A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 52. szám - A törvényes idézési határidő. (Felelet.)

396 A J O Gr. értelmében pedig ezen szakasz nem alkalmazandó, ha a felgyújtott tárgy a. felgyújtó tulajdona és annak minősége vagy fekvése olyan volt, hogy felgyújtása másnak sem személyére, sem vagyonára nézve »veszélyt« (NB. nem is kárt) nem okozott. Ha tehát pl. valaki egy pusztaságon magányosan álló és tűzkár ellen biztosított gabna-kazlát felgyújtotta, ez nem követi el a gyújtogatás bűntettét és erre a gyujtogatásról szóló fejezet egyáltalában nem alkalmazható. Az öngyujtogatás tehát, akár maga, akár más által követte el azt a tűzkár ellen biztosiiott tulajdonos vagy érdekelt egyén, a btkvben külön szabályozandó, mert a bűncselekmények ezen neme a tüzkárbiztositás rákfenéjét képezi és annak raeggátlására helyes büntetőjogi intézkedések alkalmas eszközt képeznének; a minek bővebb fejtegetése azonban jelen pontozatok keretét meghaladná, minélfogva azt egy más alkalomra tartjuk fenn. 5. A pactum reservati dominii mellett kötött részletűgylet fogalma sem civilis, sem büntetőjogi judicaturánkban nincsen még tisztázva. Ugy egyik, mint másik ingadozik a tekintetben, vájjon a fentartott tulajdonjog respectálandó-e és az ezzel terhelt ingóság elidegenitését vagy elzálogosítását a büntető biróság sikkasztásnak nem minősiti. Szintén nem tartozhatik ide annak fejtegetése, hanem csak egyszerűen constatálni kívánjuk, hogy helyes és tisztázott fogalmak mellett a fentartott tulajdonjogot respectálni kell — a külföldön ezen kérdés ma már túlhaladott álláspontot képez — minélfogva a pactum reservati dominii mellett létrejött részletügyletnél a szerződési tárgynak a vevő általi elidegenítése, vagy elzálogosítása sikkasztást képez és minthogy ezen ügylet egészen idegenszerű és eltérő jogi természettel és nagy közgazdasági fontossággal bír, a sikkasztásnak érintett neme az üzleti forgalom érdekeinek megfelelőleg a btkvben külön volna szabályozandó, mert különben a btkv. 1. §-a értelmében bűncselekménynek nem tekinthető. — Tisztelt laptársunk sokban túlhajt és criminalisálni akar sok oly cselekvényt, mely egyrészt magánjogi úton is joghatálylyal érvénytelenithető és mely másrészt büntetőjogi úton eddigelé is meg volt akadályozható. Óvás felvétele posta utján. Ugyancsak a K. J. T. irja : A kir. Curia 174/v. 1891. számú ítélete kimondta, hogy a váltó birtokosa előzőitől csak a törvényben meghatározott fizetéseket követelheti, melyek pedig a tőkén, kamaton és perköltségeken kivül csakis az óvási és óvásközlési díjak. A más helyen lakó váltóbirtokosnak azonban ezeken kivül még egyéb kiadásai is merülnek fel, a mennyiben a fennálló üzleti gyakorlat szerint az a váltó bemutatása, a fizetés átvétele és az óvás felvétele végett valamely üzletbarátját — rendszerint pénzintézetet — szokott megkeresni és ez eljárásáért bizonyos díjakat számit fel, a mihez a készkiadások, nevezetesen postadíjak járulnak. Ezek a váltótörvényben szabályozva nem lévén, a biróság őket meg sem itéli, a váltóbirtokos tehát annak folytán bizonyos kárt szenved. Analóg szempontoknál fogva ugyanez áll egyéb kereskedelmi okmányokra nézve is. Németországban ezen bajon segítve van az által, hogy a posta, postai megbízás utján nemcsak incasso végett, hanem elfogadás végetti bemutatás- és megóvatoltatás céljából is átvállalja a váltókat (német postai rdtts. 19. és 20. §.) A mi postai üzletszabályzatunk 40. §-a értelmében »kereskedelmi okmányok óvatoltatását a magyar posta nem vállalja magára«, a mi a fent jelzett okoknál fogva nagy hátránynyal jár, különösen az üzletvilágra nézve, mert Németországban egy váltó bemutatása vagy megóvatoltatása a váltóbirtokosnak mindössze 30 fillér portóba kerül. A mi postai üzletszabályzatunk csak kényelmi és felelősség elodázási szempontokból indult ki, midőn a kereskedelmi okmányok megóvatoltatását a posta ügyköréből kizárta, mert semmiféle más akadály annak útjában nem áll. A kereskedelmi miniszter ur tehát fölötte lekötelezné a kereskedővilágot, ha a postai megbízás intézményét a kereskedelmi okmányok — nevezetesen váltók — elfogadás és fizetés végetti bemutatására és megóvatoltatására kiterjesztené. Nyilt kérdések és feleletek. I. Az ügyvédi helyettesítés kérdéséhez. (Kérdés.) Egy bécsi ügyvéd kartársam 1889. évben megkeresett az iránt, miszerint ügyfelének 1,000 frtnyi követelését, két németújvári lakos ellen, a helybeli kir. törvényszéknél peresítsem be. A tényállást felperessel a bécsi ügyvéd vette fel és az küldötte be részemre a meghatalmazással együtt az összes ügyiratokat. Ezek alapján én a pert megiuditottam, a periratokat német nyelvre lefordítva, a bécsi ügyvédnek beküldöttem, ki ügyfelével történt megbeszélés után, az észrevételeket velem közölte. A per befejeztetvén, alperesek marasztaltattak, de a költségek kölcsönösen meg lettek szüntetve. Midőn én perbeli és perenkivüli költségeim megfizetésére a bécsi ügyvédet felhívtam, ez azoknak kiegyenlítését megtagadta azzal, miszerint azoknak megfizetése nem őt, de ügyfelét terheli. Tekintve, hogy én a bécsi ügyvéd ügyfelét soha nem 1 ismertem, azzal soha levelezésbe nem bocsátkoztam, tekintve j hogy ugy felperes, mint alperesek teljesen vagyontalanok s tekintve továbbá, hogy én a bécsi ügyvéd iránti tekintetből vállaltam csak el a kérdéses per vitelét; figyelemmel a dt. XXIV. 327. számú döntvényére, a mely szerint külföldi ügyvéd a magyar bíróságokhoz — mint képviselő — beadványokat be nem adhat ; t. kartársaim becses véleményét kérem : 1. beperelhetern-e én költségeim megfizetése iránt a bécsi I ügyvédet, dacára annak, hogy a meghatalmazást annak ügyfele irta alá? és 2. perben megállapított és perenkivüli költségeimet a helybeli törvényszék, vagy járásbíróság előtt érvényesithetem-e ? Dr. Schleiffer Ede, szo)nbathelyi ügyvéd. II. A törvényes idézési határidő. (Felelet.) A 42. számban a fenti cím alatt megjelent kérdésre a | 49. számban R. A. kartársam által adott feleletben foglalt nézetet j nem osztom s a dolog érdemét illetőleg ellenkező véleményem van. Szerintem akár a rendes, akár a sommás, akár a bagatell eljárásban alkalmazható a prts 111. §-a, illetve a kprts 45. §-a akkor is, ha az idéző \égzést nem kézbesítették alperesnek oly időben, hogy a prts 116., illetve 132. §-aiban meghatározott időköz | nem telik le a kézbesítés napjától : feltéve, hogy alperesnek marad '• annyi ideje, hogy a perfelvételen, illetve tárgyaláson megjelenhessen. Mert a rendes eljárásra vonatkozólag a perrendt. 