A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 6. szám - Elrendelhető-e önkéntes árverés az egész közös ingatlanra csupán egy tulajdonostárs kérésére? 2. [r.]

A- . A bírósági szervezés, hogy minden tekintetben jó legyen és hasznossá váljék, arra igen sok tényezőknek kell közreműködni, tehát szükséges, hogy a tervezet mielőtt törvénynyé válik, figyelmesen átgondolva és megfontolva legyen. Elrendelhető-e önkéntes árverés az egész közös ingatlanra csupán egy tulajdonostárs kérésére ?* Irta : Dr. GRABER KÁROLY, ügyvéd Zólyomban. G a á 1 Gyula kir. aljárásbiró ur ezen kérdés felvetése által mindenesetre hasznos szolgálatot tesz a gyakorlati jogászközönségnek, mert ezen az 1881: LX. t.-c. 204. §-a esetében ugyanezen törvény 156. §-áuak alkalmazhatóságára alapított kérdés a judikatura által eddig egyöntetűen eldöntve már azért sincs, mert a ritkábban előforduló esetek közé tartozik. Mielőtt a jogi esetre vonatkozólag saját szerény nézetemet kifejteném, nem mellőzhetem, hogy a t. cikkíró ur által idézett két ellenkező kir. táblai határozatra néhány megjegyzést ne tegyek, mert ugy látom, hogy egy körülmény a cikkíró ur figyelmet elkerülte és ezen körülmény a két táblai végzés látszólagos ellenmondását szerintem teljesen kiegyenlíti. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla második vagyis 8,144/890. számú határozatának indokolásában az van ugyanis hangsúlyozva, hogy az egész ingatlan elárverezése egyik tulajdonostárs kérelmére azért sem volt elrendelhető, miután az elárvereztetni kért ingatlan több tulajdonostársnak határozatlan részben képezi tulajdonát. Ezen körülmény a két gyakorlati esetet hasonneműségéből teljesen kivetkőzteti, azokat teljesen különbözővé teszi, mert az utóbbi esetben, a mikor határozatlan arányban bejegyzett tulajdonostársak jutalékáról volt szó, a bíróság nem rendelhette volna el az önkéntes árverést végrehajtási árverés joghatályával a z egész ingatlanra akkor sem, ha azt az összes tulajdonostársak kérték volna, miután ezen intézkedésnek az l88i : LX. t-c. 143. §-ában előirt aránymegállapitási eljárás állja útját. Határozatlan arányú tulajdonnál ugyanis, ha a kir. itélő tábla ugyanoly értelemben határozott volna, mint első 5,374/890. számú határozatában, a sorrendi tárgyalás az arány bizonytalan sága miatt nem lett volna megtartható, ellenben ha az önkéntes árverés csak a kérelmező tulajdonostárs határozatlan részére lett elrendelve, a vételár felosztását az arány határozatlan volta nem akadályozza, mert ha egyszer vállalkozott vevő a határozatlan ingatlan rész vételére, az elért vételár szolgál a bekeblezctt jelzálogos hitelező kielégítésére. Kimutatni véltem az elmondottakkal, hogy a marosvásárhelyi kir. itélő tábla nem jött ellenkezésbe első határozatával, a midőn a lényegileg eltérő második esetben eltérőleg határozott * Ezen tárgyra még több cikk érkezvén be, szokat sorrendben közölni fogjuk. 43 és igy hátra volna még csak, hogy az utóbbi kivételes esettől eltekintve, szerény véleményemet kockáztassam a felvetett kérdésre. Nézetem szerint nemcsak az 1881 : LX. t.-c. 204. §-ának azon világos rendelkezése, »hogy végrehajtási árverés joghatályával biró önkéntes árverés esetében az árverés elrendelése és a további eljárás az ingatlanok végrehajtási árverésére vonatkozó szabályok szerint történi k« teszi megengedetté az 1881 : LX. t.