A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 48. szám - Az államügyészség hivatása. 1. [r.]

Tizenegyedik évfolyam. 48. száiu. Budapest, 1892. november 27. Szerkesztőség: V., Rtdolf-rakpart 8. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolí-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalásuk a kiadóim atalhoz in tezendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) u nmmt ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A IAGYAB ŰGÍVEDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS ŰUWÉI U\ Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MOR ügyvédik. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész » 6 > — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : Az államügyészség hivatása. Irta : dr. S z o k o 1 a y István, budapesti ügyvéd. — A csődbíróság, mint csödválasztmány. Irta : Simon Endre, lőcsei kir. tszéki biró. — A sommás visszahelyezési ügyekben követendő eljárásról. Irta : Kovács Béla, karánsebesi kir. járásbiró.— Törvényjavaslat az 1881 XVII. t.-c. (csődtörvény) módosítása tárgyában. (Folytatás.) — Belföld. (A magyar jogász-egylet. — A szegedi ügyvédi kamara választmányi ülése.) — Külföld. (Adalék a büntető igazságszolgáltatáshoz Ausztriában.) — Sérelem. (Hivatali helyiségek jó Magyarországon. Irta : Z a k á 1 Henrik, csáktornyai ügyvéd.) — Irodalom. (Büntetési rendszerünk reformja. Irta : dr. F a y e r László, egy. rk. tanár Budapesten. — Matató a büntetőjog tára huszonnégy kötetéhez. Kiadja: a Büntetőjog tára szerkesztősége. — A fogyasztási, ital és italmérési adók rendszeres ismertetése. írták : ü s v á t h Imre, pestvidéki kir. törvényszéki biró és Hoffmann Mihály. — A Politikai Szemle. Szerkeszti: Dárdai Sándor.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) Az államügyészség hivatása. Dr. SZOKOLAY ISTVÁN-tól. I. Közelebbi napokban észlelői voltunk, mint glorificáltatott államügyészségünkben a humanismus, azon irányzat, mely annak működésében az enyheséget fölébe emeli a szigornak. Ezen irányzatot nem tarthatjuk veszélytelennek bűnvádi rendsierünk a kor igényeit kielégítő alakulása, jogszolgáltatásunk szempontjából. Nézetem szerint nincs komolyan számbavehető szakember, a ki államügyészségünket és szervezetét bevégzett, tökéletes műnek tekintené. — Ez még a jövőnek van fentartva — azon kornak, mely a bűnvádi organismusnak összes tényezőit az előhaladott nyugat-európai szellemben átalakitandja. Ez azonban, a mi után évtizedek óta hasztalan vágyakozunk, csak ugy lehetséges, ha azon irányeszme, mely az állami ügyészség keletkezésének s kifejlődésének forrását, hivatásának létfeltételét képezi, teljesen megvalósittat'ik. És ezen eszme nem más, mint a büntetőjog s hatalom kérlelhetlen érvényesítése, a büntető törvények kivétel nélküli alkalmazásának eszközlése, miben az államügyészség hivatására vonatkozólag is a szigorúság elvének érvényesítése öszpontosul. Az államügyészség alakulása ugyanis a büntetőjog s bűnvádi eljárás kifejlődésének történelmét karolja fel. Mint a hires francia jogtudós H e 1 i e mondotta : »L'institution du ministére public sortit jeune et vigoureuse du sein des ruines du moyen áge, et promit immédiatement á cetté justice une puissance. qu'elle n'avait jamais eue. L'histoire de cetté institution appartient á l'histoire de la procedure criminelle*. Ezen történelmi tény, valódi jogalkotási esemény lételénél — kérdjük — az államügyészség intézménye hogyan emelkedhetett volna a büntető jogszolgáltatásban o\y nagy hatalomra — ha csak nem hivatásának erőteljes, szilárd betöltése által, mi ment mindazon gyöngeségektől, melyek a régi kor vádintézményeit annyira jellemezték s a büntetőjog gyakorlatát mind jogi, mind erkölcsi alapjaitól megfosztották? Minthogy a bűnvádi jogszolgáltatás céljai, az