A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 51. szám - A közjegyzői intézményről

A JOG. 379 rendelkezés nem illeti, a mely a zálogjog célját, a hitelezőnek a zálogtárgy árából való kielégítését, az árverést meghiúsítaná vagy lényegesen megnehezítené ; annál kevésbbé,' mert hiszen a végrehajtató esetleg a szoros zár alkalmazását, az ingóságoknak a végrehajtást szenvedő rendelkezése aluli teljes elvonását is kérhette, abból pedig, hogy az adós kímélése végett nem kérte, ennek javára oly jog nem származtatható, a mely a végrehajtató törvény s jogainak csökkentését vonná maga után. A lefoglalt ingóságoknak a végrehajtató beleegyezése nélkül a foglalás helyéről más helyre átvitele pedig — a mint később látni fogjuk — az árverés megnehezítésével jár és ennélfogva az önkényszeríi átvitel már ez okból sem engedhető meg. Nem engedhető meg azért sem, mert a végrehajtató a lefoglalt ingóságok átszállítását követelheti, ha saját biztosítása tekintetéből annak szükségét kimutatja. Már pedig lehet, hogy ennek a biztositásnak tekintetéből az átszállítás csak akkor nem szükséges, ha a tárgyak a foglalás helyén maradnak, a hol a végrehajtató azok épségben maradása fölött tán folytonos felügyeletet gyakorolhat: holott az átszállítás feltétele fenforgott volna, ha a tárgyak más helyen léteznek. A végrehajtatnak az átszállítás iránti eme jogát a tárgyak átvitele által kijátszani nem szabad. Meg nem engedhető az átvitel a bírói pecsét alkalmazásánál fogva sem, a melynek illetéktelen eltávolítása, feltörése vagy megsértése a btk. ;>60. § a szerint zártörést képez. A birói pecsét a töbejárat ajtaján annak jeléül alkalmaztatik. hogy az illető lakásban vagy raktárban olyan iugóságok léteznek, a melyek le vannak foglalva. Már most — miután a tárgyak átvitelével a végrehajtást szenvedőnek a birói pecsétet eltávolitania nem szabad — az átvitel tolytán birói pecsét maradna olyan helyiség ajtaján, a melyben lefoglalt tárgyak nincsenek és a lefoglalt tárgyak olyan helyiségben volnának, a melynek ajtaján — a törvény ellenére - birói pecsét nincs alkalmazva. A »helvszine« alatt, a hol a kiküldött a 105. §. szerint a kitűzött napon és órában megjelenik és az árverést megkezdi, más hely nem érthető, mint az, a mely a hirdetményben a 102. §-hoz képest az árverés helyéül megjelöltetett, ilyennek pedig — eltekintve az 1881. évi 3,274. számú rend. 12. §-ának esetétől — mást megjelölni nem lehet, mint azt, a hol a lefoglalt ingóságok a foglalás után hagyattak, vagy a hová azokat a kiküldött átszállította; mert a kiküldöttnek fel kell tennie azt, hogy az ingóságok az árverés napján is ott fognak találtatni és annak puhatolására, hogy az árverési hirdetmény kibocsátásakor ott vannak-e még és esetleg hol vannak, a kiküldött nem kötelezhető. Ha eszerint megengedjük azt, hogy a végrehajtást szenvedő a nála hagyott tárgyakat más helyre elvihesse, ezzel megengednők neki, hogy az elrendelt árverést meghiúsíthassa, a mennyiben az árverés a tárgyak elvitele folytán a hirdetményben kitett helyen nem volna megtartható, más helyen pedig azt semmiség terhe alatt megtartani nem szabad. Más járásbíróság területére a lefoglalt ingóságokat elvinni már épen nem lehet; mert annak a kiküldöttnek a hatásköre, a ki a foglalást teljesítette, más járásbíróság területére ki nem terjed ; mert a törvény szerint a kiküldött, újabb megbízás nélkül rendeli az árverést a hirdetmény kibocsátása által; és mert e szerint az ingóságoknak más járásbíróság területére való átvitele esetén a törvényben nem találnánk szabályt a lefoglalt tárgyak elárverezésének módjára nézve. Nem kételkedem ugyan, hogy a mennyiben a tárgyak visszaszállítása nehézségekbe ütköznék vagy aránytalanul nagy költségbe kerülne, az a járásbíróság, a melynek kiküldöttje az összeírást foganatosította, megkereshetné a másik járásbíróságot az árverés foganatosítása végett kiküldöttnek kirendelése iránt; de a törvényben nem szabályozott ez az eljárás olyan kivételes volna és e mellett még annyi complicatióra is vezethetne, hogy az annak szükségét előidéző cselekményt meg engedettnek semmi körülmények között sem mondhatni. Ezek szerint: ad 1. A végrehajtást szemedő lakhelyváltoztatás esetén igenis köteles a lefoglalt tárgyak hollétében közbejött változást a bíróságnak bejelenteni. A bíróság pedig, a mennyiben a tárgyaknak más járásbíróság területére való elviteléről van szó, a végrehajtató meghallgatása után ennek kérelmére a 76. §-hoz képest minden esetre el fogja rendelni az átszállítást. ad 2. A végrehajtató követelheti, hogy a végrehajtást szenvedő által elkövetett jogtalan cselekmény jóvátételéül a lefoglalt ingóságok a foglalás helyére visszavitessenek. ad 3. A végrehajtást szenvedő, nemcsak ha már más járásbíróság területén lakik, hanem minden körülmények között kötelezhető arra, hogy a lefoglalt ingóságok hollétét a btk. 359. §-ának jogkövetkezményei alatt megjelölje. A mi pedig azt a kérdést illeti (ad 4), hogy sikkasztásnak tekintendő-e, ha a végrehajtást szenvedő a lefoglalt ingókkal ismeretlen helyre költözött ? erre szolgáló feleletül utalok a btk. 359. § ára, mely rzerint sikkasztásnak tekintetik, ha a bíróság által zár alá vett dolog tulajdonosa a nála hagyott ezen dologra nézve a 355. § ban megjelölt cselekmények valamelyikét elköveti, tehát akkor is, ha a dolgot az árverésre jogosított előtt eltagadja. Attól függ tehát minden, vájjon a végrehajtást szenvedő az ingókkal ismeretlen helyre oly szándékkal költözött-e, hogy ezzel a végrehajtató előtt az ingókat eltagadja. Ha a végrehajtást szenvedő megtaláltatik és ha az ingók hollétének megjelölése iránt hozzá intézett felszólításnak eleget nem tesz, akkor az eltagadás, úgy hiszem, megállapítható és a sikkasztás be van végezve. A közjegyzői intézményről. Irta: ZIMÁNYI ALAJOS, kir. közjegyző Budapesten. A nagyobb szabású igazságügyi reform munkálatok megindultak. Nagyon megrendülve kell lenni minálunk a jogrendnek, midőn azt látjuk, ho<ry a rendszeres codex megalkotása helyett apró, kisegítő pótintézkedések által kell a kormánynak a nagyobb szabású törvényalkotások útjában levő akadályokat elhárítani. Ily pótintézkedésnek kell tekintenünk az örökösödési eljárás módosítása iránt, valamint a tényleges birtokodnak a telekkönyvbe való bejegyzése, ugy a telekkönyvekben előforduló szabálytalanságok megszüntetése iránt készült törvényjavaslatokat, melyek kétségkívül nagy fontosságú javulást lesznek hivatva jogéletünkben létrehozni és igy mindkettőt üdvözölnünk kell. Elkezdem a munkát. Kopogás Szabad! nálunk nem szabad zárt ajtónál dolgozni, a na°:y közönségnek szabad bejárása van mindenkor az ő járásbirájához s ez jól is esik a szegéi.y embernek, meg is becsül érte bennünket! Hát mondom, alig haladok munkámban egy keveset, midőn bejön egy szegény árva zsidó leány vőlegényével oly kéréssel, hogy a kir. közjegyző távollétében házassági szerződésüket, a magukkal hozott ügyleti és azonossági tanuk jelenlétében még ez órában készítsem el, mert még ma akarnak a fővárosba — hol a vőlegény gyári munkavezető s már holnap reggel helyén kell lenni — távozni. Midőn óriási elfoglaltságomra