A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 52. szám - Notaper. 4. [r.]

390 A J O Gr. sőt azt hiszem, a legtöbb esetben úgy is lenne és azért tulajdonképpen nem azon kellett volna kezdeni, hogy mit tegyenek a felsőbb bíróságok a tőrvényellenesnek felismerhető eljárással szemben, mert ez ne is képezze kérdés tárgyát, — hanem, hogy mit kell tennünk — hogy annak az ország­szerte dívó és gyakran nem is a kivánt alaposságra, hanem ellenkezőleg felületességre vezető abususnak véget vessünk. Első sorban az a kérdés, hogy a járásbíróságoknál alkalmazott birói személyzet elégtelen számának és az ebből eredő túlterheltetésnek vad gyümölcse-e ama visszaélés, hogy azon esetek némelyikében, a hol mindkét fél ügyvéd által van képviselve, az ügyvédek veszik fel a jegyzőkönyvet az érdemleges tárgyaláskor. Előre bocsátom, hogy nem akarom azt állítani, hogy egyes járásbíróságoknál a bírák túlterhelve nincsenek, sőt magam is azt tartom, hogy a birói functiót teljesítő szemé­lyektől nem szabadna annyi munkát követelni, mint a meny­nyit nálunk kell teljesítenie a bírónak ; ez csak a helyes ítélkezés rovására megy. Megengedem azt is, hogy itt-ott ezen körülmény is közrehat ahhoz, hogy az ügyvédek vegyék fel a jegyző­könyveket. El nem ismerhetem azonban, hogy a gáncsolt visszaélésnek főoka a birák elégtelen számában keresendő, el nem ismerhetem azt sem, hogy csakis e miatt lenne szükség a birói személyzet szaporítására és el nem ismerhe­tem, hogy a személyszaporitással egyedül a bajon segíteni lehetne. Hogy az 1871. évi bírósági szervezés életbelépte után a járásbíróságoknál az ügyforgalom jóval nagyobb volt, mint a milyen az most — mutatja a számoknak feltűnő apadása. Különben köztudomású dolog, hogy a hetvenes években a kamatláb korlátlanságának idejében a bíróságok peres ügyekkel nagyon igénybe voltak véve, azonkívül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a 70-es évek elején még a hagyatéki ügyeket is a járásbíróságok tárgyalták, hogy akkor még a becsületsértési és hatalmaskodási perek is a polgári bíróságok hatáskörébe tartoztak, no meg a bagatell ügyek is. Egyes központokban, nagyobb városokban, a melyekben a kereskedelmi forgalom összpontosul, a birósági ügyforgalom is növekedett, de a forgalmi központoktól távo­labb eső vidéken ez nincsen igy. Az ilyen járásbíróságoknál nem is kénytelen az eljáró biró 15—20 tárgyalást kitűzni egy napra. Azonfelül mutatja a tapasztalat azt is, hogy a tárgya­lásra kitűzött ügyeknek alig egy negyedrésze kerül érdem­leges tárgyalás alá. És igaza van Trux Hugó kir. táblai biró úrnak, midőn azt állítja, hogy azon időben annak a kóros állapotnak nem igen volt nyoma; most pedig olyan járásbíróságoknál is előfordul ez a kisegítő procedúra, a hol az ügyforgalom tete­mesen apadt. Azután csakugyan nyujt-e valami különös előnyt a bírónak és felszabaditja-e őt számbavehető munká­tól az érdemleges jegyzőkönyveknek felvétele az ügyvédek által ? — Nem hinném. — A nagyrészt terjedelmes és sok­szor fölösleges anyagot, — ha nem is személyeskedést tar­talmazó jegyzőkönyveknek elolvasása, a lényeges és döntő körülmények kiválasztása gyakran több idejébe és fárasztóbb munkájába kerül a bírónak, mintha maga kellő szakértelem­mel letárgyalja a pert. A határozatot természetcsen nem hirdeti ki a biró akkor, a midőn a kész jegyzőkönyv neki átadatik, hanem ha tanukra történik hivatkozás, ezeknek a kihallgatását el­rendeli a nélkül, hogy a jegyzőkönyvet csak olvasta volna is, vagy pedig a határozat hozatalára és kihirdetésére más határnapot tűz ki és néha még az is megtörténik, hogy a tárgyaló biró akkor, midőn már az ítélet kihirdetésére jelen­nek meg az ügyvédek, kijelenteni kénytelen, hogy ő nem látja eléggé kiderítve a tényállást és folytatólagos tárgyalást rendel el. Mi tehát az oka annak a lábra kapott visszaélésnek ? Ne hárítsuk el magunktól sem az egész felelősséget. Nem mondom, hogy a kényelem iránti előszeretet okozta, hogy az ügyvédek szívesen vették fel és írták meg maguk a jegyzőkönyvet (bár ez sincs tán egészen kizárva), mert manap az az ügyvéd, a ki kenyérkeresetében hivatására van utalva, — aligha tehet szert kényelemre. Ellenkezőleg azon törekvése, hogy munka nélkül ne töltse idejét és ne legyen kénytelen tétlenül várakozni, mig reá jön a sor és azon törekvése, hogy felvétessék mindazon ténykörülmény a jegyző­könyvbe, a melyet ő szükségesnek tart, meg az a jogi fej­tegetés is egész terjedelmében, a melylyel ő a bírót kapaci­tálni — mindenkor nem is ok nélkül — akarja, tehát csak ügyfelének az érdeke vezette arra az