A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 36. szám - A végrehajtási törvény 45. §-ához

268 A JOG. Ezt természetesen azok teszik különösen, a kiknek az ügyvédség mellékes keresetük és a kik tisztességre már igényt egyáltalán nem tarthatnak; ezekkel szemben pedig a fegyelmi és pedig szigorú fegyelmi eljáráson kivül, a kar tüntető és minden alkalommal nyilatkozó nyilvános megvetése volna alkalmazandó, mert ezek ezen eljárásukkal a kar tisztességes elemeit is hasonló eljárásra kényszeritik végre, a laikus cliens sohasem látván be, hogy ha egyik ügyvéd igy vállalhat pereket, miért ne tehetné a másik is ? De nem folytatom tovább bajaink felsorolását, hiszen tudom, hogy ezen bajok felsorolása mindnyájunkra nézve igen kellemetlen, de én azt tartom, hogy igenis szükséges a bennünk rejlő hibákat is már valahára nyíltan tárgyalni és le nem venni a napirendről, mert csak ha ezek nyilvánosságra hozatnak, érhetjük el azt, hogy a hibásak valahára magukba szálljanak és a kar tekintélyét megóvni igyekezzenek; hogy a nagy közönség is tudomására jusson annak, hogy nekünk egyesek hibáiért kell uton-út félen pirulni és szenvedni és hogy végre az ügyvédi kar jóban eddigi közönyükkel szakítva, solidariter tömörülve, találjanak módot az annyira elharapódzott gyom kiirtására. A végrehajtási törvény 45. §-ához. Irta: TOMORY JÓZSEF, kir. törvényszéki biró Beregszászban. Több vidéki tőrvényszéknél és járásbíróságnál azon gyakorlat kezd mindinkább szélesebb tért hódítani, hogy a magánúton kielégítést nyert végrehajtónak vagy (legtöbbször) a perben eljárt ügyvédnek a kielégítés tényét bejelentő egyszerű kérelmére a végrehajtást rendelő birőság megkeresi a telekkönyvi hatóságot a kérdéses követelés biztosítására szolgált zálogjog és végrehajtási kiegyezések törlése iránt és ezen intézkedés törvényes alapját az 1881. évi LX. t.-c. 45. §-ának második pontjában véli feltalálni. Minthogy én ezen gyakorlatban az idézett törvényszakasz meg nem engedett kiterjesztő magyarázását a törvényhozás intentioinak félreértését a hatáskörök nagymérvű összezavarását, az államkincstár érdekeinek nem csekély veszélyeztetését s a czélszerűségi szempontoknak is figyelmen kivül hagyását látom : e tárgygyal kissé bővebben kívánok e helyen foglalkozni, ugy vélekedvén, hogy csekély igényű felszólalásom, ha egyébként nem is, de legalább az enyémmel netalán ellenkező véleményben lévők nyilatkozatának provocálása s ekként a kérdés több oldalú megbeszélésének kezdeményezése által a törvénykezés ügyének némi szolgálatot tesz. Az 1881. évi LX. t.-c. 45. §-ának második pontja igy szól: »H a ingók és ingatlanokra vezettetik a végrehajtás és a végrehajtó követelése az ingóságokra foganatosított árverés során teljesen kielégíttetett: a végrehajtást rendelő bíróság a végrehajtási iratok beérkezte után azon bíróságot, mely ingatlanra vezetett végrehajtás foganatosítására illetékes, haladéktalanul megkeresni köteles a végből, hogy a végrehajtás megszüntetésével a netalán teljesített végrehajtási bejegyzések törlését eszközöltess e.« Kétséget sem szenved, hogy a törvény idézett (valamint a 44. és 46. §-okban foglalt) rendelkezéseinek czélja egyedül az, hogy az egyidejűleg különböző bíróságok területén lévő vagyonokra (ingókra és ingatlanokra) vezetett végrehajtás azonnal beállittassék, mihelyt az egyik bíróság területén foganatosított végrehajtás során a követelés teljes kielégítést nyert. Magából a törvényjavaslat indokolásából kitetszőleg távol volt a javaslat szerzőjétől, valamint az ennek álláspontjára helyezkedett törvényhozástól azon szándék, hogy a végrehajtást rendelő bíróságok és a telekkönyvi hatóságok illetékességi és hatásköre egymás rovására kiterjesztessék és illetve megnyirbáltassék s egyedül a végrehajtást szenvedettek szükségtelen zaklatásának s a felesleges bírói intézkedéseknek lehető mellőzése volt a czél, melyet a törvény a felhívott szakaszba fektetett elv megvalósításával elérni vagy legalább megközelíteni akart, A törvény szövegének minden téveteg értelmezést kizáró világos volta mellett nem szükséges bővebben bizonyítgatnom azt, hogy a végrehajtást elrendelő bíróságoknak a zálogjog és a végrehajtási bejegyzések törlését tárgyazó és a telekkönyvi hatósághoz intézett megkeresései nem alapithatók a végrehajtási törvény 45. §-ára, sőt minden törvényes alapot nélkülöznek azon esetekben, midőn