A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 14. szám - A magyarországi kir. közjegyzők egylete - A budapesti ügyvédi kamara

114 A JOG. a biro folytonosan gyakorlatlan segédei kiképzésével kénytelen vesződni, mi őt munkájában nem csak nem segíti, hanem egye­nesen feltartja. Éppen ez a körülmény is csak újabban arról győz meg bennünket, a minek már számtalan izben adtunk kifejezést, hogy a birói pályára a legjobb előkészítő iskola az ügyvédség. A birói funktio nem űrlapok kitöltésében és a birói pályára való elő­készülés nem ennek megtanulásában áll. A birói székben az életet és jogtudományt ismerő férfiakat akarunk látni, kik nem papiros­ról ismerik az életet és a jogalkalmazást, hanem abból az eredeti forrásból, a hol a jogviszonyok keletkeznek. Ez, a közvetlen kapcsolat az élettel, mely emberismeretre tanit, mely a birói széken a legelső, elengedhetetlen tulajdonság. Ezt az életet csak az ügyvéd ismerheti meg a maga helyességében, ki közvetlenül és bizalmasan érintkezik a felekkel, látja szemei előtt a jog­viszonyok keletkezését, észleli közvetlen tapasztalatból a jogrendet megzavaró cselekményeket és intentiókat. Csak igy lehet szert tenni jó birói succrescentiára. Ott, hol az igazságszolgáltatás nincsen a bureaukratismus békóiba verve, hol az igazságszolgál­tatás magasabb ideális célokat követ, ott az ügyvédség a birói hivatás melegágya. Ily szervezetet s a birói organismusnak ily irányban való átalakítását tartjuk szükségesnek. Elismerjük, hogy az igazságügyi kormány ma sokkal tágabb tért nyitott arra, hogy karunk tagjai birói állásokra elhivassanak ; de ez ma is még mindig kivétes eset, melyet a mai szervezet keretében rendszerré tenni alig lehet. Éppen a birói kar és az igazságszolgáltatás érdekében nem szűnünk meg a szervezetnek fentebb jelzett irányban való átala­kít;', sát sürgetni. Helyes rendelkezéseket^ tartalmaz a teljes ülések tárgyában kiadott miniszteri rendelet. Úgy hiszszük, hogy a mennyiben a hivatott közegek azok alkalmazását komolyan veszik, nem fog el­maradni jó hatása a judikatura egységességére s alkalmatos lesz arra, hogy a kir. itélő táblák szétosztása folytán e részben oly könnyen bekövetkezhető rossz hatást kellő módon paralysálja. Eddigi tapasztalataink után indulva azonban alapos félelem száll meg bennünket arra nézve, hogy vájjon ezen várt hatása meg lesz-e a rendeletnek. Az 1881 : L1X. t.-c. meghonosította a Curián a teljus-ülési intézményt. Hogy jogi szempontból helyeselhető- J a teljes-ülési intézménynek ez alakban való létesítése, ezt itt bírálni nem akar­juk; elfogadjuk azt, hogy fenforgó sajátságos viszonyaink közt jogpolitikai szempontból igazolható, de sőt szükséges is. Külö­nösen magánjogi törvénykezésünk terén oly nagy a jogbizonyta­lanság, hogy óhajtandónak vélnénk, ha legfelsőbb bíróságunk e joggal, mely egyszersmind kötelessége is, minél nagyobb mérték­ben éljen. S mit tapasztalunk? Azt, hogy tiz év lefolyása alatt a fenforgó számtalan nagy­fontosságú kontrovers kérdések közül a polgári jog terén csupán -ri3-at talált a kir. Curia megoldásra méltónak. S ezeknek is nagy része másod- vagy harmadrendű kérdés. Mintha csak bizonyos idegenkedés fogná el legfőbb bíróságunkat, elvi jelentőségű kér­dések felvetése és ezek megoldása végett teljes üléseket tartani. Nem mintha ilyen kérdések nem volnának, mert hiszen rendezetlen állapotaink között naponkint százával veti fel azokat az élet és provokálják a Curiát azok megoldására, a hol azonban sokszor készebbek azokat megkerülni és kontrovers elvi jelentőségű kér­désekben egyátalán nem nyilatkozni. Jól tudjuk, hogy legfelsőbb bíróságunk ügyekkel annyira el van halmozva, mint a művelt államok egyetlen legfelsőbb bírósága sem. Nálunk a kir. Curia csak egy harmadik fórum, mely harmad­ízben Ítélkezik, s nem az, a minek kellene lenni, a judikatura egységének fentartója. A legfelsőbb bíróság feladata kevés ügyben, jól meggondoltan bíráskodni, minden Ítéletének tartalmánál fogva egy teljes iilési döntvénynek kellene lenni, mely irányt szabjon az alantas bíróságoknak. E helyett azt látjuk, hogy legfelsőbb bíró­ságunk is, úgy mint a többi, elfúl a restánciák tömegében és intézi az ügyszámokat. Ez nem lehet az ő hivatása. Hasonló mű­ködés legfeljebb arra való, hogy egyes esetekben a végső döntő szót kimondja, de nem az, hogy tulajdonképeni célját, a jogbiz­tonság általában való emelését elérje. S míg egyrészt e túlter­heltség a teljes ülésektől való idegenkedést szüli, addig a főbíróság judikaturájának tévedező volta, ismét csak ügyszámának növekedé­sére hat vissza. Elvi jelentőségű kérdések felkarolása és teljes ülési eldöntése még a mai szervezet mellett is jótékonj'an hatna vissza az ügyszám apasztására, e téren búsásan meghozná a befektetett szellemi tőke és idő kamatait. A restantiákat nem csak ledolgozni kell, hanem gyökerére kell menni és ott elfojtani Az igazságügyi orvosi tanács szervezése végleges befejezést nyert az e tárgyban kiadott igazságügyminiszteri rendelettel. Üdvözöljük ezen intézményt, mely hivatott leend a büntető tör­vénykezés terén az Ítélkezés biztonságát növelni, főleg a krimiua­listikai tudomány mai iránya mellett, a hol az orvosi tudományok­nak és különösen a psychiatriának oly jelentékeny szerep jutott. Örvendetes e kiválólag szakforum szervezése, mely nemcsak arra lesz hivatva, hogy esetről-esetre véleményt mondjon, hanem arra is, hogy a törvényszéki orvostudománynak alapköveit nálunk lerakja és e tudomány-ágat rendszeres művelés és fejlesztés alá ve°;ve. A gyakorlati birói vizsgálat szabályozása tárgyában kiadott rendelet a múlttal szemben határozott haladást képez. A vizsgáló­bizottságok megerösitése és a rendelet egyéb intézkedései e vizs­gálat színvonalát okvetlenül emelni fogják és részben kiemelendik a birói képesítést abból az inferioritásból, a melybe az ügyvédi vizsgával szemben érthetetlen módon helyeztetett. Másrészt azon­ban csak sajnálatunkat kell kifejeznünk a felett, hogy a birói és ügyvédi képesítés ezúttal sem unifikáltatott s hogy az igazságügyi kormány a kínálkozó jó alkalmat e tekintetben elszalasztottá. A birói és ügyvédi képesítés ketté szakítása oly anomália, melyet a jogszolgáltatás helyes fejlődése meg nem tűrhet. Mind az ügy­védnek, mind a bírónak egy a forrása, melyből tudományát meriti, a biró és ügyvéd részére nincsen külön jogtudomány. Ellenke­zőleg, e két functio egymást kölcsönösen kiegészíti, egy a céljuk, az igazság felderítése, csakis a hivatás iránya más. A képesítés egységesítése első lépés lett volna arra, hogy a helytelen igazság­ügyi politika által két külön kaszttá szétválasztott testvéri kar egymáshoz közelebb hozassék, egyikből a másikba való átlépés megkönnyítessék és ezáltal a két kar között egységes vércsere létesüljön. Kitűnő hatással lett volna ez az ügyvédi karra, mely a birói pályára törekvőnek céljai elérését megkönnyíti s ezzel az ügyvédi kar önérzetét növeli; előnyös lett volna a birói karra, mely e módon újabb elemekkel frissíthető fel és másrészt a birói függetlenséget is növeli, midőn képesítés hiányában e karhoz most egész életükre lekötve levő tagjainak megnyílt volna esetleg az alkalom életfentartásukat az ügyvédi karnál keresni. Az igaz­ságügyi politika e téren csak akkor fog helyes irányba jutni, ha az egységes képesítés és a két kar szerves kapcsolatba hozása céltudatosan fog fejlesztetni. Mig ez meg nem történik, minden egyéb félrendszabály az ügyvédi és birói kar erkölcsi és szel­lemi színvonalának kívánatos emelésére csak hiú erőlködés fog maradni. A törvénykezés tekintetében az 18'jl-ik év, külső momentu­mában, epochális jelentőségű. Ez év május havában lett életbe­léptetve a kir. itélő-táblák szétosztása, mely bíróságok működé­süket nyomban meg is kezdették. Az igazságügyi kormány e tényhez nagy reményeket kötött úgy a felügyeleti jog, mint a gyakorlati törvénykezés terén. Hogy e remények megvalósulnak-e, azt a jövő fogja megmutatni. A kir. táblák szétosztása nem öncél és az nem is lehetett. Csupán egy előkészületi cselekmény arra, hogy a szóbeliség a törvénykezés mindkét ágában az egész vonalon életbeléptethető legyen. A táblák szétosztása csak figyelmeztető arra, hogy e bíróságok megkapják eredményes működésük eszközéül azt, a miért szétosztva lettek: a polgári és bűnvádi szóbeli eljárást. S midőn az előkészületi cselekmények ezen legnagyobbika immáron végre van hajtva, fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy a bűnvádi és polgári szóbeli eljárás megalkotása felé ez évben semmi oly lépés nem történt, mely arra bátorítana fel bennünket, hogy igazságszolgáltatásunk eme két legfontosabb reformja meg­valósulásához komolyan közeleg. A koronkint szárnyaló hireket ilyeneknek nem tekinthetjük, nem láttunk még javaslatot, mely arról tett volna tanúságot, hogy az törvénynyé is válhatik. Egész polgári eljárásunk úgy a sommás, mint a rendes, a kötött bizonyítást ismeri és rendeli alkalmazni. Két úgynevezett classicus tanú és formailag helyesen kiállított okmány ma is teljes bizonyító erővel bírna a törvény szerint; de csakis a törvény szerint. Az általános felfogás szerint, melyet a birói gyakorlat is követ, ma ezek, úgy a mint a törvényben adva vannak, megszűntek bizonyítékok lenni. A biró, mint a fölvilágosodott emberi szellem egyáltalán, ellenállhatatlan erővel tör az anyagi igazság felderíté­sére és megállapítására, elemi erővel dönt le minden törvényes korlátot, mely annak útjában áll. Tény az, hogy dacára a törvény korlátoló intézkedéseinek, a biró üálunk is szabadon mérlegeli a bizonyítékokat, de sőt sokszor szabadosságba is csap át, midőn puszta sejtelmek után indul, a melyeket ő belső meggyőződésnek nevez. íme, itt meg a polgári eljárás anarchiája, mely még vesze­delmesebb a bűnvádi eljárás terén duló fejetlenségnél ; mert itt a törvény gátjait töri szét; ép úgy, mint a töltések közé szorított folyó, mely áradáskor annál ádázabb erővel pusztit. Pusztít, mert merőben hiányzik a szabad bizonyítás nélkülözhetetlen előfelté­tele ; a szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség. Hiányzik az a rendszer, a szükséges szabályok létele, melyek még a legszabadabb bizonyításnál és mérlegelésnél is nélkülözhetetlenek s melyek testéhez vannak szabva. De másrészt ott van a hatályban levő, mellőzött törvény, mely a felet és ügyvédet, szemben a birói gyakorlattal tévedésbe ejti. Ez utóbbi nem tátnaszkodhatik a tör­vényre, melyen az élet rég túltette magát, de nem támaszkodhatik a semmi megállapodáshoz nem kötött birói gyakorlatra sem, mert nem tudhatja, hogy mikor jut eszébe a bírónak azzal szemben és pedig formailag jogosan, a törvényre hivatkozni. A birák pa­naszkodnak az ügyvédek tömeges tagadásai miatt, melyet azonban a törvény értelmében nem mellőzhetnek; járjon azonban úgy cl az ügyvéd, mint ezt a természetes perrend kívánná, egy-egy lényegtelen tagadás elmulasztása a legszentebb igazság meg­bukására vezet, ha a bírónak eszébe jut az eljárási formát szigo­rúan alkalmazni. Ez a törvénykezés jogbizonytalanságának csúcs­pontja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom