A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 41. szám - A zsolnai kir. járásbíróság

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jog« 41. számához. Budapest, 1892. október hó 9-én. Köztörvényi ügyekben. Azon körülmény, hogy a per tárgyát képező telkek és földek a mostani időig napszám-szolgálatok fejéhen biratnak, az örökidőkre való zsellérségek állapítása mellett bizonyít. Az eperjesi kir. törvényszék: (1891. nov. 18-án 7,099). Töltszék községebeli zsellérek felpereseknek G. József, mint G. Antal és László családi alapítvány kezelője alperesek ellen a zsellérállományok megváltása iránti perében következőleg ítélt: Alperes által a bírói illetőség ellen emelt kifogások mellőztetnek s ezen kir. törvényszéknek ez ügybeni bírói illetősége megállapíttatik : az ügy érdemében azonban Töltszék községe zsellérei G. József mint a G. Antal és László utáni családi alapítvány teljhatalmú képviselője ellen zsellérállományaiknak megváltása iránt beadott keresetükkel elutasittatnak, az általuk használt belsőségek és külső földek szabad földesúri rendelkezés alatt állóknak s ;iz azok után teljesítendő szolgálmányok meg nem válthatóknak kimondatnak stb. Indokok: Felperes zsellérek, hivatkozással az 1853 márczius 2 án kelt úrbéri nyilt parancs 19. §-ára, arra irányozzák keresetöket, hogy az általok, mint nem úrbéri zsellérek által használt földbirtokot terhelő természetbeli munka - szolgálmányok megválthatósága úrbéri utón kimondassék, tekintve, hogy az ideiglenes törvénykezési szabályok VI. részének 1. §-a az idézett nyilt parancs anyagi rendelkezéseit, a törvényhozás további intézkedéséig érvényben fentartotta. tekintve, hogy az ideiglenes törvénykezési szabályok 2. §. mindazokat a kérdéseket, melyek az úrbéri ügyek keresztülvitelére vonatkozó törvényekben megállapított eljárásra utasította, s tekintve, hogy az 1848. évi törvények által megszüntetett úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog- és birtokviszonyok rendezéséről az 1871 :L111. t.-c. az úrbéri nyilt parancs 19. §. alá vonható, s ugyanott az úrbériekkel rokon természetüeknek minősített ügyekre nézve a fentebbiektől eltérő rendelkezést nem tartalmaz, ennélfogva felpereseknek ezen keresetre nézve az úrbéri birtokrendezési ügyekben követendő s jelenleg az 1871 : Lili. t.-c. VIII. fejezetében szabályozott eljáráshoz képest ezen t.-c. törvényszékbirói elletöségét megállapítani, s alperest a bírói illetőség emelt kifogásaival elutasítani kellett. Az ügy érdemét illetőleg felperes zsellérek zsellérföldjeik megváltása iránti keresetükkel el voltak utasitandók, ugyanis a helyszíni eljárás alkalmával mindkét fél beismerése alapján constatáltatott, hogy a zsellérségek használata iránt a felek semminemű' Írásbeli szerződéssel nem bírnak. A jogviszonyra vonatkozólag a zsellérek azt állítják, hogy a használatukban levő földek nekik emberemlékezetet meghaladó idők előtt meghatározott kézi napszámok teljesítésének kötelezettsége mellett, örök időkre a földesuraság által adattak, következőleg, hogy ők jogositvák az úrbéri nyilt parancs 19. §. jogkedvezményének igénybe vétele mellett a haszonélvezett zsellérállományoknak megválthatását a teljesített kézi napszámok értekének arányához képest követelni, ellenben a íöldesuraság a közte és a zsellér közötti jogviszonyt ideiglenesnek, haszonbéri magánjellegű jogügyletnek, s a zsellérföldeket korlátlan földesúri tulajdonnak tekintetni