csupán ingatlanokra vezettetett a végrehajtás. Nem szükséges hosszasan indokolnom azon véleményemet, miszerint nem mozognak a végrehajtást elrendelő bíróságok saját törvényes hatáskörükben akkor, midőn kizárólag' ingatlanra vezetett végrehajtás esetén a magánúton történt kielégítést bejelentő kérvény folytán a törlés tárgyában az elmondott módon intézkednek. Némileg eltérő az előbbitől, de végelemzésében ugyanoly szempontok alá veendő azon eset, midőn egyidejűleg ingókra és ingatlanokra vezettetik a végrehajtás és a követelés teljes kielégítése bekövetkezett ugyan, de nem az ingókra foganatosított árverés során, hanem magánúton és eme körülményről a végrehajtást elrenrendelő bíróság nem a végrehajtási iratok beérkezte után ezen iratokból, hanem a fél bejelentő kérvényéből nyert tudomást Hogy ily esetben sem ruházza fel a törvény a végrehajtás elrendelésére illetékes bíróságot azon joggal, hogy a zálogjog és végrehajtási bejegyzések törlését valamely fél kérelmére elrendelje s ily értelemben a telekkönyvi hatóságot megkeresse, az nemcsak a világosan és határozottan szövegezett és stricte magyarázandó nyelvtani értelméből, hanem a törvényhozásnak ezen szakaszban kifejezésre jutott és fentebb már vázolt czélzatából is önként következik, sőt következik az is, hogy a beérkezett végrehajtási iratokból hivatalosan tudomást szerezvén, a végrehajtást elrendelő bíróság a követelés kielégítéséről haladéktalanul hivatalból (és csakis hivatalból) köteles ugyan a szükséges további intézkedéseket megtenni, de a felek kérelmére való intézkedés lehetősége hallgatagul ki van zárva. Nem is volna semmi gyakorlati értéke és értelme annak, hogy midőn valamely jelzálogilag biztosított követelés magánúton teljes kielégítést nyert, a midőn tehát a hitelező (végrehajtató) a felkezelt összeget ugy a maga, mint az adós érdekében nyugtatványozni, s a zálogjog s a végrehajtási bejegyzések törlését megengedni köteles ; ezen nyugtatvány és törlési engedély — habár bejelentő kérvény alakjával ruháztatik is az fel — ne egyenesen a nyilvánkönyvi bejegyzések törlésének teljesítésére illetékes telekkönyvi hatósághoz, a mely egyedül van hivatva a törlés alapjául szolgáló okmány bel- és külkellékeinek megvizsgálására, hanem kerülő uton a végrehajtást elrendelő bírósághoz volna benyújtandó s a törlés tárgyában kieszközlendö volna nem csupán a telekkönyvi hatóságnak, hanem még egy másik biróságnak is határozata. Bizonynyal nem volt a törvényhozásnak ily merőben felesleges munkaszaporitás s a hatáskörök ilyetén összezavarása az intentiója. Valamint azon törekvés sem vezérelhette a törvényhozást, hogy ily módon kedvező mód és alkalom nyújtassák a bélyegjövedéki törvények és szabályok kijátszására és a kir. kincstár gyakori megkárosítására. Kézenfekvő dolog ugyanis, hogy a legtöbb esetben itt keresendő belső rugója annak, hogy a felek szivesebben fordulnak egyszerű beadványi bélyegű »bejelentő kérvényükkel a végrehajtást elrendelő bírósághoz, a melyről tudják, hogy a tárgyalás alatt lévő §. kiterjesztő értelmezése mellett a törlés tárgyában intézkedni szokott, mint a telekkönyvi hatósághoz, a hol a kérvényi és nyugtabélyeg lerovásán kívül még bélyegzett felzetek is mutatandók be. De ha megengedjük is, hogy a végrehajtási törvény 45. §-a nem zárja azt ki, miszerint a végrehajtást elrendelő bíróság a magán uton történt kielégítés esetén a fél kérelmére intézkedjék, tekintettel arra, hogy ezen intézkedés semmi esetre sem mehet tul a »végrehajtási bejegyzések törlésének« elrendelésén s tekintettel arra, hogy a követelés biztosítására szolgált egyszerű zálognak — melyre a végrehajtási jog feljegyeztetett — törlését a per bírósága ezen §. alapján semmiképen el nem rendelheti; tekintettel arra, hogy ekként az ingatlan az egyszerű zálogjoggal — noha a követelés teljesen kielégíttetett — terhelve marad mindaddig, mig a szabályszerű törlési engedély a telekkönyvi hatósághoz be nem mutattatik : nem volna gyakorlati haszna és értéke a törvényszakasz kiterjesztő magyarázásának, különösen olyan esetekben, a melyeknél a követelés biztosítására a »végrehajtási bejegyzéseket« megelőzőeg egyszerű zálogjog volt bekebelezve; sőt ily körülmények közt az ingatlan tehermentesítése tekintetében merőben hasztalan és felesleges lépésnek^ tűnnék fel az, ha a fél a végrehajtást elrendelő bíróságnál is kérvényezne.