A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 44. szám - A res judicata és a perujitás kérdéséhez

330 A vádi eljárási szabályzat 92. §-ának 6. bekezdése nemcsak hogy meg nem szüntette, de világosan fenn is tartja : »E végett jogában áll vádlottnak, valamint ügyvédjének is a vizsgálati iratokat áttekinteni s azokból magának kivonatokat késziteni.« A fenyítő eljárás természetével biró fegyelmi ügyekben az 1871 : VIII. t.-c. 45. §-a szerint: »Vádlottnak vagy megbízottjának jogában áll az idézvény vétele után az iratokat a hivatalos órákban megtekinteni s azokat lemásolni.« A gyakorlat eddig ezen iránytól soha sehol nem is tért el. A minthogy engedélyhez az, a mihez valakinek joga van, nem is köthető, mert akkor már meg is szűnt jog lenni. A nálunk eddig készült bűnvádi javaslatok is mind elismerik a védő e jogát. Az 1843-iki bj. 251. §-a szerint: »A védő.... a bűnvizsgálati irományokat a közvádló véleményével együtt megtekintheti.« Ugyanigy akartak intézkedni dr. P a u 1 e r Tivadar és F a b i n y i Theofil igazságügyminiszterek által közétett bűnvádi eljárási javaslatok is: »Vádlottnak és védőjének jogában áll az összes periratokat átolvasni, azokat saját költségén lemásoltatni, vagy azokból jegyzeteket vagy kivonatokat készíteni.« Legalább is sajátságos lenne tehát, ha egy évszázadokon át elismert és gyakorolt jog most a XIX. század végén, midőn a jogtudomány már a vizsgálat nyilvánosságát is követeli, egy elnöki rendelettel oda fejlesztethetnék vissza, a hol Bodó és Vuchetich idejében sem volt. De sérelmes ez intézkedés nemcsak azért, mert a bűnvádi eljárási szabályokkal s eddigi gyakorlattal áll ellentétben, hanem azért is, mert nem egyéb a felek és képviselőik céltalan bosszantásánál. Az elnök ugyanis tudtommal egyéb fontosabb teendőkkel is el van foglalva, eszközli a kiosztásokat, vizsgálja a kimutatásokat, fogad panaszkodó feleket, elnököl ülésekben, stb. A ki tehát az iratokba betekinteni kiván s akkor esetleg az elnök az egyik vagy másik irányban el van foglalva, várakozni kénytelen, mig bebocsáttatást nyerhet. Ez nem ritkán tetemes időveszteséggel jár. Ugy, hogy acták, melyek egy délelőtt áttanulmányozhatok lennének, ezen oknélküli várakozás folytán rendszerint két délelőttöt vesznek igénybe. De mig ez az ügyvédre csak bosszantó időfecsérlés, addig a félre oknélküli költségekkel való terheltetés, sőt sürgős esetekben azt eredményezheti, hogy kevés idő marad arra, a mi az ily irattanulmányozásnak tulajdonképeni célja a beadandó jogorvoslat alapos feldolgozására. S hogy tulajdonképeni célja mi legyen ez intézkedésnek, azt kitalálni és megérteni épen nem vagyok képes. Annak megítélése, hogy az iratok megtekintésére jelentkező ügyvéd igazolva van-e, mint érdekelt fél meghatalmazottja, bizonyára nem oly tudományos kérdés, hogy azt csak egy törvényszéki elnök intézhesse el kellő megnyugvással. Nézetem szerint a felmutatott végzésből vagy felmutatott meghatalmazásból megtud ilyesmit értékelni az irattár vezetője is, sőt tán az elnöknél is inkább, miután az elnöknek nincs módjában az iratcsomóba is betekinteni, mielőtt az engedélyt megadja, ellenben az irattár főnöke még e cautelával is élhet s összehasonlítást tehet az ügyiratok és felhatalmazás között. Hogy ezen intézkedés azért történt volna, mert az utóbbi itlökben egyes bünperekből egyes ügydarabok elhányódtak, nem tételezem ugyan fel. De ha mégis ilyetén indok szolgált volna alapul, erre azt jegyzem meg, hogy mindezen ügyekben szigorú vizsgálatok tartattak s tudtommal egyetlenegyszer sem merült fel arra semmi támpont, hogy a hiányzó iratok elvételével valamely ügyvéd lenne gyanúsítható. Sőt még az iránt sem volt biztosság szerezhető, hogy a keresett acták valóban elvesztek-e, avagy nem-e idegen iratcsomóba vetődtek s az iránt sem, hogy a hiányzó acták az alsóbiróságnál avagy nem-e valamely felsőbb fórumon hányódtak-e el ? Nézetem szerint sokkal inkább el fogja az ily eseteket hárítani az acták rendszeresebb kezelése és a kezelő-személyzet feletti szigorúbb felügyelet, mint »az elnöki engedély«, mert a mily indokolatlan ez intézkedés, ép oly céltalan is. Ha az ügyvéd végzéssel vagy meghatalmazással igazolja magát, az elnök természetesen meg nem tagadhatja és meg sem tagadja az engedélyt. De az elnök azért ez »engedélylyel« mit sem tett, hogy acták elkallódása ne ismétlődhessék. Dacára ez »engedélyeknek«, ismétlődik is. Volna értelme, ha ily eshetőségek elhárítása végett a betekintés alkalmával valamely hivatalos közeg ügyelne fel. Azonban mig ez, a mi valamit használhatna, nem történik meg, addig az, a mi semmit sem használhat, megtörténik. Miért? Mert igy kivánja azt meg a m. kir. ész és tapéntat. Fábius. A res judicata és a perújítás kérdéséhez. Irta: Dr. SZOKOLAY ISTVÁN, bpesti ügyvéd. Zsámbokréthy József ügyvéd s orsz. képv.-től megjelent munka, melyet röviden már bemutattunk, oly jelentékeny, a jogszolgáltatásunkba oly mélyen bevágó kérdéseket tárgyal, hogy arra részletesb ismertetés végett vissza kell térnünk. Különösen JOG. ama fejtegetései miatt, melyek a »R e 8 j u d i c a t a« alkalmaznatására, ennek irányelveire s feltételeire vonatkoznak. A »Res judicata« minden egyéb, a pert dirigáló jogeszközöknél nagyobb, erősebb joghatályt gyakorol a jogérvényesítés terén. A mi ítélt dologgá vált, az elvileg már megmásithatlan; az valódi törvényt képez a viszálkodók közt. Es pedig a nélkül, hogy a felek s birák az ügyérdembe bocsátkoztak volna, az ítélethozatal csakis két peres ügy identitására fektettetvén, mi absolute ki nem zárja a tévedést. Azért nevezik a jogtudósok ezen jogintézményt két élű fegyvernek, mely a jogot, de az igazságtalanságot is diadalra vezetheti. Midőn ennek jogi lehetősége jelzett munkában kitüntettetik s a »Res judicata« elvei s feltételei az ujabb jogtudomány megvilágításánál kifejtetnek, egyszersmind a joggyakorlat szempontjából s érdekében tisztáztatik, hogy alkalmazható volt-e az a L a u r o-J u s t h-féle perben. Ezen per érdekességét, mondhatni, nagyobb jogi jelentőségét eltagadui alig lehet. Az már 27 év óta folyik különbféle perbeli alakokban, a Lauro s Justh nemes családok közt, egy kis - 40 holdas — nyitramegyei birtokért. A Curia már legalább ötször határozott benne, a volt semmitőszék is vizsgálta s minden per meg lett újítva s a legújabb, melyet a Lauro örökösök haszonbérlet címen indítottak s megújítottak, a közeli napokban fog a Curián előadatni. A peres birtok 1833. évben haszonbérleti szerződéssel, Lauro Lipót ny. kapitány által, évi haszonbér fizetése mellett átadatott akkori alispán Justh Józsefnek akkép, hogy Lauro elhaltával zálogtermészetét öltse fel. Lauro 1864-ben halt meg s egyenes leszármazó örökösei még 1865-ben haszonbérleti, esetleg zálogpert indítottak. — Ugyanezen