A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 51. szám - A közjegyzői intézményről

380 A J De mégis ezek csak ideiglenes törvényhozási intézkedéseknek tekintendők és a várt sikert ezek ideiglenesen is csak ugy hozzák meg, ha összhangba hozatnak a jog többi tételeivel, a közélet jogi szükségleteivel és államunkban szervezett jogi intézményeink fejlesztésével. Minden törvényhozási alkotás el van hibázva és romboló hatással bir a jövőben, ha az az alkotmányos egyéb viszonyokkal és létező intézményekkel nem kapcsolatosan hozatik létre. A közjegyzőségnek jogi intézményeink közötti állását több izben tárgyaltuk e lapok utján. De az emiitett két törvényjavaslat elkészülése alkalmából helyén valónak találjuk ezen intézményről annak életbeléptetése óta lefolyt 16 év alatt szerzett tapasztalatok nyomán jogéletünk jelenlegi viszonyainak szempontjából megemlékezni. Az emiitett két törvényjavaslatnak a jogéletre való alkalmazásánál a királyi közjegyző közreműködése egyik legfényesebb tényező, éppen ugy, mint a jogélet egyéb viszonyaiban is, hol a királyi közjegyző eljárása közhitelességénél fogva a jogbiztosságot leghathatósabban megadja és a jogrendet megszilárdítja. Ezen intézmény életbeléptetése alkalmával a törvényhozás nem volt erre kellő tekintettel, hanem behozta ez intézményt annak szükségességéről való meggyőződésből, a nélkül, hogy ezen idegennek látszó intézményt hazai jogállapotunkhoz alkalmazva szervezte volna és ehhez mért hatáskörrel ruházta volna fel. Pedig igazságszolgáltatásunk már akkor a lejtőn lefelé indult és már akkor a jogviszonyok a hiteltelekkönyvi s kincstári érdekek szempontjából, tehát közérdekből megkövetelték, hogy a jogügyletek keletkezése és megkötése kötelező rendszeresség mellett eszközöltessék és hogy minden oly-jogügylet felvétel, mely állami köztekintetből rendszerességet és szakszerű hiteles intézést kiván, a kir. közjegyzőhöz utaltassék. Erre sem az akkori törvényhozás, sem az utóbbiak nem voltak figyelemmel, sőt az intézményt magok is idegen szemmel nézvén, a helyett, hogy azt saját jogéletünk kívánalma szerint fejlesztették volna és a helyett, hogy a közjegyzők szakszerű készültségét és munkaerejét mentül kiterjedtebben vették volna igénybe, éppen ezzel ellentétben a következett törvény alkotásoknál mindenkor ellenszenves idegenséggel fordultak el a közjegyzői kényszer alkalmazásától, sőt nyirbálták a közjegyzők hatáskörét. Pedig ha már kezdetben az intézmény életbeléptetése idejében összhangzatosan figye'ernbe vették volna azon mélyre ható jótékony befolyást, melyet a kir. közjegyző — m:nt közhitelességgel felruházott szakközeg — a jogélet fejlődésére és a jogrend megszilárdítására a hazának szolgáltatni képes és ha nem engedték volna meg, hogy a jogügyletek megkötése, a szerződések készítése mindenkinek, a jogtudományban járatlan községi jegyzőknek és zugirászoknak is szabad legyen : ugy bizonyára mai nap nem volnánk a jogélet azon i yomorúságábau, a melyet hivatalos kényszer hiánya miatt nem tárgyalt örökösödési jogviszonyok és a telekkönyvek állapota nyújtanak. Nem kellett volna most azon majdnem szégyenletes meggyőződésre jutnunk, a mit a telekkönyvi betétek szerkesztése körüli munkálatok hivatalos hitelességgel kimutatnak, hogy telekkönyveink mind a tulajdonjog, mind a terhek szempontjából megbizhatlanok és hogy 50% aráuy • ban a telekkönyvekben az ingatlanok tulajdonjoga nem az igazi tulajdonos nevére van bevezetve; ugyszinte nem kellene tapasztalnunk, hogy a bíróságoknál felszaporodott és ezentúl szaporodó hátralékok nagyobb része, úgyszintén a