-c. 156. § ának a) —d) pontjaiban statuált kivételes intézkedés alkalmazását, vagyis azt, hogy egyik tulajdonostárs kérelmére is elrendelhető az önkéntes árverés az összes tulajdonostársak jutalékára, ha a kivételes esetek egyike fenforog; de megengedetté teszi ezt az 1881. évi LX. t.-c. 156. §-ának a) — d) pontjaiban felsorolt intézkedések rációja is, megengedetté teszi azon intenció, mely a törvényhozás előtt ezen kivételes rendelkezés hozatalánál lebegett. A törvényhozás intenciója tudvalevőleg az volt a négy j kivétel hozatalánál, hogy »mititán egy — például — 150 forintos földnek tényleg ki nem hasított '/* részét, vidéki városbeli 1,200 I frtos ház és beltelek '/5_ét, budapesti 4,000 frtos háznak Y3-át I bizonyára alig fogja valaki illő áron megvenni; miután arra Iegj feljebb a tulajdonostárs és az érdekelt jelzálogos hitelező fog i árverelni, épen azért az ily ingatlanoknak egészben való árverése ! annál inkább megengeclendőnek mutatkozott, mert a vagyonj közösséget senki folytatni nem tartozván, azt, a mint egyfelől a végrehajtás előtt a tulajdonostársak megszüntethették volna, ugy másfelől az árverés után annak megszüntetését követelheti a vevő is, a mi házaknál utóvégre is legtöbb esetben az egésznek elI árverezésével fog eszközöltetni*. (Törvényjavaslat indokolása.) Két intenció vezette tehát a törvényhozást a szóban forgó kivételek felállításánál — a mint e/.t az idézett törvényjavaslat 1 indokolásából láthatjuk — egyrészt a vagyon Közösség megszüntetésének a megkönnyebbítése, másrészt a jelzálogos hitelező vagyonjogi érdekének a megóvása apróbb értékű, megterhelt részingatlan elárverezésénél. A t. cikkíró ur által felvetett kérdés tisztázásánál első sorban ezen második indok jöhet figyelembe, de ezen in.lok eléggé meggyőző arra nézve, hogy a marosvásárhelyi kir. itélő tábla 'első határozatában nyilvánított nézet fogadtassék el a helyesnek. A jelzálogos hitelező ugyanis, ha maga vezeti a végrehajtási lépéseket, feltétlen jogosítva van az egész ingatlant elárvereztetni az 1881: LX. t.-c. 156. §-ának a)— d) eseteiben és feltétlenül megóvhatja azon vagyonjogi értlekét, hogy az árverési kedv emelése által a neki kielégítési alapul szolgáló ingatlanrészből is aránylag nagyobb vételárat elérhessen. Hogy ne kelljen tehát ugyanezen vagyonjogi érdeket megóvni akkor, mikor az árverés a hitelező megkérdezése nélkül, az ! adós öukénytes kérelme folytán rendeltetik el. De a jogtalanság, melyet a t. cikkíró ur abban lát, ha egy ; társtulajdonos kérelmére az egész ingatlanra rendeltelik az árvehibás a bíróság is, mely alkalmat acl az illető tudósítóknak olyan hírek közzétételére, a melyeknek közlése különben nem volna megengedhető. Ilyen eset áll elő példán! az úgynevezett zárt tárgyalásoknál. A tárgyalást vezető elnök a felek kérelmére, de bizonyos esetekben a nélkül is, tudvalevőleg zárt tárgyalást rendelhet el, a melyen csak »bizalmi férfiak« lehetnek jelen. És mi történik ? Az elnök a védő vagy a közvádló előterjesztésére megengedi, hogy laptudósító is bizalmi férfiú gyanánt szerepeljen, a mivel a tárgyalás elveszti zárt jellegét. Mert az újságíró csak ritkán hallgat végig olyan végtárgyalást, a melyről nem akar referálni és másrészt nem fogadott senkinek sem titoktartást. E helyen nem mulaszthatom el annak felemlitését és hibáztatását, hogy az utóbbi időben gyakran olvashatunk tudósításokat