A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 38. szám - Az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslathoz. (A birói rangsorozatról.)

A J A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik a benne fölhozott és az elsőbiróság ítéletéből átvett indokoknál fogva és azért: mert a váltótörvény 10. §-ának ama rendelkezéséből, mely szerint a forgatmány akkor is érvényes, ha a forgató pusztán nevét vagy czégét vezeti a váltó vagy a másolat hátára, vagy a toldatra, következik, hogy a forgatmány kelte annak lényegét nem képezi, a forgatmány kelte tehát magában véve váltójogi szempontból közömbös lévén, alperesnek a forgatmánynak a váltó kibocsátásánál korábbi keltéből merített kifogása törvényes alapot nélkülöz; s mert a váltó jogszerű birtokosa a V. T. 93. §-a értelmében jogosítva van a váltón hiányzó bármely lényeges, kelléket utólagosan is kitölteni, alperes pedig azt, hogy az utólagos kitöltés me_állapodás ellenesen történt, a jóhiszemünek tartandó felperes forgatmányos ellenében nem bizonyította; alperesnek a felebbezésben is hangsúlyozott az az érvelése tehát, hogy kellék hiányos váltó nem is forgatható, szemben az utóbb idézett törvénytétel rendelkezésével, szintén alap nélküli. (1S92. márczius hó 17-én, 1891. évi 1057. váltószám.) Ha a közadós személye ellen indított perben nem kéretik, hogy az itélel a csődtömeghez tartozó vagyon tekintetében is joghatálylyal birjon : az ilyen perben hozott ítélet ellen a csődtömeggondnok felebbezéssel élni nincsen jogosilva. A kassai magyar királyi itélö tábla: Ungár Jónás és fia cég felperesnek Táncer Salamon alperes ellen 3l frt 90 kr. tőke és járulékai iránt a kassai kir. járásbíróság mint kereskedelmi biróság előtt folyamatba tett és az 1891. évi április hó 5-én 4.6i'2. szám alatt hozott Ítélettel befejezett sommás perét alperes csődtömeggondnoka dr. Kovács József ügyvéd részéről az 1892. évi április hó 9-ik napján 5,207. szám alatt beadott felebbezés folytán az 1892. évi augusztus hó 9-ik napján tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vévén 1891. évi 3,755. p. sz. a. következő végzést hozott: A kir. itélö tábla a felebbezést visszautasítja, a felebbezési munkadíj és kiadás megállapítását pedig a csődtörvény 103. §-a értelmében mellőzi. Indokok: Az 1881: XVII. t.-c. 3. §-a szerint a közadós a csödnyitás hatályának kezdete után a közadós ellen csak az olyan perek nem indíthatók meg, a melyeknek tárgyát a csődtömeghez tartozó javak vagy jogok képezik. A törvény eme rendelkezéseiből kitűnik, hogy a közadós a csődtömegbe nem tartozó vagyonra vonatkozóan a csőd tartama alatt is saját személyében perbe idézhető és hogy az ekként lefolytatott pernek csak az a következménye, hogy a közadós személye ellen indított ilyen perben hozott ítélet a csődtömeghez tartozó vagyon tekintetében joghatályával nem bir. — Minthogy pedig a keresel és illetve felebbezet ítélet tartalma szerint ilyen marasztalás nem kéretett és nem is rendeltetett és minthogy a csődtörvény 100. §-a értelmében a csődtömeggondnoknak képviseleti joga csupán a csődtömeghez tartozó vagyonra terjed ki: az elsőbiróságnak ilyen csődvagyonra ki nem terjedő Ítélete ellen a csődtömeggondnokot felebbezési jogosultság meg nem illeti. A közkereseti társaság fogalmához megkívántatik, hogy két vagy több személy közös cég alatt kereskedelmi üzletet folytasson korlátlan és egyetemleges felelősség mellett. Az egyéni kereskedői vállalat tehát közkereseti társaságnak nem tekinthető pusztán azért, niiTel annak tnlajdonosa harmadik személy javára, a ki az üzlethez szakértelmével és munkájával járul, leköti a nyereség fele részét, a nélkül, hogy öt Teszteség aránylagos viselésére kötelezné, A peres felek közötti viszony minősítése nem ténybeli, hanem tényekből levont következtetés utján megoldandó jogkérdés és ugyanazért eskü általi bizonyítás tárgyát nem képezheti. (1875 : XXXVII. t.