A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 19. szám - A büntetés elhalasztása és a büntetés végrehajtásának felfüggesztése

160 lenül, az örökösödési eljárást intéző kir. járásbíróságok felügyelete alá helyeztessenek és tapasztalt pontatlanságok, rendetlenségek, késedelmeskedések és visszaélések eseteiben, azok megszüntetése vagy megtorlása iránt, rendbirságbüntetést szabhassanak ki. Mert a községi elöljáróságok elleni fegyelmi eljárás, az eljárás enyhesége és gyakorlati alkalmazása miatt, ritkán vezet kívánt eredményre. A törvényjavaslat 6. §-a az esetben, ha az örökös az örökhagyó halálától számított •?> hó alatt a hagyatéki eljárás megindítását nem kéri, megengedi, hogy a hagyományos, az örökhagyó vagy az örökös hitelezője is, hivatalos beavatkozást kérelmezhessen. A javaslatnak ezen üdvös intézkedése iránt, midőn a hitelezőnek is tért enged a hagyatékbai beavatkozásra, elismeréssel kell adózni; mert az örökösödési eljárás megindításánál a hitelező érdekét sem szabad szem elől téveszteni. De hogy miért 3 hó elmultával és raiért csak akkor avatkozhatik be a hitelező, ha az örökös még saját érdekét is elhanyagolja, vagy az iránt közömbösnek mutatkozik, ez nemcsak nem indokolt, de nem is helyeselhető ; mivel az örökhagyó halálától eltelt 3 hó alatt, a roszakarat, vagy kapzsiság lombikjában felolvasztott örökség ugy elpárologhat, hogy annak nemcsak nyomát, de páráját sem láthatni többé. A 8. §.. midőn a 200 frt értéket meg nem haladó hagyatékok tárgyalását a bíróságra ruházza, a hatáskör azon emelvényéről , is leszállítja a járásbíróság illetékességét, melyre azt az 18(38 : L1V. t.-c. 93. §-a s annak módositásával az 1881: LIX. t-c. 13. §-a az 1830 : XX. t.-c. által kijelölt alantas lépcsőfokról felemelte. Ez a birói hatáskörre nézve minden bizonynyal visszaesést jelent. Ezen rendelkezés indokait nem ismerem, de annak célszerűségéről sem vagyok meggyőződve. Mert a vidéki járásbíróságoknál, mióta a kiskorúakat érdeklök a gyámhatóságok körébe utaltattak, évenkint nagyon kevés és oly csekély értékű hagyatékok fordulnak elő, hogy azoknak legnagyobb részét épen azok teszik, melyek alig 200 frt becsértéket képviselnek. Ha tehát az volna a vezérlő szempont a kisebb hagyatékoknak a járásbiróságokrai ruházásával, hogy a bíróságok mostani teendőik mellett minél kevesebb munkával terheltessenek meg, akkor a cél nem lenne elérve ; de azon másik törekvés sem érelrék el, hogy a hagyatékok legnagyobb részét a kir. közjegyzők kapják. Mert egyes vidéki járásbíróságnál évenkint alig fordul elő jelentékenyebb munkával járó 100 db. hagyatéki ügy és annak rendszerint 3/5-öd része esnék, mint csekélyebb értékű a járásbíróságokra és csak 2/5-öd része a kir. közjegyzőkre. Es ily csekély számú hagyaték munkája nem terhelheti meg a bíróságokat, de nem boldogíthatja a kir. közjegyzőket sem. De feltéve, hogy egyes járásbíróságnak a hagyatéki ügyekben évenkinti ügyforgalma jóval meghaladná is az általam kimutatott számot, még akkor sem lehetne komolyan állítani azt, hogy a járásbíróságok a hagyatéki ügyek tárgyalásaival a mostaninál jobban meg lennének terhelve, minthogy a letárgyalt hagyatékokat, hogy azokat helyesen adhassa át, most is át kell tanulmányozni a bíróságnak. Az általa letárgyalt hagyatékok áttanulmányozására pedig nincsen szüksége. A 8. §. a hagyatékoknak célba vett megosztása mellett arra is alkalmas, hogy a gyanú és viszály magvát hintse el. Mert a javaslat feletti egyik bírálatnál már is hangsúlyozva lett, hogy ezen szakaszban foglalt intézkedés, minthogy a hagyatékok nagyobb része 200 frt értéken alólinak lesz bejelentve, tág tért nyit a törvény kijátszására. A 13. §. azért jöhet kifogás alá, mert elodázza a hagyatéki ügy befejezését, midőn a hagyományost, ha a hagyományozói joga vitássá válik, hagyománya érvényesítése iránti kereset indítására utasítja. Ezen szakaszt oda lehetne módosítani, hogy a hagyományhozi jog vitássá válta, biztosítás nyújtása mellett, nem akadályozza a hagyaték átadását. A 17. §. midőn kimondja, hogy az örökhagyó halálától számított 3 hó eltelte előtt az örökség átadását tárgyazó végzést a bíróság nem hozhat, szintén a hagyatéki ügy elodázására vezet. A 20. §. az 186S : L1V. t.-c. 258. §-át kívánja kiegészíteni. De midőn megszorítja a peressé vált hagyaték biztosítását, ok nélküli felfolyamodási jogorvoslatok felhasználására szolgáltat alapot. A 21. §. az 1868: L1V. t.-c. 580. és 581 §-aiban foglalt hirdetményi eljárást egészíti ki. A fennálló törvénynek ezen imént említett két szakaszát azonban egészen hatályon kívül kellett volna helyezni. Mert a hirdetményi eljárás igen sok visszásságokat szül és alig orvosolható jogtalanságok származnak belőle. Mert a kapzsi örökösök a törvény ezen engedékenységét, tudva azt, hogy a hírlapi hirdetményeket úgyszólván senki sem olvassa, sokszor arra használják fel, hogy törvénytudatlan, vagy távol lévő örököstársukat megrövidítsék, vagy ha lehet, örökségüktől is elejtsék. Az örökösödési eljárás módosításának javaslata, mint azt kimutatni igyekeztem, nem felel meg a kifogás alá nem eshető jó törvény követelményeinek, miért is az, ha már egy egészen új és más elvekre fektetett jogszabályt ez idő szerint még alkotni nem lehet, minden bizonynyal átdolgozást és átalakítást igényel. Mit annál inkább meg kell tenni, mert az átgondolt és rendszerrel alkotott jó törvény nemcsak az igazságszolgáltatás javítását mozdítja elő, hanem abban a jogkereső közönség is megnyugvást talál. A büntetés elhalasztása és a büntetés végrehajtásának felfüggesztése. Irta : dr. SÍK SÁNDOR, budapesti ügyvéd. A perújítás bűnvádi eljárásunk leghomályosabb területe. Mik az újrafelvétel alapjául szolgálható okok ? Van-e az újrafelvét 1 alapjául szolgáló okok s/.empontjából különbség a vád és a védelem jogai között? A vizsgálat megújításának elrendelése előtt van-e helye a nyomozás újrafelvétcléDek ? Mik az újított per stádiumai? A vizsgálat újrafelvételének elrendelésével átalakul-e a büntetés fogsággá? Meddig terjed az első fok discrelionarius hatalma az újrafHvételnél ? Mi az újrafelvételi elrendelő határozatnak jogi természete s abból folyó joghatálya az alapperben hozott jogerős Ítélettel szemben? Az első foknak az újrafelvételi megtagadó határozata folytán okvetlenül végrehajtandó-e az alapperben jogerősen kiszabott büntetés? Az újított vizsgálat eredménytelenségének ex actis való kimondása elegendő-e arra, hogy az alapperben kiszabolt büntetés végrehajtassék, vagy pedig a főtárgyalás elé viendő-e az ügy, az újított vizsgálat bizonyítási anyagának nyilvános közvetlen, szóbeli tárgyalás útján való elbírálása végett? A perújításnak mindezen és még számos fontos kérdéseiben a lehető legnagyobb bizonytalanság uralkodik. A zűrzavar és rendezetlenség e homályában egy oly flagrans visszásság vert gyökeret, a mely nemcsak az újitó feleket sújtja méltatlanul, hanem sokszor még a bírákat is kinos összeütközésbe hozza igazságérzeíükkel. Az 1885. március hó 25-én kelt igazságügyi miniszteri rendelet 1. pontjában felsorolt eseteket (elmebetegség, súlyos vagy ragályos testi betegség, előrehaladott terhesség) kivéve, a fegyház egy évnél hosszabb tartamú börtön- vagy fogházbüntetésre elitéltekkel szemben a büntetés végrehajtásának megkezdése el nem halasztható az újrafelvétel iránti kérelem elötejesztésekor; még akkor sem, ha az ártatlanság az újrafelvételi beadvány tartalma szerint teljesen liquid is. A bíróság ugyanis az újrafelvétel iránti kérvény fölött addig nem határoz, mig az alapperben hozott ítélet kihirdetve nem lett. Mihelyt pedig az alapperben hozott Ítélet ki lett hirdetve, ezzel nyomban előáll a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtásának parancsoló követelménye. Az Ítélet kihirdetése és a kérvény elintézése közé eső idő alatt tehát az elitéltnek szabadságvesztésbüntetését meg kell kezdenie. A .kir. ügyész nem segíthet, mert ő csak az egy évnél nem hosszabb tartamú börtön, fogház, vagy elzárás-büntetés végrehajtásának megkezdésére adhat halasztást. A bíróság nem segíthet, mert az újrafelvétel alkalmából őt illeti ugyan a halasztás joga, de e jogot csak a kihirdetés megtörténtével és akkor is csak az ügyész meghallgatása után gyakorolhatja. Az Ítélet kihirdetése utáu az iratok indítványtétel végett kiadatnak a kir. ügyészségnek. S csak az indítvány beérkezése után határoz a bíróság az újrafelvételi kérvény elintézésével kapcsolatban a halasztás iránt. Az újitó fél pedig ez idő alatt ül. Ez az általánosan divó gyakorlat. Az újitó felek flagrans esetekben ugy segítenek magukon, hogy az Ítélethirdetéshez (valami ürügy alatt) meg nem jelennek, hogy ily módon kihúzzák az időt addig, mig a bíróság az újrafelvételi kérvény fölött határoz. Ez a gyakorlat azonban semmivel sincs indokolva, hanem csakis a halasztás és a felfüggesztés fogalmainak összezavarásán és ebből folyólag az 1885. miniszteri rendelet 12. pontjának félreértésén alapul. A büntelés megkezdésének elhalasztása más természetű, mint a büntetés végrehajtásának újrafelvétel alkalmából való felfüggesztése. Az előbbi a végrehajtás actusa, az utóbbi perjogi bíráskodási actus. Az előbbi érdemleges bizonyítási procedúra né'kül, az utóbbi az újrafelvételi kérelem alaposságának serutiniálása alapján hozandó. Az újrafelvétel iránti beadvány lehet alkalmas a halasztás megnyerésére s még sem vezet a büntetés felfüggesztéséhez, épen mint a halasztás kérdése príma vista elbírálható, a felfüggesztés pedig nyomozati cselekmények eredményétől tehető függővé. S épen a halasztás kérdésének ez a könnyebb és előzetes elintézése teszi lehetővé, hogy az újrafelvételi kérelem elhamarkodás nélkül s a felfüggesztés messzebb kiható kérdése substantialt alapon legyen megoldható. A min. rendelet azon intézkedése tehát, hogy az újrafelvék-l alkalmából a halasztás fölött, az ügyészség meghallgatása után a bíróság határoz, nem azt jelenti, hogy a bíróság nem határozhat e kérdés fölött az ítélethirdetés alkalmával, hanem azt jelenti, hogy újrafelvétel alkalmából nincs különbség egy évnél rövidebb s egy évnél hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetés közt ; hogy ily esetben nem az ügyészség, hanem a bíróság határoz a halasztás fölött az ügyész meghallgatása után s akkor is adhat halasztást, ha a miniszteri rendelet 3. poutjábau elősorolt esetek valamelyike forog szóban. A bíróságot pedig semmi sem akadályozza abban, hogy a halasztás fölött az ítélet kihirdetése után s t a n t e sessionc határozzon. Bizonyítási eljárás ehhez nem szükséges. A bíróság a beadvány alapján dönt, az elodázással járó visszásságok tehát minden nehézség nélkül kikerülhetők, ugy, hogy a bíróság az újrafelvételi beadványt felolvastatja, felolvastatás után nyilatkozattételre hivja fel az ügyészt és nyomban határoz.