132. §-a j nem azt mondja, miként a megjelenési nap akként tüzeudő ki, hogy alperesnek az idéző végzés vételétől számítva maradjon 15, | illetve 60 napi időköze, hanem ugy rendelkezik, hogy az idéző i végzés »v a 1 ó s z i n ű« vétele és a megjelenési határnap között \ maradjon alperesnek 15, illetve 60 napja. Ezen rendelkezés pedig inkább csak arról intézkedik, miként a biró olykép tűzze ki a határnapot, hogy rendes körülmények között (értem ez alatt a kiadás és kézbesítés rendes voltát) alperesnek módot nyújtson ugy az előkészületre, mint a megjelenésre, de ezzel nem azt akarja a törvény rendelkezése elérni, hogy az esetleges késői kézbesítés, vagy egyéb oly körülmény, a mely a kereset s idéző végzés »valószinü« vételét késlelteti, felmentse alperest a megjelenés kötelezettsége s az elmaradás törvényes következményei alól, ha a megjelenés módjában állott a prts 132. §-ában határolt időköz eltelése nélkül is. Ezen nézetemet támogatja azon körülmény is, hogy a perfelvételkor joga lévén alperesnek a »törvényes« halasztáshoz, azt a mennyiben törvényesen képviselve jelenhetett meg, de nem volt annyi ideje, hogy elleumondását, kifogásait igazoló, vagy egyéb ! bizonyítékait beszerezhette, a prts 138. §-a értelmében igénybe j veheti, ha pedig annyi ideje sem lett volna, hogy a prts. nov. I 12. §-a szerinti törvényes képviselőről, vagyis ügyvédről sem I gondoskodhatott: ott van a prts 87. §-ának kedvezése s 8 nap alatt, azt hiszem, széles e hazában csak fog találni egy ügyvédet, a ki perének vitelét elfogadja — feltéve, hogy ügye olyan, miként az ügyvédi tisztesség korlátain belül védelmezhető — az ügyvéd pedig azért ügyvéd, hogy tudja teendőit s tudni is fogja, ha a 8 napon belül kapta megbízását. Nem ütközik tehát a prts 111. §-a alapján hozott itélet a prts. nov. 39. §-ának f) pontja rendelkezésébe, vagy jobban mondva, nem semmisíthető meg a fenti alapon hozott itélet, ha alperesnek nem maradt is rendelkezésére a prts 132. §-ában határolt időköz, csak alperesnek maradt légyen annyi ideje, hogy a perfelvételen megjelenhessen, már pedig tekintettel a rendes birói illetőségre is, a mai zónás világban igen módjában áll az alperesnek, a megjelenés egy-két nap alatt is, csak az akarat ne i hiányozzék benne, ha pedig ez hiányzik: »makacs« ő kigyelme s | marasztalandó. A sommás eljárásban — s hogy valamiben igazat is adjak R. A. collegámnak, per analógiám a bagatell eljárásban is — szerintem egy kis tévedésben leledzik a »felelet« a prts 116. §-a rendelkezésének interpretálásánál. Ugyanis azt mondja a »felelet«, hogy ha »a törvényben meghatározott minimalis határidő be nem tartatott, törvényszerű megidéztetésröl szólnunk sem szabad.« Hát ez tökéletes és szent igaz lehetne, csak hogy a prts 116. §-á nem a minimalist, hanem a maximalist szabja meg; szerény nézetem szerint legalább, a mikor a törvény azt mondja: »ez időköz azonban, ha alperes helyben lakik és ugyanoda idéztetik 3, ha stb. 30 napnál többre nem terjedhet«, nem azt akarja kifejezni, hogy az időköz 3, illetve 30 napnál kevesebb nem lehet, már pedig a minimalis idő csakis az utóbbi constructio szerint határozható meg. Hogy különben ez igy van és nem máskép, azt a sommás eljárás sommás természete is dictálja. Az én feleletem tehát a dr. Z. J. ur kérdésére az, hogy igenis elmarasztalható az alperes a prts 111. § a alapján meg nem jelenés miatt akkor is, ba a kereset vételétől a tárgyalási, illetve perfelvételi határnapig a prts 116., vagy 132. §-ában határolt időköz le nem járt s különösen elmarasztalható a felhozott rendes perben, a midőn a helyben lakó alperesnek a kereset s idéző végzés kézbesítésétől a perfelvételi határnapig nem volt 15 napi ideje, de volt annyi, a mennyi a megjelenésre szükséges, ez pedig helyben lakó alperesnél akár a tárgyalást megelőző