expediensre az ügyvé­det, hogy inkább maga irja meg a jegyzőkönyvet. Pedig a szóbeli tárgyalás nagyobb garanciát nyújt arra nézve, hogy a biró alaposan, tüzetesen vizsgálja meg és bírálja el az ügyet, mint a nagyterjedelmű irott jegyzőkönyv", mely neki készen átadatik és csak felületességre szolgáltat alkalmat. Azt hiszem, ha az ügyvédek a kellő készültséggel, a kellő időben megjelennek a tárgyaláshoz és a: időt a biró is betartja, ha tekintetbe vennék a bíróságok azt, hogy az ügyvédnek nem éppen csak ott van egy két végezni való úgye, — a gyakorlottabb biró könnyen fogja úgy beosztani a tárgyalás alá kerülő ügyeket, hogy a törvényes formák mellőzésére szükség ne legyen. Most áttérek azon nézetem szerint intensivebb okára TÁRCA. Notaper. * — A »Jog« eredeti tárcája. -­Közli : RÉSŐ ENSEL SÁNDOR, budapesti ügyvéd. (Befejező közlemény.) IV. Ezen érdekes perben előadóul Végh Ignác itélömester jelöltetvén ki, a kir. tábla 1839-iki febr. 23-án abban a következő Ítéletet hozta : A per a vád érdemére nézve kimerítve lévén, elég vilá­gosan kifejezé az alperes legközelebbi országgyűlés végével közre­bocsátott C. alatti jelentésében azon célt, melyet Törvény­hatósági tudósításainak időszakonkint leendő kiadásában kitűzött, t. i., »hogy a nyilvánosság terjesztésével a jövő törvény­hozásban alapul szolgálandó közvélemény előkészíttessék, el­oszolván az országgyűléssel egyszersmind a fénycsomó is, melyben mint valamely gyújtópontban, egyesültének a nemzeti értelműség fénysugarai, miután a nemzet municipalis rendszere valamint fönséges eszköz arra, hogy megóvja s megtartsa, mit egyesitett ereje tulajdonává tőn, ugy igen rossz annak, mit még nem bir, mit csak országilag közremunkálva szerezhet, kivivására. Terhül vette az ítélet a Törvényhatósági Tudósításokban kifejezett következő mondatot: »Az eldarabolt erők elágozása idejének beléptével az egyezség kapcsolatául s arra, hogy a nemzet országgyűlésén kivül is nemcsak megyeileg, hanem egyszersmind országilag éljen, eszközül szolgáljanak.« Ezen felhozott szavakban az ítélet a honi intézetekkel ellenkező s a fennálló alkotmányos rendszernek kiforgatására irányzott szándékot látván, azt következőkép okolta meg : Az alperes országszerte bizonyos levelezőket szerezvén és Elözö közlemények a v>Jog« 41., 45. és szamaiban. ezekkel az önelvei szellemében költ és többnyire előbbi érte­kezésekre válaszul szolgáló levelezésbe bocsátkozván, midőn hír­lapjainak kiadásától az ors:'.ág nádora ő fensége által eltiltatott, ezen tilalom ellenére a vármegyékhez körlevelet eresztett s ebben magános ügyét levelezői által mint egy nemzeti ügyet előmozdi­tani igyekezett. Melynek folytában letiltására nem ügyelve, Tudó­sításait közrebocsátván, ezen letiltást tárgyazó beszédeket újabb meg újabb vitatások eszközlése végett nemcsak közönségesekké tette, hanem ugyané tárgynak Tudósításai mindegyikében elő­forduló gondos megemlítése által ugyanazon vitatásokat folyvást táplálni s ekkép vétkes szándékát a közvélemény palástjába burkolni igyekezett. Ugyanezen ösvényt követte az alperes később is, midőn rossz szándéka Tudósitásainak tartalmából még jobban kitüuvén, ezeknek folytatásától egyenesen ő felsége nevében el­tiltatott, mely eltiltásnak nem hogy engedelmeskedett volna, hanem inkább makacs elhatározottsággal Pest vármegye gyűlésén nyomban ellenmondott és ennek magát ellene szegezvén, ezután még összesen 16 Tudósítást közrebocsátott és épen ezekben a leglázasztóbb beszédeket foglalván, vakmerő ellen­szegülését nemcsak Tudósításaiban nyilvánította,hanem egyszersmind a vármegyéknél keresett pártfogás ürügye alatt az emiitett el­tiltás ellen az ország lakosait lázította. Vétkül hozatott fel ellene, hogy a jogegyenlőséget hírlapjai által terjesztette, a kormányt és felsőbb tisztviselőket lealacsonyító beszédeket közölte. Ausztriát törvénytapodással vádolta, Lovassy és társainak elfogatását par force vadászatnak mondotta, melyben megfordítva róka és farkasok kergetik az embereket, Nérónak példáját a kormányra alkalmazta, gúnynyal emiitette, hogy a sza­badon gondolkozók ellen csak állítsanak hóhérintézetet a pesti piacon, majd meg fogja az magát rettentőn bőszülni, arra a tör­ténetre, hogy a pestmegyei küldöttség ő Felsége szine elé nem juthatott, a macedóniai Fülöphöz szóló asszonynak szavait leg­gyülöletesebb alakban alkalmazta, továbbá, hogy a magyar sokat szenvedett az ausztriai ház alatt, hogy a kormány lassú viz gyanánt ássa magát alkotmányunk alá és Erdélyben zsarnokilag a fegyver éle parancsol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom