A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 48. szám - Néhány szó a tkvi rts. 61. §-ához

A J O Gr. 355 kell tiltakoznom az ellen, hogy — a személv megnevezése nélkül — bármelyikünk is piszkos vádakkal beszennyeztessék. Senkit sem tartok infallibilisnek, tudom azt is, hogy a közjegyzői kar tagjai közt. is akadt egy Ory s egy Nyiry Aladár, de ugy hiszem, hogy közülünk senki sem siratta őket, midőn amotiojuk bekövetkezett. Ha Gáthy ur ily rákfenét észlel, igyekezzék annak eltávolítását illetékes helyen sürgetni s ezzel sokkal nagyobb szolgálatot fog tenni a közügynek, mint nyomdafestékkel bemázolt mumus-okat lepel alatt tartani. Hulljon a férgese! de ne kövesse a pars pro toto elvét megfordítva. Néhány szó a tkvi rts. 61. §-ához. Irta: GALÁNFFY JÁNOS, Hajdu-Böszörmény. A tkvi rts. 61. §-án.ik utolsó bekezdése akképen rendelkezik. »hogy ha a kérvények az iktatóhivatalba egyidejűleg érkeztek be, az azok folytán történt bejegyezvények, a mennyiben azok ugyanazon telekkönyvi jószágtestre, vagy ugyanazon nyilvánkönyvi tételre vonatkoznak, egymás között egyenlő rangsorozatban állanak.« Hogy ezen intézkedés csak azon esetben alkalmazható, miilön az iktatóhivatalba egyidejűleg beérkezett beadványok hasonnemíi jogra vonatkoznak, kétséget sem szenvedhet. Vitás azonban az, hogy mi történjek, midőn egyidejűleg beérkezett két beadvány által ugyanazon ingatlanra két különböző jog bejegyzése kérelmeztetik, különösen hogy mi történjék akkor, ha az egyik beadványban az ingatlanra vonatkozólag a tulajdonjog, raig a vele egyidejűleg beérkezett beadványban ugyanazon ingatlanra a zálogjog bekebelezése szorgalmaztatik. Az e tekintetben felmerült vélemények közül leghelyesebben és legigazságosabban oldja meg a kérdést Zlinszky véleménye, mely dr. I m 1 in g^Konrád által átdolgozott »A magyar telekkönyvi rendt.irtás mai érvényében* című müve III. kiadásának 205 — 206. lapián foglaltatik ekképen: »a bekebelezés mindkét jogra' nézve foganatosittatik s az eldöntés per utján eszközlendö, melynél ha erösebb jogot egyik sem képes kimutatni, a veszteség közösnek mondandó ki.« Ez elv maga tökéletesen helyes, de nem helyes a belőle levont azon következtetés, hogy »a jelzálogilag biztosítandó követelés fele rovatik az új tulajdonos terhére.« Vegyük fel nevezetesen a következő esetet. A. megvesz egy ingatlant 6u0 frtért B.-töl s a tulajdonjog bekebelezése iránti kérvényét ugyanakkor nyújtja be az iktatóhivatalba, mikor C. ugyanazon ingatlanra a zálogjognak 10,000 frt erejéig javára leendő bekebelezését egy más beadványban kérelmezi. A fenti vélemény szerint a bekebelezés mindkét jogra nézve foganatosittatik. Az ennek folytán A. és C. között lefolytatott perben egyik fél sem lévén képes erősebb jogot bizonyítani, közöttük a veszteség közösnek mondatik ki s a jelzálogilag biztosítandó követelés (10,000 frt) fele, vagyis 5,000 frt rovatik A. terhére. Hol van itt a közös veszteség? A jelzálogos hitelező semmit sem veszített, mert hiszen az ugy is bizonyos dolog, hogy az ő követelése, legyen az 5,000, vagy 10,000 frt, a 600 frt értékű ingatlanra való bekebelezés által csak 600 frt erejéig lesz biztosítva. Mig ellenben a tulajdonos nemcsak részben lett vesztes, de egészben, mert akár 10,000 frt, akár 5,000 frt követelés kielégítésére fogják ingatlanát elárverelni, neki ugyan abból egyik esetben sem marad semmi. Látni való tehát, hogy a jelzálogilag