kéri. Felperesek azon kereseti állításuknak igazolására, hogy ők a zsellérföldeket emberemlékezetet meghaladó idők óta s örökidőkre kapták a fölriesuraságtól, tanukra hivatkoznak, az ez irányban kihallgatott B. György, D. János vallomásukban adnak ugyan kifejezést azon hiedelmöknek, hogy a zsellérek a használt földeket a földesuraságtól örökidőkre kapták, a nélkül azonban, hogy ebbeli hiedelmöket kellőleg igazolták vagy tudomásukat tényekkel tudták volna indokolni, ellenben K. Károly és György és társaik vallomásaikban csak arra szorítkoznak, kogy a zsellérek kezén levő szántóföldek örökösödés utján a családba átszállottak, míglen K. Simon uradalmi bérlő és K. Adolf, mint a bérlő tiszttartója szintén eskü alatt azt vallották, hogy habár a zséllérségek az 1846. évben befejezett tagosítás óta léteznek, de a zsellérek személyeiben azóta változások történtek, a mennyiben a zsellér elhalálozása esetében földesuraság akár az elhalt zsellér gyermekei egyikének, akár pedig egész idegennek adta át használatul a zsellérséget, sőt nemcsak a földesuraság, hanem maga a bérlő is több esetben intézkedett, s a megürült zsellérséget hol egyik vagy másik cselédjének, hol egész idegennek, mint pl. az Árva vármegyéből mintegy 15 évvel ezelőtt idekerült Sz. István üvegesnek használatba adta, ily körülmények között az örökös jogviszonyt itéletileg annál kevésbé lehetett megállapítani, a menynyiben észszerűen fel sem tehető, hogy a nem egyszerre, de a szükséghez képest és a gazdaság fejlesztése folytán időszakonként behelyezett zsellérek, ha a behelyezés örökös jogviszony folytán megtörtént volna, hogy a zsellérek közül legalább egynémelyike örökidőkre kiható jogának és életfentartásának biztosítására szolgáló írásbeli szerződést az urasággal nem kötött volna, hozzájárul még azon felperes zsellérek által beismert körülmény, hogy a zsellérföldek használata a családban örökösödés tárgyát soha nem képezte, s hogy egy zsellér elhaltával a zsellérföldek használatába az uraság által behelyezett gyermek testvéreit csak az ingóságokból és a zsellér tulajdonát képező felülépitményböl kifizette. Felperesek a per folyamában azt vitatják ugyan, hogy a zsellérföldek nekik örökidőkre adattak, ellenkezőjének bizonyítása alperes földesuraság feladatához tartozik, ezen állítás azonban helyt nem foghat, mert eltekintve attól, hogy a törvénykezési rendtartás nemleges bizonyítékot nem ismer, a földesuraság, mint tlkvileg bekebelezett feltétlen tulajdonos, az ideiglenes törvénykezési szabályok által a tlkvi rendtartásra vonatkozó és érvényben fentartott O. P. T. K. 323. §. értelmében birtoklása jogcímének kimutatására nem köteleztethetik. Minthogy tehát alperes földesuraságnak majorsági birtoka iránt törvény által biztositott szabad rendelkezési joga ellenében felperesek azt, hogy a kereseti majorsági birtokokat örökös kötés korlátozná, be nem bizonyították, továbbá, hogy a nyomozási jegyzőkönyvhöz csatolt kimutatások szerint a zsellérek nem egyenlő elbánás alatt állanak s a teljesítendő napszámok a szerint váltakoznak, a mint egyik vagy másik zsellér több vagy kevesebb szántóföldet vett haszonbérbe, tekintettel arra, hogy az örökös kötéssel állítólag korlátozott szántóföldek közül egyes darabok G. György és H. György vallomása szerint egyes zsellérektől vagy egészen elvétettek s másnak adattak, vagy kicseréltettek, a mi a kötés fogalmával ellentétben áll, hogy a zsellérek beismerése