A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 44. szám - A telekkönyvi intézmény behozatala Franciaországban

334 A JOG. el véleményes jelentését és az is csak általánosságban, a neki kiosztott törvényjavaslatról. Mit tettünk tehát, —semmit — azaz mégis valamit, mert elhatároztuk — more patrio — hogy máskor fogunk határozni, illetve az értekezlet határozatilag kimondotta, hogy az egyes tör­vényjavaslatok előadói felkérendők, hogy 15 napi záros határ­idő alatt munkálataikat készítsék el és adják be. A ni. kir. Curia bíráinak és a kir. táblai tanácselnökök és bírák rang'SOra. Az igazságügyminiszteriurn által kiadott »Igazságügyi Közlüny« után közöljük a működésben lévő táblai és curiai birák rang­sorozatát. I. Első osztályú (évi 5,000 frt) fizetést élvező kir. curiai birák. Balásy Antal, Mersics Miidós, Halmosy Endre, Nagy Imre, Bogisich Lajos, Szabó Ágoston, Veszprémy János, Andrásovics Béla, Ruby Antal, Ilajdu Lajos, Barthodeiszky Gyula, Keömley Pál, Pásztélyi János, Süteö Rudolf, Farkas Géza, Jankovich Gyula, Kozma Zsombor, Závody Albin, Sebestyén Mihály, dr. Kelemen Mór, dr. Décsey Zsigmond, Janicsek József, Németh Lajos, dr. Schedius Lajos (a kir. igazságtigyminiszteriumnál alkal­mazva), Szeyffert Ede, Bömches Gyula, Oeffner Ferencz, Losonczy Ödön, Sánta Gábor, Keresztszeghy Lajos, Papanek Sándor, Tutschner Ágoston, Popovics Jenő. II. Másodosztályú (évi 4,000 frt) fizetést élvező kir. curiai birák. Illyés Károly, Szeremley Lajos, Majovszky Vilmos, dr. Neuberger Ignác, dr. Stephanides Henrik, Bosits Gábor, Steer Ferenc, dr. Székely Ferenc, dr. Emmer Kornél, Ballegh József, Frenreisz István, Frink Endre, dr. Hérics-Tóth János, dr. Kiszely Tiborc, Nagy Ödön, Ádám András, Vavrik Antal, Csider László, Hegedűs László, Székács Ferenc, Jakabfalvy Gyula, Hammersberg Jenő, dr. Imling Konrád (a kir. igazságügyminiszteriumnál alkalmazva), Mikó Miklós, Klimkó István, Bibó István, Nedeczky Ödön, Asztalos Aba, Válkai Bertalan, Béres János, dr. Beck Hugó, Popu József. I. Első osztályú (évi 5,000 frt) fizetést élvező kir. i t é 1 ő táblai tanácselnökök. Schneider József Kolozsvár, Szabó Albert Budapest, Tomcsányi Mór Budapest, Kriszt János Kassa, Szentiványi Gyula Budapest, dr. Vavrik Béla Budapesti II. Másodosztályú (évi 4,000 frt) fizetést élvező kir. itélő táblai tanácselnökök. Fekete Gábor M.-Vásárhely, Heppes Miklós Kolozsvár, dr. Laszy József Pozsony, Cseresnyés Sándor Pécs, Bernáth Elemér Kassa. dr. Bernáth Géza Szeged, Horváth Jenő Temesvár, Gottl Ágoston Szeged, Fluck Ádám Temesvár, Vági Mór Győr, Csathó Ferenc Debrecen, Szél Farkas Debrecen, Zoltán Géza Győr, Jelenffy Kornél Nagyvárad. I. Első osztályú (évi 3,000 frt) fizetést élvező kii. itélő táblai birák. Kállay Adolf Budapest, Lipthay Kornél Budapest, Knorr Alajos Nagyvárad, Braidsver József Győr, Halmágyi Sándor Budapest, Nyers Lajos Debrecen, Veber Ottó Budapest, dr. Despinits Péter Szeged, Vaszilievits Vazul Budapest, Raics Miklós Szeged, Fényes Miklós Budapest, lovag Thieny Alajos Budapest, Kovács János M.-Vásárhely, dr. Horváth Dezső Debrecen, dr. Szabó János Budapest, Jekelfalussy Andor Temesvár, dr. Marianescu Athanáz Nagyvárad, Sztáncsek János Debrecen, Mülier Vilmos Kolozsvár, Draveczky Adorján Debrecen, Fekete Ödön Kassa, Hűvös Károly (a kir. Curiához beosztva) Budapest, lécfalvi Gyárfás Ferenc Kolozsvár, Németh Péter (a kir. Curiához beosztva) Budapest, Pulcz Imre Pécs, Berlogia Ábrahám Temesvár, Mezey Albert (a kir. Curiához beosztva) Budapest, dr. Uhlyarik Gedeon Győr, Nagy Sándor (a kir. Curiához beosztva) Buda­pest, Kormos Adolf Budapest, Péterffy Domokos (a kir. Curiához beosztva) Budapest, dr. Fabiny Ferenc (a kir. Curiához beosztva) Budapest, Simon Géza Kassa, Balog Károly (a kir. Curiához beosztva) Budapest, dr. draskói Farkas Géza Budapest, Trux Hugó Budapest, Mezei János Kolozsvár, Sey Andor (a kir. Curiához beosztva) Budapest, Fodor Géza Pozsony, Illyasevits Jenő Budapest, Ziegler Emil M.-Vásárhely, dr. Bene Kálmán (a kir. Curiá­hoz beosztva) Budapest, Piukovits Ödön Szeged, Zsembery Kálmán Buda­pest, l'éterfy Dénes M.-Vásárhely, Hieronimy Béla Debrecen, dr. Tatity Milutin (a kir. Curiához beosztva) Budapest, Horváth Kálmán Gyó'r, Havass Károly Budapest, Tóth Gerő Budapest, Szentimrey Jenő Budapest, verebi ifi. Végh János Budapest, Egry Kálmán Debrecen, Szentkirályi Lajos Kolozsvár, Frits Róbert Szeged, Zachár Emil Pozsony, Schmid Géza Győr, Zsigmondovits Mihály Szeged, Harmos Gábor Kassa, Perczel Gyula Budapest, Szeghő István Győr, Naményi József Debrecen, Bocskor Mihály Kolozsvár, dr. Tergovcsics István Budapest, dr. Avarfy Károly Szeged, Ternovszky Béla Temesvár, Bök János Kassa, Kozma Gyula M.-Vásárhely, Bittó Ernő Pozsony, Burghardt Lipót Budapest, dr. Podhorányi Gyula Kassa, dr. Hol­lerung Alfréd Győr, Medvigy Mihály Nagyvárad, Dósa Gábor M.-Vásárhely, Csányi Ferenc Kolozsvár, Burián Pál Temesvár, Bolgár Emil Pozsony, Comanescu Sándor Debrecen, Pittroff Rezső Kassa, Garam Jenő Debrecen, Jókuthy Albert Budapest, Skoff Iván Szeged, Burg Lajos Budapest, Gruber Gusztáv Pécs, Káplány Géza Szeged, Kársa László Budapest, Huszka Mihály Temesvár, dr. Szegheő Ignác Szeged, Nemes Sámuel Kolozsvár, Lehotzky Lajos Budapest, Hajdú Ferenc Budapest, Istvánffy József Temesvár, Fittler Imre Pozsony dr. Horváth Ferenc Budapest, Unger Gusztáv Debrecen, Balázsovits József Kassa, Major Kálmán Budapest, dr. Tarnai János Buda­pest, Gál Jenő Kolozsvár, Grecsák Károly Szeged, Danilovics Elek Debrecen, Kisfaludy Imre Pécs, Szász Dénes Kolozsvár, Urbán Adolf Nagyvárad, Onaciu Sándor M.-Vásárhely, Boross Elek M.-Vásárhely. II. Másodosztályú (évi 2,500 frt) fizetést élvező kir. itélő táblai birák. Zachár Gyula Kassa, Pichler Lipót Szeged, Hánrich József Kassa, lánosi Gyula M.-Vásárhely, Dobosfy Alajos Nagyvárad, Pilch Antal Pécs, Kiss Gábor Győr, Kováts Antal Debrecen, Kovács Béla Pozsony, Szőcs Ákos Kolozsvár, Babits Mihály Pécs, Retel Jenő Szeged, Tódorffy Domokos M.-Vásárhely, dr. Rósa Kálmán Kassa, Szabó György Győr, Fráter Imre Nagyvárad, Lányi Bertalan Pozsony, Ádám Dénes Kolozsvár, Naszády Iván Debrecen, Vargha Imre Szeged, Mészöly Lajos Győr, Debreczenyi Miklós ; Budapest, dr. Heil Fausztin Budapest, dr. Pap László Temesvár, Poynár Dénes Nagyvárad, dr. Biró János Temesvár, Nesztor János Szeged, dr. Kiss Endre Debrecen, Szeles Elek Szeged, Tar Gyula Debrecen, Polchy Mór Nagyvárad, Horváth Kálmán Kolozsvár, Horánszky Adolf Kassa, Dualszky Gyula Kassa, Scheiff János Temesvár, Csiky József Budapest, Huszka Ödön | Szeged, Rökk Gyula Kassa, Giczey Gyula Debrecen, Töttösy Béla Pécs, ' Winkler Manó Pozsony, Czvek Kálmán Nagyvárad, Kolos Gyula Kassa, I Ludvig János Temesvár, Biró Antal Győr, Graff Károly Pécs, Fejér Barna I Nagyvárad, Mérey Ottó Debrecen, Hosszú László Kolozsvár, Taug Emil I Kassa, Molnár Géza Nagyvárad, Erdélyi Endre Nagyvárad, Somogyi Mihály Budapest, Dogariu Tamás Temesvár, Raisz Andor Kassa, Janecskó István ! Pozsony, Makay Dezső Budapest, Kiss József Pozsony, Klimkó Ede Szeged, 1 Jalsovitzky Lajos Győr, Oroszy Géza Kassa, Csery Gábor Budapest, Veress Károly Szeged, Avarffy Gyula Temesvár, Buday János Szeged, Gidró László , Temesvár, Hodossy Lajos Szeged, dr. Jarosi Károly Nagyvárad, Zsabokrszky Ferenc Pécs, Gál Lajos Temesvár, sárói Szabó László Debrecen, Bócz Alajos | Pécs, dr. Gajzágó Béla Debrecen, Jenny Antal Budapest, Bubla Ferenc Budapest, Vattay Dezső Budapest, Tolnai Antal Pécs, Bakos János Budapest, dr. Thining Lajos Győr, dr. Lukács Adolf Pécs, dr. Daempf Sándor Pécs, j dr. Végh Arthur Budapest, dr. Rhorer Miklós Győr, Sárváry Gusztáv Buda­I pest, Németh Gyula Pozsony, Luppia Tivadar Győr, br. Rudnyánszky Béla Kolozsvár, Dobay Albert M.-Vásárhely, dr. Tassy Pál Győr, Somogy János I Győr, Szabó Dénes M.-Vásárhely, Kain Hugó Kolozsvár, Bethlenfalvi Antal Kassa, Türk Szilárd Budapest, Fábry István Budapest, Hatfaludy István M.-Vásárhely, Gedeon László Temesvár, dr. Laban Lajos Pozsony, Paukovits Ottó Szeged, Fronius Károly Temesvár, Váry Gyula Pécs, Varasdy Károly Szeged, Szántay Adolf Budapest, Dull János Debrecen, Madarassy Dezső Kassa, dr. Gedeon Albert Budapest, Zsarnay Márton Pozsony. I. Első osztályú (évi 1,800 frt) fizetést élvező kir. itélő táblai elnöki titkárok. Pálffy István Debrecen, Fabinyi Gusztáv Győr, Kanyó Lajos Szeged> Phleps Ferenc M.-Vásárhely, Selcz József Pécs, Weis Károly Kassa. II. Másodosztályú (évi 1,500 frt) fizetést élvező kir. itélő táblai elnöki titkárok. Pap Farkas Kolozsvár, dr. Nyeviczkey Antal Budapest, Harmathy Károly Nagyvárad. Ausztria és külföld. A telekkönyvi intézmény behozatala Franciaországban. Franciaországban jelenleg oly fontos jelentőségű reform van készülőben, melyről érdemes megemlékeznünk, bár a par­lamenten kívüli előmunkálatokat még nem