A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 2. szám - Az árverési vevő birtokbahelyezése

A J O Gr. 11 §-ában találja letéteményezve, azon nevezetes különbséggel mégis, hogy mig a felügyeleti hatóságnak a kinevezett birák és ügyészek feletti jogköre definitív jogalapon nyugszik, addig az alügyészi aspiransokkal szemben ezen jog csak akkor válik érvényesithetövé, ha annak az illető magát önként alávetni hajlandó lesz. Az itt inaugurált rendszernek ez utóbbi esetben sokkal messze menőbb átalakító hatását ismerjük fel, mint a már kinevezettek utólagos megcenzeálhatásában rejlő jogkörnek célzatát megérthetővé tudnók varázsolni. Kiknél a dolog természeténél fogva az államhatalom ugyanezen jogát csak retrospektív irányban veheti alkalmazásba. Az ügyvédi vizsgáló bizottság és a kamara. Irta : CSETÉNYI ADOLF, ügyvéd Budapesten. Ezen tárgyról dr. Friedmann Bernát ur e lapok mult számában igen figyelemre méltó cikket közölt. A t. Szerkesztőség már megköszönte az érdemekben gazdag cikkíró urnák, hogy a szóban forgó kérdést »gondolkodás« tárgyává tette. A köszönet nyilvánításához járulnak sokan az ügyvédek köréből. Cikkíró urat azonban sokkal szabadabb elvűnek tartjuk, semmint feltennök, hogy az ellenkező nézet kifejezését rossz néven venné. * Mindenek előtt nem lehet constatálni, hogy a bizottság ügyvédtagjai közül a megbízatást nagyon középszerű tehetségek is nyerik, noha a kortesszolgálatok forrását megjegyzéssel nem kisérjük. Nem lehet ugyanis megállapítani, hogy kicsoda nagy tehetség és kicsoda kis tehetség. A diplomában nincs fokozat a tehetség mértékére nézve. Pedig ha fokozatnak kellene lennie, mit nem concedálunk, annak megállapítása a diploma kiszolgáltató bizottságának volna a dolga. Az élet, a közönség, a kartársak : szintén csak subjective fokoznának. Az élet gyakran azt nézi nagy tehetségnek, kit mások nagyon kis lumennek tekintenek. A közönség nem authenticus az ítélkezésre és gyakran reklám után indul. A kartársai; véleménye is subjectivitásból származik. Es végre, előítélet volna azt tartani, hogy az nagyobb portentum a gyakorló iigvvédek tehetségei között, ki a szakirodalmat műveli, csak azért, mert ezt cselekszi. Es igy tehetség dolgában a választó közegeknek kétségen kívül nem kritikát kell gyakorolniok a különféle tehetségek között, hanem a teljes egyenlőség elvéből kell kiindulniok. Mint a milyen egyenlők az ügyvédek a kamarai díj mennyiségének fizetésére, de nem egyéb jogok és terhek viselésére nézve. Hogy az ügyvéd biztosok egy része nem pontos a vizsgákon való megjelenésekben ; ez mindenesetre baj. Oka kétségtelen, a min segíteni alig lehet, az, hogy a vizsgák egy része az ü>vvédekre nézve nagyon alkalmatlan időre esik. Ha a bíró uraknak is kellene délután 4 óra tájban értekezni és feltartóztatná őket egy-egy ingyen klien*, tán ők sem tudnának oly pontosak lenni. De hát póttagokkal is lehetne a bajon segíteni. Vagy mindenki minden erejével tudna és lenne pontos egyenlő közteherviselés mellett, mikor is egy-egy ügyvéd-biztosra ritkábban kerülne a sor. A kamara lajstromot nem vezet a jelességről s igy legalább is hivatalosan nem állapitható meg, kik a kar jelesbjei. Az sem áll feltétlenül, hogy a nem-ügyvéd-biztosok sorában kivétel nélkül mind kapacitás, mint kétségtelen, hogy sok kapacitás az alacsonyabb birói karból még nem került a vizsgáló-bizottságba. Hogy sokan