szerint a zsellérföldek utáni adót a földesuraság fizette s folyton fizeti s végre, hogy a zsellérek sem az úrbéri per folyama alatt, sem pedig a tlkvi helyszínelés alkalmával igényeikkel fel nem léptek, mindezeket figyelembe véve oly körülmények fenn nem forognak, a melyekből ezen zsellérföldeknek örökidőkre történt átengedését következtetni lehetne, mindezen okoknál fogva felpereseket zsellérállományaiknak megváltása iránti keresetűkkel elutasítani és az azok által használt földeket földesúri szabad rendelkezésűeknek s az azok után teljesítendő szolgálmánvokat meg nem válthatóknak kimondani kelletett. A B. alatti kimutatás G. és 41. tételszám alatt bevezetett idősb és ifjabb S. jános keresetükkel még azért is el voltak utasitandók, mert ők mint szegődvényes erdővédek az erdők fölötti felügyeletért részben készpénzbeli fizetést kapnak, részben pedig a zsellérföldeket használják, következőleg azok az 1853. évi márczius hó 2-án kelt nyilt parancs 19. §-ának rendelkezése alá nem esnek. A kassai kir. ítélő tábla: (1891. ápril 26-án 183.) az első bíróság Ítéletének azt a részét, a melvlyel a birói illetőség megállapittatott, tekintve, hogy a birói illetőség kérdése ez ügyben az 1890. évi május 7-én 4,260. sz. a hozott és a kir. táblának 323/890. számú végzésével e részben érintetlenül hagyott első bírósági ítélettel már el lett döntve, mellőzi, többi részét pedig helybenhagyja azért, mert a felek előterjesztései és a birói nyomozat eredménye alapján az, hogy jelen esetben a volt földesúr és a felperesek, illetve jogelődeik közt az 1853. március 2-iki úrbéri nyilt parancs 19. §. alá eső jogviszony létesült, vagyis hogy a megváltani szándékolt ingatlanok örökidőkre, vagy a család avagy férfiág kihaltáig engedtettek-e át, meg nem állapitható. Mert miután arra nézve, hogy a per alatti zsellérségek eredetileg mikor és mily feltételek alatt, örökös, vagy csak ideiglenes használatra engedtettek át, semminemű közvetlen bizonyíték beszerezhető nem volt, azt a kérdést, hogy a szóban forgó zsellérségek a felhívott nyilt parancs 19. vagy 20. §. alá esnek, e csak más bebizonyított tényekből vont következtetés utján lehetne eldönteni. Ily tény gyanánt szolgálhatna az 1848. évet megelőző birtoklásnak az elévülés időtartamát meghaladó állandósága, vagyis azon tény, hogy a zsellér-állományok a családban apáról fiura átszállottak. A birói nyomozat azonban e részben sem vezetett biztos eredményre, mert az, hogy 1848..illetve az 1846. évben végbement tagosítás előtt mily jogviszony állott fönn a zsellérek és a földesúr között s hogy mióta léteztek ezen községben majorsági zsellérek, felderíthető nem volt, a felperesi tanuk azon vallomása pedig, hogy a zsellérségek apáról fiura szállottak, a birtoklás örökös voltára nézve bizonyítékot nem képez, mert a felperesi tanuk állításai csak az 1846. évi tagosítás utáni időre vonatkoznak, mert továbbá ezekkel határozott ellentétben áll az alperesi tanuknak példák felsorolásával is támogatott azon vallomása, hogy a mindenkori zsellér elhalálozásával az általa haszonélvezett zsellérállományról a földesúr szabadon rendelkezett, és azt, akár az örökhagyó utódját egyikének, akár pedig egészen idegen harmadik személynek adományozhatta és tényleg adományozta is, mert továbbá a felperesi tanuk is kijelentik, hogy a földesúr némely zsellérállományból egyes részeket elvont és azokat másoknak adományozta és mert felperesek maguk is be-