kétséges, bosszantó zavaros perek főkép a hivatással és szakértelemmel nem bíró egyének által készített szabálytalan szerződésekből keletkeztek. Csakis ezen tapasztalati okra lehet visszavezetni a kormány azon elhatározását, hogy a folyton nagyobb arányban származó jogzavar meggátlására már a rendszeres törvénykönyveket megelőzőleg novellaris intézkedéseket kell behozni és hogy ezt nem lehet halasztani azon időre, mikor a rendszeres törvénykönyvek a törvényhozó elhatározásán keresztül vitethetnek. Semmi okoskodással nem lehet eltagadni, hogy ily körülmények között a közjegyzői intézmény okszerű fejlesztése és a királyi közjegyzők, mint közhitelességgel felruházott szakközegek, tevékenységének fokozottabb igénybevétele mellőzhetlenné vált. A közjegyzőség ellenébe még több tekintetben feunálló elfogultságot éppen a jól felfogott jogrend érdekében félre kell tenni, annál inkább, mert ez elfogultság az intézménynek 16 év óta való fennállása alatt szerzett tapasztalatok szerint alaptalannak és igazságtalannak bizonyult. A közjegyzők működését népünk — ott, a hol zugirászok és községi eg)zök le nem beszélik — már önként és bizalommal keresi."Ezen intézmény hazánkban már többé nem idegen ; ez már saját intézményünkké vá't, azt tehát megnyugvással lehet oda fejleszteni, a hová a hozzákötött közhitelesség és bizalom tekintélye megköveteli. Ezen intézmény kellőkép kifejlesztve nagyon beillik hazai egyéb jogintézményeink sorába. A nagyközönség már megszámlálhatlan esetből közvetlen tárgyalásoknál meggyőződött arról, mily fontos és a jogéletbe mélyen bevágó missiót teljesít a királyi közjegyző, kivált akkor, midőn örökösödési ügyek tárgyalásánál a különböző érdekű örökösök közt fennálló ellentétek okait közvetlenül kiismeri és midőn az örökösök közt többnyire fennál ó viszály, harag, bosszúság közepette azokat a törvény rendelkezéséről kitanítja, felvilágosítja, egyezségre birja. OG. Nem csekély dolog ily viszályok közepette az érdekelteket a törvényről, azoknak saját erkölcsi és gazdasági érdekeiről jóakarattal és részrehajlatlanul meggyőzni és megnyugtatni. A ki ily tárgyalások vezetését közvetlenül nem figyeli meg, annak a zöld asztal mellől fogalma sem lehet azon, a jogéletbe messz i beható, sok oldalú kedvező hatásról, a mit a közjegyzőnek ily közvetlen működése a jogrend fejlesztése körül okoz. De viszont ily eljárás a királyi közjegyzőnek szellemi munkásságát — teljes erejében — tehát mind értelmét, mind szivének érzelmeit, mind kedélyéuek nyugalmát igénybe veszi; sőt sok esetben, midőn némely rossz akara|ú, makacs érdekelt fél a legjobb akarattal tett felvilágosítás dacára megvető viselkedést tanusit és meggyőződése dacára a többieket — például szülő a gyermeket, vagy gyermek a szülőt, vagy testvért káro-útani törekszik, a közjegyző saját kedélyének megrázkódtatása és egészségének megrontása mellett is a részrehajlatlan jó akarat határa közt tölti be hivatását. Ebbeli tapasztalatok a nép kőiében már nagyon sokszorosak és a közjegyző iránti bizalmat meghozták. A közjegyzői intézmény életrevalósága tehát hazánkban megállapítható és igy annak okszerű fejlesztése a hazai jogviszonyoknak megfelelő és szükséges. Az intézmény elleni elfogultságnak pedig nincs semmi jogosultsága. A mi ezen elfogultságot illeti, e tekintetben azok, kik ezen intézménynyel nem rokonszenveznek, különböző téves nézetből indulnak ki, melyek azonban részben alaptalanok, részben a tapasztalat szerint igazságtalanok. Nevezetesen azon egyik vélekedés, hogy a közjegyzőség idegen és nem hazánkba való intézmény: most már azért nem állhat meg, mert a jogkövetkezményekre való tekintetből hazánkban a jogbiztosság minden honpolgárra nézve épen csak ugy kívántatik, mint bárhol és e végből közhitelességgel felruházott hivatalos közegnek szinte csak úgy kell az állam által kijelöltetni, mint bárhol. Ezen hivatást tölti be a királyi közjegyző és igy ez intézmény nálunk sem tekinthető idegennek, csak fejleszteni s alkalmazni kell azt a mi körülményeinkhez. Továbbá azon vélekedés, hogy a közjegyzői működéshez kötött kényszer a honpolgároknak jogi ügyökben való cselekvési szabadságát rontja : szintén nem helyes, mert ily közjegyzői kényszer — a meuuyibeu közérdeket érintő jogügyletről van szó — a honpolgárok cselekvési szabadságát semmikép nem sértheti, sőt azok jogát mások jogsértései ellenében hathatósan oltalmazza. Nincs ugyanis a honpolgárnak a szó szoros értelmében semmiféle szabad cselekménye, a mely az állami rend érdekében egy vagy más törvény által ne lenne korlátolva. Teljesen szabad cselekméuy, vagyis szabadosság jogállamban nem létezhet, mert a honpolgárok jogi cselekvénye mások jogával van valamikép összekötve. A közjegyzőnek közhitelességgel biró eljárása pedig épen azt eredményezi, hogy a honpolgár joga mások jogtalansága ellen közhitelesség erejével oltalmaztatik és ez a jogállamban az igazságszolgáltatás egyik fő szükségét képezi. Továbbá azon vélekedés sem helyes, hogy a királyi közjegyző működése és hatásköre az ügyvédek vagy más hivatalos közegek existentiáját támadja meg. Ez nem is lehetséges, mert más hatásköre és működési hivatása van a közjegyzőnek, midőn az ügyfelek között fennálló ügyletet azok egyező akaratához képest közhitelességgel rendezi és hiteles erővel ruházza fel, és ezzel épen ellenkezőleg az ügyvéd munkaköre ismét más, midőn a különböző vitás felek között csak az egyiknek pártjára állani és annak jogait a többiek ellen védeni és érvényesíteni tartozik. Nem a közjegyzői állás rontja tehát az ügyvéd megélhetése kérdését, hanem az ügyvédek túl nagy száma és a zugirászatot korlátozó törvény hiánya. Azon további vélekedés sem állhat meg, hogy a közjegyzői díjak az ügyfelekre méltatlan terhet rónának, mert a közjegyzői díjak törvény által szabályozva levén, oly csekélyek, melyeknél a zugirász vagy más közreműködő egyén a tapasztalás szerint minden esetre többet vesz az ügyletben érdekelt felektől. Végre a közjegyzők visszaélései miatti, különben igen ritka panaszok akár a díjak felszámítása, akár más tekintetben — a mennyiben e miatt maga a közjegyzői intézmény támadtatik meg — szinte alaptalan ; mert az ily visszaélések correctivuma nem az hogy e miatt az egész intézmény elítéltessék, hanem hogy a visszaélés minden egyes esetben a törvény által megszabott módon • oroltassék meg az illető hibás közjfgyző ellen. A tapasztalás tehát minden módon elfogadhatatlannak és alaptalannak igazolta a közjegyzői intézmény ellen még itt-ott észlelhető idegenkedést, sőt most már a hazánkban nagyon is megrendült jogviszonyok követelik, hogy ezen intézmény fejlesztessék. Az igazságügyministerium által tervezett és szaktanácskozás alá bocsátandó örökösödési eljárás, ugy a telekkönyvi szabálytalanságok megszüntetése tárgyában készített törvényjavaslatban némi jele mutatkozik annak, hogy a királyi közjegyzők munkásságának jótékony hatását illetékes helyen felismerték. Es mégis — mintha még mindig a közjegyzőség iránti elfogultság nyomása alatt állanának — az intézmény fejlesztésétől most is lehetőleg tartózkodnak és nem érvényesitik mindazt, a mit a jelen alkalom, a jogélet jelenlegi szükséglete az intézmény fejlesztésére nyújthatna.