-c. 64. §.) A zombori kir. törvényszék: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Habár a kir. törvényszék ifj. M. András, ifj. M. Andrásné, továbbá M. Albert kifogástalan tanuk hitelt érdemlő vallomásai alapján bebizonyitottnak is veszi a vitatott és a perben álló felek közötti közkereseti társaságnak az 1887. évben körülbelül tiz hónapon át való fennállását; habár ezen jogviszonyból kifolyólag a tényleges együttműködés tartamára az üzleti nyereség feléhez felperes kétségtelen jogot formálhat is, felperes keresetével mégis elutasítandó volt, mert: a keresk. törv. 105. §-ának utolsó bekezdése szerint a társaságból kilépett vagy kizárt tag természetesen a társas üzleti viszony fennállása tartamára esetleg az üzleti év végével első sorban csakis az időközben befejezett ügyletek elszámolását s csakis ezután másodsorban is ez alapon követelheti az őt megillető összeg kifizetését. Minthogy azonban felperes az elszámolás és az üzleti nyereségtől eltekintve, egyenesen 800 frt osztalék kifizetését követeli, a nélkül, hogy a szóban levő társas viszonyból nyereség keletkezését egyáltalában, annál kevésbbé bizonyította pedig azt, hogy a keresetben kitüntetett összeg képezné ugyanezen társaság üzleteiből keletkezett nyereséget. Továbbá minthogy elszámolás nélkül egyáltalában nem is állapitható meg, vájjon volt-e a felosztás tárgyát képező közös OG. 151 haszon, felperes időelőtti keresetével elutasítandó volt. (1890. február 13-án, 1889. évi 8,291. sz.) A temesvári kir. itélö tábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy alperessel közkereseti társasági viszonyban állott s ez alapon követeli a társaság fennállása idejére őt illető hasznot és az üzletből alperes részéről történt kiutasítása által okozott kárának megtérítését. De a peres felek között fennállott viszony közkereseti társaságnak nem minősíthető ; mert a keresk. törvény 64. §-a szerint közkereseti társaság akkor keletkezik, ha két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt, korlátlan és egyetemleges kötelezettség mellett folyta*, már pedig a felek között fennállott viszonyezeknek a kellékeknek felperes előadása szerint sem felelt meg, mert, közös céget a felek nem használtak, hanem az üzlet alperes nevében, kinek nevére iparengedély felperes előadása szerint szólt folytattatott s mert felperes azt, hogy az üzletből eredő kötelezettségek őt is terhelték, maga sem állítja, hanem előadása szerint őt egyedül a haszon fele illette a nnak fejében, hogy az üzlethez szakértelmével és munkájával járult. E mellett közömbös az, vájjon felperest mások előtt alperes egyes esetekben társának nevezte-e, mivel a fentebbiek szerint valósággal alperes felperesnek nem üzlettársa, hanem a haszonban való részesedéssel díjazott üzleti alkalmazottja volt s tekintve, hogy a felek között fennállott viszony az arra nézve felperes által előadottak alapján egyedül ily módon minősíthető, a főesküvel való bizonyításnak arra nézve, hogy felperes alperesnek üzlettársa volt, szintén nincs helye és pedig annál kevésbé, mert az, hogy a felek között fennállott viszony miként minősíttessék, nem képez ténybeli, hanem tényekből levont következtetés utján megoldandó jogi kérdést, esküvel való bizonyításnak pedig csak tényekre nézve van helye. A most felhozottak szerint felperes keresetének jogalapja helytelen, arra alapított követelése tehát meg nem Ítélhető s ugyanazért az elsőbiróságnak felperest keresetével elutasító ítéletét a per főtárgyára nézve az itt felsorolt okokból kellett helybenhagyni. (1890. november 20án, 2,773. sz.) A m. kir. Curia: A másodfokú biróság ítélete a benne foglalt indokoknál fogva helybenhagyatik. (1892. május 17-én, 1891. évi 848. váltószám.) Bün^ügyekben. Felszólítás, hogy a hivek ne menjenek a templomba, nem esik a btk. 190. §-a alá. A nagyváradi kir. törvényszék: P. Sándor a btk. 190. §-ába ütköző vallás elleni vétség vádja és következményei terhe alól felmentetik. Indokok: S. János tótii ref. lelkész panaszolja, hogy Tóti községben 1889. nov. hó 15-én elhalt P. József testvérei, úgymint: P. Sándor és P. Zsigmond által felszólittatott, hogy elhaltat a templomban megtartandó gyászbeszéddel temesse el; a temetés napján, nov. hó 17-én azonban vádlott P. Sándor, midőn a temetési menet a kántor vezetése mellett a .templom elébe érkezett s a kántor azt a templomba vezetni akarta, a jelenvoltakat fenhangon mondott ezen szavakkal: »én utánam gyertek«, a cigánybandával ráhúzatva, a temető felé vezette és igy nem engedte, hogy a koporsót a templomba vigyék, mert a nép őt követve, a templom kikerülésével a temetőbe ment s ekként a délutáni istenitisztelet gyakorlása nem volt megtartható. Ezen panaszolt tényállással szemben vádlott P. Sándor azt adja elő, hogy igaz ugyan, miszerint a testvére P. Zsigmond rábeszélése folytán beleegyezett abba, miként elhalt testvérük a templomban, a pap által tartandó gyászbeszéd után temettessék el s ezt a pappal közölték is, de miután ez nem a törvényes 4 frtot, illetve a pap szerint, mert az elhunyt egyházi adót nem fizetett, ezt kétszeresen véve 8 frtot, hanem 12 frtot kért a temetésért, annak a temetés napja reggelén — a temetés délután 3 óra után vette kezdetét — a funerátor T. Sándorral megüzente, hogy testvérét gyászbeszéd nélkül fogja temettetni. Ily körülmények közt: tekintve, hogy T. Sándor tauu eskü alatt igazolja, miként a temetés napja reggelén a papnak tudomására hozta, hogy a temetés csak ének- és bandaszó mellett fog megtartatni, mit Sz. Gábor kántor is igazol azon körülmény által, hogy a temetés napján vasárnap délelőtt a templomban a pap nem hirdette ki, hogy délután gyászbeszéddel tartandó temetés lesz, mi pedig, ha ugy lett volna, az kihirdetendő volt, mert istenitisztelet gyakorlása ily esetekben külön nem tartatik; de tekintve másrészről azt, hogy vádlott az által, hogy a temetési menetet a templom kikerülésével egyenesen a temető felé vezette és pedig zeneszó mellett, vallásszertartást se erőszakkal meg nem akadályozott, sem meg nem zavart, mert a temetés a halottasháztól akként folytatta útját, hogy mikor a kántor az éneket elhagyta, a zenészeknek volt kötelessége játszani s ekként panaszos a vallásszertartás gyakorlásában, miután azt még meg sem kezdte, megakadályozható nem lévén; vádlott P. Sándort az ellene emelt vád s következményei terhe alól felmenteni kellett. (1891. febr. ll. 1,418. sz.) A nagyváradi kir. itélö tábla: A kir. törvényszék ítéletét indokainál fogva és még azért is helybenhagyja; mert a btk. 190. §-a a vádbeli cselekményre csak abban az esetben lenne alkalmazható, ha a vádlott erőszakkal akadályozta volna S. János