biztosítandó követelés fele az új tulajdonos terhére nem róható. Hanem, miután a jelzálog a jelzálogi követelést — bármilyen nagy, összefüggő legyen is az — csak saját értéke erejéig biztosítja s miután ekképen a bármilyen magas összeg erejéig zálogjogbekebelezést nyert hitelező kielégítés esetén többet, mint a mennyit az ingatlan megér, nem kaphat, ennélfogva világos, hogy a veszteség reá nézve csak ott kezdőtlik, ha kevesebbet fog kapui, mint a mennyi a jelzálogul szolgáló ingatlan értéke s tovább menve, feleveszteség az esetben fogja öt sújtani, ha csak felényit kap, mint a mennyit az ingatlan megér. A fenti esetnél tehát, ha az A. és C. között lefolyt perben erösebb jogot egyik fél sem képes bizonyítani, az ítéletben kimondandó lesz, miszerint tartozik A. tűrni, hogy a tulajdonát képező ingatlanságra a zálogjog 300 frt erejéig C. javára bekebeleztessék. Es ez esetben A.-t is feleveszteség sújtja s a közös veszteség elvének elég van téve. E'.töl különböző az az eset, midőn a tulajdonjog bekebelezésének kérésével egyidejűleg a zálogjognak kisebb összeg erejéig leendő bekebelezése kéretik, mint a mennyi az ingatlan értéke, ha pl. C. a zálogjog bekebelezését nem 10,000, hanem csak 400 frt erejéig kérné. Ez esetben teljesen alkalmazandónak vélem a Zlinszky által felállított szabályt, hogy t i. a jelzálogilag biztosítandó követelés fele rovandó az új tulajdonos terhére. A hitelező ez esetben a legjobb esetben is csak 400 frt értéket nyerne s a tulajdonos legrosszabb esetben is csak 400 frt értéket veszítene. A veszteség tehát mindkettőt egyenlően akkor fogja sújtani, akkor lesz az közös, ha legalább 2o0 frt erejéig fog zálogjogbekebelezést nyerni. A Zlinszky által felállított szabály tehát következő változtatással áll meg: ha a jelzálogilag biztosítandó követelés nagyobb, mint az ingatlan értéke, az esetben az ingatlan értékének felével egyenlő követelés rovatik az új tulajdonos terhére: ellenben, ha a jelzálogilag biztosítandó követelés ugyanannyi, vagy kisebb, mint az ingatlan értéke, az esetben a jelzálogilag biztosítandó követelés fele rovatik az új tulajdonos terhére. Gyakorlati alkalmazásában ez elv mindössze az ingatlan valódi értékének megállapításánál okozna némi csekély nehézséget, mely azonban aránylag elég könnyen elhárítható lenne. .—_ Ausztria és külföld. Franciaország. A francia igazságügyminiszter a bűn rovások (casier judiciaire) kérdésében törvényjavaslatot terjesztett a senatus elé. E munkálat főbb pontjai a következők : Az intézmény szerkezete tekintetében fentartatik a mostani rendszer. A marasztaló Ítéleteket, ha belföldön születettekre vonatkoznak, a törvényszék osztályozza, ha pedig külföldön, a gyarmatokban vagy az anyakönyvbe be nem vezetett személyekről szólanak, a minisztérium. A bünrovás azon kivonata, mely a vádhatóság vagy a vizsgálóbiróság számára készül, az illető egyén séggel tért nyitnak, de felelősséget értök nem vállalnak. Ugy látszik, azon időben ily rovatok nyitva nem voltak és a sérelmek közléseért magának a szerkesztőnek kellett lakolnia.) Védelmében kikelt a felperes ügyész kedves epithetonjai ellen, melyekkel nemcsak őt, de a peren kívül álló, mindenki előtt kitűnő becsületben lévő személyeket is illette. Megtámadta indulatoskodását és szenvedélyességét s azon föltevését, hogy a kit ő vádol, az már eo ipso bűnös is. (A kir. fiscus azon időben annyi hatalommal birt, hogy az előtte bevádolt személyt letartóztathatta, de mai személyes szabadsága visszaadására bírói határozat volt szükséges.) Kossuth védője hivatkozott a törvényekre, igy:Verbőczy HTK. I. r. 9. c. 12, 4. §., mely szerint minden nemes egyenjogú ; II. András aranybullájának 2. cikkelye s az ezt megelőző Nagy Lajos és Mária- féle hitlevelek; Albert 1439: 27; Mátyás 1471 : 2. és 1478 : 10.; Ulászló 1492 : ll. - I. Ferdinándnak az arany bullát megerősítő hitlevele és 1536 : 41. a bécsi békekötés Il ik pontja s az 1608-ban a koronázás előtt kelt 16. c. Miksa, Rudolf, II. Mátyás s az utánok következő királyok nak koronázási esküi stb. Továbbá az 1723 : 5., mely a hazafiakat a kir. fiscus visszaélései ellen megóvja, nota esetében tiltja az elfogatási a pör előtt. (Most elég az új büntető codex 193. §-ára hivatkozni, hogy a személyes szabadság korlátozásáért a vizsgálóbíró bűnhődjék.) A kir. fiscus azzal támogatta álláspontját, hogy a hamis pénzverés is hűtlenség és ily esetben letartóztatásnak van helye, nehogy a hamis pénzverő tovább folytassa vétkét. Ezt a védő sophismának nyilvánította s áttért arra, hogy midőn védence a Törvényhatósági Tudósításokat megindította, azokat 3'/a évig háboritlanul szerkesztette s annak további kiadására a tilalmat nem törvényes uton kapta, nem lát vétket és perbefogása nota infidelitatis címen helytelenül történt, letartóztatása pedig törvényellenes. A vesztett szabadság fölött a védelem ily kifejezést használt : »A szabadságnak egyetlen egy órai elvesztését a legdúsabb fejedelmi, félisteni sziv jósága sem képes pótolni«. A politikai vétségre vonatkozólag felemlité, hogy arra in abstracto nem mindig var. ütve az erkölcstelenség bélyege, viszont a legfelségesebb morális erény gyakran politikai vétekké fajul. Á védő állítását példákkal illustrálta s védencét olyannak mondá, kinek politikai vétségét egykona nemzet tisztelni fogja. Hivatkozót N a p o 1 e o n r a, kit midőn Elbáról megmozdult, szörnyetegnek, korzikai farkasnak nevezték, később, midőn Párisba behatolt, dicsőitették. Hivatkozottá hazai történelemre, Kontra, Hunyady Lászlóra, Illésházy Istváura stb., kik politikai bünhődésük után a nemzet kegyeltjei lettek. A védelem igen szépen definiálta, hogy mi a törvényellenes cselekmény és mi egy szaklapnak tendenciája a reformokat illetőleg. Ide iktatjuk annak néhány sorát: A fiscus mindazokat, kik az alkotmányon, törvényeken, institutiokon változtatni óhajtanak, status-felforgató újítóknak, azaz revolutionariusoknak nevez, holott a revolutionáriusság minden ember tudomása szerint a fennálló rendszernek, élő hatalomnak felforgatásában áll, amazzal tehát in principio et thesi ellenkezik.« A vádiratban terhül vett e szavakat: »jog és szabadság időnknek jelszava*, a védelem következőkben magyarázta meg : »A jog és szabadság értelme ellenkezik a revolutióval, mely minden jogot, minden szabadságot kirekeszt. A jognak, szabadságnak nem romboló revolutiokkal, hanem törvényes uton kell létrejönnie." Hivatkozott a porosz kormány egyik tanácsosára, ki királya trónralépésekor ezeket mondá : »Um frei zu sein, müssen wir gerecht sein.« A kir. fiscusnak 1687 : 14. cikkre való hivatkozását, mely szerint criminalis esetekben a nemes ember ,is letartóztatható, a sophismánál is csodálatosabbnak tartotta, mert a nota és criminalitás között lényeges különbség van; ugyanis a kettő között sem fokozat, sem lépcső, sem inductio nem lehet.