A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 43. szám - Külföldi judicatura. Az életbiztosítási bárca

328 A JOG. Meghívás. A budapesti ügyvédi kamara által 1892. évi október hó 30-án d. e. 10 órakor a kamara helyiségében, VII. ker. kerepesi-út 8. sz. alatt tartandó rendkívüli közgyűlésre. Napirend: A budapesti ügyvédi kamara 1892. évi május 19-én folytatólag tartott rendkívüli közgyűléséből kiküldött 2l-es bizott­ság javaslata az ügyvédi érdekek megóvása s előmozdítása tekin­tetében. Budapesten, 1892. október 20-án. Hodossy Imre, elnök. — A bizottsági javaslat nyomtatott példányai f. é. október 24-től kezdve a kamara irodájában a hivatalos órák alatt a tagok rendelkezésére állanak. A budapesti ügyvédi kamara huszonegyes bizottsága 19-én tartotta utolsó ülését. Az ülés tárgyát dr. Nagy Dezső biz. előadó előadói javaslatának hitelesítése képezte. A terjedel­mes előadói javaslat a bizottság munkálkodásának eredményeit foglalja össze. A bizottság két órai vita után tárgyalta le s hite­lesítette a javaslatot, s végül elhatározta, hogy a f. hó végén egybehívandó közgyűlés előtt, a bizottsági javaslatnak az igazságügy­ministerhez leendő felterjesztését fogja javasolni.Végül elnökének, dr. Gy őry Eleknek elismerést és köszénetet szavazott a bizottság. A budapesti egyetem jogi karún létező seminariumi kézi könyvtárak részére az ez idei költségvetés 600 frtot előirányoz. A pozsonyi kir. tábla ügyforgalma szeptember hóban: I. Augusztus hóról maradt: 1,790 polgári, 713 büntető, összesen 2,503 darab. II. Érkezett: 461 polgári, 192 büntető, összesen <>53. III. Elintézést nyert: 376 polgári, 139 büntető, összesen 515. IV. Hátralék: 1,875 polgári, 766 büntető, összesen 2,641 darab. A győri kir. tábla ügyforgalma szeptember hóban: I. Augusztus hóról maradt: 1,012 polgári, 318 büntető, összesen 1,330 darab. II. Érkezett: 504 polgári, 223 büntető, összesen 727. III. Elintézést nyert: 627 polgári, 216 büntető, ösz­szesen 843. IV. Hátralék: 890 polgári, 315 büntető, össze­sen 1,205. Igazságügyi k inevezések és áthelyezések. Kovács Sándor szarvasi járásbirósági albiró a vaskohi és dr. F a c h­tinger Ernő esztergomi járásbirósági albiró a vasvári járás­bírósághoz járásbirákká; dr. Borzsovay Béla szászrégeni járásbirósági albiró a tordai törvényszékhez biróvá ; ifj. Jakabffy P á 1 karánsebesi járásbirósági albiró a karánsebesi ügyészséghez alügyészszé ; Szabó Ed m und gyulafehérvári törvszéki jsgi'/iS a szászvárosi, dr. Radány Dezső szabadkai tszéki jegyző a topolyai, Székely Károly kolozsvári tszéki jegyző a seges­vári járásbirásághoz és Szabó József n.-kikindai törvényszéki aljegyző az ottani törvényszékhez albirákká; Patay László a.