A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 21. szám - A szóbeliség és közvetlenség behozatalának szükségessége a collegialis bíróságok előtt tárgyalandó polgári ügyekben

A JOG. 179 c) az Ítélet jogerőre emelkedése utáni időben használható igazolás. A hol tehát az igazolásnak több különböző esete van és tényleg elő állhat, ott igenis lehetséges, hogy a törvény intentiója ugy mint a végrehajtási törvénynél is oda irányul, miszerint a perorvoslat ezen faja bizonyos korlátok közé szorittassék. de azért maga a korlátozási szándék és akarat az igazolási perorvoslat teljes eltörlését nem jelenti és nem jelentheti. Es ha ezek utáu a 97. §-t pusztán csak elolvassuk és egy kis figyelmet szentelünk annak constructiojára, ugy még akkor is, ha nem a törvény igaz szelleméhez, hanem csupán annak betűjéhez ragaszkodunk, lehetetlen be nem látni azt, hogy a kir. tábla első számú polgári döntvénye helytelen s a törvény rendelkezésének meg nem felelő enuntiatiot foglal magában. Mert mit mond a 97. §. ? Azt, hogy igényperekben az igénylő igazolással nem élhet. Tekintsünk el attól, habár érvnek elég erős érv az is, hogy mindennemű per, ha az Ítélet jogerőre emelkedett, mint per be van fejezve, mivel a vitás jogviszony, a per tárgya felett az arra hivatott bíróság végleg döntött sazresjudicatává válts igy az eskületételi kérvény nem egyéb, mint az ítélettel megállapított bizonyitási mód, eszköz foganatba vételére vonatkozó ajánlkozás. Oly processualis eljárás tehát, mely a per befejezésére, annak huzavonására többé nem alkalmas, nem pedig azért s légyen az a végrehajtási törvény még oly szigorú, — mert a pervesztes félre - miután már az igényper egyszerű megindítása elég alap a folytatólagos végrehajtás elrendelésére (1881. évi LX. t.-cikk 117. §-ának />) pontja) teljesen mindegy vájjon a kötelezett fél előbb vagy utóbb teszi-e le a már egyszer megítélt esküt, a fő és döntő körülmény reá nézve csak azt képezhetvén a per eldöntése után, vájjon az eskü letétetik-e vagy sem. Ellenkezőleg áll ez azonban a tárgyalás és a jogorvoslatokra. Itt és a per ezen stádiumaiban a használt igazolási perorvoslattal, különösen mióta a felső bíróságok oly könnyedén átsiklanak a vétlen mulasztás kérdésén s alig van igazolás, melynek helyt ne adnának, a peres kérdés végleges eldöntése, befejezése csakugyan késleltethető, mi által igénypereknél a végrehajtató fél hosszabb ideig bizonytalanságban tartatik az iránt, vájjon a már megítélt és végrehajtás alatt álló követelésének a lefoglalt tárgyakból leendő kielégítése, mikor avagy egyáltalán be fog-e következni. A materialis igazság is megköveteli s asért az 1881. évi T.X. t.-cikk által statuált szigorú eljárás csakis az igényper letárgyalására és a jogorvoslatokra, vagyis azon perbeli cselekményekre vonatkozhatik egyedül s a legisratio is csak az lehet, a melylyel az igényper jogérvényes befejezése elodázható. A többi peres eljárásbeli cselekmények és actusokhoz s igy az eskületételi határnap elmulasztása miatt beadott igazolási kérelemhez is, a szigorú eljárásnak ép oly kevés köze van, mint az igényperben is számtalanszor bejelenthető s az eljáró bíróság területén lakó új tanuk kihallgatásának elrendeléséhez. Pedig itt már csakugyan helyén lenne az a bizonyos és szükséges szigorú eljárás. Es nem lenne-e megbotránkoztató eljárás, egy a bíróságok által igazságosnak megítélt pertárgyat ily rideg alakiság miatt teljesen elveszteni? Lehetne-e ezt törvényesnek declarálni ? Hogy a törvényhozásnak tehát nem lehetett az az intentiója és ezzel a végrehajtási törvény eme szakasza valódi és helyes értelmeinek nem azon interpretatio felel meg, mely szerint az igazolási jogosultság igényperekben teljesen ki lenne zárva, leginkább kiderül ez magának a 97. §-nak szövegezése és tartalmából, mert ha ezen §. csak annyit fejezne ki, hogy az igénylő igényperekben igazolással nem élhet s azután még csak azt tenné hozzá, hogy perújításnak pedig egyáltalán nincs helye, akkor a kir. tábla törvénymagyarázatát talán még el lehetne helyesnek fogadni, habár az anyagi igazság és a jogérzék rovására — azonban igy, a midőn a 97. §. azon feltevésben, hogy az igénylő a tárgyalási határnapot is elmulaszthatja, ennek megakadályozása céljából mindjárt a szöveg elején kijelenti, hogy igényperekben az igénylő igazolással nem élhet és azután nyomban azt rendeli mintegy magyarázatául annak, hogy az igazolási perorvoslat a processualis eljárás mely stádiumában tagadtatik meg az igénylő féllel szemben, hog) a tárgyalás elhalasztásának is csak a felek beleegyezésével van helye, mindebből logicailag más és helyesebb törvénymagyarázat nem következtethető le, mint az, hogy a törvény alkotójának kizárólagos célja és törekvése csakis oda irányult, hogy igényperekben csak a tárgyalási határnap elmulasztása esetében nincs igazolásnak helye, mert különben a törvényt máskép szövegezi vala. Igaz, hogy a törvény nem világos rendelkezése és ezen most kifejtett törvény magyarázat alapján a felebbezési határidő elmulasztása miatt beadott igazolási perorvoslatnak is hely adandó lenne, miután a 97. §. azt ki nem zárja határozottan ; ámde itt már azután előtérbe lép a legisratio, a mint azt fentebb kifejtettem, s ennek alapján nyugodt lélekkel eldönthető a kérdés azon irányban, hogy a végrehajtási törvény a közönségesnél szigorúbb szabályok szerint megbírálandó igényperekben az igazolási jogosultság eme ereteit is határozottan korlátozni kívánta, s ennélfogva ily igazolási perorvoslatoknak, de mindig csak az igénylővel szemben, helye nincs. Ha azután mind ennek dacára, jóllehet ugy a törvénymagyarázat, valamint az anyagi igazság elve támogatja eme álláspontot, fentartatnék a kir. tábla által a téves interpretatión alapuló első számú polgári döntvény, ugy nem marad más hátra, mint a végrehajtási törvény revisioja alkalmával ezen kérdést is az anyagi igazságnak megfelelő módon megoldani. A szóbeliség és közvetlenség behozatalának szükségessége a collegialis bíróságok előtt tárgyalandó polgári ügyekben Irta : PRÉDA JÁNOS, ügyvéd Nagy-Szebenben. Tagadhatlan, hogy az igazságszolgáltatás újjászervezése és jobbítása körül kiváltképen az utóbbi időkben sok üdvös intézkedés megtéve lett. Mindaz azonban, a mi e téren eddigelé tétetett, csak fél munka marad és teljes javulás csupán csak a szóbeliség és közvetlenségnek a collegialis bíróságok előtt tárgyalandó polgári ügyekben való behozatala által lesz elérhető. S miért? Mivel csak ezen eszköz által lesznek a collegialis bíróságok abba a helyzetbe helyezhetők, hogy valódi hivatásukat teljesíthessék ; azaz hogy az eldöntésük alá kerülő jogügyeket a collegiuraot alkotó összes birák saját jogi meggyőződésük szerint megítélhessék. S mivel csak ezen eszköz által adható mindenik szavazó bírónak lehetősége annak, hogy megismerhesse az ügyet, mely felett szavazatát kell adnia minden