hivatkozva, a mai napról a kérést elutasítom, addig könyörögnek az Istenadták, míg szivem megesik s hamarjában pontokba szedem a boldog pár kívánságait. Mert hát tetszik tudni, mi járásbirák közjegyzők is vagyunk ám! Bár közjegyzőnk van, helyben lakik, de az én közjegyzőm minden hóban két hétig oda jár a szomszéd járás területéle hagyatékot tárgyalni, szedi a pénzt, mint méhe, megrakodva tér vissza fészkébe, az alatt meg mi dolgozunk helyette, mert hát a helyettes tartás sokba kerülne ám! Ez talán nincs is rendén ; a közjegyzők — a legdédelgetettebb s legjobb anyagi létnek Örvendő osztálya az állami alkalmazottaknak — oda lennének utasitandók, hogy különösen nagyobb forgalmú vidéki helyeken legyenek kötelesek helyettest tartani. Már öreg este lett, a hivatalnokok távozó lépései mutatják, hogy a hivatalos óra véget ért és az Ítéletekből még egy sem kész. No de sebaj! estére otthon majd nyugodtabban nyélbe lesznek ütve. Ezen feltevéssel megy haza a járásbiró, a jó feleség és apró csemeték tárt karokkal fogadják a napi gondoktól kimerült férjet és apát, de a jó nőnek aggódó szemei azonnal felfedezik a vele hozott nagy irathalmazt, melybe egy átvirrasztott éjjel árán élet leend lehelve! S ismerve fáradbatlan ügybuzgalmadat, beteges állapotodra utalva kér, könyörög, hogy kiméld s ne emészd fel megtámadott gyenge szervezetedet. És addig-addig megy mindjobban a szerető nő szivedbe, mig eldobod magadtól az aktahalmazt, de majd ismét felébred benned a kötelesség szava, a holnap más és más terhének képe eléd lebeg s neki ülsz, órákon át elmélkedve, görnyedve irsz, irsz . . . mig ki nem hull kezedből a toll s körülötted minden csendes lön ! így születnek meg igen gyakran az Ítéletek. Ez egy nap a járásbiró életében, de hány ilyen van a sok közül. Az a sok személyzeti, gazdászati ügy! mert nálam két év óta telekkönyvi betétszerkesztés is van folyamatban, mely 7 — 8 embert foglalkoztat külön. Ezen munkálat a különben is túlterhelt járásbirónak munkáját megkétszerezi, tudnia kell a gyors egymásutánban készült 3-féle új törvényt, a reá vonatkozó kötetnyi rendeleteket, utasításokat, a minisztériummal levelez, kimutatásokat készíttet, szóval az egész munkálatot kellő világlatban tartja, azt beosztja, hogy minden igény ki legyen elégítve ! A legtöbb járásbiró persze aligha fogja megérni, hogy a betétszerkesztési munkálatok vezetéséből része legyen, mert az intézmény új, gyorsan nem haladhat, de hogy nekünk, kik benne vagyunk, fog-e a kétszeres munka va'ami parányi kis előnyt a nagy igazságügyi státusban biztosítani, avagy az elfeledés zugolyába leszünk-e temetve, a miért egy fontos iutézményt az életbe átültetni segítünk lankadatlan munkával és kitartással: azt csak az igazságügyek vezetősége mondhatja meg. Csak nagyjában vázoltara, minő zaklatott pálya azé a járásb:róé, azután meg mindezen hivatali aggságok mellett ott leselkedik az édes otthonban a fogait csikorgató szükség rémképe. .. Mikor a társadalmi élettől — hol az intellectualis erők üterét tarthatja kezében s alkothat, teremthet, mert hisz az arra való isteni szikra lelkében ég s tettre készti — lassan, .lassan vissza kell vonulnia, mert a társadalmi élet anyagi s fokozódó követelményeinek szerény fizetése határai között képtelen eleget tenni, óh milyen égető ez! Hát már most mondja meg a t. szerkesztőség, mikor írjam én meg azokat a jogi dolgozatokat, melyeket tőlem becses lapja számára kér? Ugy-e, hogy soha sincs időm? Azután kérem, ne méltóztassék olyan nagyon bántani »azokat a vidéki biróságokat«, biz' Isten! nem érdemlik meg.