-maróthi törvszéki jegyző az a-maróthi, Kramaszta Imre győri tszéki jegyző a pápai és dr. Nyékhegyi Lothár eper­jesi tszéki jegyző a szvidniki járásbírósághoz albirákká; Farkas Géza curiai bíró a budapesti itélö táblához tanácselnökké; Gyárfás Ferenc kolozsvári és Németh Péter budapesti itélő táblai bírák a Cnriához számfeletti bírákká neveztettek ki Korchmáros Gáspár vasvári járásbiró hasonminőségben a kőszegi járásbírósághoz helyeztetett át; végre Eördögh Vir­g i 1 verseci járásbiró a temesvári itélő táblához elnöki titkárrá neveztetett ki. — Cservény István hevesi jbírósági albiró a tiszafüredi jbirósághoz jbiróvá ; dr. Simon József zirci jbirósági albiró és dr. P a p j Gyula bpesti it. táblai tanácsjegyző albiró a kalocsai, László Sándor püspök-ladányi jbirósági albiró az ipolysági és Fogler Béla szegedi it. táblai tanácsjegyző albiró a zombori tszékhez bírákká ; dr. K o 11 e r Kálmán szegedi járás­birósági albiró a szegedi ügyészséghez alügyészszé ; E i b 1 Géza zombori tszéki jegyző a n.-kikindai, dr. N o a József n.-becskereki tszéki aljegyző az újvidéki, Brükk Ede új-aradi jbirósági al­jegyző a makói és dr. Rédly Sándor bpesti tszéki aljegyző a királyhelmeci jbirósághoz albirákká neveztettek ki. — K á 1 n i c z k y Géza királyhelmeci kir. jbirósági albiró a tornaijai és dr. S c h a r t­n e r Sándor pécskai kir. jbirósági albiró az aradi kir. jbiróság­hoz helyeztettek át. — Z s a k ó István gyulafehérvári tszéki elnök a kolozsvári ítélőtáblához biróvá; I gyártó Sándor m.-szigeti ügyész a debreceni tszékhez elnökké ; végre D i e n e r Ferenc n.-kanizsai tszéki aljegyző a perlaki jbirósághoz albiróvá nevez­tettek ki. — S t a n i s z-1 a v s z k y Adolf rimaszombati tszéki biró a kassai ügyészséghez ügyészszé ; továbbá Bády László fehér­gyarmati jbirósági albiró a fehérgyarmati, dr. Hegyesy Győző brassói alügyész az oklándi és W i 11 i c h Károly erzsébetvárosi al­ügyész a medgyesi jbirósághoz járásbirókká; végül Mazanek Róbert a kassai itélő táblához berendelt törvényszéki jegyző a besztercebányai törvényszékhez, Schmidt Miklós dettai járás­birósági aljegyző az oravicabányai, dr. Kohányi Viktor temesvári törvényszéki aljegyző a fehértemplomi és Vidovich Feienc pestvidéki törvényszéki aljegyző a szentendrei járás­bírósághoz albirákká neveztettek ki. F a s s i e Pál szolnoki tör­vényszéki biró hasonminőségben a nagyváradi törvényszékhez; dr. Katona Béla temesvári kir. ügyész a budapesti és dr. Gozsdu Elek karánsebesi kir. ü.yész a temesvári királyi ügyészséghez helyeztettek át. Curiai és táblai értesitések. Abrudbánya. F. S. A f. k. Dávid J. D. — Dancs J. ügyet a C. f. hó 13-án hh. — Baja. A. 0. A f. k. özv. Birnbaum J.-né Bermüller J. ügyet a C. f. hó 13-án hh. — Békés. J. K. A f. k. Varga G. — Durlco M. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — Brassó. Dr. F. A. A f. k. Buhn A. — Kloss M. ügyet a C. f. hó 14-én rmv. — H. L. A f. k Buhn A. — Kloss M. ügyet a C. f. hó 14-én ruiv. — Debrecen. Dr. P. M. A f. k. Stem és Reich — Engel B. és t. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — Eger. Dr. B. B. A f. k. Kovács J. — Szabó J. ügyet a T. f. hó 17-én rmv. — Cs. J. A f. k. Kacsor J. — Boroviczényi Gy. ügyet a T. f. hó 17-én vk. — Dr. lí. E. A f. k. Farkas P — Farkas G. ügyet a T. f. hó 20-án hh. — T. A. A f. k. Somody L. — Bajza J. ügyet a T. f. hó 19 én hh. ; a már f. k. Nagy P. — özv. Tolvay J.-né 1970 sz., Rosenthal S. és t. — özv. Rosenthal J.-né 2952 sz., Csepreghy J. — Mátyus J. és t 4620 sz. és Bendász J. — Tóth J.-né 5698 sz. ügyek még n. e. ; Grosz S. — özv. Gyubek L.-né ügy érk. 7475 sz. a., n. e., eld. Debreczenyi; id. Csirke J. — ifj. Csirke J. ügy érk. 7962 sz. a., u. e., eld. Somogyi ; Goldstein G.-né — Pattai J. ügy érk 8502 sz. a., n. e., eld. Thierry; Reich M. — Hirschler M. v. ügy érk. 3133 sz. a., n. e., eld. Végh ; Somody L. — Bajzáth J. ügv érk. 11058 sz. a., n. e., eld. Zsembery ; Kovács J. — Kovács (asszony) J. ügy érk. 11197 sz. a., n. e., eld. Kársa; Elek G.-né — Elek J. ügy érk. 11196 sz. a., n. e., eld. Szántay ; Kovács J. és t. - Kovács (asszony) F. ügy érk. 11275 sz. a., n. e., eld. Debreczenyi; Tóth Endre és t. b. ügy érk. 8588 sz. a., n. e., eld. Tóth ; Hecht S. és t. — Kozma J -né ügy érk. 696 sz. a., n. e., eld. Végh János. — FelsÖ-Eőr. H. J. Techet — Wurglits ügy még nem érk. a C.-hoz. — Galántha. Dr. N. M. A í. k. özv. Magner T. — Katz G. ügyben a C. f. hó 12-én a feleb. vu. — Gyöngyös. Dr. B. J. Köszeghy J. és t. — Taposi M és t. ügy érk. 7190 sz. a., n. e., eld Havas. —- H. K. A f. k. br. Vaj D. — Kohn D. ügyet a T. f. hó 20-án hh. — Halas. S. .1. A f. k. Sándor J. — Markovits K. és neje ügyet a C. f. hó 13-án hh. — Kecskemét. P. L. A f. k. Golnhoffer M. — Boros S. és t. ügyet a T. f. hó 17-én hh. ; Baracsi S. — Visontai E, ügy érk. 11015 sz. a , n. e., eld. Szabó János. — P. M. A már f. k. 32276/91 sz. ügy még n. e., eld. Vaszilievits ; a 6946 sz. ügy a. e., eld. Somogyi. — Muraszombat. H. P. A f. k. Kardos T. — Nemetz J. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — Nagy-Becskerek. Dr. M. S. Görgey J. — Állaga O. ügy érk. 11222 sz. a., n. e., eld. Major. — Nagy-KŐrÖS. R. Sz. A f. k. Bende J. — Patonai E. ügyet a C. f. hó 18-án mv. — H. L. A f. k. Váczi J. — Danóczi J. ügyet a T. f. hó 19-én rhh., rmv. — Nyitra. Sz. F. Bacsa F.-né — Dubovicsky J.-né ügy érk. 4976 sz. a , n. e., eld. Farkas ; Árpássy J. — ifj. Mész J. még nem érk. a C.-hoz ; a már f. k. Kecskés J. — Rozáry S.-né 997 sz. v. ügy még n. e , eld. Szabó Ágoston. — O-Becse. Dr. T. A. A f. k. Jakics K. — Jakics M. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — Pozsony. R. T. A f. k Kracsenics A. — Holy P. ügyet a C. f. hó 14-én hh. — Ráckeve. M. K. A f. k Vörös M. — Lacháza pénztára ügyet a T. f. hó 19-én rend. ; özv. Horváthné — özv. Bakonyáné ügyet a T. f. hó 19-én ré., rmv. — Sopron. Dr. B. J. A f. I<. Schrantz M. — Kováts J. ügyet a C. f. hó 14-én rmv. — Székesfehérvár. P. G. A f. k. Filotás J. — Filotás Gy. és neje ügyet a T. f. hó 19-én hh. — Szepes-Szombat. Dr. L. K. Orolin J. és J. — Goraczki P. E. ügy még nem érk. a C.-hoz ; Krompecher E A. — Kuhn E. ügy érk. 894 sz. a., n. e., eld. Fabiny ; Gay J. — Alesay A. ügy érk. 5544 sz. a., n. e., eld. Stefanidesz ; Weisz A. — Lux J ügy érk. 554 sz. a., n. e., eld. Fabiny ; a már f. k. öt felföldi városi tptár — Lipter J. 194 sz. ügy míg n. e., eld. Hegedűs. — Tisza­füred. D. K. A már f. k. Lederer A. és K. — Blau J. 7596 sz., Gábriel M. és t. — Szűcs J és t. 5969 sz., Szép J. — Erdonsohn M. A. 429 sz., Csek F.-né — Fábián J. és t. 109 sz., Sipos G. — Sípos J. 29273/91 sz., Kucsik S.-né — Csabai L. 7210 sz., Pap Jánosné — Takács J. 10030 sz., kir. kincstár — Győri F.-né 10654 sz., Lipcsey J.-né — Braun J. 10912 sz. és Lipcsey J.-né — Rosinger L. 10906 sz. ügyek még n. e. ; Schwarcz D. — Rosenfeld J. ügyet a T. f. hó 6-án hh.; Kulcsár E. - Göcz J. ügyet a T. f. é. sept. 20-án hh. ; Lederer A. és K. — Veisz G.-né ügyet a T f. hó 5-én hh ; a f k. Sárközy M. — Sárközy P. ügy érk. 2177 sz. a , n. e., eld. Lehoczky ; Kovács M. — tisza-abadi ref. egyház ügy érk. 8579 sz. a., n. e, eld. Hajdú; Hering J. — Nagy J. ügy érk. l093á sz. a., n. e., eld. Havas; Hering J. — Brüll F. ügy érk. 10933 sz. a., n. e., eld. Havas; özv. Kovács J.-né — ifj. Kovács J. ügy érk. 10988 sz. a., n. e., eld. Vaszilievits ; Szubogyi P. és t. ügy érk. 10061 sz. a., n e. , eld. Havas; Grünsfeld R. — Szabó Gy. ügy érk. 11008 sz. a., n. e., eld. Fényes ; Farkas W. — Szedacsek G. ügy érk. a C.-hoz 8335 sz a., n. e., eld. Vavrik; Kálmán B. — Oláh S. ügy érk. 10987 sz. a., n. e , eld. Fényes ; Porczányi F. — Strausz M. ügy érk. 2068 sz. a., n. e., eld. Jókuty; Tomanóczy E. — Sárközy M., Kovács A. — Tóth M. és ifj. Kovács L. ügyek még nem érk. a T.-hoz. — Dr. S. H. A f. k. Schwarcz D. — Rosenfeld v. ü°;yet a T. f. hó 6-án hh. ; a már f k Tarankövi S. — Blau Zs. 3103 sz., Rosinger L. — Bádi M. 8669 sz., T. Oláh J. — Szekerka J. és t. 9375 sz. ügyek még n. e. ; Ács P. — Bádi F.-né ügyet a T. f. é. sept. 19-én hh.; id. Bakos J. és t. b. ügyet a T. f. hó 5-én rmv. ; Weisz A. — Groszman J. és t. ügyet a T. f. hó 10-én hh. ; id. Pontos F. b. ügy érk. 7315 sz. a., n. e., eld. Jenny; Kovács M. A. és t. hagy. ügy érk. 9294 sz. a., n. e., eld. Szabó János; özv. Sajtos J.-né hagy. ügy érk. 10682 sz. a., n. e., eld. Trux ; Glausus J. — Weiszman D. ügy érk. 3795 sz. a., n. e., eld. Végh Arthur; Braun A. — Hoffman S. ügy érk. 3794 sz. a., n. e., eld. Végh János; Jobbágy E. és t — Jobbágy J. és E. ügy érk. 10417 sz. a., n. e., eld. Burghardt ; dr. Soltész H. — Radinovics G. ügy érk. 10099 sz. a., n. e., eld. Fényes ; özv. Papp J.-né és t. — Takács J. ügy érk. 10030 sz. a., n. e., eld. Kársa; Krausz E. és t. - Braun J. ügy érk. 10681 sz. a., n e., eld. llyasevits ; kir. kincstár — Győri F.-né ügy érk. 10654 sz. a., n. e., eld. Liptay; Papp M. — Gólya J. ügy érk. 10861 sz. a., n. e, eld. Szabó János; özv. Lipcsey J.-né — Braun J. ügy érk. 10912 sz. a., n. e., eld. Zsembery; özv. Lipcsey Imréné és t. — Rosinger L. ügy érk. 1Q;106 sz. a., n. e., eld. llyasevits ; dr. Soltész H. — Ernszt V. ügy érk. 11072 sz. a., n. e., eld. Hajdú; a f. k. Goldner S.-né ­Grosz V. ügyet a C. f. hó 18-án mv. ; Bádi F.-né — Ács P ügyet a T f. é. sept. 19-én hh.^dr. Soltész H. - özv. Lusztig S.-né ügy még nem érk. a T. hoz-. _ Tiszalök. B. E. Adler S. - Dézsi J. ügy nem érk. a C.-hoz; Lowy A. — Schön testvérek ügy érk. 1269 sz. a, n e., eld. ?*£eyi c- Trencsé'n- F« H. A f. k. Marmorstein M. - kincstár ügyet a T. f hó 18-an mv - Ungvár. Dr. G. S. Friedlander árvái - Ackermand ?' Ugc í.; T 4 sz- a" n- e- eld- Németh- - Veszprém. S. Z. Ifj. Olasz J. — Szabó L. ügy érk. 1079S sz. a., n. e., eld. Mersits Nyomatott a „Pesti könyvnyomtla-részvény-társaság'--nál. (Hol '-utcza 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom