A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 52. szám - A telekkönyvi betétszerkesztés kérdéshez

398 A JOÖ. minél kevésbé kompromittáltatik általa az adós gazdasági jövője, annál magasabb lesz a quóta is, melyet hitelezőinek felajánlhat, a mennyiben ő maga, valamint támogatói ez esetben számításuk alapjául nem csak a jelenben meglévő vagyont vehetik, hanem a keretéből még ki nem zökkent üzlet jövőbeli eredményeinek legalább egy részét is mintegy eszményi hitelmüvelet útjánahitelezők kielégítésére fordíthatják. A másik meg nyilvánvalólag elkerülhetlen, miután a csőd kiütésének esélyét a fizetések beszüntetése után minden körülmények között szemmel kell tartani. A tervezet mindkét irányban eleget tesz a mondott követelményeknek, midőn a fizetések beszüntetésének bejelentésével egy interregnumot állit fel, melynek tartama alatt az adós rendelkezik és intézkedik ugyan üzlete felett, de csakis a törvényszék által kirendelt vagyonfelügyelő ellenőrzése és felügyelete mellett, ugy hogy az üzlet continuitása — melynek értékét az indokok éles világításba helyezik — biztosítva marad, mig viszont a másik oldalon az adós vagyonát a fizetésbeszüntetés bejelentésének napjától kezdve külön követelési jogokra nézve ex lege hozzáférhetlenné teszi. Ezen némelykor talán kissé hosszúra nyúló kiméleti idő alatt előkészíttetik a tulajdonképeni egyezségi tárgyalás. Megvizs- I gáltatnak a könyvek, leltár és mérleg készíttetik, az adós megteszi egyezségi ajánlatát, a hitelezők szavazati joga megállapitta- j tik, stb. Mindezen praktice elég jelentős bírói intézkedések tech- I nicuma imitt-amott kétségtelenül javításra szorul és javítható is. ' A törvényjavaslat által megoldandó volt kérdések közül azonban a legelső sorban kétségkívül a hitelezők egymástól való függési viszonyainak fixirozása áll. Erre fordítjuk tehát ezúttal főfigyelmünket. Az »elmélet« hívei soha sem fognak kibékülni az egyes I hitelezők jogainak elkobzásával, mely szerintük a kényszeregyezségben rejlik. Nekik az impozáns többség sem imponál. Szerintük minden hitelező korlátlan ura követelésének, legyen bár a vele : szemben alló hitelezők száma légió. És valóban, a kényszeregyez- j ség egy radikális intézmény, mely »elméleti« compromissumot el j nem tűr. A gyakorlati szükség hajtotta azt felszínre, a gyakorlati szükség hangosan követeli, hogy a hitelezők közös érdeke fölött a többség akarata és ne a kisebbség vagy pláne az egyes sze- I szélye döntsön. Többség alatt természetesen az egyszerű abszolút [ többséget értjük; a mi vele szemben áll, az mindig a kisebbség, bármily jelentékeny legyen is az. A kényszeregyezség intézménye ekként egész létjogosultságát a majoritás elvéből merítvén, csudálatos, hogy a külföldi törvényhozások egyikének se volt eddig elég bátorsága ezen egészséges elvet következetesen keresztülvinni. A jelzett félénkséggel a mi tervezetünk is transigál, midőn az egyezség érvényét attól teszi függővé, hogy azt a tőkekövetelésnek legalább 3/4-része elfogadja. Szerintünk hibásan, mert hiszen üzleti józanságot az egyszerű többségnél is bátran fel lehet í tételezni és ha már egyszer az egyezség kérdését elvben a közös érdekű hitelezők többségének döntése alá helyeztük, akkor nincs ok arra, hogy a kifogástalan abszolút többség a kisebbségnek egyáltaljábau alávettessék. Hangsúlyozzuk: a »k i f o g á s t a 1 a n« abszolút többség és ezzel minden legtávolabbról is