A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 31. szám - A bűnügyi védelem iratmegtekintési joga a budapesti ügyvédi kamara előtt - Ujból a n.-enyedi kir. járásbíróság

A J O Gr. 247 bűnhalmazat, mint súlyosító körülményben rejlik a többiek ellen elkövetett sértésnek satisfactiója is. A novellába ennek folytán és pedig annál is inkább, mivel a judicatura csak ugy lesz egyöntetű, ha az ily komplikált kriminális esetek magában a törvényben nyernek megoldást, mi által a jogorvoslatok használata is elesik, felveendő lenne a következő szakasz : »A ne unyiben pedig a rágalmazás vagy bec s ű let sért é s egy a 1 k a 1 o m é s cselekménynyel többek ellen, de nem o 1 y k é p követtetikel, hogya sértett személyek külön megneveztetnek, a bűnvádi eljárás folyamatba tételét a sértett felek vagy együttesen, vagy pedig külön is indítványozhatják s ez utóbbi esetben a feljelentések egy esitendők; mig ellenben, ha a vádlott bármely i k s é r t e 11 fél panaszára már e 1 i t é 11 e t e 11, a többi sértett feleknek inditványozási joga e 1enyészik, s a mennyiben az eljárás m é g i s f o 1 y am a t b a tétetett volna, az hivatalból besziintet e n d ő.« Kp oly érdekes eset állhat elő, ha a holtak ellen követtetik el a rágalmazás vagy becsületsértés. A btk. 273. §-a, valamint a novella meghatározzák, hogy a holtak ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés esetén a bűnvádi ^ eljárás megindítása csak a megholtnak gyermekei, szülei, testvérei, vagy házastársa által indítványozható. Tehát a most megnevezettek bármelyike emelhet vádat minden elsőbbség kizárásával. Ez azonban nem egészen helyes. (Folyt, köv.) Belföld. A bűnügyi védelem iratmegtekintési joga a budapesti ügyvédi kamara előtt. A budapesti ügyvédi kamara választmánya, a bűnügyi védelem irat-megtekintési jogának érdekében az alább következő átiratot intézte a budapesti kin törvényszék büntető osztályának vezetőjéhez s ugyan e tárgyban az igazságügyi miniszterhez is hasontartalmú felterjesztést intézett: Nagyságos Z s i t v a y Leó urnák, mint a budapesti kir. törvényszék alelnökének, Budapest. Nagyságod, mint a budapesti kir. törvényszék büntető osztályának vezetője, az eddig szokásos irattári kezelés megváltoztatásával oly ügyrendet honosított meg ezen törvényszéknél, a melynél fogva utasította az irattárnokot, hogy »a büntető ügyiratok megtekintését és lemásolását az ügyben közvetlenül érdekelt félnek csak elnöki engedély alapján engedheti meg « Ezen »közvetlenül érdekelt felek« közt a védőt is értette, minthogy tényleg ezen új ügyrend folytán a védő a bűnügyi iratokat ma már csak elnöki engedély folytán tekintheti meg. S ugyanekkor Nagyságod a közvád képviselőire nézve akképen intézkedett, hogy »a kir. ügyészség tagjainak hivatalos czélokra minden kiváut értesítés és segédkezés az hat-felkutatásban megadandó, c Az 1874 : XXXIV. t.-c. 19. § ában biztosított jogunknál fogva kénytelenek vagyunk ezen intézkedés ellen szót emelni. A bűnügyi védelem közjogi állásának félreismerésén alapszik már az az intézkedés is, mely a védőt egyéb közvetlen érdekelt felekkel egy osztályba sorozza és egyforma elbánásban részesiti. Talán felesleges bővebben fejtegetnünk, hogy a bűnügyi védő közfunctiót végez ép ugy, mint a biró, vagy a vád képviselője : a kir. ügyész. Ennélfogva nem találjuk helyesnek, hogy a védő bármi tekintetben, legyen az egyszerűen a bűnügyi iratok megtekintésére vonatkozó eljárás, />egyéb közvetlenül érdekelt felekkel« egy elbánás alá essék. A védő részére a bűnvádi eljárás természetéből folyólag igényeljük mindazon jogokat, melyek öt hivatásánál fogva- megilletik. Fentartandónak véljük különösen mindazoka', melyek a vád és védelem közti egyenlőséget kifejezésre juttatják. Ezen elvet sérti Nagyságod azon intézkedése, melynélfogvo, mig a vádnak és képviselőinek az iratok megtekintése tekintetében a legszélesebb körű jogokat biztosítja, addig a védelemnek ezen jogát egy színvonalra helyezi a magánpanaszos és vádlottéval. S m;után ezen elv bizonyára Nagyságod előtt is ismeretes, a fenti intézkedést alig tekinthetjük egyébnek, mint egyszerű tévedésnek és félreértésnek s meg vagyunk győződve, hogy Nagyságod a védelmet és képviselőit jogaiba vissza fogja helyezni. A védelemirat megtekintési jogának ezen korlátozását még a puszta kezelés szempontjából is, mint célszerűtlent kell jeleznünk, mert az a gyakorlati kivitelben pusztán időt rabló formalitásnak bizonyult. Az elnök az oly gyakran igénybevett iratmegtekintésnél minden egyes esetben nem tarthat nyomozást az ügyvéd közvetlen érdekeltségéről, ugy hogy ennek folytán az elnöki engedély megadása egyszerű alakiság, eltekintve attól, hogy az elnök más egyéb hivatalos elfoglaltsága mellett, vagy ezek megszakításával kénytelen hasonló engedélyek kiadásával foglalkozni, vagy pedig az ügyvédeket megváratni s nekik jelentékeny időveszteséget és kárt okozni Miután ennélfogva a fenti kezelési intézkedés ugy a védelem jogi természetével, mint a célszerűség szempontjával ellenkezik, csak kötelességet véltünk teljesíteni, midőn az iránt keressük meg Nagyságodat, hogy ezen intézkedését hatályon kivül helyezni és a védő-ügyvédeknek iratmegtekinté-i jogát az elnöki engedélytől függetleníteni méltóztassék. Megjegyezzük, hogy e tárgyban a nagyméltóságú igazságügyminiszter úrhoz hasonló tartalmú felterjesztést intéztünk. Budapest, 1892. július 8-án. Sérelem. Újból a n.-enyedi kir. járásbíróság. Tisztelt szerkesztőség ! Engedjék meg, hogy pár szóval válaszoljak »Non nisi« uramnak az e lapok 21-ik számában közzétett felszólalásomra írt — hogy is mondjam csak ? válaszára ? nem, mert nem cáfol meg; | I támogató felszólalására ? nem, mert ez cikkének célja nem lehetett ; leghelyesebb lesz, ha azt irom — személyes támadására. Azt írja cikkíró ur, hogy meglepte őt felszólalásom, de adós marad azzal, hogy miért lepte meg ? Mi lehetett tehát a meglepetés oka? Szinte azt kell hinnem, és aligha csalódom, hogy cikkíró urat azért lepte meg felszólalásom, mert — bár itt él közöttünk, de a jogászi működés egy másik ágában lévén elfoglalva — nem volt alkalma megygyözödést szerezni arról, mint folynak bíróságunknál a dolgok. Tépelődik cikkíró ur a felett, vájjon mit is akartam én »sem nem ártó, sem nem használó«, nem sokat jelentő felszólalásommal. .Szerény felszólalásom célja csak az volt, hogy az illetékes felsőbb körök figyelmét felhívjam bíróságunkra és ezen célt, az azóta fújdogáló szelekből ité'.ve, aligha el nem értem. Ámde mi célja volt »Non nisi« urnák cikkével? Elmondja, hogy örvendett felszólalásomnak, boszankodik a szerinte általában s tehát általa is szeretett járásbiránk állítólagos cinizmusán (bár tulajdonképen nem tudjuk, mi is volt hát az a cinikus nyilatkozat), azután megdicséri és védi a polgári referenst, ki sem dicséretére, sem táraadás hiányában védelmére rá nem szorult s nem is igen hiszem, hogy örvendjen neki. Majd ritkított betűkkel kiszedeti feszólalásom egyes részeit, azokat szája íze szerint commentálja és II. alatt rátámad a telekkönyvi referensre, védve a telekkönyvi hivatalt, de nem tagadva az 1,500 foganatositatlan darab létezését. Nos hát ezért mind felesleges volt megírni a cikket. Közben azonban félrenéz és rácsap a b.