kosarat adtak a megválasztottak köréből, ez nagv hiba. Salus reipublicae suprema lex. Vájjon ezek az urak, mennyiben tömegkezelésre rendelték ki őket, vagy egyébként nyertek lélekemelő javadalmazást, akkor is kosaraztak? Azt nem tudjuk. De el nem ismert egyenlőség mellett levő minorum centium azt tartja, hogy el kell fogadni a bizalmat, ha nem is konveniens. Hát nem volna ez igy? A mi véleményünk, hogy ne mentsék fel azokat a kamarai tagokat a biztosi teher viselése alól, ki 5 vagy 10 év óta teljesiti már e tisztet, hanem egyszerűen ne viselje senki két éven át ezt a tisztet, hanem mindenki sorban, meghatározandó rendben viselje a biztosi kötelesség súlyát is. Akkor még kortesszolgálatok sem kellenek a kötelesség előnye, vagy hátránya elérésére. Azt nem tartanok helyén valónak, hogy a választmány köriratban kérje fel a megválasztott urakat kötelességeik teljesítésében. Ez csak olyan kötelesség, mint a szegény-, avagy a bűnügyi védelem. Ezeknél sincs mementó: mert minden kamarai tagnak tudnia kell, hogy mi az officiuma. Mi abban találjuk az egyedül helyes eljárást, mit fenn érintettünk, hogy nem a t. cikkíró ur aposztrofálta középutat kövessék, hanem az egyenlőség elvét demonstrálják. * Szívesen helyt adunk minden ellennézetnek is. Azonban azt azután csakugyan nem értjük, hogy lehessen az ellen küzdeni, hogy a vizsgáló biztost megbízatás nem a karnak kiválóbbjai számára tartassék fer.n, kik hivatásukban akár az irodalom, akár a gyakorlat terén tűnnek ki, hanem az orrendben vagy betűsorban, minden válogatás nélkül, az ügyvédi lajstromban bevezetett ügyvédeknek adassék. •' szerkesztősig. Az árverési vevő birtokbahelyezése. * Irta . Dr. SÁNDOR FERENC, vágsellyei ügyvéd. Dr. K e m é n y Andor albiró ur a debreceni kir. ítélő táblának ezen kérdésre vonatkozó elvi jelentőségű határozata alkalmából sietett örömének kifejezést adni, hogy lám, mégis csak nekem volt igazam, a mikor a lapok hasábjain ezen kérdésre nézve véleményt nyilvánitotiam s végül azt mondja a cikkíró ur, hogy ő nagyon megszokta gondolni, a mit a nyilvánosság számára ir! Az alapos meggondolás siue qua nonja minden komoly ember nyilvános felszólalásának s duplán az, hogy ha a felszólalás papírra is tétetik. Ez egy annyira nélkülözhetetlen kellék, hogy azt a felszólaló maga — nézetem szerint — soha sem hozhatja fel felszólalása alaposságának különös támaszául; a kötelesség nem érdem! Hogy ezen kérdésben a debreceni kir. ítélő tábla cikkíró urnák adott igazat, az igaz, de azért legkevésbé sem concedálhatom az albiró urnák azt, hogy ez által eldöntetett azon kérdés, hogy kinek a nézete tarthatatlan! E kérdést eldöntődnek csak akkor fogom elismerni, ha az 1891. évi 4,214. számú igazságügyminiszteri rendelet alapján lesz alkalma a kir. Curiának ezen kérdésben dönteni. Egy folyamatban levő végrehajtási ügyemben legközelebb meg fogom kísérelni a végleges döntést provocálni. Ha azonban a kérdéses ügyemben illetékes tábla is a debreceni kir. tábla elvét fogja vallani, akkor továbbra is a t. albiró uré lesz a győzelem, de azért talán mégis csak ideiglenesen, mert erősen remélem, hogy talán mégis fog akadni a j 11 kir. tábla körül egy, a mely a debreceni kir. tábla határozatát J fogja tarthatatlan nézetnek jelezni, de még sokkal erősebb a reményem a tekintetben, hogy akkor azután a végérvényesen j döntő kir. Curia is nekünk fogja a végleges