suspect követelés kizárására cél- j zunk, minek megítélését természetesen a törvényszék discretionair j hatalmára kellene bízni. A törvényszék szabad mérlegelési jogának nagymérvű kitágítását a kényszeregyezség intézménye különben is igényli. Ugy hiszszük, hogy a kisebbség jogos érdekeinek a megóvása a törvényszék oltalma alá helyezendő,, olymódon, hogy ennek hatalmában álljon az j egyezséget a többség határozata ellenére is elvetni, ha a mérleg, leltár és a vagyonállapotnak egyéb kiderített körülményei nyomán az a meggyőződéslesz benne keltve, hogy az egyezségelfogadása gazdaságilag indokolatlan. Avagy talán ugyanezen gondolatnak akar a csődtörvényből átvett 20. §. nem igen világos 3. pontja kifejezést adni, midőn azt rendeli, hogy az egyezség jóváhagyása megtagadandó, ha az a hitelezők közös érdekeivel ellenkezik ? ha igen, akkor valóban kár annyi nehézkes »cautelával« megterhelni a kényszeregyezséget és nevezetezen nyugodt lélekkel fogadható el az általános többség döntése a kisebbség éber ellenőrzése és a bíróság superreviziója mellett. Hathatósabb óvszer lesz ez az egészen önkényes 3fi többségnél. Jóllehet az intézmény egész tendenciája, mint már jeleztük, a hitelezők érdekeit megóvni, még se lehet tagadni, hogy a kényszeregyezség rendesen az adósnak is legalább jövőbeli előnyével fog járni. Jogpolitikai tekinteteknél fogva indokoltnak látszik tehát az, hogy a közérzületet sértő vagy a nyilvános hitelt megingatható bizonyos esetekben a törvény a legtágabb érdekkör, a közérdek megóvása végett a concret hitelezők esetleges kárára is megvonja eme kedvezményt az adóstól. Csak helyeselni lehet ennélfogva azt, hogy minden nem absolut jóhiszemű adós elől a kényszeregyezség útja elzáratik ; de talán még azt is, hogy a már egyszer csőd alatt volt vagy hitelezőivel kényszeregyezséget kötött adós e kedvezményt többé igénybe ne vehesse. Helytelenítjük ellenben a minimális egyezségi quotának 50°/o-ra való felemelését. Magunk részéről a minimális hányad megállapítását a csődbeli kényszeregyezségnél se tartjuk akár jogosultnak, akár praktikusnak; de sehogyan se foghatjuk fel az indokolás abbeli argumentációját, hogy a csődönI kivüli kényszeregyezség minimális quotáját azért kellett 10%-kal [ magasabbra szabni, mert a csődeljárás átlag 10°/o-kal devalválja [ a tömeg értékét. Ezen praemissából logice mindössze csak az < következik, miszerint a csődön kivüli kényszeregyezség intézménye abban az irányban is üdvös, kogy lehetségessé teszi a 4 0°/o elérését soványabb tömegeknél is, de távolról se folyik az, hogy a csődönkivüli j kényszeregyezség quotáját minden körülmények között fel kell emelni. A quota felemelését, ha a körülmények indokolják, esetről-esetre amúgy is bízvást eszközölni fogják maguk a hitelezők. Sok tekintetben drakonikusak a tervezet intézkedései az adósra nézve. Célszerűnek tartanok nevezetesen, hogy az egyezség el nem fogadása esetén a csőd ne nyittassák meg hivatalból, hanem még a tárgyalás során megállapittassék az a hányad vagy az a módozat, mely mellett az egyezségi ajánlat elfogadtatnék és hogy az egyezségi ajánlat ily iránybani módosítására az adósnak és kezeseinek rövid határidő engedtessék. Másrészről talán nem lenne fölösleges azt az intézkedést kifejezetten felvenni, hogy az egyezségi eljárás bármikor azonnal félbeszakítandó és a csőd elrendelendő, ha a hitelezők (követelési mennyiség szerinti) többsége