A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 18. szám - A sommás eljárásról szóló törvényjavaslat igazságügy-politikai jelentősége és alapelvei. (Befejező közlemény.)

solut elvnek el nem ismeri, a melynek fellétlen keresztülviteléért az igazság legközvetlenebb evidenciáit feláldoznád C) A per anyagának értékesítése. Ha már a biró az észlelés minden lehető eszközével ruháztatik fel, hogy a vitás kérdést megvilágító minden alanyi és tárgyi mozzanatról tudomást szerezzen, akkor képessé kell őt tenni arra, hogy szerzett tapasztalatait az anyagi igazság érdekében haszonnal értékesíthesse. A biró az összegyűjtött peranyag méltatásánál, különösen pedig a tényállás megállapításánál ne legyen kötve a bizonyításnak az általános tapasztalásból levont s a priori felállított szabályaihoz, hanem birjon a szabadság oly mértékével, hogy a fenforgó bizonyító okoknak a jogi bizonyosságmegállapítására alkalmas elemeit a concret eset minden árnyalatának számbavételével szabad meggyőződése szerint határozhassa meg. Ez szükségszerűen a bizonyitéko k s zaba d m é rlegélésénék elvéhez vezet, melyet a reform — egyik gyökeres újításként — teljes mértékben kíván megvalósítani. Ámde nagy tévedés volna a bizonyítékok szabad méltatására alapított bírói eniintiatiót csupán az egyéni meggyőződés sugallatszerü megnyilatkozásának tekinteni. Az ítéletben egy komoly észbeli művelet eredményének kell visszatükröződnie, s a biró köteles ennek az eredménynek mikénti keletkezését a meggyőződést előidéző okok felsorolásával kimutatni. (Jav. 59. §.) Vannak azonb.m egyes bizonyítási eszközök, melyekre nézve kötelező bizonyítási szabályok felállítása nem mellőzhető. Ide tartoznak az okiratokkal való bizonyításra vonatkozó rendelkezések. (Jav. 68 — 76. §.) Az okiratok célja ugyanis az, hogy általuk a jogviszony szilárd alapra fektettessék, úgyszólván megrögzittessék. Ez a cél csak ugy érhető el, ha a felek előre tudják: milyen kellékkel kell az okiratnak birnia, hogy azt a biró bizonyító erejűnek fogadja el. Az okiratokra vonatkozó bizonyítási szabályoknak a törvényben való megállapítását — e szerint — a jog biztosságának szempontja követeli. Ellenben az esküre vonatkozó törvényes bizonyítási szabályoknak fentartása nem mutatkozik indokoltnak. Akár bizonyítási eszköznek, akár a per eldöntését célzó intézménynek tekintsük is az esküt, a formalismus, a melylyel eddig az eskü alkalmazása járt, esküforma elmondásával kapcsolatos joghatály a modern polgári per céljával össze nem egyeztethető. A formulázott esküvel való visszaélések és a feltételes ítéletekkel járó inconvenientiák arra késztik a törvényhozót, hogy a formulázott esküt kiküszöbölje és azt az erkölcsi felfogást, mely az eskü letételében az igazmondás egyik biztositékát szemléli, az igazság kiderítése céljából más perjogi alakban értékesítse. Ezt teszi a javaslat is, midőn a fél eskü alatti kihallgatásának intézményét kívánja meghonosítani a végből, hogy a biró a fél előadásának tartalmát a per egyéb adataihoz viszonyított belső értéke szerint mérlegelhesse. (Jav. 9U—94. §§-<*.) D) A fclebbvitcl. A perorvoslati rendszernek, mint a per betetőzésének, összhangban kell állania a peranyag egybegyűjtésének és megállapításának módjával. A felebbviteli eljárást is azok szerint az elvek szerint kell construálni, a melyek a per elsőfokú tárgyalása és az első biró előtti bizonyítás tekintetében irányadók. A perorvoslat terjedelme első sorban a garanciának ama fokától függ, a melyet az alsófokú bíróság képes nyújtani, a döntő ténykörülmények alapos kiderítését, a tényállásnak a valósághoz hű megállapítását és a felmerült jogi kérdésnek helyes megoldását illetőleg. Annyi kétségtelen, hogy az egyes bírói eljárás — különösen a magasabb értékű ügyeket tekintve — ezt a garantiát nem nyújtja. És igy bármiként alakuljon is a végleges perrend felebbviteli rendszere, egyes birói ítéletek ellen teljes felebbvitelt kell engedni. Ebből indul ki a javaslat, midőn kimondja, hogy a járásbirósági ügyekben teljes felebbezésnek van helye, mid< n a teljes felebbezés elintézését a tőrvényszékekre, mint kisebb területkörrel biró felebbviteli bíróságokra ruházza javaslat 120. §.). s midőn egyúttal arról is gondoskodik, hogy az ügy a felsőbíróság előtt a felebbezés határai