döntő mozzauataiban és fasisaiban s illetőleg hogy beszerezhesse minden szükségelt felvilágosítást és bizonyítékot a végből, hogy az ügy teljes ismeretében nyilatkozhassék. A törvény kétségkívül azért helyezte a fontosabb és felebbezett ügyeket a collegialis bíróságok eldöntése alá, hogy azoknak érettebb eldöntését biztosítsa, kiindulván ama feltevésből, hogy több biró egynél hamarabb találandja a jogi igazságot. Ha pedig a mindennapi életet és gyakorlatot megfigyeljük, ám mit találunk ? Találjuk azt, hogy a collegialis biróságok s különösen pedig az első folyamodási kir. törvényszék elé kerülő ügyeknek eldöntése mi biztosítékot sem nyújt az iránt, hogy ezek itten jobban eldöntetuek azon egyszerű oknál fogva, hogy a mai rendszer szerint tényleg a collegialis bíróságoknál is az ügyeket csak egy biró, t. i az előadó dönti el. Mert az ugyanazon törvényszéknél alkalmazott birák, mintha köztük egy hallgatólagos compromissum létezne, avagy pedig azért, mivel egyik a másikba korlátlan bizalmat helyez, rendszerint egymást ellen nem őrizik; de a bajnak alapja máshol fekszik, t. i. a mai rendszerben, a mely a szavazó bírónak csaknem lehetetlenné teszi, hogy szavazatát mindig teljes ügyismeret alapján megadhassa. Mindenik szavazó biró ur tudvalevőleg egyidejűleg előadója is a neki előadás végett kiosztott ügyeknek. O tehát az általa előadandó ügyeknek és illetőleg azoknak az előadványi ívben helyüket nem találó összes apró részleteinek emlékezetben tartásával annyira el van foglalva, hogy teljes képtelenség, miszerint ő azon ügyeket, melyekben mint szavazó biró eljár, apró részletekig teljes figyelemmel kisérhesse. Teljesen lehetetlen, hogy ő maga megszerezhesse és összealkossa elhatározásának elemeit s annak folytán kénytelen csupán csak a jogi kérdés megoldása körül szorítkozni s itten is csak azon alak szerint, a melyet az előadó javasol. A szavazó biró ennélfogva véleményében teljesen függő az előadó előadásaitól és ő szavazatának megadásakor egyebet, mint csak a tiszta jogi kérdést, szem előtt nem tarthat. A jogi kérdés azonban a tényállás logikai következése vagy legalább annak kell lennie. Ebből pedig foly, hogy ha a tényállás és a döntő körülményeknek előadása elhibázott, a jogi kérdés is csak elhibázott módon leend oldható. Ámde hányszor nem történik meg, hogy a tényállás s a döntő körülmények előadása akár kényelmetességből, akár vigyázatI lanságból, akár pedig helytelen felfogásból, mert szándékosság legalább elméletileg fel nem tehető, az előadó által helytelenül előadatnak s aztán ezen helytelen előadás folytán még a legtisztább és legegyszerűbb ügy helytelenül eldöntetik. Ennek beigazolására röviden előadandók a nagyszebeni kir. törvényszék üléseiből került két határozatot, mely törvényszéknél i máskülönben jó részt nagyon jó és lelkiismeretes birák vannak alkalmazva Egy ügyvéd — sajnos, hogy kénytelen vagyok példámat egy kartársamra való alkalmazásából választanom — szorítva lévén ! számadását az ügyfele nevében behajtott pénzekről megtennie, | számadásában azt mutatja ki, hogy egy 631 frtnyi összeget hajtott volna be és saját költségköveteléseit 956 frt 11 krral számítja fel és azt követeli, hogy neki még egy 325 frt 11 krnyi összeg megtéríttessék. Oda jutván azonban a dolog, hogy eme számadás rendes perúton kifogásolva lett, a per folyamában kimutattatott, sőt maga a számadást tevő kényszerült beismerni, hogy ő 1,213 frt 42 krral