állam s társadalom jogérdekei és jóléte biztosítására, mi az előbbi korban fokozatonként elhanyagolva lett, különben nem lettek volna megvalósíthatók. Lapunk mai száma Régi korban a büntető jogrendszer, mely nem soroltatott a közjog körébe, a magánjogon s ennek kifolyásain, a magánosok jogosultságain alapult. Rómában, mint Athénben a vádjog az állam s közhatalom kizárásával, a népet illeté. Az actío popularis, accusatio publica volt az uralkodó elv. — Ennek szomorú következményei azonban csakhamar előálltak; kinövései a jogot s jogbiztosságot megrendítőklettek. — Az actio popularis gyakorlata az elhírhedt d e 1 at o r e s kezei közé került, kik az erkölcsök sülyedésével elszaporodtak s a bűnvádi jogszolgáltatás terét egészen elfoglalták ; vezettetve a gyűlölség, bosszúvágy s legnagyobb részt a haszonlesés s nyereségvágy által. Ezekről mondották már a rómaiak : »Delatores-genus hominum publico exitio repertum et poenis quidem nunquam satis coercitum per proemia eliciebantur«. Vagy mint a tudós Montesquieu jellemzé: »On vit paraitre un génre d'hommes funeste, une troupe de délateurs; quiconque avait bien des vices et bien des taleuts — une áme bien bien basse et un esprit ambitieux, cherchait un criminel, dont la condamnation püt plaire au prince ; c'était la voie pour aller aux honneurs et a la fortune*. 1 — És a midőn az ambitio s haszonlesés ezen forrásai bedugultak a közhatalom intézkedései folytán, melyek a delatoreseket a bűntettesekkel hason bűnvádi elbánás alá vetették : akkor az accusatio publica jóformán megszűnt, a bűntettek üldözés nélkül maradtak s a bűntettesek szabadon járhattak s grassálhattak, ha csak a jogbiztosságot megrendítő eseményeknél maga a senatus vagy fejedelem által nem jelöltetett ki accusator. A jogbiztosság ezen szomorú állapotai vezettek azután Rómában is azon intézményekhez, melyek a közhatalom s közegei körébe vonták az accusatio gyakorlatát, a bűntettesek közhatalmi üldözésével ; kétségtelenül, hogy a magán érdekek és szenvedélyek részrehajló működése helyébe a büntető törvény szigorú alkalmazását állítsák. Ugyanezen körülmények s közérdekek a középkorban Germániában és Franciaországban 2 is oda vezettek, hogy a nép actio popularis s bíráskodási joga átszállott a király embereire, az egyházak s nemesség bíróságaira. — Es a midőn az állam eszméje a király képviseletében kifejlődni kezdett, a közvádlói intézmény alakulása is kezdetét vette, nevezetesen a királyi fiscusokban (procureur de Roi) s a nemesség ügyészeiben, mi az államügyészség kezdeményezéséül szolgált?*) Az átalakulás alapeszméje kétségtelenül az volt: hogy a büntető hatalom minden magán befolyás kizárásával érvényre emeltessék; hogy a bűnvádi jogszolgáltatás állam érdekében gyakoroltassák s hogy éppen azért a bűnhődés el ne maradhasson. — A közvádlói szerepre emelkedett fiscusok ugy tekintettek, mint Rei et disciplinae publicae vindices. És egy régi francia rendelet szerint »sont tenus fairé diligente poursuite et recherche des crimes, sans attendre, qu'il y ait instigateur, dénonciateur ou partié civile«.') Ily uton érlelődött s a megvalósuláshoz vezettetett az 1 Esprit des 1 o i s. VI. ch. 8. 2OrtolanetLedeau Le ministére public en Francé. — T. I. pag 11. 3 Azért egy német jogtudós : H e r m a n n az államügyészséget az úri birói fenhatóságból származtatja »So gewiunt in der Staatsanwaltschaft neben dem richterlichen ein gerichtsherrlicher Amtsorganismus wieder Boden — sind dagegen die Staatsanwalte — die Justizbeamten, welche zur Wahrnehmung des gerichtsherrliehen Berufs bei den Gerichten aufgestellt sind.« Der Begriffd. Staatsanwaltschaft. — Archív d. Criminalrechts. Neue Folge 1852. pag. 315-319. 4Boitard:Lecons sur lescodes pénalet d'instruction criminelle. 12 oldalra terjed.