fejezték be. A telekkönyvek behozataláról van szó, egy olyan reformról, mely a közvélemény által már rég óhajtva, végre — a mint látszik — megvalósulásához közeledik. E reform jelentősége azonnal szembetűnik, ha egyrészről meggondoljuk azt, hogy ez ideig Franciaországban tulajdon­képeni telekkönyv, t. i. egy az összes dologi jogviszonyokat magában foglaló és közhitelű jegyzék nem volt és másrészt ha a Franciaországban jelenleg fennálló telekkönyvi törvényt tekintjük. Ez utóbbi valójában a következő főelveken alapszik : A tulajdonjog átíratására — akár ingó, akár ingatlan dolgokról van szó — elégséges maga a szerződés, a traditio nem követeltetik meg. (C o d e civil 938., 1,138., 1,140., 1,583. §.] A jelzálogra pedig az a szabály áll fenn, hogy csak a jelzálog­könyvbe való beiratása (inseriptio) után soroztatik. Minden bíró­sági kerületben (arrondissement) egy jelzálogkönyv vezettetik, melybe a jelzálogra vonatkozó okmányok chronologicus sorrend­ben és szórói-szóra beíratnak. (2,146. §.) Ez a szabály kivétel nélküli és csak egynéhány paragraphusa a Code civil-nek üt rést rajta és pedig a legális jelzálogra, a nő hitvestársi vagyonjogára és a gyámságra vonatkozó 2,121. és 2,135. §. és a végrehajtási privilégiumra vonatkozó 2,101. §. Ily rendszere van a Code c i v i l-nek, mely kiegészíttetett, illetőleg módosíttatott az 1855. márc. 23-iki törvény által, mely kimondja, hogy élők közötti mindazon jogcselekmény, mely által az ingatlan vagyon, vagy más dologi jog csakugyan átiratik, a jelzálogkönyvbe való beiratás tárgyát képezi és hogy mindaddig, mig a beiratás meg nem történt, az emiitett cselekményekből folyó jogok harmadik személyek irányában nem érvényesíthetők. A jelenleg Franciaországban létező ingatlanjog e vázlata arra indíthatja az olvasót, hogy a kellemetlen dolgokat, melyek ezzel elkerülhetlenül összekapcsolvák, a priori vezeti vissza. A ki Franciaországban ingatlant akar venni, vagy ilyenre kölcsönt akar biztosítani, az a jelzáloghivatal közbenjárásával ki­vonatot szerez magának a jelzálogi könyvből. (État sur tran­seription.) Ez a »kivonat« chronologicus sorrendben következőleg az ingatlanra vonatkozó és a jelzálogkönyvbe bevezetett okmányok szórói-szóra leirt másolatait foglalja magában. Minthogy a jelzálog­könyv sem birtok, sem személyek szerint nem vezettetik, sőt a kerületben előforduló ügyletekre vonatkozó okmányokat chrono­logicus sorrendben tartalmazza, azért az ily kivonat készítése a jelzálogkönyv vezetőjének roppant sok idejét veszi igénybe. E munka nemcsak hogy sok időt rabol el, hanem még háládatlan is, mert nincs határozott eredménye, a mennyiben ha másnap ugyanazon birtokra szóló kivonatot ismételten kérik, az egész munkát elölről kell kezdeni. A fáradságos módon kiállított kivonat sehogy sem felel meg a gyors tájékozhatóság céljának. Nem foglal magában egyebet, mint az egymásután következő, nagyrészt közjegyzői

Next

/
Oldalképek
Tartalom