A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 2. szám - A vizsgáztató főügyészség

A J OG. jelesebb képzettségű egyént ismerhettünk, viszont a jogtudorságnak oly alantas s gyakorlati értelemben vajmi fogyatékos ismereteivel találkoztunk, hogy a kettő között az összehasonlításnak minden előnye szükségkép az előbbit illette meg. Ezzel azt akarom csupán kifejezni, hogy a minősítésnek magasabb mértéke a gyakorlati képességnek nem mindig csalhatatlan fokmérőié. Az a darab papiros, mit diplomának nevezünk, az élet gyakorlati iskolájának az igényeit egymagában véve nem pótolja. Az csak arra való, hogy annak alapján a praktikus jogélet terén folytonos önművelődéssel az első önálló joglépésre neki bátorodva vállalkozzunk. Ki további önművelődésének eszközeit ezen életútjában magától végleg elhárítja, vagy nagyon is mohón találja megragadni, az első esetben szellemi elmaradottságának, utóbbi esetben szellemi elgyengülésének a sirját áshatja meg. Az életben mindkét esetre elég szomorú példa kínálkozik. Pályáján bárki is csak ugy fog boldogulni, a mint a képesítő vizsgája után a tehetsége, további szorgalma — s mondjuk — a szerencséje kisebb-nagyobb részben, mint alkotó tényezők szerepelnek. Birhat valaki a minősítésnek minden kellékeivel, de a közvádló állással járó kötelmek teljesítésére bizonyos tekintetben képtelennek bizonyulhat. Az összeférhetlen természettől itt eltekintünk, mert ennek jelenlétét egyszeri bemutatás vagy puhatolódzás utján alig lehetne konstatálni. De már a szólás és hallás képessége a közvádlói állásnak evidens s elsőrendű kívánalma. Á kiejtésnek fülsértő aránytalansága a tiszta nyelvérzék rovására s a hanghordozásnak kellemetlen elváltozása a közvádlói állás betöltésében akadályt képezhetnek. Azon egymagában álló tény, hogy az illető kinevezendő egyén, mielőtt ajánlatba hozatnék, a saját érdekében praesentálásra serkentetik, a visszatetszésre alkalmas alapul nem szolgálhat. Ezen rendszert elitélni csak akkor lehetne, ha felhívás folytán magát személyesen bemutató egyén, ki a költséget és fáradságot nem kíméli, s ki a jogos várakozás reményeit betölteni képesítve van, a kinevezésnél egy közbejövő protectiós egyén kedvéért mellőztetni találtatna. Ilyféle visszaélésről idáig nem hallhattunk. Az alügyészi állásra pályázókhoz intézett főügyészi felhívást alkalmam volt betekinteni, de részemről annak szövegében megütközni valót nem találtam. Lényegében annak tartalma abban reprodukálható, hogy a pályázóhoz a következő értelmű főügyészi felhívás szokott kibocsáttatni: »Ohajtván önt személyesen megismerni, felhivom, miként a kitűzött határnapon keressen fel, s dolgait akként rendezve intézkedjék, hogy azon napon át rendelkezésemre legyen.« Szerintem ezen bizalomgerjesztő felhívásból más alig magyarázható ki, mint azon örvendetes intentio, hogy a közvetlen és tartósabb szellemi érintkezés szempontjából minden ismeretlen pályázónak a személyes bemutatásnak kötelessége hozatik ajánlatba. Ki magában elegendő képességet érez, az nem fog visszariadni a gondolattól, hogy képessége, ha mindjárt rövid examinálás utján is, kipuhatoltassék. Csak ne történjék ez oly bántó és leckéztető modorban, mely minden önérzetes egyén előtt szükségkép az iskolapadok-nevelte korszaknak emlékeit idézi fel. Az alügyészi teendőknek jóakaratú megismertetése, alkalomadás, hogy az elnyerni óhajtott állásra rátermettségünknek jelét adhassuk, vagy arra való hajlamtalanságunk vagy képességhiányunkról szerezhessünk meggyőződést, mindez csak előnyünkre magyarázható ki még abban az esetben is, ha azon megkívánt személyes bemutatás a puszta alakszerűség határain túl találna terjeszkedni. Kiindulva ebből a szempontból, még a bírákra nézve is csak helyeselnünk kellene olyféle intézkedést, ha a felsőbb birói állásra aspiráló minden alsóbb fokú bírói tagtól, mielőtt felsőbb birói kineveztetése ténynyé válna, előbb az arra képesítő vizsgának letételére utaltatnék. Ha törzstiszti tanfolyam van a katonaságnál, melynek sikeres bevégzése minden körülmények között biztos előmenetelre ád az illetőnek igényt, s ha alkalmunk van hasonló feltételek csiráit más államok törvénykezési életében fellelhetni, ugy alig volna ok azonos intézkedés életbeléptetésétől visszariadni. Természetesen csak azon egyedüli feltétel szemmel | tartása mellett, midőn az illetőnek egyéni kvalifikációja nem kifogásolható, s kedvező szolgálati pragmatika mellett annak kineveztetése minden körülmények között biztosítva van. A személyes bemutatásnak szüksége főleg az ügyészi pályán jut leginkább előtérbe. Hol a perrendszerű esélyeknek gyors felfogása, a debattoknak szikrázó eruptiói, a rögtöni találékonyságnak mindmegannyi próbaköveit szolgáltatják. Habár a vádbeszédek értékét, szóval azok megbirálásának jogosultságát egymagában a path etikus szónoki előadási képességben nem találjuk kifejezve, de tény az, hogy a közvádlók előadása inkább élvezhető, ha annak makogó vagy monoton eldarálása helyett abból a szónoki routinnak habár parányi csillámai sugároznak felénk. Más pályán a testi fogyatkozás s az organismus szembetűnő elfajulásai kevésbé bírnak valamire való jelentőséggel. Az ügyészi pályán a szellemi előnyök mellett a testi szervezetnek azon kifogástalan épségét is szeretjük üdvözölni, mely — eltekintve a szónoki formáktól s az érveknek logikai csoportosításától — az előadásnak tagoló, hiányos képessége helyett annak fogyatkozás nélküli jelenlétét képes biztosítani. A praesentálásnak ily értelmű módja, mely csupán a személyes bemutatásra szorítkozik, tudtunkkal eddig is szokásban volt. Mint praktikus követelmény alig kifogásolható. Ismételjük, nem egy adat áll rendelkezésünkre, midőn az illető kinevezendő, vagy kinevezett egyénben minden kvalifikációja mellett se találunk garanciát, hogy az az általa betöltendő vagy betöltött állásban a megfelelő hivatottsággal eljárni képes lesz. Más kérdés, vájjon a személyes bemutatás követelményén túl hol és meddig terjedhet azon határ, mely az aspiráns képességeinek további kipuhatolását jogpolitikai ildom szempontjából mellőzendőnek javasolja. Az előadási képesség, mely, mint emlitém, az ügyészi pályának feltételei között mint elsőrendű kívánalom jelentkezik s mi alatt nem az úgynevezett svádaszerű ömlengéseket értem, ha a jelölt érdekeinek sérelme nélkül egyöntetű megállapodott elvek között vizsgáltathatnék, ehhez kevésbé férhetne szó. Ámbár a jól pergő nyelv egymagában véve a logikai gondolkozó tehetségnek nem mindig fokmérője. A bőbeszédűség aequivalens gyakran a hadarással. Ez ismét az összefüggés nélküli szószátyársággal. Ily körülmények között a pályázónak puszta praesentálása, mely csupán a társalgás keretei között mozog s hol nem ritkán az aspiránsnak esetleges elfogultsága vagy szerénysége alkalomszerű indisposiciót szül, annak előadási képessége iránt nem mindig biztos útmutató. Csalhatatlan tájékozást a jelzett irányban szerezni kétszeresen nehéz feladat annak, ki a kinevezésre általa javaslatba hozandó egyénnel szemben, az erkölcsi felelősségnek és pártatlan eljárásának következményeit kénytelen elviselni. Ha formákat keres, melyek között iménti tisztét lelkiismeretes alapossággal betölthesse, csakhamar a túlbuzgalom kinövéseinek vádjával illettetik. Pedig, mint emiitettük, az előadási képességnek jóhiszemű bírálata, szükségkép bizonyos alakszerűségi feltételek érvényre emelését kívánja meg. Mikből állanak a kassai kerületben ezen feltételek, mii)' egységes elvek és dimensiók után nyernek azok szabályozást, mindehhez nem szólhatunk, mert a hirdetett vizsgarendszerbe nem vagyunk beavatva. De a kérdést a jelzett cél érdekében elitélhetőnek még akkor sem tartjuk, ha a pályázatra bocsátottak képességmérvének megítélése nem csupán a személyes bemutatás üres formularismusára szorítkozik, hanem e mellett az ügyészi teendők körének közelebbi megbeszélése választatik eszmecsere anyagául. A nélkül, hogy az iskolai lecke kérdezési színvonala megközelittetnék, vagy feltétel gyanánt írásbeli pensumok megoldásának kötelezettsége Íratnék elő. Ha az 1891: XVII. t.-c. 7. §-a a már kinevezett bírákra és ügyészekre nézve megengedhetővé tudta tenni, hogy a felügyeleti hatóságok az alájuk utalt birák és ügyészek személyes képességeiről és működéséről közvetlen meggyőződést szerezhetnek, a mi azok vizsgázásával csaknem egyértelmű intézkedésnek tekinthető, ugy alig láthatom be, hogy az illető felügyeleti hatóság a még csak ez után kinevezésre kerülő alügyészekkel szemben a priori ugyanezen vagy ehhez hasonló jogot mily tiltó okokból ne anticipálhassa. A kassai kir. főügyész ur megtámadott jogkörének törvényszerű alapelvét a törvény ezen imént íiivatkozott