győzelmet oda ! ítélni ! Addig is bátorkodom a t. albiró ur figyelmét I m 1 i n g Konrád curiai bíró urnák a debreceni kir. tábla kérdéses elvi ! határozatát biráló cikkére felhívni, mely a Jogtudományi Közlöny 1891. évi két utolsó számában közöltetett; ott talál a t. albiró ur több olyat, a mit még mi, a kik nézete ellen felszólaltunk, el nem mondtunk! A nevezett curiai biró ur kitűnő tolla — ha nem is meggyőzni, hanem — talán gondolkodóba fogja ejteni mégis a , t. albiró urat! Imling Konrád curiai biró ur által felhozott találó gyakorlati j példákat bátorkodom ezennel még egy esettel kiegészíteni. Az árverési vételár kevesebb, mint a kiküldött kezéhez letett bánatpénz, a teljesen currensben levő tkkvi hatóság az árverés utáni 10-ik napon a jogerejűségi hivatalos jelentés alapján elrendeli a tehermentes tulajdonjog átíratását, visszautalja a vevő kezéhez a bánatpénz azon részét, melylyel az nagyobb, mint a vételár s ha szükséges, még talán sorrendet is kitűz egyúttal; a tkkvezető szintén lesvén az érkező darabokat, rögtön foganatosítja is a tulajdonjognak elrendelt átíratását ugy, hogy az árverési vevőnek az árverés utáni 16-ik napon benyújtott, de a fentebb jelzett hivatalos jelentés után iktatott birtokbahelyezési kérvénye elintézésénél azt látja a referens, hogy a kérdéses ingatlan ép most átíratott a vevőre, az albiró ur nézete szerint tehát el kell öt utasítania! Ezen árverési vevőre tehát — a ki még azon meggondolatlanságot sem követte el, hogy a vételárt letétbe helyezi, mielőtt birtokbahelyezést kérne — teljesen és véglegesen ki volna zárva a birói birtokbahelyezés jogsegélye! Ez ugyan szép jogsegély és jogegyenlőség volna! A debreceni táblai elvi határozat azonban kegyesebb, mint az albiró ur, a mennyiben a birói birtokbavezetést elrendelhetőnek mondja a tehermentes tulajdonjogi átíratást rendelő végzés jogerőre emelkedéséig. Akkor ugyanis már a birtokbavezetés rendes birtokper utján ugy is eszközölhető, mire való volna tehát a rövid útú bevezetés! Ez reám s kartársaimra a birtokperek szaporodása által csak előnyös volna, de tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy borzadnék a jogkereső közönség ily nyúzásától! Imling Konrád curiai biró ur alapos érvei talán megfogják győzni a t. albiró urat arról is, hogy a vételi bizonyítványra nézve saját maga van a legnagyobb tévedésben a debreceni táblai teljes üléssel együtt! Akár Iogice, akár ethimologice forgatjuk is ama »bizonyitványt«, az mindig csak bizonyítvány marad s sohasem lesz az végzéssé, marasztaló vagy nem marasztaló birói határozattá, azért tehát teljesen kárbaveszett fáradságnak tartom az albiró ur által felsorolt öt különbözeti pont fölötti okoskodást, mert két teljesen különböző fogalom közt nemcsak öt, hanem számtalan különbség van a logika szabályai szerint! Sokkal könnyebb s hálásabb feladat a t. albiró ur és a debreceni kir. tábla elvi határozatának alaptévedését kimutatni, mint ama nézetet támogatni ! Az albiró ur ugy az első, valan int a második cikkében a vételi bizonyítványt a birói birtokbahelyezéstől elválaszthatatlanul tárgyalja, az utóbbit az előbbi nélkül elképzelni nem tudja; a debreceni teljes ülés pedig egyenesen s világosan ki is mondja indokaiban, hogy »a birtokbavezetés csak a vételi * Ugyan e tárgyban Gyarmathy Ernő úrtól is vettünk egy cikket, melyet közelebb hozni fogunk. A ixerkesstistg.