A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 31. szám - A büntető törvénykönyv revisiójáról

A JOÖ. Ismételjük tehát, ki kell puhatolni, hogy mi szükség mutatkozik itt és amott s gyors kezekkel, erélylyel kell a beteg állapotokat gyógyítani, nehogy az állam zsírján élősködő hálátlanok minden alkalomból a magyarság ellen áskálódjanak. A büntető törvénykönyv revisiójáról.* Irta: POLGÁR JÓZSEF, vámos-mikolai járásbiró. Az újabb büntetőjogi áramlatok nem is hagyták figyelmen kívül ezen objectumot és az osztrák új büntető törvényjavaslat fel is vette azt a büntetendő cselekmények közé és a következőket iktatta a 187. §-ba: »mit Zuchthaus biszufünf Jahren gestraft wird, wer mit Personen unter 14 Jahren unzüchtige Handlungen vornimmt oda dieselben zur Verübung oder Duldung unzüchtigerHandlungen verleitet.« A javaslatot ezen irányban szintén pótolni kellene. A novella 9. §-a a rágalmazás és becsületsértés vétségének módositását célozván, különbséget tesz a büntetés neme és mérvét illetőleg a verbális és reális injuria között, a mennyiben ez utóbbit minden kivétel nélkül 3 hónapig terjedhető fogház és 500 frtig terjedhető pénzbüntetéssel rendeli fenyíteni. Lehet és vanuak is esetek, a midőn a bántalmazásból eredt becsületsértés által súlyosabb sérelem okoztatik s azért tekintettel arra, hogy a párbajok egy része ép azon oknál fogva vívatik, mert a bt k. nem nyújt elég és hathatós satisfactiót a becsületében érzékenyen megtámadottn a k, ugy, hogy a bíróság által kiszabandó csekély büntetés által magát rehabilitáltnak nem tekinti, szükségesnek mutatkozik, hogy a reális injuria egyes esetei súlyosabb törvényes megtorlásban részesüljenek, ami azonban egyáltalában nem zárja ki azt, hogy a bántalmazásból támadt becsületsértéseknek úgyszólván túlnyomó része, legalább is oly enyhe beszámítás alá ne essék, hogy a fogházbüntetés legkisebb mérvének kiszabása is aránytalanul súlyo3 ne lenne a jogsértés helyreállítására. A hol egy kis meglökés megalkotja a reális injuria tényálladékát, még sem lehet talán egészen helyeselni azt, hogy ezen delictum büntetése kivétel nélkül fogház- és pénzbüntetésben szabassék ki. Talán ép az ellenkező a helyes álláspont. Nem szándékozom ezúttal párhuzamot vonni az egyes verbális és reális injuriák által okozott sérelem és annak erkölcsi, társadalmi hatása között, de hogy a szóval elkövetett becsületsértés bizonyos körülmények fenforgásával szigorúbb beszámítás alá eshetik, mint a műveltség legalsóbb fokán álló objectummal szemben egy egyszerű hátbaütéssel elkövetett reális injuria, az bizonyos. Leghelyesebb tehát itt is a középutat választani és teljesen elégséges, ha a reális injuria egyes súlyosabb beszámítást igénylő esetei szigorúan büntettetnek s ezért elég, ha a következő rendelkezés iktattatik törvénybe: »a mennyiben pedig a becsületsértő cselekménybántalmazásbólállott s a fenforgó körülmények a súlyosabb büntetés kiszabásátindokolják, arealis injuria 3 havi fogház és 500 frtig terjedő pénzbüntetéssel büntethet ő.« Ezzel azután meg lesz adva a mód és alkalom a bíróságnak, hogy a bántalmazás által elkövetett becsületsértést az eset és cselekmény súlyosságához mérten a törvény korlátai között fogház és pénzbüntetés, avagy pedig csak ez utóbbival fenyíthesse a nélkül, hogy kénytelen legyen azt, a mennyiben lefokozására elégséges indok nincs, minden esetben és kivétel nélkül kettős büntetéssel sújtani. Es a kölcsönösség? Erről a novella nem intézkedik s igy a btk. 275. g-ának rendelkezései ennek dacára alkalmazandók lesznek. A btk. 277. §-a elrendeli, hogy a rágalmazás és becsületsértés miatti elitéltetés esetében a sértett félnek kívánatára megrendelendő, hogy az ítélet az egész terjedelmében indokaival együtt az elitéltnek költségére azon vidéknek, a hol a büntetendő cselekmény elkövettetett, valamelyik lapjában stb. közzététessék. Mi a célja ezen intézkedésnek ? Az, hogy ott, a hol szükséges, a hol az incriminált cselekmény elkövetésének híre nagyobb társadalmi körben terjedt el, a sértett fél teljesen rehabilitáltassék az által, hogy a nyert törvényes satisfactio azok előtt, illetve azoknak, a kik a nyilvános tárgyaláson meg nem jelentek, de a sértés elkövetéséről tudomással birtak, talán ép a sajtó közvetítésével, tudomásra hozassék. Mindebből pedig az következik, hogy a hírlapi közzététele az Ítéletnek nem minden esetben szükséges. Minthogy pedig a törvény értelmében még a földmívelő népek között napirenden levő és egyszerű becsületsértés esetén is, a melyről a két tanún kívül talán másnak nincs is tudomása, csak azért, hogy a vádlottnak minél több költség okoztassék, jogosítva vau a sértett fél az Ítéletnek hírlapi közzétételét még pedig oly hatálylyal kérni, hogy a bíróság azt megtagadni jogosítva nincs, ez a * Előző közlemények a »J o 20. és 28. számaiban. törvény valódi intentiójának és a feltétlen szükségesség követelményeinek aligha felel meg. A vezetésem alatt álló kir. járásbíróságnál rövid időközökben két ilyen eset fordult elő. Hogy pedig az ily törvényben gyökeredző passió utóvégre is nagyon el ne harapódzék, nem lenne szükségtelen, sőt célszerű lesz ez alkalommal a btk. 277. §-át olykép stilizálni, hogy a ^közzétételt a szükséghez képest a biróság elrendelhetk és ez által kimondani azt, hogy a bíínper bírája bírálja el annak szükségességét is, vájjon a sértett fél teljes rehabilitatiójához okvetlenül megkivántatik-e a marasztaló itélet hirlapi közzététele vagy sem. A btk. 258. és 261. §-ába ütköző rágalmazás, illetve becsületsértés vétsége ugyanazon alkalommal és cselekvénynyel többek irányában is elkövethető, s azért felmerült a kérdés, hogy ily esetekben a sértett feleknek együttesen, avagy k ü 1 ö nkülön is van joguk az incriminált cselekmény megtorlása végett a bűnvádi eljárás folyamatba tételét sikerrel indítványozni és továbbá vájjon ily eseteknél egy vagy több delictummal állunk-e szemben és ha a vádbeli cselekmény több delictumot képez, a btk. 95. §-ában körülirt ideális vagy pedig a 90. §-ban meghatározott reális concursus forog-e fenn. A büntető igazságszolgáltatás terén már határozott megállapodás jött létre az iránt, hogy a többek irányában egy és ugyanazon alkalommal és cselekménynyel elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés nem egy, hanem több delictumot képez, de hogy eszmei vagy anyagi bűnhalmazat forog-e fenn, arra nézve a judicaturában még eltérők a nézetek és vélemények. A kir. Curia egy alkalommal kimondotta : »Vádlottak egy és ugyanazon nyilatkozat által két egyén ellen követtek el becsületsértést (disznók, rablók), jelen esetben tehát mindkét vádlott ellenében a btk. 95. §-ában körülirt bűnhalmazat forog fenn« (B. J. Tára V. köt. 283. lap), mig egy másik esetben ezzel ellenkezőleg helybenhagyta a kir. Curia a kir. tábla ama határozatát : »Vádlott a községi biró és jegyzőről azt állította, hogy lopják a községet stb., tehát két rendű becsületsértés vétségében volt vétkesnek kimondandó.« (B. J. Tára VIII. köt. 58. lap.) Az előbbi esetben az ideális, az utóbbiban pedig a reális concursust állapította meg a biróság, miből látható, hogy ezen eset az általános szabályok szerint el nem bírálható, s azért a novellának volna hivatása a controvers kérdést elvi alapon eldönteni, mert ha a két határozatot éles kritika és bonckés alá vesszzük, megtaláljuk a demarcationalis vonalat, mely az ideális és reális concursust egymástól elválasztja olyképen, hogy, ha 1- ször: a sértett személyek az inkriminált nyilatkozatban individualiter is kifejezésre jutnak, megneveztetnek (pl. a biró és a jegyző), akkor anyagi; és 2- szor: ha pedig a sértés többek irányában csak a sértő kifejezésnek többes számban való használata által (pl. disznók, rablók), tehát cumulative követtetett el, ugy eszmei bűnhalmazat állapítandó meg. Ezen elvi eldöntésből azután az is és önként következik, a) hogy anyagi bűnhalmazat esetéu bármelyik fél és külön-külön van jogosítva a bűnvádi eljárás folyamatba tételét indítványozni és a tettes megfenyitését szorgalmazni és b) mig eszmei bűnhalmazat esetén a delictum egységelvénél fogva csakis egyetlen vád képezheti birói cognitio tárgyát, vagyis a mig az előbbi esetben két vagy több büntetés, ez utóbbi esetben csakis egy büntetés szabható ki. Téves tehát ama jogi nézet, hogy azon esetekben, a hol az inkriminált kifejezés többek becsületét sérti, többeket gyaláz meg, de maga a kifejezés gramaticai alakja olyan (többes szám), hogy csakis eszmei bűnhalmazattal állunk szemben, a sértett felel; mindegyikének külön-külön levén joga a bűnvádi eljárás folyamatba tételét sikerrel indítványozni, a vádlott több vétségben mondandó ki bűnösnek s ez alapon külün-külön kiszabandó több büntetéssel lesz fenyítendő. Most már csak az a kérdés tódul ismét előtérbe, hogy eszmei bűnhalmazat esetén, ha a panasz ló sértett fél a vádját visszavonja, jogosítva vannak-e a többi sértett felek az elévülési határidőn belül ugyanazon cselekményért újból vádat emelni ? Ha tekintetbe veszszük, hogy a btk. célja, hogy a megsértett jogrend helyreállítása és pedig a büntetés kiszabása által, hogy a használt kifejezés mint a sértett fél emberi jogait, személyét, méltóságát és becsületét sértő cselekmény miatt, ha az előző vád visszavonatott, vádlott bűnvádi eljárás utján még fenyitve nem lett; hogy az egyik vagy másik sértett fél a vádat visszavonván, ez által csak a saját személye ellen elkövetett delictum megtorlásától állhat el, a többiek jogairól azonban nem rendelkezhet: önként^ következik, hogy mindaddig, mig a tettes az inkriminált kifejezés miatt büntetve nem lett, bármelyik fél sikerrel tehet indítványt _ és ezen nézetet a btk. 114. §-a is támogatja, midőn azt rendeli, ha ugyanazon bűntett vagy vétségre vonatkozólag az indítványozás Joga több magánszemélyt illet, az egyiknek elmulasztása, vagy elállása a többiek jogát meg nem szünteti, mig ellenben, ha együttesen emeltetik a vád, a btk. 95. §-ának alkalmazásával vádlott úgyis súlyosabban lesz büntetendő és ebben az eszmei