kérelmezi. Nagyjában ezek lévén az előttünk fekvő törvénytervezetre vonatkozó észrevételeink, a tekintetes szerkesztőség becses engedelmével a részleteket alkalom adtán tüzetesebben fogjuk még tárgyalni. A telekkönyvi betétszerkesztés kérdéséhez. Irta : OSVÁTH IMRE, kir. törvényszéki biró Budapesten. B e s á n Mihály lugosi kir. közjegyző ur e lap hasábjain (f. é. nov. 6-iki szám), a telekkönyvi betétszerkesztés iránt intézkedő törvények és a tényleges birtokos tulajdonjoga bejegyzése tárgyában a képviselőház által közelebb tárgyalt törvényjavaslat felett elmélkedvén, cikkében a jelzett törvények felől azok gyakorlati alkalmazhatóságát is kifogásolva, oly tévnézeteket tolmácsol és az ide vonatkozó törvényhozási alkotást olyannyira gyengének, hiányosnak jelzi, hogy észrevételeit — bár azok a cikkből magából kitetsző tájékozatlanság miatt különösebb figyelmet nem is érdemelnének, szó nélkül még sem hagyhatom. Nem hagyom pedig szó nélkül azért, mert kötelesség útját szegni a tévnézetek terjesztésének. Mindenekelőtt hibásnak tartom cikkíró azon állítását, mintha az 1886: XXIX. t.-c. hiányos előkészítése szükségelte volna a későbbi szinte hiányosnak állított módosítás és pótlásokat, különösen pedig a legutóbb tárgyalt törvényjavaslat előterjesztését. A dolog nem így áll, mert az 1886 : XXIX. t.-c. előkészítése, a mint ez jogászkörökben köztudomású, a legkiválóbb szakférfiak közreműködése mellett, a tárgy fontosságához mérten oly alapossággal történt, hogy ezen törvény méltán a legjobb alkotások közé számíttatik. E törvény későbbi módosítását és pótlását korántsem az intézkedések helytelensége vagy hiányossága, hanem azon körülmény tette szükségessé, mert az ezen alapon, egyelőre szűkebb területen folyamatba tett betétszerkesztési munkálatok lassú előhaladást mutattak, minélfogva csakhamar szükségessé vált az eljárás gyorsítását és egyszerűsítését célzó oly novella alkotása (1889. XXXVIII. t.-c), mely egyszersmind a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése tekintetében is könnyitő intézkedéseket tartalmazzou. Ezt követőleg a telekkönyvi betétszerkesztési munkálatok több és több telekkönyvi hatóság területén indultak meg és számos községre nézve befejezést is nyertek. Az elért eredmény azonban még ekkor sem mutatkozott kielégítőnek, minélfogva az igazságügyminiszter, támaszkodva a muukálatok folyamán szerzett újabb tapasztalatokra, valamint .a betétszerkesztési személyzet már nagyobb gyakorlottságára 1891. évben elérkezettnek látta az időt oly törvényjavaslat előterjesztésére, mely oda irányult, hogy az eljárás, a betéttervek készítése s a kiküldöttnek, valamint a betétszerkesztési bizottságnak helyszíni eljárása tekintetében is idő és költség kímélésével, de az alaposság sérelme nélkül egyszerűsíthető és megkönnyíthető legyen. Az 1891. március 1-én beterjesztett ezen javaslat alapján jött létre az 1891 : XVI. t.-cikk, mely épen ugy, mint az előbbi novella, betétszerkesztési szabályokon kívül a telekkönyvi intézj ménynek egyéb tekintetben való szükséges fejlesztése végett törvényhozási felhatalmazásokat is tartalmaz. Nyilvánvaló tehát, hogy a novellaris intézkedéseket az életre | valónak tapasztalt betétszerkesztési intézmény fejlődése hozta magával, minélfogva az e tárgyú újabb és ú]abb törvényhozási alkotások, mint a telekkönyvi betétszerkesztés technikai részének I könnyítésére célzók, továbbá mint a telekkönyvi jogintézmény