-hunyadi járásbiróra és igyekszik ezt lerántani és felelőssé tenni minden mizériáért. Hát ennek mi volt a célja ? Ide eljutva megszűnt a meglepetésem és tisztán láttam. Az én »Non nisi« barátom ugyanis ugy találta, hogy felszólalásom megtámadja az egyik osztály segédhivatalának egyik érdemes, vele jó barátságban lévő tagját s belekapaszkodva abba, hogy felszólalásomban egy helyen előfordul a Csegezy neve, megrohauta ezt, csak azért, mert nékem unokafivérem. Legyen nyugodt cikkíró ur, én elismerem az illető uri ember nagy szorgalmát, odaadó munkásságát, kiváló tehetségeit, de hát ez nem változtat azon mit sem, hogy a telekkönyvi hivatalnál 1,500 foganatositatlan darab van. Nem volt tehát ok a nagy haragra. És most ezután térjünk át »Non nisi« ur cikke érdembeni méltatására. Hogy járásbiránknak mennyiben esik nehezére s mennyiben nem, megtenni azt, mit cikkíró ur javasol, annak megítélését bízzuk másra, ki arra competensebb, talán önmagára a járásbiróra, de mi, »Non nísi« uram, mint afféle kezdő jogászok, elégedjünk meg azzal, hogy a tényeket constatáljuk s legyen annyi szerénység bennünk, hogy magas állású (mert a birói állást én a legalsó fokon is annak tartom), rég szolgáló, idősebb emberek felett ne mondjunk ország-világ előtt ítéletet. Legyen meg véleményünk működése felett, ha ugy tetszik bizalmas társaságban nyilvánítsuk is, de ország-világ színe elé csak tényeket vigyünk s ne publikáljuk az ezekből levont egyéni véleményünket. A mi Csegezyről van mondva, arra később térek vissza, itt csak annyit, hogy én nem azt mondtam, miszerint Cs. a 2,300 db restánciát maga dolgozta fel, hanem csak azt, hogy mikor ő átvette a referádát, ennyi volt a hátralék s jeleztem, hogy maholnap ismét ott állhatunk. A hátralék leapasztása tekintetében ajánlt módozat már életbe van léptetve. A 3 telekkönyvvezető most már a szemlézést kivéve, egyebet sem csinál, mint foganatosít. A telekkönyvekből felvilágosítást a feleknek az igtató ad, miről cikkíró ur meggyőződhetett volna, ha ez évben csak egyszer is lefáradt volna a telekkönyvi hatósághoz. Igaz, hogy ez év kezdetén s később mintegy három hónapon keresztül a telekkönyvvezetö urak közül hetenkint felváltva a délutáni órákban egy a bírónak referálni segédkezett, de ez már megszűnt s bizony nem ez időből származik a hátralék, hanem húzódik 1889-től kezdve folytonosan. Már pedig ha Csegezy idejében referáltak volna is a telekkönyvvezető urak, azóta szinte 3 év alatt behozhatták volna a hátralékot. Hogy a telekkönyvi referensnek is van hátraléka, biz az való, mint utólag meggyőződtem, de hát ne feledje cikkíró ur, hogy az a telekkönyvi referens, a ki mellé ő is egy joggyakornokot mond szükségesnek, azon pár hónap alatt, mig Csegezy kineveztetése után a polgári referáda betöltetlen volt, a polgári tárgyalásokkal is el volt foglalva s az ez alatt befejezett ügyekben ítéletet mondania is kelletett. Aztán meg 80 bünvizsgálatból 26-ot befejezett és 54-et folyamatba tett, mint utólag meggyőződtem. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz s bár rokonomról lévén szó, nem szívesen teszem, legyen szabad, ha már cikkíró felhozta, pár szót Csegezyről is szólnom. Cs. a, már emiitett nagy restanciával átvett telekkönyvi tárcát, nem tudom, megengedem, a telekkönyvvezetök segédkezése mellett curreutiába hozta rövid fél év alatt s azután — ezt már tudom — currentiában tartotta és pedig mások segédkezése nélkül, saját erejéből akkor is, a mikor — bizonyára, hogy neki könnyítve legyen a dolga s a telekkönyvvezetö uraknak nehezítve — az ügydarabok szemlézése is be lett szüntetve s hosszú időn keresztül minden darab elintézésénél át kellett böngésznie a telekkönyveket is.