük, azonnal előtérbe lép azon egymástól