civilis ügyekről is, még pedig olyan ügyekről, a melyeket még nem döntöttek el ítélettel. Ha egy színésznő beadja válókeresetét férje ellen, az másnap a lapokban olvasható. Ma békéltetik a házastársakat és holnap már megtudjuk, hogy miért kéri X-né asszony az ágytól való elválást és miért nem akar abba X. ur beleegyezni. Ha a ballerina keresetet iuílit f gykori imádója ellen holmi kötelezvény vagy váltócska alapján, az eximádó a lapokból tudja meg, hogy beperelték s csak annak örül, hogy a teljes nevét ki nem írták. Igaz ugyan, hogy a civilis ügyek közlésében az újságírónak nem kell oly óvatossággal eljárnia, mint a bűnvizsgálati ügyek közlésénél, ámde megtörténhetik, hogy egy egy pikáns civilisper szellőztetése árt a női becsületnek és a családi szentély feldulására vezethet. Ritka az ilyen eset, de mégis előfordulhat, azért az eféle ügyekkel is csínján kell bánni. A törvényszéki tudósítások körül észlelhető visszásságoknak részben maga a bíróság az oka. A rendőrségnél van egy sajtó-iroda, mely a közölhető híreket az újságírók rendelkezésére bocsátja, s ha nem is tartom szükségesnek és célszerűnek egy ilyen sajtó-irodának a törvényszéknél való létesítését, de az mindenesetre kívánatos, hogy az alelnök és a kir. ügyész előzékenyebb magaviseletet tanúsítsanak a hirlaptudósitókkal (mint ilyenekkelj szemben, a kikre az igazságszolgáltatás körül oly fontos feladat vár. A nem közérdekű és vizsgálati stádiumban levő ügyekre vonatkozó hírlapi közlések káros hatása — a mint már említettem — két alakban nyilvánulhat. Az egyik az, hogy árthat a vizsgálat sikerének, de a káros hatás főként a másik alakban nyilvánul, hogy esetleg ártatlanok neveit is meghurcolja, ha olyan bűnperekkel is foglalkozik, a melyekben később félretételt elrendelő vagy megszüntető határozat hozatott. Az igy meghurcolt egyént nagyon nehéz vagy talán nem is lehet rehabilitálni. Tény az, hogy hébe-korba olvashatunk a lapokban olyan ! közleményeket is, a melyeknek nem lett volna szabad közzé| tétetniök. Rendszerint a tapasztalatlan, kezdő tudósítók tollából | erednek. De vájjon nem volna-e e kezdő újságírók működése is jótékonyabb hatású, ha a »hivatalos< titok helyett másnemű »titkok« felderítésére törekednének ? Fejtenék meg például, miért van az, hogy egy sokat emlegetett uzsoraper aktái hónapokig ott nyugosznak a felsőbíróságnál s ha az elintézi az ügyet, csak hetek múlva küldi le a törvényszékhez ? Viszont egy másik sokat emlegetett ügy csak néhány napig van a felsőbíróságnál és két nappal az elintézés után már kihirdetik, sőt a kihirdetés után nyomban kézbesitik a felsőbíróság Ítéletét? Miért van az, hogy a bíróságok nem okolják meg önállóan határozataikat, hanem egyszerűen lemásolják a közvádló indítványát ? Miért van az, hogy a törvényszék egyik-másik tanácsa holmi kisebb lopási ügy tárgyalásával három-négy órán át is el! bíbelődik? És mi az oka annak, hogy nevesebb védőink csak oly ritkán láthatók a bíróság előtt? Miért van az, hogy egy orvosszakértői vélemény alapján a i pestvidéki törvényszék szabadlábra helyez egy anyagyilkossággal vádolt egyént, mert epilepsiában szenved; és viszont a budapesti törvényszék több évi börtönre ítél egy lopással vádolt gyönge leánykát, a kin a végtárgyalás folyamán törnek ki az epileptikus rohamok ? Fejtsék meg azt: miként huzódhatik egy csalási ügyben a I vizsgálat 8 évig? (Vége köv.)