közt ugy a jog, mint 3 V. ö. B a r. i. m. 569. és köv. 1. a lénykérdésben az elsőbirósági eljárásra nézve megállapított szabályok szerint tárgyaltassék. A felebbezési eljárás — a javaslat szerint — nem egyéb, mint az ügy újból való, illetőleg folytatólagos tárgyalása s nem csupán egyes vitapontok, hanem — a felebbezés korlátain belül — az egész jogvita elbírálása. Ebbel folyik, hogy a javaslat új tényállításoknak és bizonyítékoknak előterjesztését — ugyanazok közt a korlátok közt, melyek e tekintetben az elsőbiróság előtti eljárásban vannak megvonva — a felebbezési eljárás során is megengedi, valamint hogy a felebbezési eljárás keretébe azokat az egyes kérdézeket is bevonja, melyeket az elsőbiróság nem tárgyalt és el nem döntött (jav. 135., 136., 137., 142., 160—162. §§.). Az elsőbiróság előtt felvett bizonyítás reproducálása nincs kötelezőleg megrendelve (151. §.), s a felebbviteli bíróság erre vonatkozó jogkörének concipiálásánál ugyanazok a szempontok voltak irányadók, melyek szükségessé tehetik a tárgyalás és bizonyítás ismétlését esetleg az elsőbiróság előtti eljárás során is (jav. 63., 102. §.). Vannak azonban csekélyebb fontosságú ügyek, melyek a teljes felébbe"ésscl kapcsolatos eljárás költségét meg nem bírják és lehetnek esetek, a melyekben a másodfokú bíróság előtti szóbeli tárgyalás kötelező megtartása a felek érdekébe ütközik. Erre való tekintettel a javaslat akként intézkedik, hogy az ügyek azon részében, melyek eddig a kisebb polgári peres eljárás körébe tartoztak, a teljes felebbezésnél korlátoltabb s kevesebb költséggel járó jogorvoslat rendszeresittessék (jav. 201. s köv. §.); s hogy oly esetben, midőn a felebbezés csak a jogkérdésre vonatkozik, vagy a midőn a kérdés az elsőbirósági iratok alapján is eldönthető és a felekszóbeli tárgyalást nem kívánnak: a felebbezés — a szóbeli tárgyalás mellőzésével — nyilvános birói előadás alapján intéztessék el (jav. 167—174. A ténykérdésnek két bíróság előtt a szóbeliség és közvetlenség minden garantiájával történt megállapításában teljesen meg lehet nyugodni és igy a harmadfokú bíróság revisionalis hatásköre a jogkérdésre szorítkozik (jav. 176 — 203. §§.). Ez a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat alapelveinek dióhéjba szorított vázlata. A ki e sorokat figyelemmel végigolvassa, azonnal tisztába jöhet azoknak célja iránt. A jelen dolgozat nem kívánt az egyes elvi kérdéseknek kimerítő tárgyalásával foglalkozni. Csupán a vezéreszmék általános körvonalainak feltüntetésére törekedett. A detail-kérdések tekintetében a javaslat részletes indokolása ád útmutatást. Az abban foglaltak ki fogják egészíteni azt. a mi e helyütt csak az általános elvi irány megjelölése végett van felemlítve. Másrészt azonban kétségtelen, hogy a részletes indokolás fejtegetései s különösen egyes kijelentései mintegy megelevcnülnek, ha reájok az egész rendszert összetartó elvi conceptio világosságát derítjük. A jelen dolgozat az imént jelzett szempontból a kiegészítés munkáját kívánta végezni. Egyúttal impulsust akart adni a perjogi reform alapelvcinek behatóbb tanulmányozására, ugy, hogy a tanulmányozást meg is könnyilse. Az igazságügyminister újabban intézkedett, högy a bíróságok az igazságügyi törvényjavaslatokat s azoknak indokolását elegendő számú példányban megkapják. A sommás eljárásról szóló törvényjavaslatnak a képviselőház elé terjesztett szövege s az annak kapcsán bemutatott ministeri indokolás is közkézen forog már; s most a jogalkalmazás tényezőin van a sor, hogy a célbavett reform szellemébe behatolva, biztos kézzel vehessék át az új intézmények kezelését, ha I majd a javaslat — a közvéleménynek majdnem osztatlan ! óhajtásához képest — mielőbb törvényerőre emelkedik. Mert nem szabad szem elöl tévesztenünk, a mit e sorok irója a birói kar értelmi színvonalának emelése tárgyában néhány év előtt irt egyik cikkében mondott s a mit ezúttal is hangsúlyoz, hogy : a reformok sikere az igazságI szolgáltatás összes tényezőinek céltudatos j közreműködésétől függ, s hogy a legüdvösebb törvény is holt betű marad, ha azt a gyakorlati alkalmazás életre nem serkenti. A reformmunkában hatékonyan közreműködni — e szerint — a jog alkalm izására hivatott minden szakférfinak elodázhatlan kötelessége s ennek a kötelességnek csak ugy