évben Lauronak nővére: Schwartz Lauro Apollónia is saját oldalági jogán támasztott keresetet, de tisztán zálog címen. Mivel azonban egyenes leszármazók létében, kereshetőségi joga alperesfeg kifogásoltatott, az egyenes leszármazóktól engedményt mutatott fel, melyben azok ebbeli jogukról lemondottak s a melynek alapján a legf. ítélőszék 1871. évben a felperességét megállapította, azonban az ügyérdemben elutasította. Ezen Ítéletet a semmitőszék megsemmisítette, 1872-ben, tehát a legf. Ítélőszék ujabb ítéletet hozott, melyben Lauro Apollóniát már mind a felperességre, mind az ügyérdemre nézve elutasította, az engedmény jogi lételét kizárván; a mely engedmény különben a Lauro Apollónia pert megújító egyedüli örökösének viszlemondása folytán a Lauro örökösökre törvényszerüleg visszaszállott s igy jogilag nem létezővé vált, ha eredetileg jogérvényes lett volna is, mi azonban nem volt, miután az egyik örökös Lauro Júlia azt alá sem irta, a másik, a Lauro Alajos pedig a kiállításkor kiskorú volt s aláírása gyámhatósági jóváhagyást sem nyert. Igy végződött a Lauro Apollónia zálogpere, miután meg is újíttatott, de sikertelenül. A másik, a Lauro egyenes leszármazású örökösök által, haszonbérleti, esetleg zálog címen már előbb folyamatba tett per felebbeztetvén, a bpesti kir. tábla 1884-ben főleg a »R e s j u d i c a t a« alapján őket elutasította, azon okból : mivel engedményesük Schwartz Lauro Apollónia az általa tisztán zálog címen indított perben végleg pervesztes lett s ezen veszteség reá j ok nézve it élt dologgá vált. Ezt a Curia is helybenhagyta s ezután az örökösök azt megújították. — Ezen ujitott per fekszik most a Curia birái előtt. Ezen vitás ügyben első kérdés, mely mindenekelőtt eldöntendő az: hogy a Lauro Lipót s Justh József közt 1833. évben kötött szerződés : haszonbérleti vagy zálogszerződé s-e ? Második az : hogy itt f o r o g-e fenn Res judicata? Harmadik: hogy a Res judicata kifogására alapított ítélet ellen v a n-e helye perújításnak? Mert ha kimutattatik, hogy az 1883-iki szerződés valósággal haszonbérleti volt, miután a Schwartzné Lauro Apollónia által folytatott per tisztán zálogváltási per volt, ennek végérvényes eldöntése s elvesztése nem képezhetett res judicatát a Lauro örökösök által első sorban haszonbérlet címén indított per eldöntésénél; miután a haszonbérleti szerződés létele kizárja a zálogváltás érvényesithetését s abból leszármaztatható minden'jogi következményeket; és miután két oly lényegesen egymástól különböző per, milyen a zálogváltási és haszonbérleti, egymással nem hozathatik jogi kapcsolatba a Res judicata érvényesítésére. Már pedig, ha az 1833. évi szerződést a törvény s jogtudomány szabályai szerint vizsgáljuk, semmi kétség sem maradhat fenn, hogy az nem volt zálog, hanem határozottan bérleti szerződés. Ezt bizonyítja közvetlenül maga a szerződés szövege, melyben az világosan haszonbérletinek mondatik. Minden pontjában, hol az ügyletről szó van, a haszonbérleti viszony lel kifejezést. Igy mindjárt bevezetésében mondatik : Possessorium meum Josepho Justh sequentibus sub conditionibus in arendam locaverim. Az 1. pont pedig igy kezdődik : Arenda haec initium summet a I-ma novembns. A 2-ik pont a haszonbérről szólván, rendeli: rra,Tn ? r e n d a 1 • s a b hoc possessorio stipulatur in 880 florenis C, M.« Es a birtokba lévő Justh mindenütt haszonbérlőnek ne-